Hajnal Gabriella
Korszerű eszközök az oktatásban
Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit a mai rendezvényen, kivételesen nem a Klebelsberg Központ elmúlt és jövőbeli feladatairól beszélnék, mert az teljesen reménytelen lenne 20 percben. Több óra is kevés, ahhoz, hogy azt, amit mi napjában a tankerületekkel közösen teszünk, azt itt gyorsan összefoglaljam.
Sok mindent hallottunk az eddigi előadásokban is a digitalizációról. Egyértelmű, hogy a digitalizáció térnyerése folyamatos, ez nem kérdés. Mindenki arról beszél, hogy mennyire fontos az AI, mennyire fontosak a digitális eszközök, mennyire fontos a digitális kompetencia … Arra gondoltam, hogy én most kettős szerepben jelennék meg Önök előtt. Az egyik szerep a fenntartóé, tehát lesz egy-két olyan dia, amely azt mutatja meg, hogy mint fenntartó mit tettünk az elmúlt időszakban a digitális eszközpark bővítéséért, új eszközök pedagógiai alkalmazásáért. A másik pedig a pedagógus szemüvege, ami azért fontos számomra, mert – járva az országot – mindig azt nézem, hogy milyen új módszertani elemek vannak az iskolákban, hogy a pedagógusok milyen módszertani repertoárt alkalmaznak akkor, amikor a kicsiket vagy éppen a nagyobbakat tanítják. Szerintem ez az, ami igazából a fontos!
Megragadnám az alkalmat, hogy felhívjam figyelmet arra, hogy mennyire fontos a szakmai munka az alsó tagozaton, hiszen itt nagyon-nagyon sok minden eldől a későbbiekre nézve. Ha itt elvesszük a gyerekeknek a kedvét a tanulástól, akkor azt később nagyon nehéz lesz visszahozni. Ezért is tartom fontosnak, hogy az alsó tagozaton minél több eszközt használjanak a tanítás során a kollégák – itt nem feltétlenül digitális eszközökre gondolok, hanem a tanuló készségeit, képességeit lehetőség szerint érdekesen, játékosan fejlesztő eszközökre.
Mindig jön valaki velem szembe, aki valamit kitalált. Ehhez kapcsolódik, hogy az alsó tagozaton a rugalmas órakezelés és az időmenedzsment a tanító kezében van. Már a NAT-ban is megemlítettük, hogy ott nincs kőbe vésve a 45 perces óra. A tanítónál általában egy kézben vannak a gyerekek, ezért a tanító dönti el, hogy azon a délelőtt folyamán mi történik. És ugyan lehet, hogy kötelező megadni egy órarendet, hogy legyen benne matematikaóra, olvasásóra, írásóra stb., de ha elkezdenek egy mesét, amihez nagyon sok minden társulhat, nemcsak az olvasás, hanem a szerepjátéktól kezdve minden egyéb, akkor nem baj, ha nem fejezik be akkor, amikor éppen csöngetnek. A gyerekeket a tanító látja, azt is látja, hogy mikor fáradnak el, ezért 30 perc után is meg lehet állni, 30 perc után is föl lehet állni, ki lehet menni, elő lehet venni egy táblajátékot. Rengeteg olyan táblajáték jött velem szembe, amely az oktatásban maximálisan használható, úgy lehet vele játszani, hogy észre sem veszi a gyerek, játék közben mennyit tanul és fejlődik.
A másik vesszőparipám az integrált természettudomány a felső tagozaton, amelyben nagyon-nagyon sok módszertani lehetőség van. Egy integrált természettudományos tantárgyat akár kint a szabadban is meg lehet tartani, vagy éppen egy obszervatóriumban, vagy meteorológiai állomáson. Minél többet kísérleteznek a tanulók, minél több élményt szereznek, annál közelebb lehet hozzájuk hozni a természettudományokat. Ha egy középiskolába bekerülő diákot megkérdezünk, hogy mi a kedvenc tantárgya, a többség nem a kémiát, a fizikát vagy éppen a biológiát fogja mondani. Mindez azért van, mert igazából megutálják ezeket a tantárgyakat már az általános iskola felső tagozatán. Ha integrált természettudományt tanítunk – nem külön-külön az egyes diszciplínákat –, akkor sokkal több olyan komplex dolgot tudunk a gyerekeknek tapasztalati úton is megtanítani, amivel közelebb hozhatjuk hozzájuk a természettudományokat. Ha már úgy mennek középiskolába, hogy szeretik, vagy legalább érdeklődnek irántuk, akkor már könnyebb tantárgyanként is tanítani őket. Ehhez sok eszközre, sok kísérletezésre van szükség, ugyanakkor nagyon sok minden tökéletesen megvalósítható a rendelkezésre álló IKT-eszközökkel és digitális technológiával is, bár szerencsésebb, ha mindent ki tudnak próbálni a maga fizikai valójában is.
Az RRF-1.2.1 projektre hivatkoznék én is, amiben immáron 579 000 laptopot osztottunk ki, ami azt jelenti, hogy minden köznevelésben tanuló ötödiktől tizenkettedik évfolyamos diáknak a kezében lehet a laptop, aki igényelt. Azért fogalmaztam így, mert nem mindenki vette át, azonban az iskolákban ezek a laptopok ott vannak, és lehet őket használni. Ahogy mondtam is, a felső tagozaton és a középiskolában minden évfolyamon ott vannak a laptopok, amelyeket használni is kellene … Azért mondom, hogy kellene, mert készült olyan felmérés, amely azt mutatja, hogy jó néhány tanár még elő sem vette és vetette a diákjaival, noha a pedagógusok számára is biztosítottuk a notebook lehetőségét ebben a projektben, illetve egy korábbiban is, az EFOP-3.2.4.-ben. Én a laptopokra úgy tekintek, mint egy taneszköz, aminek a táskában kell lenni, kötelező érvénnyel, ha már egyszer van. Ha azt akarja a tanár használni az órán, akkor a könyv helyett mondjuk azt veszi elő. Négy körben osztottunk, most fejeződött be éppen az utolsó, december közepéig mind a 125 000 laptop a helyére került.
