10. A kompetenciafejlesztéstől a mesterséges intelligenciáig az oktatásban

2025 - Thaisz Miklós, Kiss Tibor, Ostorics László, Nyirfalvi Melinda – Kompetenciafejlesztés újragondolva: Szintek, hálózatok, rugalmasság – „Tanulási ökoszisztémák: Minimum szinttől a hálózati tanulásig"

Moderátor:

Thaisz Miklós kuratóriumi elnök – Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány

Közreműködők:

Kiss Tibor szakmai igazgató – Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány

Nyirfalvi Melinda igazgató – Máltai Óvoda és Általános Iskola, Tarnabod

Ostorics László menedzser – PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. (PwC )

Thaisz Miklós bevezetőjében arról beszélt, hogy a Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványnál hosszú évek során jutottak el annak felismeréséig, hogy bármennyire is igyekeznek a diákjaik, tanulóik alapkompetenciáit fejleszteni, hiába fordítanak erre az átlagnál több figyelmet a máltai iskolákban, óvódákban, mindezek ellenére azt tapasztalják, hogy nem tudnak érdemi szignifikáns javulást elérni a gyerekekkel az ország leghátrányosabb kistelepülésein. Azok a gyerekek, akik a máltai általános iskolákat elhagyják, egész egyszerűen nem rendelkeznek azokkal az alapkompetenciákkal, amelyek ahhoz szükségesek, hogy megállják helyüket a középiskolában, s később el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon. Thaisz Miklós elmondása szerint erre a helyzetre keresték a választ, miközben rájöttek arra, hogy hiába dolgoztak együtt az iskolák, a pedagógusok és a fenntartó, MMSZ Iskola Alapítvány, nem tudják áttörni azt a bizonyos kritikus szintet. Ezért döntöttek külső szakemberek bevonása mellett, és így jött képbe harmadik félként, külső partnerként a PwC Magyarország oktatási csapata. A korábbról már ismert oktatási szakértőkkel együtt, egy újszerű megközelítésű fejlesztést próbált ki a Máltai Iskola Alapítvány, amelynek szereplői: az iskolák és a pedagógusok, a fenntartó, valamint külső szakemberek.

Átalakították a gondolkodást, így már hálózatban és rugalmas keretekben gondolkodnak, ugyanakkor az általános iskolákkal közösen, 2024 nyarán kitűzött célok egyértelműek maradtak: 2026 nyarára, azaz két tanévvel későbbre legalább addig szeretnének eljutni a máltai iskolák, hogy a gyerekek között nem lesznek olyanok, akik a nullás vagy az egyes kompetencia szinten vannak. Vagyis nem lesznek olyan gyerekeik, akik funkcionális analfabétaként hagyják el az általános iskolát. Volt még egy ambiciózus, de elérhető célja is a máltai fenntartónak: az iskoláiba járó gyerekek legalább 30 százaléka érje el az országos kompetenciaméréseken a minimum szintet.

„Természetesen nem véletlenül vetítjük ki ezt a diát – fogalmazott Thaisz Miklós, bemutatva a szekció ülés résztvevőit, akik

• Kiss Tibor a Máltai Iskola Alapítvány szakmai igazgatója, a projekt operatív vezetője;
• Nyirfalvi Melinda, a Tarnabodi Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője, tanító és gyógypedagógus;
• Ostorics László, a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. oktatási szakembere.

A szekcióülésen kiderült, egyértelmű célok elérése mellett, tulajdonképpen cél és eszköz is volt az, hogy egy olyan tanulási ökoszisztéma szülessen meg, amely mind a három főszereplő számára az egymástól tanulást, a közös problémamegoldást, a közös reflexiót jelenti a folyamatos munka során. A fenntartó elvárása szerint ennek a szemléletnek nem csupán a kompetenciamérések szolgálatában kell állnia, hanem az iskolák teljes működését áthatná.

Az előadók egy mentiméter segítségével a jelenlévők véleményét is kikérték arról, hogyan jellemeznék a tanulási ökoszisztémát egyetlen szóval? Vajon milyennek kellene lennie egy olyan iskolai ökoszisztémának, amely megfelelő eredménnyel tud működni? A hallgatóság válaszaiból választottak egyet-egyet az előadók.

