14. Z-szak: Elmélet helyett gyakorlat 8 egyetemi városban – Miért érdemes beiskolázni, jelentkezni a természettudomány-környezettan rövid ciklusú tanárképzésekre? Az első végzettek tapasztalatai

2025 - Dr. Gloviczki Zoltán, Dr. Angyal Zsuzsanna, Prof. Dr. Lente Gábor, Horányi Gábor, Dobróné Dr. Tóth Márta, Dr. Rigóczki Csaba – A tanár szemlélete meghatározó – Mit nyerünk, ha nem bontjuk meg mesterségesen a felső tagozaton és a szakképzésben a természet egységét?

Moderátor:

Dr. Gloviczki Zoltán elnök – Magyar Rektori Konferencia Pedagógusképzési Bizottság; főiskolai tanár, rektor – Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Résztvevők:

Dr. Angyal Zsuzsanna földrajz-környezettan szakos tanár, vezető mestertanár, szakkoordinátor, egyetemi adjunktus – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Környezettudományi Centrum

Dobróné Dr. Tóth Márta főiskolai tanár – Nyíregyházi Egyetem, Környezet- és Természettudományi Intézet Biológia Intézeti Tanszék

Horányi Gábor fizikatanár, a fizika érettségi bizottság elnöke – Lauder Javne Iskola

Kékesné Czinder Gabriella igazgató – Addetur Baptista Gimnázium és Szakiskola

Prof. Dr. Lente Gábor, az MTA doktora, egyetemi tanár, intézetigazgató, tanszékvezető – Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Kémiai Intézet Fizikai Kémia és Anyagtudomány Tanszék

Dr. Rigóczki Csaba földrajz, biológia szakos tanár, iskolaigazgató – Kispesti Gábor Áron Általános Iskola

Dr. Weiszburg Tamás mineralógus, alapító szakfelelős, a természettudományos tanárképzés új szakja („Z-szak a Z-generációnak”) országos konzorciumának koordinátora – Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Környezettudományi Centrum

Gloviczki Zoltán: A következő kerekasztal beszélgetésben olyan emberekkel fogunk beszélgetni, akik vérbeli Z-szakosok. A szó legkonkrétabb értelmében. Most azonban olyan kollégákat hallgattak, akik igazából nem zészakosok. Olyan szemléletűek, olyan indulatok vannak bennük, olyan lázadás van bennük, de nem a Z-szakot képviselik. Most kiegészülünk egy Z-szakos képviselővel, akit már bekonferált Weiszburg Tamás.

De azt kérdezném tőletek kedves előadók, hogy ti – akik igazából hosszú ideje ebben a paradigmában gondolkodtok, ilyen problémákról beszéltek, ilyenekre ösztönöztök, ilyeneket csináltok – mit szóltok konkrétan ehhez a Z-szakos programhoz? Tehát ez megvalósítja azt, amiről ti hosszú ideje beszéltek? Valamiben szerintetek ez nem olyan? Vártok tőle valamit, esetleg már láttok-e benne valamit? Az-e ez, amiről ti beszéltek, vagy ez csak egy ilyen nagyon esetleges megnyilvánulása? Tessék!

