11. szekció:

Dr. Ungvári Zsigmond, Sasvári Sándor

A ló szerepe az oktatásban,
a nevelésben és a művészetben

Dr. Ungvári Zsigmond: Magam is a lóról fogok beszélni és tovább dicsérni, de már a saját hivatásom szemszögéből, tehát egészségügyi oldalról.

Hol lenne a lónak a helye szerintünk? Töretlenül hisszük, hogy a lónak helye van az oktatásban. A miniszteri biztos úr előadásából is látjuk, hogy a múlt dicsőséges volt, a jelen biztató. Mi mindig reménykedünk és a jövőt ígéretesnek tartjuk.

Hivatásomnál fogva gyakran találkozom fiatalokkal, olyanokkal, akik a testi fejlődésüknek egy bizonyos szakaszában vannak. Azt is látom, hogy a fiatalok gyorsabban és magasabbra nőnek, de a fizikai aktivitásuk jelentősen csökken. Kevesebb időt szánnak a mozgásra, ezért gyakori a testsúlytöbbletük is. A szív és tüdő terhelésük, ami legalább 40–50 percig tartó fizikai aktivitást kíván, olyan munkát, amitől megizzadnak, az hiányzik az életükből.

Máskor, amikor már odaérnek, hogy tetszeni szeretnének a fiúknak vagy a lányoknak, akkor elkezdenek edzeni, de ebből meg hiányzik a tudatosság, a szakszerűség, a fokozatosság, amelyek később tartáshibákat és testi panaszokat is eredményezhetnek. Az edzetlenség miatt gyakran olyan megterhelés éri az ízületeket, izmokat, amire még nincsenek felkészítve, ezért sok a sérülés és gerincbántalom, amelyek már igen fiatal korban jelentkeznek.

Ezek voltak a testi dolgok, de ennél sokkal fontosabb az, hogy a fiatalok egy része motiválatlan, nincs jövőképe. Sokan önértékelési zavarral küzdenek. Ez részben eredhet abból is, hogy nincsenek megelégedve a testükkel, nincsenek megelégedve önmagukkal, de talán nem is ismerik kellőképpen önmagukat.

A fiatalok kommunikációja is jelentősen változott az utóbbi időben. Ők egymással is inkább chatelnek és a telefonjukat nyomkodják ahelyett, hogy megszólalnának és használnák a gyönyörű nyelvünket. A kommunikációs hiányosságnak a következménye, hogy nem tudnak kapcsolatokat teremteni, a kapcsolatokat tovább építeni és megtartani.

Ebből adódóan nem tudják az embereket megszólítani, nincs igazából szavuk, utuk a másikhoz. Ebből létrejön egy olyan viselkedési probléma, ami aztán a környezet számára egyszerre felismerhető és zavaró is lehet. Erről valószínűleg azok tudnak legtöbbet beszélni, akik tanítanak az iskolákban és mindennapi kapcsolatban vannak a fiatalokkal.

A hozzáállásuk sem pozitív. Az igen, az akarom, a megcsinálom, a tudom, a képes vagyok rá egyre ritkábban hallható, merthogy ők bizonytalanok önmagukban is, ezért nem merik vállalni azt a felelősséget, hogy egy bizonyos feladatot el tudnak és el akarnak végezni.

Ezeket nevezhetjük problémáknak is, de nevezhetjük megoldandó feladatoknak is, mert ha egyfajta pozitív gondolkodásunk van, akkor ezt megpróbáljuk kezelni. Látjuk, az iskolák is küszködnek ezekkel a nehézségekkel.

Nos, itt jöhet a ló. Miért kell nekünk a lóhoz fordulnunk, amikor ilyenfajta jeleket veszünk észre a közösségben?

Most azt látjuk, hogy bizony már nemcsak egyszerűen szórakoztatnia kell a lónak, nemcsak a szabadidőt kell eltöltenünk a ló hátán, nemcsak sportolni szeretnénk a lóval, hanem gyógyítani is.

