2. Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal

2025 - Dr. Hörich Balázs – Tanulói életút követés

Bevezetés

A szakképzésben részt vevő tanulók életútjának megértése az elmúlt évtizedben mind a hazai, mind a nemzetközi oktatási diskurzus egyik hangsúlyos témájává vált. Ennek oka egyrészt az, hogy a közoktatás és a szakképzés szerkezeti átalakulása, intézményrendszerének differenciálódása és a munkaerőpiaci kényszerek változása egyre komplexebb tanulói pályákat eredményez. Másrészt az oktatáspolitikai célrendszerekben felértékelődött a rendszerhatékonyság, a lemorzsolódás csökkentése, valamint az eredményességi indikátorok használata, amelyek mind igénylik a tanulói utak mélyebb, finomabb felbontású feltárását.

E kutatás központi kérdése: hogyan követhetők nyomon a tanulók életútjai a szakképzésben olyan módon, hogy a statikus adminisztratív adatokra építve is megragadhassuk a tanulás folyamatjellegét, időbeliségét és összetett mintázatait?

Az előadás – és az annak alapjául szolgáló adatfeldolgozási munka – a Szakképzési Pályakövetési Rendszer belső (képzésen belüli) moduljának fejlesztéséhez kapcsolódik. A vizsgálat a 2020/21 és 2024/25 közötti időszak szakképzési tanulóira terjed ki. A pilot elemzés célja, hogy részletesen bemutassa a módszertani kereteket, az empirikus eredményeket, valamint azt az értelmezési horizontot, amelyben a lemorzsolódás és előrehaladás jelenségei rendszerszinten elhelyezhetők.

A tanulói életutak vizsgálatának szükségessége

A szakképző intézmények pedagógusai, osztályfőnökei és vezetői napi szinten találkoznak olyan, finom részletekben megragadható jelenségekkel – motivációs krízisekkel, családi háttérváltozásokkal, egészségügyi és mentálhigiénés problémákkal, tanulási nehézségekkel, iskolaváltásokkal –, amelyek egyéni sorsok és intézményi mikrofolyamatok mély ismeretét feltételezik. Ezzel szemben a hivatalos statisztikai adatok jellemzően aggregált mutatókkal dolgoznak, amelyek könnyen kommunikálhatók, azonban elkerülhetetlenül elveszítik azokat a kontextuális összefüggéseket, amelyek a tanulói utak megértéséhez szükségesek.

A statikus adatok – intézménytípus, évfolyam, jogviszony – ritkán képesek dinamikusan visszaadni, hogy:

• milyen átmenetek történnek tanév közben,
• hogyan bomlanak fel a tanulói csoportok a továbbhaladás során,
• milyen arányban lépnek be atipikus utak (ismétlés, váltás, rugalmas képzés),
• milyen időzítéssel jelenik meg a lemorzsolódás.

Szükség van tehát egy olyan elemzési megközelítésre, amely nem időpillanatokat, hanem folyamatszerű éveket hasonlít össze a tanulók szintjén. A rendszerint publikált mutatók – lemorzsolódási arány, sikeres vizsgák aránya – a vizsgált évfolyam egészére vonatkoznak. Ez azonban torzíthat, mert nem látszik, hogy:

• ki lépett ki a képzésből idő előtt,
• a lemorzsolódás melyik évfolyamon következett be,
• ugyanazon évfolyamhoz hány „új belépő” csatlakozik ebben a ciklikusan nyitott rendszerben.

A folyamatmodellek tehát nem csupán több adatot szolgáltatnak, hanem kvalitatíve más nézőpontot nyújtanak.