Horányi Gábor: 30 évvel ezelőtt írtam egy könyvet, melynek az volt a címe, hogy Változatok a változásra. A könyv a hetedik osztályosok számára készült. A tankönyvvé nyilvánítási folyamatban az akkori lektor azt mondta, hogy ez egy nagyon veszélyes könyv, mert azt a hamis képzetet kelti, hogy a fizika érdekes, de valójában vér és verejték, tehát a könyv megtéveszti a gyerekeket. Számomra a válasz a kérdésre az – az teljes pályám erről szól –, hogy ahogy az iskolát felfogjuk, az iskola napi működését alakítjuk, az alapjaiban rossz. Az iskola egy tanárcentrikus hely, pedig a gyerekekről kellene szóljon. Egyszer, amikor eljöttek ellenőrizni a munkámat és megkérdezték, hol van megtervezve, mit fogok csinálni az órám hatodik percében, azt hittem, hogy az ellenőrökre borítom az asztalt. Hát mit tudom én előre, mit fogok csinálni! Ez függ attól, hogy milyen kedve van ebben a gyerekeknek, hogy süt-e a nap, hogy van-e valami érdekes aktualitás. Számomra a Z-szak azért nagyon izgalmas dolog, mert feszegeti azokat a határokat, amelyeket egyébként úgy érzem, hogy már lassan 40 éve én magam hiába feszegettem. Nyilván lokálisan vannak eredményeim, ahol tanítottam, vagy abban az intézményben, amit vezettem, de a változások globálisan nagyon nehezen indulnak el. Szerencsére mi mindnyájan más mondatokat mondunk, de lényegében ugyanarról beszélünk. Alapvetően arról, hogy az egész közoktatás, az egész iskolarendszer, amit örököltünk valahonnan, már egyáltalán nem hatékony. Egy célnak biztosan megfelel, őrzi a gyerekeket, a szülők tudnak dolgozni. De talán nem ennek kéne a legerősebb részének lenni szerintem.

Gloviczki Zoltán: A bölcsészek szerint mindig is ez volt az egyik legerősebb része az iskolának. Gábor?

Lente Gábor: Annak a kiegészítésével szeretném kezdeni, amit úgy fogalmaztam meg, hogy kémiaórának nevezett kötelező időtöltés van az iskolákban. Ez két szempontból is óriási nagy baj. Az egyik az önző szempont. A magyar kémikus társadalomnak ez határozottan nem érdeke, mert így a kémiáról kialakuló társadalmi kép olyan marad, mint amilyen most. A másik, viszont társadalmi érdekünk: én – a magyar társadalom jelentős részének ellenében is – hiszek abban, hogy az iskolában lehet olyasmit csinálni, amitől a diák tényleg kap valami értékeset. A társadalom jelentős része egyfajta államilag fenntartott gyermekmegőrzőként tekint az iskolára. Én azt gondolom, hogy az iskola lehet hasznos a diákok életében. Ha ezt kémiaórákkal nem tudjuk elérni, akkor lehet mást is csinálni az iskolákban, ami valóban a diákok javát szolgálja.

Az integrált természettudományos szemlélet az én lelkületemhez egyébként közel áll. Írtam ismeretterjesztő könyveket, az egyiknek az a címe, hogy Vízilónaptej és más történetek kémiából. Ezzel szemben visszatérő kritika az, hogy nem is kémia, ami benne van. Én is látom, mennyire rossz, ha ugyanarról a természeti jelenségről különböző órákon nagyon eltérően beszélnek. Ami viszont megfogott a Z-szakos képzési elképzelésekben, az a módszer. Valaki itt legalább merengett azon, hogy miért nehéz természettudományt tanulni a mai diákoknak. Megpróbáljuk megkeresni az okát, és valami módon orvosolni a problémát. Ez az, amit a hagyományos képzésekben egyáltalán nem látok.

Dobróné Tóth Márta: Én is azt gondolom, hogy itt a kulcsszó a hit. Hogyha nem hiszünk abban, amit oktatunk, amit szeretnénk továbbadni, akkor most nem ülnénk itt, meg nem lenne miről beszélni. Tehát igenis van létjogosultsága a szaknak. A plenáris ülések és az azt követő kerekasztal beszélgetés is felnyitotta mindenki szemét: fontos, hogy ne kiragadott témákat tanítsunk, hanem komplexen gondolkodjunk, komplex megközelítést alkalmazzunk. Teljesen mindegy, hogy milyen témát veszünk elő, az interdiszciplináris gondolkodás alkalmazása adott.