Hogyan gyógyít a ló?

A ló mozgásának a fizikai hatásairól már hallottunk. Ez a háromdimenziós, le-fel, balra-jobbra, előre-hátra mozgás, nagyon alkalmas arra, hogy finoman mozgassa ki az ízületeket. Nagyon kíméletesen hasson az izmokra és az inakra. Azokat az izomcsoportokat, amelyek görcsösek, el tudja lazítani, azokat, amelyek renyhék, tónusba tudja hozni. A mozgásimpulzusok, amelyeket a ló a mozdulatai közben ad, beépülnek a mi ideg-izom rendszerünkbe, harmonikussá, egyenletessé, ütemessé téve a mozgásunkat.

Nem szabad terápiázni, de lovagolni sem sánta, vagy tisztátalan járású, mozgású lovon, mert ezek az impulzusok a mi szervezetünkben is hibásan rögzülnek. A helyes mozgásimpulzusok beépülnek az ideg-izom kapcsolatokba és javítják a mozgáskoordinációt. Ha a ló hátán ülünk és megpróbáljuk irányítani, akkor bizony mind a két kezünk, lábunk, testünk más feladatot lát el, amit össze kell hangolnunk. Olyan fajta ingereket kapunk a lótól, amelyek megtanítanak testrészeink egymástól független használatára is.

A ló mozgásának nem csak a testre, hanem az érzékszervekre is fejlesztő hatása van. Ingerli az egyensúlyozó szervet, amelyik az összes érzékszerv koordinátoraként működik és szinte hihetetlen, jobb lesz a látásunk, a hallásunk, a tapintásunk, de még a számolási, a beszéd és a gondolkodási képességünk is.

Ma már hintázni se nagyon látjuk a gyerekeket, pedig ez a ringó mozgás, ami hasonlít a ló mozgásához, alkalmas arra, hogy megfelelően finoman ingerelje az egyensúlyozó szervet.

A ló a tudatos figyelemmel kísért agyi tevékenységet is javítja. Számtalan inger ér bennünket. Nem tudjuk felfogni mindet, sokat észre se veszünk. Csak akkor tudatosul bennünk, ha figyelünk rá. Bizonyos dolgokra figyelmünk érzékenyebb, van, amire ki vagyunk hegyezve, például a nevünkre, vagy, ha a lóról hallunk, akkor azokat a zajból is kiszűrjük.

Amikor a figyelmünk valami felé fordul, és ezeket beengedjük, ez az érzékelés. Amikor pedig ez eljut az agyba és felfogjuk, akkor észleljük, azonosítjuk, hogy ez egy szivárvány, egy kapu, egy szép ruha. Ha már bejutott az agyba, akkor az ott rögzülhet is. Ez a folyamat a tanulás, a bevésés, nyomot hagy az agyban.

Ha a rögzült információkat megpróbáljuk felidézni, az az emlékezés. A rögzített képeket felidézve a gondolkodásunkhoz tudjuk használni. Feladatokat oldunk meg, új dolgokat fedezünk fel.

A világ felgyorsult, ezért gyors válaszokat vár. Tehát rengeteg inger ér bennünket, amire a lehető leggyorsabban válaszolnunk is kell. Naponta sok ezer döntést hozunk. Ha az embernek nem friss az agya, nem figyel oda, nincs miből meríteni, nincs elég elraktározott anyag, nincs elég tudás, akkor nagyon nehezen tudjuk megoldani a problémákat.

Ez egy stresszhelyzet, amiből konfliktus keletkezhet. Nagyon fontos, hogy bizonyos helyzeteket rögzítsünk, szituációkat gyakoroljunk be, sztereotípiákat építsünk ki, amiket aztán később fel tudunk használni a feladatok megoldásához. Ha szokásokat alakítunk ki, napi rutint követünk, az megkönnyíti a gondolkodást. Ez egyfajta gondolkodást könnyítő mechanizmus. A szokás gondolkodást könnyítő apparátus.

