2025 - Dr. Weiszburg Tamás, Dr. Angyal Zsuzsanna – A Z-szak országos tanárképző konzorcium első (rövid ciklusú) végzett diplomásainak tapasztalatai

Bevezetés

A természettudományokkal kapcsolatos gondolkodás jelenleg világszerte nincs jó helyzetben a társadalmon belül. Néhány évtizede a társadalom felnézett a természettudományokra, mára ez sok szempontból megváltozott. Jellemzően, amikor egy nem természettudományos végzettségű ember egy viszonylag egyszerű természettudományos kérdéssel találja szemben magát, akkor teljesen lezár, elzárkózik még egy viszonylag egyszerű probléma megoldásától is. Később persze kiderül, hogy sok mindent valójában tud is, csak érzelmileg annyira frusztrált, hogy nem is hiszi el magáról, hogy tudhatja. Ha a magyar társadalom nem tudna mást, mint amit nyolcadik osztályig megtanult, amit elvileg mindenkinek el kéne végezni, akkor már lényegesen magasabb szinten lennénk a természettudományok társadalmi elfogadottsága terén.

Egyetemi oldalról a beérkező hallgatók egyre alacsonyabb kompetenciaszintjét sokáig a középiskolai oktatás színvonalának esésével magyaráztuk, ugyanakkor rá kellett jönnünk, hogy már sokkal korábban, az általános iskola felső tagozatán romlik el valami. Egy néhány éve megjelent tanulmány eredményei szerint a nyolcadik évfolyam végére a fizika és a kémia messze a két legelutasítottabb tantárgy (1. táblázat). Ennek a ténynek az ismeretében határoztuk el, hogy próbálunk változtatni a helyzeten, egy olyan új természettudományos tanárszakot hoztunk létre, amely nem szaktantárgyakra, hanem a természet egészének a megismerésére, folyamatainak megértésére képezi a hallgatóit.

Előadásunkban a Z-szak első tapasztalatairól fogunk beszámolni.

A Z-szak létrehozásának háttere

A magyar társadalom alapvető természettudományos műveltsége sokkal magasabb szinten állhatna, ha valóban mindenki elsajátítaná azt a tudást, amelyet a nyolcadik osztály végéig elvileg mindenkinek meg kellene tanulnia. Amikor néhány éve elindultunk ezen a gondolkodási úton – az ELTE TTK vezetésével, egy országos konzorcium tagjaként, amelyben például az egri egyetem is szerepel –, fontos felismerésre jutottunk. Hosszú évtizedeken át a középiskolát tettük felelőssé a problémákért, ám mára világossá vált: a középiskola túl késői pont. A tanulói lemorzsolódás és érdektelenség első nagy töréspontja már a 8–9. évfolyam határán megjelenik – ezt régebbi és újabb felmérések egyaránt igazolják.

Már 20–25 évvel ezelőtt is, amikor a tanárhiány és a pedagógusbérek még nem voltak politikai napirenden, nyilvánvaló volt, hogy a nyolcadik évfolyam végére a fizika és a kémia a két legelutasítottabb tantárgy. Ez azóta sem változott érdemben.

1. táblázat: Tantárgyi kedveltségi rangsorok (5-fokú skálaátlagok; N: elemszám: fő) [Chrappán, 2017]

Általános iskola (N: 680)			Szakközépiskola (N: 1030)			Gimnázium (N: 1885)
rajz	4,02		rajz	3,77		angol	4,28
természetismeret	3,9		informatika	3,66		történelem	4,05
informatika	3,91		angol	3,62		irodalom	3,83
biológia	3,8		történelem	3,5		biológia	3,6
angol	3,77		földrajz	3,5		matematika	3,62
történelem	3,75		irodalom	3,45		rajz	3,61
irodalom	3,59		nyelvtan	3,32		informatika	3,57
német	3,57		ének-zene	3,23		nyelvtan	3,51
ének-zene	3,48		biológia	3,2		földrajz	3,4
földrajz	3,5		matematika	3,16		német	3,38
matematika	3,38		kémia	3,1		ének-zene	3,15
nyelvtan	3,36		fizika	2,9		kémia	3,0
fizika	3,2		német	2,93		etika	2,91
erkölcstan/hittan	3,14		etika	2,61		fizika	2,8
kémia	3,1

Mindezek miatt döntöttünk úgy 5–6 éve, hogy a hazai tanárképző egyetemek részéről nem várhatjuk tovább tétlenül, hogy a rendszer tovább sodródjék. Ehelyett valami teljesen újat szerettünk volna létrehozni, ahol a tanár felkészítésének, gondolkodásmódjának 21. század által igényel, és ahhoz méltó alakításával, fejlesztésével törjük meg a sok évtizedes ördögi kört, vagy inkább lefelé tartó spirált..