Lehetőség van rá, hogy sokszor alkalmazzuk, mert akár a magyar irodalommal, a filmekkel, a médiával, a vizuális kultúrával is kapcsolódhatunk, tehát olyan kincs van a kezünkben, amivel a tananyagok tartalmát lehet színesíteni. Érzelmekre, érzékszervekre tudunk hatni, pláne a mesterséges intelligenciának a közvetítésével. Hihetetlen, de nagyon nagy energiákat és erőt ad a kezünkbe, amivel a komplex gondolkodás kialakítható. Abszolút van a Z-szaknak jogosultsága. Az idilli állapot az lenne, ha ötödikben, hatodikban, hetedikben, nyolcadikban egy tanár tanítaná a természettudományt, a fizikát, a biológiát, a kémiát, mert – ahogy láttuk a Csaba által bemutatott tanmenetekben – visszaköszönnek a témák, de más-más, akár eltérő tartalmakkal, ellentmondásokkal.

Ha egy tanár tanítaná, akkor ő tudná ezeket javítani, a kapcsolódó tartalmakat összekötni, és segíteni a gyerekeknek a tananyag megértését. Például biológiában a kísérletek elemzésénél hipotézisről beszélünk, fizikában becslésről, kémiában feltételezésről. Vagyis vannak olyan szavak a szaknyelvben, amelyeket háromféleképpen is megfogalmazunk, de ha egy tanár tanítja, akkor helyre teszi a szavak jelentését. Más összefüggéseket és hasonlóságokat is említhetnénk, amely mindhárom tantárgyban ismétlődik.

Gloviczki Zoltán: Igen, de Márta beépített ember volt, sajnos itt hibáztam egyet, de azért nagyon meggyőző volt. Csaba, te mennyire látod ebben a Z-szakban a megoldókulcsát annak a problémahalmaznak, amit felvetettél?

Rigóczki Csaba: Tavaly volt ugyanitt egy előadás a Pygmalion-effektusról, és most az egyik előadásban is elhangzott, hogy jó lenne, ha egy tanár tanítaná az összes természettudományi tantárgyat, csak ők nem hisznek magukban. Te írtad néhány évvel ezelőtt, hogy „vajon le tudnánk-e érettségizni egymás tárgyából, mi természettudósok?” Mondjuk én kipróbáltam, tavaly megírtam a kémiát és a fizikát, de az eredményt nem mondom meg … Nem ez az érdekes, nem rólam szól ez a dolog, hanem arról, hogy miért tanítjuk azt, hogy milyen a talaj szemcsemérete?

Hosszan sorolhatnánk a tankönyvekből azt, amit egy bankárnak, egy jogásznak, egy közgazdásznak nem kell tudnia, de mi tanítjuk. Még gimnázium 9–10. évfolyamon is csak általános kérdéseket tanítsanak, majd a 11–12. évfolyamon, fakultáción ráérnek tudományt tanulni a gyerekek. Addig csak annyit, amennyit egy ilyen közösségnek, mindannyiunknak tudnia kellene. Például, hogy a napsugár energiájával él a növény. Nem kell ennél sokkal több a fotoszintézisről. Csak hát erről nem lehet meggyőzni egy szaktanárt, aki szerelmes a tantárgyába. Mondjuk, ha nem szerelmes bele, akkor ne is tanítsa. De hát valahogy mégiscsak ez a lényeg. Ha oda el tudnánk jutni, hogy nem kell megtanítsuk Afrika összes országát és annak fővárosát, mert ez nincs is benne a Kerettantervben, de kollégák tanítják, akkor el tudnánk jutni oda is, hogy működjön az integrált természettudomány.

Gloviczki Zoltán: Rendben, megfordítjuk a kockánkat. Angyal Zsuzsanna mestertanár. Te mit látsz a Z-szakon megvalósulni, vagy milyen válaszokat látsz a Z-szakon?

Angyal Zsuzsanna: Szeretném inkább a gyakorlat felől megközelíteni a képzés egészét, és kevésbé az elméleti oldaláról beszélni, mert a munkám során folyamatosan együtt élek a hallgatókkal: járok a tanítási gyakorlatukra, részt veszek a záróvizsgáikon, és magát a képzést is én szervezem. Ennek megfelelően időről időre előfordul, hogy elbizonytalanodom, és felmerül bennem a kérdés: vajon valóban van-e értelme annak, amit csinálunk? Aztán mindig érkezik egy olyan impulzus, egy olyan élmény, amely megerősít abban, hogy igen, ennek van értelme.