A cselekvést mindig érzések előzik meg. Három nagyon fontos érzésünk van. Az egyik a biztonság, másik a szabadság, a szabad választás lehetősége, harmadik a személyes méltóság, a becsület megőrzése. A biztonság az ember számára az egyik legfontosabb érzés. A félelem megmérgezheti a napjainkat és a kapcsolatainkat. Rosszul érezzük magunkat minden olyan helyzetben, amikor nem a saját kezünkben van a sorsunk, nem a saját döntéseinktől függ a helyzet megoldása, korlátozva van a szabadságunk. A szeretet, a tisztelet, egymás elfogadása harmonikussá teszik a kapcsolatainkat, amelyben megőrizhetjük személyes méltóságunkat.

A lóval való kapcsolat mindhárom érzésünk fejlesztésében segítségünkre lehet. Egymás megismerése és az egymás iránti felelősség a lóval való kapcsolatban jelentősen fejlődik.

Mit tanulhatunk a lovakkal való foglalkozás során?

Ismeretek a lovakról, a lovaglásról, tartási körülményekről, tenyésztésről, szerszámokról, természetről, viselkedésről. Megismerhetjük a kapcsolattartás és kommunikáció módjait. Ugyan mi beszédből értünk leginkább, de nemcsak beszélünk, hiszen nekünk is vannak mozdulataink, arcjátékunk, vagy egyszerűen a testtartásunkkal fejezzük ki magunkat. Úgy hívják ezeket, hogy metakommunikációs jelek, amelyeket nem mindig fedezünk fel, nem tudatosul bennünk.

A lóval való kommunikációban a testtartásnak, a fülek, szájak állásának, a hangoknak, a nyerítésnek, a kapálásnak, a kézmozdulatoknak jól értelmezhető jelentése van. A szerzett tapasztalatok alapján sikeresebben olvassuk a metakommunikációs jeleket az emberi kapcsolatokban is.

Az önismeret

A ló a legjobb tükör, megmutatja, milyenek vagyunk. Ha durván viselkedünk, a ló is durván válaszol. Ha szeretjük és szeretettel nyúlunk hozzá, akkor a ló is szeretetet ad és ez mindig arányos. Az erőszakkal kikényszerített viselkedés gyakran ellenkező hatást vált ki és a ló akkor fog cserbenhagyni bennünket, amikor a legnagyobb szükségünk lenne a segítségére.

A lóval való kapcsolat az önmegismerés egyik leggyorsabb útja és sokkal mélyebbre hatolunk, mint gondolnánk. A pedagógia célja a személyiségfejlesztés, amelyet az oktatással és a neveléssel kíván elérni. Olyan embert, olyan személyiséget szeretnénk nevelni, aki a modern társadalom hasznos tagja. Az együttélés szabályait betartja, és tehetsége szerint hozzájárul a közösség építéséhez.

Az oktatás és a nevelés módszerei a motivációról szólnak. Azt szeretnénk elérni, hogy ez az ösztönző erő belső késztetésből jöjjön. Szeretném megcsinálni! A lovaglásnak ebben van mással össze nem hasonlítható ereje. A gyerekek szeretik a lovaglást, élvezik a lóval való kapcsolatot, a lovardai közösséget, a széna illatát, a természetes környezetet. Ekkor már nem kell a szigor, nem kell a törvényekre, szabályokra, szokásokra hivatkozni, mert megjelenik ez a belső hajtóerő.

Miért is van szükségünk a lóra? Mert testileg fejleszti a lovasát, erőt, ügyességet, állóképességet, gyorsaságot ad. Szellemileg fontos ismereteket szerzünk a lovaglásról, a természetről, egymásról, kommunikációról. Lelkileg erős vonzalom, motiváció, belső erő köt bennünket a szeretett lényhez, a lóhoz.