A megközelítés felhasználási területei

Az egyéni szintű adatok több különböző célra használhatók:

• Rendszerszintű tervezés és értékelés:
• ágazati, szakmai és térségi struktúrák értékelése,
• intézményi hatásosság és beiskolázási stratégiák vizsgálata,
• a képzési kínálat összehangolása a munkaerőpiaci szükségletekkel.
• Programok hatásmérése: a tanulói utak alapján láthatóvá válik, hogy egy-egy új tanterv, pedagógiai módszer, támogatási rendszer valóban:
• csökkenti-e a lemorzsolódást,
• csökkenti-e az évfolyamismétlést,
• növeli-e a vizsgáig eljutók arányát.
• Sajátos utakat bejáró tanulók azonosítása: az atipikus tanulói utak jelensége (képzésváltás, rugalmas forma, többszöri ismétlés) olyan csoportokat jelöl, ahol
• megnő a prevenció jelentősége,
• fokozott szükség van mentori támogatásra,
• különösen fontos az egyéni élethelyzet feltárása.
• Adatminőség javítása és predikció: a párhuzamos adatállományok integrációja során számos adatminőségi probléma válik detektálhatóvá: hiányos jogviszonyok, átfedő képzések, hibás státuszkódok. A tisztább adatbázis a jövőben prediktív modellek alapja lehet.

Módszertan

A tanulói életutak feltárásához olyan módszertani megközelítésre volt szükség, amely a szakképzésben rendelkezésre álló adminisztratív adatforrásokra építve is képes dinamikus, többéves folyamatokat megragadni. A kutatás alapját a tanév eleji SZIR-STAT állományok jelentették, mivel ezek a legstabilabb és legteljesebb információtartalommal bíró adatforrások, amelyek minden tanulóra nézve tartalmazzák a jogviszonyra, az évfolyamra és az intézménytípusra vonatkozó adatsorokat. Ezeket az állományokat egyéni szinten kapcsoltuk össze, vagyis minden tanulót több éven keresztül követtünk, ami a magyar adminisztratív oktatási rendszerben jelenleg elérhető legnagyobb felbontású adatkapcsolási lehetőséget jelenti. A tanév eleji adatok mellett felhasználtuk a tanév végi SZIR-STAT állományokat, a vizsga adatokat, valamint több kiegészítő, revíziós adatállományt is, amelyek a nyilvántartásokban előforduló hiányokat vagy anomáliákat javítják.

A különböző adatfájlok integrációját több előfeldolgozási lépés előzte meg. Mivel a vizsgált időszakban több intézmény összevonása, névváltozása vagy szerkezeti átalakítása történt meg, elengedhetetlen volt az intézményi struktúra egységesítése. Ugyanilyen kihívást jelentettek a párhuzamos képzések: sok tanuló egyidejűleg két különböző programban vagy iskolaszervezetben vett részt, és ezek kezeléséhez egy olyan döntési logika kialakítása volt szükséges, amely a tényleges életúti státuszt visszaadja, és nem töri szét a tanulói pályát mesterségesen.

A módszertan innovációját az jelentette, hogy a tanulói éveket és állapotokat gráfként modelleztük. A tanuló egy adott tanévben felvett státusza – például: szakképző iskolai 9. évfolyam, technikumi 10. évfolyam, rugalmas képzési forma vagy éppen képzésváltás – a gráf egy csomópontjának tekinthető. A csomópontok közötti élek a tanéveken átívelő átmeneteket jelölik. Így jön létre minden tanuló esetében egy többéves életút-gráf, amely tartalmazza a sikeres továbbhaladást, az évfolyamismétlést, az intézmény- vagy képzésváltást, illetve a rendszerből való kilépést is. E gráfok elemzésével lehetővé vált a tanulói utak automatizált detektálása, valamint az életútcsoportok kialakítása.

A gráfmodellezés további előnye, hogy a teljes tanulói populációt olyan egységes szerkezetbe rendezi, amelyben az időbeli folyamatok, a töredezett utak, az atipikus jelenségek és a strukturális mintázatok egyaránt megvizsgálhatók. Az egész rendszert egy univerzális, Python-nyelven fejlesztett algoritmus támogatja, amely paraméterezhető: a felhasználó beállíthatja, mely évfolyam tanulóit vizsgálja, mely tanéveket veszi figyelembe, és melyik év tekintendő záró évnek. Ezzel a megoldással lehetővé vált bármely évfolyam nagy mintájú, többéves életútjának automatikus felrajzolása.