Hadd hozzak egy konkrét példát. Az előző félévben részt vettem egy összefüggő tanítási gyakorlat bemutató óráján. A hallgató – aki nálunk, az ELTE-n végzett geológusként – egy saját iskolát hozott létre. A saját gyermeke számára keresett olyan környezetet, amelyben jól érzi magát, és mivel ezt a köznevelés keretei között nem találta meg, maga hozott létre egy intézményt. Később más családok is csatlakoztak, így ma már több gyermek jár oda.

Amikor megtekintettem a bemutató óráját, azt éreztem: na, ez a Z-szak. A hallás témakörét úgy tanította meg, hogy a fizikát, a kémiát és természetesen a biológiát is organikusan ötvözte. A gyerekek csillogó szemmel vettek részt a feladatokban: például lábost ütögettek, amelyen rizsszemek pattogtak, közben kísérleteztek, megfigyeltek, hipotéziseket fogalmaztak meg. Az óra egyszerre volt játékos, gyakorlati és tudományosan megalapozott.

Az óra után beszélgettem vele, és elmondta, hogy rengeteg inspirációt kapott a képzésünkből – mind a szakmai tartalmakból, mind a szakmódszertani elemekből. Ez a visszajelzés számomra is megerősítés volt: valóban jó úton járunk, és van értelme annak a munkának, amit végzünk. Nagyon bízom benne, hogy egyre több hallgatónál megvalósul ez az integrált szemlélet, amely egyszerre tartalmas, korszerű és élményalapú. A délutáni program második blokkjában – ahol a frissen végzett hallgatóinkat is meghívtuk – reményeim szerint ugyanez a szemlélet fog visszaköszönni: hogy számukra is értelmes, inspiráló és valódi pedagógiai megújulást jelentett ez a képzés.

Gloviczki Zoltán: Zsuzsa implicit módon azt válaszolta, csak nem hallottuk, hogy mindenre válaszol a Z-szak, ami fölvetődött. Másfelől pedig azt válaszolta, hogy van még egy szempont, hogy ráadásul mégiscsak ott van a pedagógus is, bár nem róla szól az iskola, és hogy még az ő komfortérzetét is javítja a dolog. Ez egy nagyon fontos végszó volt a következő beszélgetéshez. Annyi kérdésem lenne, hogy bárkinek – itt most viccen kívül saját magunknak is – lenne bármi kérdésünk az előadók által elmondottakhoz, hogyan értették, mit gondolnak arról és amarról.

Weiszburg Tamás: Én azt kérdezem, ha erre van gondolat, hogy van-e bármi olyan – amikor az integrált szemléletű felső tagozatról beszélünk –, ami a természettudományokra specifikus? Van-e valami olyan, amire nekünk TTK-sként kell különösen figyelnünk, ami más a természettudományoknál, mint az egyéb általános területeken, például a humanioráknál?

Rigóczki Csaba: Mérés, megfigyelés, kísérlet, hipotézis.

Horányi Gábor: Én mást mondok. A természettudományban, ahogy az iskolában tanítjuk, a tudás és a megértés nem feltétlen támogatja egymást, hanem bizonyos értelemben egymásnak az ellenségei. Mert amikor tudással helyettesítjük a megértést, akkor követjük el a legnagyobb hibát. Egy tanítványom jó régen azt mondta egyszer: Tanár úr, az a nehéz a fizikában ahogy tanítja, hogy eddig elég volt tudni, most már érteni is kell. Egy másik példám arról a tanárról szól, aki azt mondta a hetedikes gyereknek az év első fizika óráján: A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz…. Tudjátok miről szól ez a mondat? Ha a mondatban egyetlenegy vesszőt is máshova teszünk, az már egész mást jelent, tehát mindent, amit tanítok, szóról-szóra magoljatok be, s akkor lesz meg a megfelelő tudásotok. Szóval nem szabad támogatni a formális, megértés nélküli tudást a 7–8. osztály természettudományos tárgyaiban. A természettudományokban a világ leírására modelleket használunk. Tudnunk kell, hogy mit jelentenek ezek a modellek, milyen feltevésekre épülnek, mit magyaráznak és mit nem. Mivel önmagukban nem jelentik az abszolút igazságot, megértés nélküli bebiflázásuk értelmetlen, mert önmagában üres. A természettudományok oktatása és a Z-szak abban legyen új, hogy a megértésre és nem a formális tudásra fókuszál. Ami üres, érthetetlen és tartalmatlan modell, amit nem lehet megérteni, nem ad hasznosítható tudást, azt ki kell dobni a tananyagból. Nem kell megtartani azért, mert egykor valakik általános műveltségként kanonizálták.