Együttműködés – ez volt Kiss Tibor választása. „Ennek a nagyon komplex fejlesztésnek az egyik tartópillére az együttműködés volt, ami nem hierarchiát jelent, hanem egymás mellé rendelt partnerséget – fogalmazott Kiss Tibor, hozzátéve, erről szól a szekcióülés is.

Rugalmas – Nyirfalvi Melinda választása. Elmondása szerint nagyon számított arra, hogy ez a kifejezés előjön majd, mert úgy véli: egy tanulási ökoszisztéma csak akkor tud releváns maradni, ha a változásokra mindig rugalmasan reagál. Így kell működnie a tarnabodi általános iskolának is, hiszen ami a jelenlegi elsősöknél működik, az jó eséllyel a következő tanévben már nem válik majd be az akkori legkisebbekkel. Olyan gyors a változás, hogy nagyon rugalmasnak kell lennünk ahhoz, hogy működtetni tudjuk a folyamatokat – hangsúlyozta Nyirfalvi Melinda.

Értékelés – Ostorics László választása nem véletlenül, hiszen ő 18 évig foglalkozott az országos kompetenciamérés fejlesztésével, lebonyolításával. Az értékelés kulcsfontosságú, de nem mindegy, hogy milyen értékelésről van szó Ostorics László szerint, mert úgy véli, az önértékelés a kulcsfontosságú reflexió arra, hogy amit éppen csinálunk, jó-e vagy sem. A tanulási folyamathoz hozzátartozik az elbukás, máskülönben nem lehet problémákat megoldani. Emiatt kénytelenek vagyunk közösen reflektálni arra, ami történt -fogalmazott Ostorics László.

A teremben egy dinamikusan mozgó ábrát is kivetítettek, ami ugyancsak egy közös gondolkodás eredménye, és nem ok nélkül mozog. A dinamikus ábra három kérdést forgat a három szereplő között. Azért fontos a mozgás, mert egyik kérdés sem jellemzi teljesen egyik szereplőt sem, ugyanakkor mindegyiknek nagyon komoly fókusza van.

Kiss Tibor szakmai igazgató erről a fókuszról beszélt előadásában, továbbá arról, hogyan hat a másik két tényező a fő fókuszukra, illetve hogyan hat a munkájukra. A Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványánál minden szakmai gondolkodás alapja három kérdésre adott válasz. Tudjuk, amit csinálunk, megvan hozzá a megfelelő szakértelmünk? Akarjuk? Hagyják is? Ekörül a hármas egység körül gondolkodtak a szekcióülés előadói is.

Ostorics László arról beszél, hogy a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. (PwC) mandátuma az volt a feladatban, hogy a tudást képviselje, miután a fenntartó érzékelte, hogy a célja eléréséhez szüksége van egyfajta szakértelem bevonására. Holott nagyon sok eredményt elértetek már addigra – fogalmazott Ostorics László hozzátéve, a velük szembeni elvárás az volt, hogy érthetően átadják azt a tudást, hogyan működik a mérés, hogyan használhatók fel az adatok. Ez nem könnyű, mert ha például egy pedagógus a mérés kapcsán azt hallja, hogy konfidenciaintervallum, akkor az ő érdeklődése azonnal elvész, ezért tervezte meg nagyon alaposan a tudásátadást a PwC. A terv az volt, hogy a máltai iskolák mindent tudni fognak az országos kompetenciamérésről, annak működéséről, keletkezéséről, továbbá arról is, hogyan írhatók feladatok. Erre a tudásátadásra 10 hónap, azaz egy tanév állt a rendelkezésükre. Ostorics László arról beszélt, hogy legszívesebben hozták volna feladatokat a résztvevőknek és áthajtották volna őket valamin, aminek a végén majd megváltoznak. Volt szó aktív tanulásról, projektekről, részvételről is. Azonban másfél hónapnyi munka után kiderült, hogy nem egészen az történik, amit szeretnének. Nem az a fajta tudás keletkezik, amit elgondoltak. A workshopokon az alapítvány szakmai csapata, pedagógusok és intézményvezetők is részt vettek, és azt látták, hogy bár becsülettel eljátsszák az oktatáspolitikust, becsülettel értelmezik az adatokat, becsülettel megpróbálják eltalálni, hogy milyen gondolkodási művelet van egy országos kompetenciaművelés feladat mögött, de közben azt érezték, hogy ez nem jó irány. Így végül reflektáltak arra, mi történik, és lényegében radikálisan újratervezték a tudásátadást úgy, hogy ahhoz a pedagógusok is tudjanak viszonyulni. El tudták engedni azt a projekttervet, amit egyébként végigtolhattak volna, mint egy csillagrombolót az egész társaságon, hiszen erre szerződtek, de nem ez történt, hanem megvizsgálták, hogy tudnak-e használható tudást átadni a pedagógusoknak ahhoz, hogy képesek legyenek javulást elérni a gyerekek tanulási eredményeiben és az országos kompetenciamérésen nyújtott teljesítményében. Ez egy reflektív folyamat volt, azt kellett tudni, mi hátráltatja valójában a gyerekeket abban, hogy végrehajtsák a szövegértési vagy matematikai feladatokat. Meg kellett tudni, hogy miért nem érti az ötödikes földrajz szöveg tartalmát, nyelvezetét az a tanuló, aki mindennap bejár az iskolába. A módosult cél az lett, hogy közösen teremtsenek egy eszközkészletet a helyzet megoldására. Lényegében ez az a feladat, amit nagyjából a 10. hónap végére el is tudtak érni a fejlesztők. Ostorics Lászlónak ez volt a legnagyobb élmény a folyamatban.