Az így született szak az első új természettudományos tanárképzési szak Magyarországon az elmúlt 25 évben. Erősen épít a nemzetközi és a korábbi hazai környezettan tanárképzési tapasztalatokra. A konzorciumban mára nyolc egyetem vesz részt kilenc képzési hellyel. A szak három év alatt komoly országos lefedettséget ért el, amit az első, több mint száz fős végzős évfolyam is igazol.

Ez az egyetlen olyan tanárképzési szak, amely érettségire épülően, 2022 óta, osztatlan, ötéves képzésként teljes értékű, kötött szakpárt kínál, tehát nem csupán „félszak”. Azok, akik már rendelkeznek diplomával 2023 óta egy, két vagy három év alatt is elvégezhetik a képzést. Ezeket a képzési formákat nevezzük rövid ciklusúaknak. Mostani előadásunk elsődlegesen ezek tapasztalataira koncentrál.

Összességében tehát egy olyan országos együttműködés jött létre, amely valóban új alapokra helyezi a természettudományos tanárképzést, és választ próbál adni azokra a problémákra, amelyekkel a magyar közoktatás évtizedek óta küzd.

A Z-szak jellemzői

Csépe professzor asszony tavaly a mintakövetés és az evolúció kérdéséről beszélt. Mi úgy látjuk, hogy jelenleg nem egyszerűen mintát követünk – bár természetesen alaposan körülnéztünk hazai és nemzetközi példák között –, hanem valóban valami újat próbálunk létrehozni. A hazai pedagógusképző intézmények legjobb szakemberei fogtak össze ebben a munkában, nyitottan vállalva, hogy az eredmény csak közös kísérletezésből születhet meg.

A szak olyan tanári képesítést ad, amely az 5–8. évfolyamon a teljes természettudományos spektrum tanítására jogosít: külön a fizikára, a kémiára, a biológiára, valamint az integrált természettudomány tantárgyra is. A szakképzésben azt a tantárgyat is oktathatják a végzettek, amelyet gyakran azok a tanulók kapnak, akik egyébként már deklarálják, hogy semmilyen természettudománnyal sem szeretnének foglalkozni. Az ilyen órák célja éppen az, hogy legalább valamennyit megmentsünk: visszahozzuk a diákokat érzelmileg, megmutassuk nekik, hogy a természettudomány nem „hülyeség”, ha nem ellenségnek tekintik, akkor életük is normálisabb lehet.

A fenntarthatóság témaköre is része a képzésnek; ennek akkreditációja jelenleg is folyamatban van. A cél nem pusztán a képzési kimeneti követelmények teljesítése, hanem egy praktikus megközelítés: hogy a tanulók a nyolcadik évfolyam végére erős érzelmi és tapasztalati kapcsolatot alakítsanak ki a természettel. Ez a viszonyulás teremtheti meg azt a motivációt, amely alapján később elhiszik, elfogadják, és akár tovább is lépnek a természettudományok világában.

Az egész kezdeményezés kulcsa azonban nem az a vita, amelyben immár évtizedek óta senki sem jut dűlőre: hogy diszciplinárisan vagy integráltan kell-e tanítani a természettudományt. Megközelítésünkben a tanár személye a döntő. Ha egy tanár rendelkezik integrált szemlélettel, akkor mindkét rendszerben jól működik; ha nem rendelkezik vele, akkor mindegy, mit ír elő a NAT.