Tükröt tart önmagunk megismeréséhez. Közösségi oldalról kapcsolatépítés, kapcsolattartás, kommunikáció. Alkalmazkodás a társadalmi együttélés elvárásaihoz, és a környezetben való létezés szabályaihoz. A ló rendszert teremt a mindennapi életünkben. Felelősségteljessé teszi a viselkedésünket, felszínre hozza a génekben kódolt egymás iránti gondoskodást. Megvalósul a csapatszellem, az együttműködés, az altruizmus.

Valljuk magunkról, hogy lovas nemzet vagyunk. A lovas nemzet nem istállószagú sátorlakót jelent, hiszen a ló ma mást jelképez az életünkben. A lónak nemzetgazdasági szempontból is jelentősége van. Azokban az európai országokban, ahol töretlen a lovas ágazat fejlődése, a nemzetgazdaság, a GDP 7%-át adja a lovasszektor. Ebben az állatorvostól az ajándékkészítőkig mindenki benne van.

Gyakran tapasztaljuk a ló gyógyító, rehabilitációt segítő hatását. A korábban néma vagy mozgásában korlátozott gyerekek a ló hátán szólaltak meg és tanultak meg újra járni. A szeretet, az elfogadás, a pozitív közeg nem csak örömet okoz, hanem gyógyulást is hoz. A lóval való kapcsolatunk a türelemről, az önfegyelemről, egymás tiszteletéről szól. Ebben a közegben születhet meg az az értékes személyiség, akire mindannyian vágyunk.

Suba ügyvéd úr, a Scola Militis Holistica Egyesület elnöke és Bosznai Tibor úr az egyesület alelnöke bemutatják számunkra azt az utat, amelyet a ló segítségével a kívánatos embereszmény megteremtéséért kidolgoztak. Az előadás részleteit a 382. oldaltól kezdődően találják.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Most pedig szeretném felkonferálni Sasvári Sándor művész urat. Tessenek a képre tekinteni, amelyen egy család látható: művész úr, a felesége, a két lánya és a lovuk.

A kép harmóniát sugároz. Együtt a család, amelyben a ló is családtag. Mindenki jókedvű és mosolyog. Nézzék meg, hogy milyen a lónak a tartása, milyen a szeme állása, milyen a füle, ahogy meghajtja a fejét. Tehát ez egy olyan harmónia, amiben együtt él egy család, együtt van egy család, és látszik, hogy a ló családtag, mint ahogy a többiek nyilván érzik ezt, és mindenki jókedvű, mindenki mosolyog.

Arról szeretnénk beszélgetni a művész úrral, hogy mit is jelent a ló a művészetben? Hogyan tudja hasznosítani? Mit ad egy művészembernek, aki minden nap több ember bőrébe bújik bele, több ember lelkét jeleníti meg a színpadon. A lóból hogyan lehet táplálkozni egy művészembernek, milyen a kapcsolata a lóval?

Sasvári Sándor: Igen, hát ez meglepett ez a kép, és gyönyörű, tényleg. A képen látható lovacska Saturn névre hallgat. 9 éves kora óta van nálunk. Most 28 éves, és kiváló egészségnek örvend. A kisebbik lányom, Sasvári Emília vele teljesítette a rajtengedély vizsgát, nagyon sikeresen, és utána a versenyeken is nagyon sikeresen működtek együtt, de most már nyugdíjas, úgyhogy csak karámban van és legelészik, de nagyon-nagyon szeretjük.

Az egész életemet a ló szeretete határozza meg és a lovakkal való kapcsolat. Én négyéves koromban találkoztam ezzel a csodálatos élőlénnyel, amikor a Mester utcában laktunk és még jártak ott lovaskocsik, hozták a piacra az élelmet, az élő állatot, a szenet, a jeget stb.