Kiss Tibor szakmai igazgató a fenntartó szemszögéből beszélt a fókuszról, jelen esetben az akaratról. A jelenlévőket arra kérte, hogy gondolják végig, mit tennének, ha lenne egy intézményi hálójuk és az éves kompetenciamérés eredményein harmadik éve csak a mozdulatlanságot látnák. Ilyen esetben a fenntartónak közbe kell lépnie, beavatkozási tervet kell készítenie, ez akarat. A kérdés, hogy hogyan akarja a fenntartó ezt a tervet végrehajtani? Átküldi a tevét a tű fokán, vagy azt mondja, hogy odaáll az intézmény mellé, és együtt fogják akarni? Ez utóbbi a Máltai Iskola Alapítvány alapgondolata, vagyis nem Budapestről akarják megmondani, hogy pontosan mi történjen az iskolában, hanem együtt akarnak haladni a kollégákkal. Ha egy fenntartó teljesen rá akar fókuszálni például a kompetenciamérésre, akkor el kell engednie valamit egy másik területen. Egy fenntartó ezt nem teheti meg, ezért merült fel a kérdés, hogy ki tudna a segítségünkre lenni ebben a nagyon fontos feladatban, és így találtak egymásra a PwC-vel. A harmadik kérdés, hogy vajon hagyják-e neki? De ki nem fogja hagyni, hogy végigmenjen a fejlesztés, ami valóban Magyarországon mélyszegénységben élő gyerekek fejlesztéséről szól? – vetette fel Kiss Tibor, hozzátéve, ezzel a problémával nem tudott ezidáig mit kezdeni a köznevelés és így a legkisebb elért eredmény is előrelépés lesz.

Nyirfalvi Melinda igazgató Tarnabodról beszélt, amely Magyarország tíz legszegényebb településének egyike. A 700 fős lakosságból 98 százalék halmozottan hátrányos helyzetű. Az iskolához leginkább kapcsolódó kérdés az, hogy hagyják-e neki, ami Nyirfalvi Melinda szerint valóban nagyon furcsa kérdésfelvetés, hiszen, ha egy iskola csak félnormálisan is működni akar egy ilyen településen, akkor mindenképpen próbálkoznia kell fejlesztésekkel. A kérdést Nyirfalvi Melinda annyiban árnyalta, hogy hagyják-e neki, hogy támogatják-e benne, és felhatalmazzák-e rá, hogy fejlesztéseket végezzen. Nyirfalvi Melinda arról beszélt, hogy egy fejlesztés csak akkor tud megvalósulni és beépülni, ha teljesülnek bizonyos feltételek és ezek teljesüléséhez van szükség arra, hogy támogassák az iskolát a fejlesztésben, felhatalmazzák rá. A feltételek közül elsőként a bizalmat emelte ki, mert az iskola önmagában is nagyon sok mindent tud és akar megtenni a gyerekekért, ezért van ott. Nagyon jó szakemberek dolgoznak Tarnabodon, így a tudás is megvan. Az akarat is egyértelműen megvan, mivel az ott dolgozó pedagógusok közül mindenki 10–20–30 vagy akár 40–50 kilométerről jár be, tehát ők valóban azért dolgoznak ott, mert tenni akarnak valamit. De mindezek mellett kell az a bizalmi tér is, amiben az iskola tud működni.