A másik fontos projektünk – a digitális fejlesztésekben – az okostanterem-féle program, amiben 180 iskola kapott úgynevezett okos tantermet. Ezekben a tantermekben gyakorlatilag minden olyan digitális és egyéb eszköz megtalálható, amelyek a gyerekek mindennapjaiban segítik az oktatást. Itt szeretném aláhúzni, hogy nem informatikatermeket építettünk, hanem digitális kollaborációs tereket, amelyek minden tantárgy oktatásához használhatóak, hiszen a lézervágótól kezdve a 3D-nyomtatóig minden olyan eszköz ott van, amelyek a diákok kreativitását és a konstruktivitását is elő tudják segíteni. Ezeken felül most is igyekszünk beszerzi további olyan eszközöket, amelyek segítik az oktatómunkát ezekben a termekben. Elég nehéz helyzetben van az oktatás abból a szempontból, hogy a nebulók profi módon használják az AI-t. Tegnap azt próbáltam ki, hogy ha fölteszek egy kérdést a Kahoot!-on keresztül, a tanulók átlag öt másodperc alatt megtalálták a választ. Nagy kihívás, hogy hogyan fogunk számonkérni írásban, mert ilyen sebesség mellett a digitális eszközök használata esetén már csak az számít, ki mennyire gyorsan gépel.
Korábban említettem, vannak olyan platformok, lehetőségek, amelyek a digitális eszközökön is futnak, illetve azok mellett is jól használhatók az egyes készségek fejlesztésére. Ilyen a Darts matek is, amely nemcsak a többségi, hanem a SNI tanulók számára is rendelkezik használható módszerekkel. Jónéhány tankerületi központ intézményeiben használják, és a mérések alapján látható a fejlődés – kontrollcsoportokat is vizsgálva.
Rengeteg olyan eszköz, rengeteg olyan platform, applikáció van, ami a digitális oktatásban, illetve a tanórákon megjelenik, használják a pedagógusok. Ezek közül van olyan, ami számonkér, de a többség az ismeretek szerzésének különféle kreatív és a lehetőségeket kitágító eszközrendszerét jelenti, illetve támogatja a fejlesztést és a tehetséggondozást.
Már említettem, hogy igazi kihívást jelent túljárni az AI „eszén”, itt az ideje, hogy ennek kapcsán megemlítsem a Klebelsberg Központ matekversenyét, amelyet 2017 decembere óta rendezünk meg. Tegnap volt éppen egy megbeszélésünk, és nagyon okos matematikusokkal vagyunk körülvéve, akik a feladatokat összerakják. A legnagyobb kihívás az, hogy az online fordulókban hogyan tudunk olyan feladatokat kiadni, amelyeket az AI nem old meg néhány másodperc alatt anélkül, hogy ahhoz a tanulóknak bármilyen szellemi erőfeszítést kelljen tenniük. Egyelőre egy olyan feladatot sikerült csinálnia egy nagyon nagy koponyának, amit az AI még nem tud megoldani. Nyilvánvalóan összetett feladatokat kell majd összerakni ahhoz, hogy túljárjunk a mesterséges intelligencia eszén.
Megemlíteném a Tanítsunk Magyarországért programot, amit több évvel ezelőtt indítottunk György László akkori államtitkár úrral, és Horváth Zita rektor asszonnyal, akkor még helyettes államtitkár asszonnyal. A program összeköti a társadalmi felelősségvállalást a személyre szabott megsegítéssel. A Tanítsunk Magyarországért Program annak idején azt vállalta föl, hogy egyetemisták segítik a hátrányos helyzetű felső tagozatos diákokat a tanulásban, foglalkoznak velük, alkalmanként közös programokat is szerveznek. A résztvevők érzik annak a felelősségét, hogy ők hogyan tudnak általános iskolásoknak segíteni, hogyan tudnak nekik akár a tanulmányi eredményeikben, akár a magatartásukban, akár a továbbtanulásukban támogatást nyújtani. Ma már 21 egyetemmel van együttműködés. Azt gondolom, hogy ennek a programnak lehetne egy olyan folytatása is, amelyben a középiskolások is segítik az alacsonyabb, tehát akár az általános iskola alsó tagozatán, illetve az 5–6. évfolyamon tanulókat, merthogy a digitalizáció erre óriási lehetőséget biztosít, hiszen online is tudnak egymással kommunikálni, nem kell feltétlenül helybe menni.
Rengeteg eszköz van, ezt hadd húzzam még egyszer alá, hogy nagyon-nagyon sok eszköz van a piacon is, az oktatási terekben is, amelyeket a köznevelési intézményekben és a szakképzésben használni lehet. Azt hiszem, hogy nem lehet ma eszközök nélkül létezni, ugyanakkor nem lehet csak a digitalizációra hagyatkozni, mert a túl sok eszközhasználat kontraproduktívvá válik, egészségügyi, magatartásbeli, kommunikációs és egyéb problémákat okoz jól láthatóan a mai gyerekek és fiatalok körében.
Ennyit szerettem volna mondani, köszönöm megtisztelő figyelmüket!