A felső tagozat számunkra azért kiemelt terület, mert itt a legnagyobb a bizonytalanság, itt működik a legtöbb iskola, itt lehet a legtöbbet elrontani. Erre mutat rá a fentebb már idézett felmérés is, amely szerint az általános iskola végére a természettudományos tantárgyak – a fizikát, kémiát és sokszor a biológiát is beleértve – a legnegatívabban megítélt tantárgyak közé csúsznak le. Azért használjuk a „lecsúszás” kifejezést, mert – különösen éles a kontrasztként – 5–6-dikban a természettudomány (korábban természetismeret) tantárgy, amely ugyanerről a területről szól, a diákok megítélése szerint még a legkedveltebbek között van (1. táblázat). Ez azt jelenti, hogy két év alatt sikerül „ledolgoznunk” magunkat a pozitív élményről a negatívig. Ez is jelzi, hogy a jelenlegi rendszerben valami alapvetően nem működik jól – és éppen ezért döntöttünk úgy, hogy érdemi változtatásra van szükség.

A képzés hivatalos neve a „Természettudomány-környezettan”, de a kommunikációban a rövidebb, könnyebben megjegyezhető Z-szak márkanevet használjuk – utalva a Z generációra és a fenntarthatósági, „zöld” gondolkodásmódra is. A szak alapvetően gyakorlatorientált, már a kezdetektől fogva a valósághoz kötődő megközelítéssel.

A regionalitás kezdettől fogva tudatos szempont volt: úgy gondoltuk, ha valaki – az osztatlan képzésben, friss érettségizőként, jellemzően nappali képzésen – túl messzire kerül a saját falujától vagy kisvárosától, akkor kevésbé valószínű, hogy később, diplomája megszerzésekor visszatér oda tanítani – különösen egy olyan piacképes, sokféle készséget (retorika, művészetek, természettudományos gondolkodás, problémamegoldás) fejlesztő szak diplomájával a kezében, mint a miénk.

Más szempontokból, de fokozottan igaz ez a regionalitási igény a mesterszakra jelentkező, már egy-egy településen beágyazódott, életpályájuk közepe felé járó diplomásokra, hiszen ők jellemzően a munka melletti, a hétvégét is érintő levelező képzésekben tudnak részt venni, ahol az egyszerű, könnyű megközelítés hiánya akár a jelentkezéstől is elriaszthatja őket (nagy idővesztesség, szállásköltség stb.).

Az 1. ábra a konzorcium képzőhelyeinek 80 kilométeres vonzáskörzetét mutatja. Jól látszik, hogy a jelenlegi 9 képzőhely formálisan elég jól lefedi Magyarország térképét, ugyanakkor a tényleges közlekedési kapcsolatok és az egyes régiók korábbi tanárképzési intézményi kötődései ezt a képet jelentősen árnyalhatják

1 ábra: A magyarországi tanárképzésben résztvevő intézmények székhelyei és 80 km-es körzetük

A „valóságélmény” fontossága a mesterséges intelligencia korában

Amikor 2020 körül elkezdtük az új képzés részletes tervezését (a program 2022-ben indult), még szó sem volt arról, hogy a mesterséges intelligencia ilyen gyorsasággal és ilyen mértékben jelenik meg a mindennapi oktatási gyakorlatban. Akkoriban egyszerűen egy olyan tanárképzésben éltünk és gondolkoztunk, amely másfél évszázada nagyjából azonos paradigmában fejlődött, beleértve azt is még, hogy közben digitálissá, internetalapúvá vált. Ezzel párhuzamosan hatalmas társadalmi változások történtek, és a diákok, immár nem csupán a városiak, de a falusiak is egyre távolabb kerültek a mindennapi valóság megtapasztalásától, elidegenedtek a természettől és a környezettől. Mi pedig már a szak tervezésének kezdetekor – még a régi paradigmában – is azt mondtuk: a lényeg, hogy a valóságot mutassuk meg, az iskola, vagyis a tanár segítse a diákokat abban, hogy nagyobb eséllyel tudják elkerülni a virtualitás kínálta csapdákat.

Ma visszatekintve akár azt is mondhatnánk, hogy mindezt tudatosan terveztük így – de ez nem lenne igaz. Utólag azonban még világosabb, milyen fontos aspektust adott ez a szaknak. Mára nyilvánvaló, hogy nem az a feladatunk, hogy a mesterséges intelligenciával küzdjünk, hanem az, hogy értelmesen használjuk. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy legalább egyszer, legalább „a kislábujjunkkal” leérjünk a valóság talajára: ha nem tudjuk, mi a valóság, könnyen elhisszük a teljes képtelenségeket is.