Ilyenkor kinyitottuk az ablakot és integettünk nekik, megállítottuk őket. Néhányszor a szüleim levittek hozzájuk, megsimogathattam őket, megéreztem az illatukat, fölülhettem a hátukra. Magával ragadott teljes mértékben ez az érzés, úgyhogy onnantól kezdve pozitív értelemben megpecsételődött az életem, azóta is a lovak bűvöletében élek, amivel megfertőztem a családomat is teljes mértékben. A feleségemet 19 éves korában ismertem meg, de 25 éves korában már vásároltam neki egy lovat, és elkezdett rendesen díjugratni, télen-nyáron lovagolt, esett-kelt. Ő engem a síeléssel fertőzött meg – 40 éves koromban – én pedig őt a lovaglással. Egy gyönyörű lovat ajándékoztam neki.

Szóval lovak nélkül lehet élni, de nem érdemes, én ezt vallom. Mindennapos a kapcsolatom a lovakkal, egy lovassport egyesületet vezetek, két lányom oktat, most is azért nincsenek itt, mert tanítványaik vannak, gyerekeket táboroztatunk, tehát minden megnyilvánulásommal próbálom a felnövekvő nemzedéket a lovak szeretetére és a lovaglásra, a lótartásra ösztönözni. Az egyik kislány szülei vásároltak a nyolcéves lányuknak egy lovat, és azt mondták, hogy csakis nálam szeretnék tartani. Mondtam nekik, hogy jó, van egy helyünk, úgyhogy befogadtam. Rajtam kívül még Dallos Gyulához tudnám ajánlani. Egy nagyon helyes kis lovat vettek.

Jött most egy másik kislány hozzánk. 17 éves, hozta a két lovát – egy lipicait, amit megvásárolt, és egy pónit, akit pedig megmentett. A póni asztmás, meg minden baja van, de egész nap inhaláltatja, csodálatos körülményeket biztosít neki, így amióta nálunk van sokat javult, jobban van a kis ló. Mindig jönnek vele barátnők is. Az egyik barátnővel a pálya szélén állva néztük ahogy a lányaim oktatnak, és azt mondja: egyébként én itt kezdtem el lovagolni. Elővette a telefonját, mutatott egy képet, hogy hároméves korában a Verdi nevű Bardigiano póninkon ül (aki azóta is él és virul lovardánkban). Büszkén mutatta ezt, most 18 éves, de a lovak bűvöletében él azóta is, most éppen a lipicait lovagolja heti rendszerességgel. Szóval mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lovak központi szerepet játszanak a fiatalság életében.

Nekem még ott van a lehetőség a kezemben, hogy a művészetem által – ha lehet így fogalmazni – különféle darabokban is részt tudok venni, sőt, én találtam ki 2000-ben azt, hogy legyen lovas színház, de ez egy hosszú történet, ebbe nem akarok belefolyni.

Olyan darabokban vehetek részt, történelmi hősöket alakíthatok, mint Zrínyi Miklós, Mátyás király, Dobó István, Nagy Lajos, Hunyadi János, ezek mind megvalósultak, és ezeknek a 80 százaléka lovas előadás. Sajnos nagyon ritkán vagyunk képesek ezeket összehozni, mert ilyen 150–200 fős előadások, és idén is elmaradt egy sorozat Orfűn, amit viszont az előző években meg tudtunk tartani. Tehát ez is egy nagyon nagy lehetőség, hogy a tömegeket vonzzuk és felhívjuk a figyelmüket a lóra, hiszen a lovak a történelmünkben nagyon fontos szerepet játszottak.

Van egyébként egy nagy álmom, Attiláról készítettünk egy rockoperát, amit 2000 óta sajnos nem tudtam megvalósítani, és hát egyre inkább valószínűtlen, hogy én ennek a főszerepét valaha is el fogom tudni játszani, de még nem adtam fel a reményt. Miklós Tibor írta a szövegkönyvét, aki a legendás Rock Színháznak volt az alapító tagja. Zakar István barátom csodálatos zenét írt hozzá. Tehát nagyon nagy lehetőségek vannak abban, hogy színészként is, együttműködve a lovakkal közelebb hozzuk a lovas kultúrát az emberekhez.