Empirikus eredmények a szakképző iskolák tanulói útjairól (2020–2025)

A szakképző iskolák tanulói pályáinak vizsgálata – különösen a 2020/21-es és 2021/22-es induló évfolyamok összehasonlítása – olyan mintázatot mutat, amely egyrészt stabil, másrészt országos szinten is jól értelmezhető tendenciákat rajzol ki. A 2020/21-ben tanulmányaikat megkezdő 9. évfolyamos tanulók életútjai alapján látható, hogy a tanulói utak már az első évfolyamot követően kettéválnak: a tanulók 72%-a rendben lép tovább a 10. évfolyamba, míg a többiek évfolyamismétlők, képzésváltók vagy kilépők lesznek. A továbbhaladási arány a következő tanévben tovább csökken: a 10.-ről 11.-re már csak 58% jut el. Ez a csökkenés — különösen akkor, ha több évfolyamon át tart — jól jelzi, hogy a szakképző iskolai képzésben korai és súlyos lemorzsolódási kockázatok jelen vannak.

A lemorzsolódás időbeli alakulása különösen figyelemre méltó. A 2020/21-es és 2021/22-es tanévek közötti kilépési arány 10%, ami önmagában is jelentős, de még inkább az, hogy a következő évben ez 26%-ra emelkedik, majd a következő ciklusban 29%-on stabilizálódik. A jelenség arra utal, hogy a tanulók egy része az első évfolyamon megtapasztalt nehézségek, kudarcok vagy adaptációs problémák miatt később, de nagy arányban hagyja el a képzést. Ez a mintázat tökéletesen reprodukálódik a 2021/22-es induló évfolyam esetében is: bár itt magasabb az első éves kilépés (17%), a későbbi években a kilépési arányok hasonló tendenciát mutatnak. Mindez arra utal, hogy a szakképző iskolákban a lemorzsolódás nem esetleges vagy intézményi sajátosság, hanem a képzéstípus strukturális jellemzője.

A szakképző iskolai lemorzsolódás demográfiai mintázatai is beszédesek. A kilépők körében a nők aránya tartósan és országos mintában is magasabb, ami többek között az ágazati szelekcióval, a munkaerőpiaci belépési lehetőségekkel és a családi háttér eltérő szerepével is összefügghet. A felnőttképzési jogviszony különösen nagy kockázatot hordoz: ebben a képzési formában a kilépés valószínűsége lényegesen magasabb, ami a heterogénebb élethelyzetű, gyakran munka mellett tanuló felnőttek nehezebb tanulási feltételeire utal. Az életkor szerinti adatok alapján a lemorzsolódás csúcspontja a 16 éves kor körül figyelhető meg, amely elsősorban a tankötelezettségi korhatárhoz, másodsorban a szakképzésbe való belépés stresszterheihez, a középiskolai átmenet nehézségeihez, valamint a tanulók szociális beilleszkedési mintázataihoz köthető.

Az ágazati különbségek további összefüggéseket tárnak fel. A kreatív, a szociális, az élelmiszeripari, az építőipari és a kereskedelmi ágazatokban a kilépési arány országosan is kiugróan magas. Ezekben az ágazatokban a szakmai vizsgával kilépők aránya is alacsony, ami arra utal, hogy a tanulók nagy része nem jut el a képzés végére. A jelenség mögött részben munkaerőpiaci tényezők állhatnak – például, hogy az adott ágazatokban a diákok viszonylag könnyen helyezkedhetnek el formális végzettség nélkül is –, részben pedig képesség- és motivációbeli különbségek.

A 2021/22-es évfolyam eredményei – jóllehet induló létszáma nagyobb, mint az előző évfolyamé – szerkezetükben szinte teljesen megismétlik a 2020/21-es mintázatot. Ez a strukturális stabilitás arra utal, hogy a szakképző iskolai képzés lemorzsolódási kockázatai nem a populáció méretéből vagy összetételéből fakadnak, hanem a képzéstípus sajátos pedagógiai és szociológiai jellemzőiből.

