2025 - Bajor Péter – A konferencia zárása
A mesterséges intelligencia sokszori emlegetése után bennünk maradhatott a kérdés: vajon megy-e a világ előrébb a mesterséges intelligencia által? Újbóli elolvasásra ajánlom Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban című versét.
A kérdés az, hogy boldogabbak leszünk-e azzal, hogy új digitális eszközöket tudunk használni? Esetleg nem válunk-e elbizakodottá? A túlzó önbecsülésünk miatt nem a vesztünkbe rohanunk-e, amint Daidalosz és Ikarosz történetében a világmindenséget befogni kívánó ifjú? Elérhetjük az eget, átvitt értelemben? Lehet, hogy az AI-okozta mai büszke, félelmes izgatottságunkhoz hasonlót már átéltek az emberek, amikor például a gőzgépet munkába állították? Amikor az első vasút elindult, sokan azt mondták, hogy ez már olyan gyors, hogy az emberi szervezet nem fogja kibírni. Nem lehet, hogy félreértjük a helyzetünket akkor, amikor azt gondoljuk, hogy a technika mai tudása, a mesterséges intelligencia felfoghatatlan technikai eredményei miatt már különlegesebbek vagyunk, mint elődeink?
Azt javasolom, arra keressük inkább a választ, hogy boldogak, boldogabbak tudunk-e lenni, és a gyerekek, akiket nevelünk, azok boldogulnak-e az emberségük terén?
Egyik kedvenc olvasmányom a Tonio Kröger. A név által is kifejezett kettősség miatt. Kröger, a tisztes polgár, már-már kispolgár, aki teszi a dolgát, létrehozza a produktumokat, gyarapítja a földi javakat. Tonio pedig az ábrándos déli karakter, aki az érzelmeket, a szentimentális életstílust képviseli. Azt gondolom, ugyanez a kettősség van jelen a ma délelőtt példaként felhozott szingapúri mondásban is: „az oktatás célja, hogy jó embereket és hasznos polgárokat neveljen”.
Hasznos polgár és jó ember… Nem ugyanerről van szó akkor is, amikor a STEM területeken tehetséges tanulók humanizmusáról, emberi felelősségéről beszéltünk? És máris itthon vagyunk, a magyar köznevelésben: a teendőnk a nevelés és az oktatás egyszerre.
Elvi szinten sokszor emlegetjük a finn, az észt, a dán oktatást és más nagyszerű külföldi példákat. Az elmélet, a szakirodalom, a korszerű kutatási eredmények tehát itt vannak körülöttünk: nekünk a magyar modellt kell megvalósítanunk, mégpedig a gyakorlatban. Sok magyar iskolában, óvodában már nekiálltak. Vegyük észre ezeket! Az elméleti okoskodás helyett immár a bevezetés, a gyakorlati megvalósítás mikéntjére kellene sokkal több energiát fordítanunk.
A pedagógusaink át tudják-e adni, meg tudják-e tanítani a gyerekeknek, a tanulóknak azokat a korszerű, az EU által is hangsúlyozott „életkompetenciák”-at, amikre a mai társadalomnak szüksége van? Ezzel lesz érdemes foglalkoznunk.
Köszönjük konferenciánk szervezőinek az elkötelezett és fáradhatatlan munkájukat!
Találkozzunk 2026 őszén is!