Vízióként úgy gondoljuk, hogy az a köztes állapot, amelyben az oktatás évtizedek óta sodródott, most élesen polarizálódni fog. A mesterséges intelligencia hatása megkerülhetetlen. Használni és tanítani kell. De ezt akkor lehet csak biztonságosan – és nem veszélyt jelentően – megtenni, ha egyidejűleg sikerül megerősíteni a valósághoz való kötődést a társadalom minél szélesebb körében. Ennek legjobb, legáltalánosabb terepe a felső tagozat. Ha ez sikerül, akkor van esélyünk arra, hogy sokkal versenyképesebbek legyünk, mint azok, akik teljesen elszakadnak tőle.

A Z-szak rövid ciklusú tanárképzésének első tapasztalatai

Mára több mint száz hallgatónk végzett országszerte, és az első tapasztalatok is rendelkezésre állnak. A hallgatói létszámunk két éve még 200 fő fölött volt, ami már esetenként nehezen kezelhetőnek bizonyult, nem számítottunk ennyire gyors felfutásra. Jelenleg 100–150 fő körül stabilizálódott a felvételi szám, ami fenntartható működést tesz lehetővé.

Első megállapításunk, hogy a közös, konzorciális tervezés melletti tudatosan regionális megvalósítás koncepciója bevált. A 2. ábra azt mutatja be, hogy a nyolc, tanárképzésben érintett egyetemi város mindegyike kiveszi részét az országos feladatból, és a regionális hatás egyértelmű. Bár a térképen nem jelenítettük meg, nyilvánvaló, hogy a nagyobb városokból nagyobb számú hallgató vett részt a képzésben. Jól látszik viszont, hogy számos kistelepülés is megjelenik, ami bíztató az itt tanulók leszakadásának remélhető csökkentése szempontjából.

Az 1. és 2. ábra összevetése alapján azt is kimondhatjuk, hogy miközben ott látszólag a közép- és dél-kelet-alföldi régiók „lefedetlenek”, pont ezek a területek a 2. ábrán gazdagon képviseltetik magukat. Ennek oka nyilván, hogy a tényleges közlekedési helyzet jó, több egyetemi város is könnyen elérhető ezekről a településekről. Ugyanakkor például az 1. ábrán helyenként látszólag kétszeresen, de akár háromszorosan is lefedett Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye részvétele még szerény, az itteni kistelepülésekről nem könnyű eljutni tömegközlekedéssel egyik képzőhelyünkre se.

2. ábra: A rövidciklusú tanárképzésre járó Z-szakos hallgatók lakóhely szerinti megoszlása

A Z-szak rövid ciklusú képzésében résztvevő hallgatók

A végzett hallgatók legjellemzőbb korosztálya a 40–55 év közöttieké. Ez azt jelenti, hogy még hosszú éveket, akár két évtizedet is tudnak majd eltölteni a pályán – tehát távolról sem „túl öregek”. Meglepő tapasztalatunk volt ugyanakkor, hogy még a TTK-s előzménydiplomával érkező kollégák egy része is erősen tart bizonyos tantárgyaktól. Ez elsőre abszurdnak tűnik: a társadalom szemében ők képviselik a természethez értő szakembert, aki a természetet jól ismeri, akinek a szavára, véleményére érdemes hallgatni. A valóság azonban jól visszatükrözi a másfél évszázad alatt fokozatosan kialakult helyzetet: egy-egy szűkebb területen („tantárgy”) hiába jó szakember valaki, a képzéséből (beleértve a közoktatási szakaszt is!) teljesen hiányzott az igény a természetről alkotott „nagykép” kialakítására. Félelmeik esetenként még erősebbek, mint egy bölcsész vagy közgazdász háttérrel érkező hallgatóéi. Egy kémia–fizika szakos tanár olykor azt mondja, a biológiától fél, egy biokémikus pedig a fizikától idegenkedik. A képzés során ezen látványosan tudunk segíteni.