Nyirfalvi Melinda arról is beszélt, hogy velük szemben nem elvárásként fogalmazódik meg a különböző eredmények elérése, hanem érzése szerint ez inkább egy közös felelősség a fenntartóval, és most már a szakértői gárdával is. Mindeközben persze vannak elvárások, mert ha nagyon sokáig rosszak a kompetenciamérés eredményei, akkor háromévente beavatkozási tervet kell írnia a fenntartónak, amit rajta is számon kérnek. A bizalom magában foglalja a hibázás lehetőségét is. Sőt, tulajdonképpen maga a hibázás a valódi kulcsa a tudásnak, a tanulásnak. Nyirfalvi Melinda hat éve dolgozik Tarnabodon, és – mint mondta –ezidő alatt nagyon sok fejlesztési folyamatot elindítottak, amiből volt olyan, amit elengedtek, és volt, amit minden évben, vagy minden félévben, vagy bizonyos időszakonként megváltoztattak. Például működik Tarnabodon a helyi értékiskola, ami azt jelenti, hogy megpróbálják igénybe venni a faluban elérhető szakembereket: a mezőgazdasági szakembert, az ápolónőt, a boltosokat, a védőnőt, az óvónőket és a dajkákat azért, hogy közelebb hozzák az egyes szakmákat a gyerekekhez. A helyi szakemberek reszt vesznek a tananyag átadásban és cselekvés közben, cselekvés útján mutatják meg a gyerekeknek a tudnivalókat. Például iskolások olvasnak mesét az óvodában, közösen tornáznak a kicsikkel. Ez nagyon-nagyon jó programnak tűnt az elején, de beleestek abba a hibába, hogy mindent akartak egyszerre, és később magukat felülbírálva rájöttek, hogy sokkal jobb, ha a gyerekek aktuális érdeklődését figyelembe véve választanak inkább 2–4 olyan területet, ami az adott évben egy kicsit érdekesebb lehet, és arra fókuszálnak. Nem akarnak egyszerre tíz dologba belemenni. A szükséges feltételek közé sorolta még Nyirfalvi Melinda a pedagógiai autonómiát, mert szerinte egy fejlesztést akkor tud egy pedagógus magáénak érezni, hogyha megválaszthatja hozzá a módszert is, az eszközt is. Emellett nagyon fontosnak nevezte a belső tanulási kultúrát, amit Tarnabodon úgy hívnak: egymástól tanulás. Ez ott működik a gyerekek szintjén, és működik a pedagógusok között is. A belső szakmai műhelyek kezdetben egy vezetői elvárás volt, de aztán belső igény lett, most már önszerveződő. A kollégák maguktól mondják azt, hogy szeretnének műhelyeket.

Thaisz Miklós arról beszélt, hol tart jelenleg a változás. A két tanéves folyamatnak lassan már a háromnegyedénél jár a projekt, a fejlesztés 75 százaléka időarányosan teljesült. Ugyanakkor az eredmények még nem teljes mértékben látszanak olyan szinten, ahogy azt optimálisan szeretné a fenntartó – fogalmazott Thaisz Miklós, hozzátéve, van elmozdulás, látszik valamekkora javulás, de még nem lépték át a kritikus határt. De erre nem is számítottak, „mert aki ért hozzá, tudja, hogy egy év alatt nem lehet világot megváltani.” Menet közben felmerülnek akadályok.