Tegnap délelőtt is voltak nálam riportot készíteni, vagy hogyha én elmegyek egy tévébe riportot adni, akkor is mindig szóba kerülnek a lovak, tehát ez is egy nagy lehetőség és nagy felelősség, hogy én, ilyenkor is azt sugározzam, hogy a lovaglásnak igenis vissza kell térnie a magyarság életébe és méltó helyre kell kerüljön. Ezt teszi miniszteri biztos úr is, akit évtizedek óta barátomnak tekinthetek.

A ló megjelenítése egy óriási lehetőség ezekben a darabokban, és azon dolgozunk, hogy ez minél többször megvalósulhasson. Hogyan tudunk eljutni a döntéshozók szívéhez? Úgy, hogy minél többször kellene ilyen fórumokat tartani, és azoknak is el kéne jönniük, akik döntéshozók.

Azt mondtam, hogyha riportokat akarnak készíteni, akkor kérdezik, hogy hol találkozzunk, akkor mindig mondom, hogy jöjjenek ki hozzám, gyönyörű a környezet – Gyuláék ismerik. Odaállunk a lovak mellé és ott beszélgetünk, akkor kénytelenek olyan fényképet csinálni, ahol a ló is szerepel. Tehát ez egy óriási lehetőség. És én ezt ki is használom.

Kihez kellene fordulnunk? Gyulához. Beszéltünk telefonon egy hete körülbelül, hogy nagyjából megismerjük egymást. Valami hosszú útra mentem akkor is, és mondtam, hogy ez a TAO kérdés fontos lenne. A lovaglás egy gyönyörű látványsport, mindegyik szegmense, tehát a fogathajtás, a military, a díjlovaglás, a díjugratás és még sorolhatnám. Most egyébként Kaizinger Balázs olimpiai kvótát szerzett. Szóval a TAO-t valahogy ki kellene bővíteni, merthogy a futball is egy látványsport, a vízilabda és a kosárlabda is, de a lovaglás szerintem a legszebb látványsport, és nem értem, hogy ez miért nem kerülhet be abba a körbe, ahol milliárdokat osztanak szét. Ha ez megvalósulhatna, akkor olyan lehetőséghez juthatna és olyan fejlődésen mehetne keresztül a magyar lovassport minden ágazata, ami mindannyiunk vágyát teljesítené, akik most itt vagyunk. Mi írhatunk, gondolom, egy ilyen javaslatot, vagy egy kérést.

Dr. Ungvári Zsigmond: Arra lennék kíváncsi, hogy milyen speciális felkészítést igényel, hogy egy ló megszokja a színházi környezetet. Az egy teljesen más környezet. Hogyan készítitek fel rá, hogy kell választani?

Sasvári Sándor: Nagyon jó a kérdés. Sajnos szomorú aktualitása van. Volt egy gyönyörű szürke lovunk, Fábiáncsics Gábortól örököltem. Kínai lovas projekt révén jutottam el ehhez a lóhoz, kis pónikat és összesen huszonhét lovat exportáltunk Kínába. Elmentem Fábiáncsics Gabi barátomhoz, akivel együtt kezdtünk díjugratni a Csömöri Lovassport Egyesületnél, és ott állt egy gyönyörű szürke ló. Ez volt a Mephiszto nevű nagypályás lova, aki lesérült, mindent megtett érte, őssejt beültetés, Németország stb. Mondtam neki, hogy pont most pusztult el az andalúz lovam, akivel a fellépéseket tudtam abszolválni. Ez nekem pontosan jó lenne, és Gábor azonnal nekem adta.