A képzés résztvevői rendkívül sokszínűek és értékesek – számunkra is inspiráló velük dolgozni. Meg is lehet többüket ismerni a mostani konferencián, a 14. szekció keretében mutatkoznak be. (A szekció anyaga jelen kiadvány második kötetében található meg.) Fontos tapasztalat, hogy egyelőre még jellemzően nem intézményi/szervezeti döntés, utasítás alapján érkeznek a hallgatók: túlnyomórészt saját motivációból jelentkeznek. Az iskolák és a fenntartók sok esetben támogatóak, de még jelentős tartalékok vannak abban, hogy egy-egy intézmény a közép- és hosszú távú humán erőforrás tervezés keretében iskolázzon be kollégákat.

Tapasztalataink azt is jól mutatják, hogy az egyetemek oldaláról nézve sem vagyunk maradéktalanul felkészülve. A tapasztalataink hiányosak. Ennek három fő oka van. Egy éve ugyanitt megmutattuk, hogy míg fél évszázada a felsőoktatási oktatók döntő részének eredetileg tanári diplomája volt, a jelenlegi oktatóink jelentős részének nincs pedagógus végzettsége, és később se vettek részt ilyen jellegű továbbképzésben. (A jelen szerzőpárosban is csak egyikünk végzett tanári szakon.) A másik, kifejezetten a Z-szakot, mint a felső tagozatra fókuszáló képzést érintő nehézség, hogy a korábbi, hagyományosan a felső tagozatra fókuszáló „főiskolai” tanárképzés már húsz éve megszűnt Magyarországon. Ezzel egy évszázados kultúra és tapasztalat vált mára gyakorlatilag az enyészeté. A harmadik probléma a tanárképzés általános visszaszorulása. A csökkenő hallgatói létszámok miatt a szakmódszertanosok tekintetében az egyetem eltartóképessége csökken, ami ráadásul együtt jár a mindkét szinten (köz- és felsőoktatás) napi gyakorlattal rendelkező kollégák számának csökkenésével is.

Ugyanakkor ezen nehézségekkel való megküzdésben – előre nem remélt – komoly nyereséget is adnak a bevezetett rövid ciklusú Z-szakos mesterképzéseink. Az egyetemek, az egyetemi oktatók – a tanárképzés portfóliójukon belüli általános visszaszorulása miatt, amiről tavaly ugyanitt is beszéltünk – minden jószándékuk ellenére egyre jobban elszakadnak a közoktatás valós világától. A mesterképzésbe belépő hallgatók közül viszont sokan már a közoktatásban dolgoznak, rendelkeznek komoly tanítási tapasztalattal és a közös munkába hitelesen be tudják hozni a 21. század első negyedének végén jellemző magyarországi iskolai valóságot. Vagyis nem csak ők tanulnak tőlünk, hanem mi is rengeteget tanulunk tőlük, ami óriási lehetőség. Ez valódi kölcsönös fejlődés, egy „win-win” helyzet, amely egyszerre gazdagítja a felsőoktatást és a köznevelést.

Tanítási gyakorlatok a Z-szak rövid ciklusú képzésében

Mint minden tanárképzésben, a Z-szak programban is kétféle tanítási gyakorlat vár a hallgatókra a képzés végén. Az első a szaktárgyi – vagy rövid – gyakorlat, amely tíz órából áll, amelyet minden esetben gyakorlóiskolában kell teljesíteni. Igyekszünk minden hallgató bemutatóóráját személyesen meglátogatni, mert úgy gondoljuk, hogy ez valódi ünnepi alkalom: fontos visszajelzési pont a hallgató, a vezetőtanár és a képzés szempontjából is. Az elmúlt években nagyon sok ilyen órát láttunk, és egyre több tapasztalat gyűlt össze arról, hogyan működik a gyakorlat a mai környezetben.