A technikumi tanulói utak jellegzetességei

A technikumi képzés életútmintázatai lényegesen eltérnek a szakképző iskolákra jellemző struktúráktól. Az induló létszám jelentősen magasabb – 31 154 fő a 2020/21-es évfolyamban –, valamint a lemorzsolódás már rövid távon is alacsonyabb szinten stabilizálódik. Az első évben mindössze 2% lép ki a képzésből, a következő évben ez 7%-ra emelkedik, majd a harmadik tanévre 11%-ra, végül a vizsgához közeledve körülbelül 14%-ra áll be. A lemorzsolódás időbeli eloszlása tehát itt késleltetett, ami azt jelzi, hogy a technikumi tanulók jellemzően hosszabb ideig maradnak elkötelezettek a képzés iránt.

A technikumban a lemorzsolódás életkori csúcspontja nem a képzés elején, hanem a 17–19 éves korosztályban jelenik meg, vagyis a képzés utolsó szakaszában. Ez a jelenség arra utal, hogy a tanulók ebben az életszakaszban hozzák meg a pályaválasztási döntéseik újragondolását: sokan más típusú továbbtanulás irányába indulnak, illetve vannak, akik már a munkaerőpiacra lépnek át. Ezzel összefüggésben a technikum esetében a képzésváltások aránya is magasabb, mint a szakképző iskolákban.

Ágazati szempontból a technikum kiegyensúlyozottabb képet mutat. Bár vannak kevésbé kedvező mutatókkal rendelkező területek – például: a szépészet, az egészségügy és a kereskedelem –, összességében a műszaki ágazatok (gépészet, járműgyártás, épületgépészet, elektrotechnika) jelentősen jobb eredményeket mutatnak, magasabb vizsgával kilépési arányokkal és alacsonyabb lemorzsolódással.

Területi különbségek és regionális mintázatok

A járási szintű elemzések alapján a lemorzsolódás térben erősen koncentrált jelenség. A szakképző iskolákban különösen az Északkelet-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon fekvő térségek mutatnak kiugróan magas kilépési arányokat. Ezekben a járásokban a vizsgával kilépők aránya jelentősen elmarad az országos átlagtól, és több térségben az adatok az oktatási és munkaerőpiaci hátrányok kumulációját jelzik. Meglepő módon a főváros is a kedvezőtlenebb kategóriák közé közelít, ami leginkább az intézményi hálózat szerkezetével függ össze.

A technikumi képzés térségi mintázatai kiegyensúlyozottabbak, de itt is vannak olyan járások — például Heves és a Jászság egyes körzetei —, ahol a kilépési arány feltűnően magas. Ezek a lokális anomáliák többnyire a tanulói összetétel, a munkaerőpiaci lehetőségek és az intézményi kínálat sajátos összjátékából eredhetnek.

A lemorzsolódás értelmezésének összetett kérdésköre

A lemorzsolódási mutatók értelmezése több szempontból is problémás. Nem könnyű meghatározni, hogy mi tekinthető kedvező vagy elfogadható lemorzsolódási szintnek, mivel ezt az értékelést jelentősen befolyásolja a megközelítés nézőpontja. Az intézményirányítási perspektívából alacsony lemorzsolódás a hatékonyság jele lehet, míg pedagógiai nézőpontból ugyanaz a szám csak akkor értékes, ha nem jár a tanulók rejtett kiszorításával vagy „kimenekítésével”. A szakpolitikai megközelítés pedig a rendszer fenntarthatóságát és a munkaerőpiaci illeszkedést helyezi előtérbe, eltérő normákkal és elvárásokkal.