Mentem is érte, hazavittem, kipucoltuk, tizenöt éven keresztül volt főszereplője különböző daraboknak. Próbáltam megkérni a lányomat, hogy csináljon egy összeállítást, mert én reggeltől estig a színházban vagyok, most van Operaház fantomjának a 20 éves évfordulója, és jubileumi előadások, új beállók stb., de nem sikerült, neki sincs ideje.

Tudnék mutatni képeket a Sárkányszívből, ahol ezzel a gyönyörű lóval szerepelek, vagy az első fellépésemről vele, ami fenn volt a Szent István szobornál a Mátyás templom mellett. Egy hete volt nálam a ló, elvittük a Saturnt is, hogy ne egyedül legyen, és ott énekeltem az István királyból részleteket, és gyönyörűen működött, azonnal kiderült, hogy ez a ló alkalmas színházi fellépésekre. Természetesen trenírozni kell hozzá, tehát otthon is, amikor lovagoltam, akkor énekeltem a hátán. Tehát tulajdonképpen én voltam az első, szerintem, nem tudok másról, aki a világon először élőben, vágtában énekelt lóháton. Aztán most már vannak szerencsére követőim, de az én lovas színházam sajnos nem valósult meg. Amit 2000-ben elkezdtem ezzel az Attila ötlettel. Szóval az a lényeg, hogy ez a lovacska most tavasszal elpusztult, a kislányom is nagyon nagy bizalommal volt, most már ő lovagolta otthon, hogyha ketten mentünk fellépésre, akkor én egy újabb lóval mentem, akit szintén megszoktattunk, így, hogy párosával vittük őket, és a kislányom lovagolta, de tavasszal elpusztult, 26 éves korában Mephiszto névre hallgatott, úgyhogy most keressük az utódját.

Most egy lovam van, lovunk van, aki alkalmas ilyen fellépésekre, és a nyár tele is volt szerencsére ilyenekkel. Hozzá kell szoktatni, a fokozatosság elvét be kell tartani természetesen. Tehát először az, hogy otthon énekelek a hátán, aztán otthon kirakunk egy pár hangfalat, akkor már hangosabban szól, mikroporttal. Utána elvisszük egy olyan helyszínre, ahol kipróbáljuk, és akkor ott vagy működik vagy nem, de mindenképpen kell, hogy találkozzon ezzel. A nagy előadásokat többnapos próbafolyamat előzi meg. Tehát ott is először szárazon próbáljuk, utána jön hozzá a hang, aztán a fény, aztán a közönség, és így fokozatosan megszokják. Amikor már több előadás megy, akkor már teljesen természetesnek veszik, már jobban tudják, hogy mikor kell bemenni, mint én. Például a Saturnról van egy olyan történetem, hogy Baján volt egy fellépés az Operettszínház szervezésében. A főtéren volt felállítva egy színpad, erre kellett felsétálnom vele az előadás alatt. A délelőtti próbán látta először a színpadot, itt már felvezettem. Hallotta a rámpa dobogását, ez egy teljesen új környezet volt számára. Ezt négyszer-ötször megismételtük, majd amikor ez már gördülékenyen ment, megkérdeztem a rendezőket, a szervezőket, hogy mikor tudok bejönni, amikor már van fény és zenekar, de még nincsen közönség. Este a nézőtér megnyitása előtt, felkapcsolták nekem a fényeket és valami zenét is bejátszottak, hogy így is ki tudjuk próbálni. Végül olyan szintre emelkedett ez a dolog, hogy amikor este eljött az előadás pillanata, akkor az ötezer ember bent ült, és bemondták, hogy Sasvári Sándor, szépen fölöltözve István királynak, felléptettem a lóval a színpadra, teljesen nyugodtan megállt a 40 tagú zenekar előtt, kivetítő volt, amin különböző cikázó fények voltak. Ötezer ember, szemből a fejgépek és a világítás. Így állt, három számot elénekeltem, még csak egyet oda se pottyantott. Hatalmas siker, tehát bírja a tapsot és a sikert. Lesétáltam vele és ennyi. Úgyhogy fel kell készíteni őket.