Azt látjuk, hogy a főiskolai tanárképzés megszűnésével a valódi felső tagozatos gyakorlóiskolák háttérbe szorultak, legalábbis az ELTE rendszerében mindenképpen. Az ELTE négy gyakorlóiskolája közül három hat- és/vagy nyolcosztályos gimnázium. Bár a hallgatók így is felső tagozatos korosztállyal dolgoznak, a tananyag és a diákok motivációja, hozzáállása teljesen más, mint egy átlagos általános iskolai felső tagozaton. Ez a különbség a gyakorlatok minőségében és a visszajelzésekben is világosan megmutatkozik. Gyakran kapunk olyan megjegyzést, hogy a hallgatók például biológiából nem rendelkeznek elég mély tudással. Fontos azonban megérteni ennek a hátterét: alapelvünk, hogy a rövid, szaktárgyi gyakorlatra senki nem mehet a saját eredeti szakterületére. A biológia szakos háttérrel érkező hallgatót tehát fizikára vagy kémiára osztjuk be, a fizikusok biológiát vagy kémiát taníthatnak stb. Természetes, hogy az új terepen kezdetben kevésbé magabiztosak.

Ugyanakkor a vezetőtanárok szinte minden esetben hangsúlyozzák, hogy a hallgatók horizontális, interdiszciplináris látásmódja lényegesen szélesebb, mint azoké, akik hagyományosan csak egyetlen tudományterületen szereznek mély ismereteket. Ez a szélesség és nyitottság a tanítás során rendkívül értékes, és a későbbi munkájukban is nagy előnyt jelent. Ez az a többlet, ami egy átlagos magyar felső tagozaton esélyt adhat a természettudományok mostaninál jobb elfogadtatására, a való élethez kötésére.

A rövid gyakorlatot az egyéni összefüggő – vagyis hosszú – iskolai gyakorlat követi. Ezt csak azoknak kell teljesíteniük, akik tanári végzettség nélkül, valamilyen diszciplináris mesteroklevéllel érkeznek. A hosszú gyakorlat helyszíne már nem gyakorlóiskola, hanem sokféle, teljesen hétköznapi általános iskola. A visszajelzések innen kifejezetten pozitívak: a mentorok arról számolnak be, hogy a hallgatók könnyebben illeszkednek be ezeknek az iskoláknak a mindennapi életébe, mint a gyakorlóiskolák formálisabb, speciálisabb környezetébe. Ez számunkra is megerősítő tapasztalat, és jól mutatja, hogy a képzés gyakorlati oldala valódi és életközeli helyzetekben fejlődik tovább.

A végzett hallgatóktól érkező visszajelzések rendkívül biztatóak. Ahogy fentebb már írtunk róla, vannak „mumus” területek, amelyekkel kapcsolatban sokan kezdetben bizonytalannak érzik magukat. A képzés végére azonban a legtöbb hallgató arról számol be, hogy ezekben a témákban („tantárgyakban”) is jelentősen megnőtt a szakmai biztonságérzetük. Olyannyira, hogy már kifejezetten élvezik azoknak az óráknak a megtartását is, amelyektől korábban tartottak. Ahogy egyikük konkrétan is megfogalmazta: „amióta én is élvezem az órát, azóta a diákok is sokkal jobban szeretik”. Emellett sokkal nagyobb önállóságra tesznek szert, és gyakran kiemelik, hogy az egzisztenciális biztonságérzetük is megerősödött.

Azok a hallgatók, akik tanári háttérrel – vagyis már meglévő pedagógustapasztalattal – érkeznek hozzánk, arról számolnak be, hogy az iskolájukban több és felelősségteljesebb szakmai feladatot kapnak („több szakmai óra, kevesebb napközi”). Azok pedig, akik diszciplináris – például biológus, vegyész, fizikus, környezetmérnök, de akár közgazdász – mesterdiploma háttérrel jönnek, sokszor „megújuló életpályaként” tekintenek erre a képzésre. Ahogy írtuk, ők is jellemzően 40–50 évesen csöppennek bele ebbe az új szakmai irányba, és kifejezetten inspirálónak élik meg a váltást.

Felvételi a Z-szak rövidciklusú tanárképzésére

A Z-szak Európában is újdonság, nem csoda, hogy a magyarországi tanárképzési rendszerben is szokatlan. Ezért nehéz is reklámozni. Bár a rövid ciklusú képzéseink már harmadik éve indulnak országszerte, még most is kevesen hallottak róla, és akik hallottak is, általában bizonytalanok a szak tartalmát, a diploma által nyert jogosítványokat, sőt az egész koncepció lényegét, értelmét tekintve. Akik viszont megismerik és elkezdik, döntő hányadban elégedettek és boldogok a képzéssel.