A lemorzsolódás a legtöbb esetben nem ok, hanem okozat: többnyire olyan korábbi, akár az általános iskolai években gyökerező problémák — tanulási nehézségek, hátrányos helyzet, szociális krízisek — összegződése, amelyek csak a szakképzésben „válnak láthatóvá”. Ennek megfelelően a jelenleg rendelkezésre álló szakképzési adminisztratív adatok csak a folyamat végpontját rögzítik, miközben a gyökérokok feltárása csak akkor lenne lehetséges, ha a köznevelési és szakképzési adatbázisok összekapcsolása megtörténne.

Végül fontos hangsúlyozni, hogy a lemorzsolódás nem feltétlenül pedagógiai kudarc vagy egyéni „eltérés”, hanem sok esetben a tanulók és családok racionális döntéseinek következménye. A képzésben való részvétel erőforrás-igényes tevékenység, amelynek megtérülését minden család saját helyzetétől függően mérlegeli. A középosztálybeli tanulók számára a képzés hosszabb távú befektetés, míg a hátrányos helyzetű környezetből érkezők számára sokszor már az első jövedelemszerzés lehetősége vagy a család anyagi helyzete felülírhatja az iskolai pályát.

Összegzés

A tanulói életutak vizsgálata a szakképzésben olyan módszertani és szakpolitikai szempontból is releváns terület, amely egyszerre mutat rá a rendszer szerkezeti sajátosságaira, a tanulói csoportok eltérő kockázataira, valamint azokra a folyamatokra, amelyek a lemorzsolódás mögött állnak. A tanév eleji SZIR-STAT állományokra épített, gráf-alapú életút-rekonstrukció lehetővé tette, hogy a tanulói mozgások dinamikus, többéves mintázatait egyéni szinten kövessük, és így a hagyományos, statikus mutatók mögé pillantsunk. A módszer különösen értékes abban, hogy nemcsak a sikeres továbbhaladást, hanem az atipikus és töredezett utakat is láthatóvá teszi, miközben képes feltárni azokat a pontokat, ahol a rendszer támogatási vagy beavatkozási eszközökre szorul.

Az empirikus eredmények egyértelműen kirajzolják a szakképző iskolai és technikumi képzések közötti különbségeket. A szakképző iskolákban a lemorzsolódás korán jelentkezik, szerkezete stabil, és több évfolyamon át magas szinten marad. A technikumban ezzel szemben a tanulók jellemzően tovább maradnak a képzésben, a kilépések csúcspontja pedig későbbre tolódik. A vizsgálat alátámasztja azt is, hogy a lemorzsolódás térben koncentrált jelenség, amelyet az egyes járások szocioökonómiai helyzete, intézményi hálózata és munkaerőpiaci sajátosságai jelentősen befolyásolnak. Az ágazati különbségek tovább árnyalják a képet, jelezve, hogy a tanulói pályák alakulásában a képzések tartalmi és munkaerőpiaci jellemzői is meghatározó szerepet játszanak.

A lemorzsolódás értelmezéséhez ugyanakkor elengedhetetlen egy olyan komplex keret alkalmazása, amely figyelembe veszi a tanulói döntések racionális voltát, a családi háttér eltérő erőforrásait, valamint az elemi iskolai szakaszban gyökerező kumulatív hátrányokat. Ebből következően a lemorzsolódás nem pusztán eredményességi mutatóként értelmezhető, hanem olyan jelenségként, amely egyéni, intézményi és rendszerszintű folyamatok kölcsönhatását tükrözi.

A tanulmány legfontosabb tanulsága, hogy a tanulói életutak megértése három tényező – a tanulók lehetőségei, kompetenciái és motivációi – együttes vizsgálatát igényli. Ezek együttes elemzése adhat alapot olyan beavatkozások tervezéséhez, amelyek valóban képesek csökkenteni a lemorzsolódást, javítani az eredményességet, és támogatni a tanulók sikeres pályafutását a szakképzésben. A bemutatott módszertani keret és a kapcsolt adatbázisra épülő elemzés hosszú távon hozzájárulhat egy olyan pályakövetési rendszer kialakításához, amely nem csupán leírja, hanem érdemben is alakítani képes a szakképzésben részt vevő tanulók életútjait.