Van, aki nem alkalmas erre, tehát van otthon olyan lovam, akivel eszem ágába nem jutna, hogy elvigyem ilyen körülmények közé. Évek szoros kapcsolata, együttműködés, családtagként való bánásmód, mindent megadunk nekik és a Gyula szavaival élve nem kényszerítjük, hanem késztetjük őket az együttműködésre.

Dr. Ungvári Zsigmond: Technikailag igényel-e valamilyen különös technikát a vágtában való éneklés?

Sasvári Sándor: Igen, nagyon jól kell tudni énekelni és nagyon jól kell tudni lovagolni. Ha ez a kettő megvan, akkor tökéletes. Nem akarok szerénytelennek tűnni, de én ezt tudom. Tehát például a Gladiátort láttátok. Ott a Saturnnal voltam, tüzet ugrott, meg minden, de élőben énekeltem. A levegőtechnikán – éneklésnek is van egy technikája és a lovaglásnak is van – dől el a kérdés. Ezt a kettőt jól kell ötvözni, nem szabad lihegni, be kell osztani az energiát, a levegőt és akkor óriási hatásfokkal lehet ezt a művészeten keresztül és a lóval együtt átadni a közönségnek. Nagyon nagyra értékelik, rengeteg visszajelzés van.

Dr. Ungvári Zsigmond: Említette, hogy négyéves korában egy meghatározó élmény érte, de gondolom, onnantól nem volt folyamatos a lovasélet.

Sasvári Sándor: De. Hatévesen a két nővéremmel jártunk a Tattersallba, a Nemzeti Lovardába. Sasvári Csilla, aki Kanadában él, Sasvári Annamária, akivel együtt élünk ezen a farmon. Ő énekesnő, egyébként a '70-es években sok-sok slágere volt. Magukkal vittek, én ott ültem a kóbliban és néztem őket, ahogy esnek-kelnek a sárban Magdi néni vezetésével. Az összes lovasemberrel ott már kapcsolatot teremtettünk, bemehettem az istállóba, megéreztem az illatukat. Amikor beírattak a zenei általánosba, akkor édesapámék nekem is vettek egy bérletet, tíz alkalmas bérletet, és elkezdtem lovagolni Magdi néninél. Egy Márga nevű, gyönyörű fekete lovon ültem. Az egy óriási élmény volt, hogy minden körülmény között, tehát esőben, hóban, napsütésben, hőségben, odajártunk hetente, többször is lovagoltunk, vettük a bérleteket egymás után, aztán mindenütt próbáltam keresni az alkalmat, hogy lovak közelébe lehessek. Jártam Alagra – még amikor a diplomata istálló volt – aztán '87-ben sikerült megvásárolnom az első lovamat Dombóváron, egy Csibész névre hallgató kétéves csődört, akit imádtam, mert csodálatos volt. A Midnight Lovassport Egyesületet Midnight nevű lovamról neveztem el, aki egy nyári fekete, békéscsabai születésű ló volt. Egy Malac nevű kupectől vásároltam, 110 ezer forintért, és a rekordomat, 1 méter 85 centit vele ugrottam. Ezek nagy élmények, '87 óta vagyok aktívan díjugrató. Ezen a nyáron nagyon kevés alkalmam volt, mert nagyon sok fellépés volt, és általában hétvégén vannak. Az a jó, amikor olyan helyszínre hívnak el, ahol van verseny is, és énekelni is kérik, hogy énekeljek a lányommal, és akkor megyek egy-két pályát, és a szünetben pedig énekelek. Vagy azzal a lóval, vagy egy másik lóval. Tehát nagyon-nagyon szoros a kapcsolatom a lovakkal, és a családomnak is.