Szeretnénk kérni abban a segítségüket, hogy minél szélesebb körben terjesszék a képzés hírét. Nagy előnyt jelent, hogy a 2–4 féléves rövid ciklusú képzések teljes állami támogatást kapnak, függetlenül attól, hogy valaki korábban már elhasználta-e az államilag finanszírozott felsőoktatási féléveit. A felvételi eljárás részeként motivációs levelet és szakmai önéletrajzot kérünk. A képzések legtöbbje levelező képzés, az oktatás szervezése figyelembe veszi, hogy a hallgatók jellemzően teljes munkaidőben dolgoznak valahol, sokszor eleve – vagy már – iskolában.

A 2–4 féléves mesterképzésre természettudományos tanári vagy természettudományos diszciplináris háttérrel érkezők esetében csupán egy csoportos felvételi elbeszélgetést tartunk. A beszélgetés célja, hogy kölcsönösen tisztázzuk a képzés során nyújtott felkészítést és ennek gyakorlati megvalósulását, valamint a hallgatóságtól elvárt teljesítményt.

A másik jelentkezői csoportot a 2–4 féléves mesterképzéseknél azok alkotják, akik bármilyen, nem természettudományos mesterszintű diplomával jelentkeznek a képzésbe. Itt a mesterszintű diploma meglétét egy általános komptenciaszintként fogjuk fel. Számukra teljes értékű felvételit szervezünk, amely írásbeli, szóbeli és gyakorlati részből áll. Ez pontosan megfelel a 20 év előtti felvételi rendszernek, amikor bárki, aki érettségizett, sikeres felvételi vizsgával bármilyen felsőoktatási képzésre bekerülhetett. A jellemzően középkorú jelentkezők rendkívül változatos előzmény diplomákkal, gyakran két–három diplomával is érkeznek. Érettségük, élettapasztalatuk erősíti lényeglátásukat, legtöbbször nehézség nélkül birkóznak meg a feladatokkal. Közülük különösen sok agrármérnök érkezik, de más mérnökök mellett például a közgazdászok sem ritkák a sikeresen felvételizők között.

A harmadik rövid ciklusú képzéstípusunk az osztatlan, ötéves tanárképzéshez kapcsolódik: ez a képzés rövidül le hat vagy öt félévre. Ide tanítókat, gyógypedagógusokat és nem természettudományos tanári előképzettségű főiskolai tanári diplomásokat várunk. Ők szintén önéletrajz és motivációs levél alapján történő elbeszélgetés alapján kerülhetnek be a képzésekbe. (Természetesen ez a lehetőség nyitott a mesterszintű, nem természettudományos tanári diplomával rendelkezőknek is, ha a fentebb leírt, teljes értékű felvételi vizsgával nem sikerül bekerülniük a rövidebb, négyféléves képzési formába, vagy eleve – bármilyen okból – nem is jelentkeznek oda.). Ebben a képzéstípusban az állami finanszírozás a korábban még el nem használt félévek terhére van csak meg országszerte hét hazai képzőhelyen, viszont a mostani felvételi során, új lehetőségként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem teljes állami finanszírozással kínálja ezt a fajta levelező képzést is.

Összegzésként szeretnénk kiemelni, hogy a képzéseink valóban országos rendszerként, stabilan működnek, néhány év alatt is már többszáz jelenlegi és jövendő tanár kollégának nyjtottak és nyújtanak életpályájukokon továbblépési lehetőséget. A gyakorlatorientált megközelítés és a jelentős létszámok segítenek abban, hogy – a kölcsönös tapasztalatok alapján – a megjelenő új kihívásokra (például az MI) gyorsan tudjunk reagálni a szakok tartalmi és módszertani fejlesztésében.

Szeretnénk, ha az üzenetünk minél több helyre eljutna, hiszen sok potenciálisan érintett diplomás és sok iskola még nem ismeri ezt a lehetőséget. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretnénk, hogy a Z-szakos képzés nem konkurenciája a diszciplináris tanárképzésnek; sokkal inkább új, kiegészítő lehetőséget kínál, amely szélesíti a pálya felé vezető utakat és a tanári kompetenciák körét, elsődlegesen a felső tagozatokon és a szakképzésben.