Jelenleg hat máltai fenntartású általános iskolában zajlik ez a fejlesztés, ezekből az intézményekből az igazgatókon kívül két-három-négy kollégával dolgozta végig a fenntartó és a PwC nagyon intenzíven az elmúlt több mint egy évet. A pedagógusok feladata a 2025/26-os tanévben, hogy a saját tantestületüknek is átadják a megszerzett tudást, tavaszig kell eljutnia a hat iskolának oda, hogy tényleg mindenki csinálja. Mindemellett azt a célt is kitűzte a fenntartó, hogy a többi iskolájában is elterjeszti ezt a közös módszert, gondolkodást, attitűdöt. Thaisz Miklós megköszönte a Szendrőládról, Gyöngyöspatáról és Kállóról, az újabb iskolából érkezett kollégákat és kijelentette, ezt a fejlesztést szeretnénk velük együtt folytatni, kitalálni azt, hogy Gyöngyöspatán, Kállón és Szendrőládon pontosan hogyan fog megvalósulni mindez.

Thaisz Miklós szerint balgaság lenne azt mondani, hogy van konkrét válasz a feltett kérdésre, hiszen nincs két egyforma folyamat. Az, hogy mi okoz akadályt, mi hoz létre akadályt, az mindig a szervezet működésétől, a szervezetben dolgozó emberektől, az erőforrástól, és attól függ, hogy hogyan köteleződünk el a feladat mellett. Thaisz Miklós a válaszokból a korábbi fejlesztések kudarcát emelte ki. Azt látták, hogy amikor tükörként mutatták az intézményeknek a korábbi kompetenciamérési eredményeik a fenntartói értelmezését, ami egy sablon szerint jött létre, és elmondták, hogy mire készülnek, akkor nagyon sokszor panelválaszt kaptak. „Már mennyi mindenen túl vagyunk, most megint ide fog jönni valaki, aki majd megmondja, hogy mi mit csináljunk, pedig mi már mindent megpróbáltunk”. Ez óriási nehézséget jelentett, mert akadályozza a motivációt. Arról is beszélt, hogy nagyon fontos számára, az, hogy tudjon kommunikálni a fejlesztésben résztvevőkkel, és tudja, hogy ők hol akadtak el a korábbi fejlesztések során, hogyan tudna nekik segíteni.

Nyirfalvi Melinda Tarnabodra kerülésekor a változásokkal szembeni ellenállást érzékelte legjobban. Ő, mint mondta, nagyon lelkes volt, de az első tantestületi megbeszélésen rájött arra, hogy egy csomó kiégett és nem túl lelkes pedagógus ül vele szemben, akiknek körülbelül az volt a hozzáállása mindenhez, hogy: minek? Innen nagyon hosszú út vezetett el a mai tantestületig, ami egy nagyon lendületes, motivált és tényleg tettre kész csapat. A változáshoz időt kell adni, és az elszántság a kulcs – hangsúlyozta Nyirfalvi Melinda.

Kiss Tibor hozzátette még az elhangzottakhoz a túlterheltséget, ami az embert úgy igazán vissza tudja rettenteni.

A szekció végeztével Thaisz Miklós összegezte azt, mi a céljuk a fejlesztésekkel: az, hogy a gyerekeik eljussanak arra a kompetencia szintre, hogy meg tudják állni a helyüket a középiskolában és majd később az életben, a munkaerőpiacon.

A kompetenciafejlesztő projekt innovációjának azt nevezte, hogy egyrészt közösen gondolkodtak iskolák, pedagógusok, a fenntartó és külsős szakemberek. Közösen gondolkodtak, közösen dolgoztak, tanulószervezetként közösen működtek és nem a formális hierarchia mentén, hanem megoldásfókusszal igyekeztek megoldani a felmerülő problémákat. A gyerekeket is lépésről lépésre fejlesztik egyre magasabb kompetencia szintre, hiszen, ha egyből egy nehéz szöveggel kezdenék a folyamatot, akkor annak kudarc a vége és nem eredmény.

Általánosan pedig azt mondta, hogy úgy érzi, elsősorban magukban kezdődik a változás, magukra kell folyamatosan reflektálni és megújulni. Fontosnak nevezte, hogy van egy olyan hálózatuk, egy olyan partnerségük, egy olyan hálózati működésük, amellyel át tudják egymást segíteni a mélypontokon. Mindezt egy folyamatos idézőjeles minőségbiztosítással próbálják biztosítani, folyamatosan felteszik magunknak is a kérdést, hogy továbbra is tudjuk-e, akarjuk-e, és hagyjuk-e egymásnak, hogy járjuk ezt az utat végig?