Farkas Bertalan

Köszöntő

Jó reggelt kívánok! Köszönöm szépen a bemutatást!

Hölgyeim és uraim, kedves barátaim! Bebizonyosodott az, amit rég tudok – 44 éve ismerem a világűrt –, sokkal egyszerűbb közlekedni fönt a világűrben, mint akár Budapesten, akár az M3-ason, vagy egy másik nagyszerű magyar városban. Valóban így van, és nagyon-nagyon szépen köszönöm a meghívást.

Harmadszor vagyok itt önökkel ezen a csodálatos és nagyszerű közoktatási konferencián. El kell mondanom egy dolgot önöknek: imádom a gyerekeket. Borzasztóan szeretem őket. Imádok velük lenni az iskolában. Imádom azt a sok-sok csodálkozó, nagyszerű kislányt, kisfiút, akik festményekkel, rajzokkal megjelenítik a magyar űrhajóst vagy a magyar űrhajózást. Nem olyan rég – pár hete – voltam egy vidéki városkában, ahol meghirdették, hogy itt lesz a Berci bácsi. 537 gyerek rajzolt, festett és fogadott. Elém állt egy nyolcéves kisgyerek: Berci bácsi, én azért festettelek le, mert én is pilóta szeretnék lenni – mondta. Pilóta? Miért nem űrhajós? Az majd utána jön. Ez annyira kedves volt a gyerek, hogy nem igaz.

Elég bonyolult a magyar űrhajós szereposztása mostanában. Nemrég jöttem vissza Hollandiából, ahol találkoztam a királlyal és a feleségével. Nagyon sok mindenről beszélgettünk, természetesen Európa volt a központi kérdés, de egy kicsit is továbbléptünk. Körülbelül olyan 20–25 percet tudtam közvetlenül a király mellett lenni, mert úgy adódott, hogy odajött és odaállt mellénk, fantasztikus élmény volt. Mondtam neki, hogy én a kedves édesanyjával 40 évvel ezelőtt találkoztam először Hollandiában. Csehországban szintén egy olyan űrkutatási rendezvényen voltam, ahol – akárcsak Hollandiában – a jövő, az ifjúság mindig szóba került. Azért szeretném ezt elmondani, mert bárhova megyek, ez mindig – ha nem is a központi– de felmerülő kérdés, azaz a kutatók, a mérnökök, az orvosok számára a gyereknevelés, az oktatás mindenütt nagyon-nagyon kiemelt szerepet játszik.

Olyan kedves gondolatokat hallottunk az előbb, amivel én is maximálisan egyetértek, hisz sokszor hiányzik az a szeretet, az a csodálatos ragaszkodás, ami egymáshoz kellene, hogy kössön bennünket. Hiányzik a felnőtt politikusokból, hiányzik nagyon sok emberből, de az, hogy minden évben képesek vagyunk leülni, egymásra nézni, elmondani gondjainkat, bajainkat, esetleg tanácsot kérni a partnertől, az óriási dolog. Az együttműködés, ami nélkül például a világűrben sem lehet létezni. Csak érdekességként mondom: óriási probléma van lent a Földön. Fönt a világűrben viszont egy Szojuz típusú űrhajóval repül az amerikai és az orosz űrhajós, az űrállomás fedélzetén együtt fognak dolgozni az emberiség jövőjéért. Mert az űrkutatás – ha tetszik, ha nem – erről szól.

Azt mondtam felelős beosztásban lévő emberek előtt is, egy óriási élmény lenne mindannyiunk számára, ha – mondjuk ebben az évtizedben – kialakulhatna egy olyan speciális tantárgy, amit én úgy hívnék: űrtan. Megmondom, miről szól a történet. A 21. évszázad az emberiség és a világűr között hihetetlen fontos szerepet fog játszani. Hacsak belegondolnak abba, hogy létezik egy Hold-program, létezik egy Mars-program, sőt még számos további, a világmindenséget megismerni kívánó program. Ehhez olyan tudással rendelkező felnőtt emberek kellenek, akiknek gyerekkorban fogni kell a kezüket, tanácsot kell adni, ötletet kell adni, akiket vezetni kell. Hát ennél szerintem csodálatosabb dolog nincs. Tehát még egy mondatot elmesélnék, egy sztorit elmesélnék.

Szintén egy vidéki városban, odajött hozzám egy 10–12 éves fiatalember, látszott rajta, hogy sportos, tele van energiával, és a szülők ott álltak mögötte. Azt mondja nekem a kisfiú: azért jöttem Berci bácsi, hogy kezet foghassanak veled. Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen – mondtam. Kérdeztem tőle: hogy megy a tanulás, hogy megy a sport? Mondta, hogy a tanulás az megy és imád sportolni. Mi szeretnél lenni? Ösztönösen merült föl bennem ez a kérdés. Mielőtt megszólalt lehunyta a szemét, de kértem, hogy nézzen a szemembe. Azt mondja, űrhajós szerettem volna lenni. Mondom, itt állsz egy űrhajóssal szemben. Mi az, hogy szerettem volna lenni? Gondoltam talán arra, hogy az égre jövőkkel még nincs egészen tisztában. Azt mondja, nem, Berci bácsi, meggondoltam. Most mi szeretnél lenni? Azt mondja futballista. Mondom magamban, hogy valószínűleg olvasta vagy a szüleit mondták, hogy Berci bácsi annak idején nagyon szerette a futballt. Gratulálok, én is majdnem futballista lettem valamikor. Miért választottad mégis az űrrepülés helyett a futballt? Megint lecsukta a szemét, nem mert a szemembe nézni. Azt mondta nekem – a szüleit is nagyon meglepve –, mert abban van a pénz. Ha egy tízéves kisgyerek ezt ilyen nagyon világosan elmondja, akkor beleremegek. Ezeket a gyerekeket valamilyen úton-módon segíteni kellene a gondolkodásban, a jövőjük alakításában. Ehhez kérem az önök segítségét, a szülők segítségét, a pedagógusok segítségét, merjük fölvállalni azt, hogy igen, a jövő nemzedék – ha tetszik, ha nem – itt gyarapszik és növekszik mellettünk. Segítenünk kell őket.

Kívánok önöknek ezen a konferencián nagyon-nagyon sok és tartalmas beszélgetést! Biztos vagyok benne, nagyon sok előadó nagyon sok értelmes, okos gondolatot fog megfogalmazni. Legyen ez mindannyiunk számára segédeszköz, hogy a jövőnket – a múlttal, a jelennel kapcsolatban – tökéletesebbé tudjuk tenni. Kozmikus egészséget kívánok önöknek és ismételten köszönöm a meghívást.