Kékesné Czinder Gabriella: Én sok minden iránt elkötelezett vagyok, az SNI gyerekek oktatása mellett nagyon fontos nekem a természettudományos oktatás, a természettudományok tanítása is. Biológia-földrajz szakos vagyok eredetileg, és azt gondolom, hogy a komplex gondolkodás az elképesztően fontos, és ennek kialakulásához nélkülözhetetlen a természettudományos gondolkodásmód elsajátítása. Tehát, hogy semelyik másik terület, sem a történelem, még a magyar sem tanít olyan szinten komplexen gondolkodni, mint bármelyik természettudomány. Volt egy kísérlet a komplex természettudomány tantárggyal. Papírom is van arról, hogyan tanítsak meg pedagógusokat ennek a tantárgynak a megtanítására, de sajnos fogalmam sincs arról, hogyan lehet komplex folyamatokat megérteni, elsajátítani és megtanítani anélkül, hogy az alapfogalmakat megismertetnénk a diákokkal. A természettudományos tárgyak összevonásának egyik oka a természettudomány szakos pedagógushiány. Ez a Z-szak egy nagyon klassz dolog, mert megszűnhetnek a tantárgyak közötti ellentmondások és párhuzamosságok, de nagyon félő, hogy ennek hatására a természettudományos tantárgyakra szánt idő még jobban lecsökkenhet. Okot adhat arra, hogy még kevesebb természettudományt tanítsunk a gyerekeknek, és még több olyan lexikális tananyaggal tömjük tele a gyerekek agyát, ami papagájokat és értelmezésre, gondolkodásra képtelen zombikat csinál a gyerekekből. Tehát szerintem akkor működhet ez a dolog, hogyha megmarad az óraszám, és végre egyszer egységes módon tanítjuk meg nekik a természettudományokat a természettudományos gondolkodást, és igenis ki kell állni azért, hogy maradjon erre idő és lehetőség. Elképesztő az, hogy generációk nőnek fel ebben az országban úgy, hogy egy percet nem tanulnak a saját testük működéséről. Fogalma sincs arról, hogy mi az, hogy természet. Például első–másodikban, amikor a gyerekek a legfogékonyabbak, már nem tanítunk környezetismeretet. A környezetismeret volt az első komplex tárgy. Az első Z–szakos szellemiség, nem? A gimiben, egy pályázat keretében írtunk egy mesekönyvet, ebből járok óvodákba, általános iskolákba felolvasni – fantasztikusak a gyerekek, érdeklődők, nyitottak a témára. Igen. Felteszek olyan kérdést a gyerekeknek, hogy szerintetek miben különbözünk az állatoktól? Zseniális válaszok születnek.

Gloviczki Zoltán: A zebra is ruhát kapott. Szóval Gabriella legalább Gáborban és bennem komoly indulatokat keltett, amit mondott, de ezt majd szünetben megbeszéljük.

Lente Gábor: Az eredeti kérdésre szeretnék visszatérni. Amire szerintem a természettudományos oktatásban nagyobb hangsúlyt kellene helyezni, az a nagyon különböző nyelvhasználat. Tehát valahogy természettudományban egészen máshogy használjuk ugyanazt a magyar nyelvet, amit irodalomórán is használnak. Kémiából nem egyszer még elkerülni is próbáljuk a nyelvhasználatot. Ebben a teremben, az előadópult mögött ott van az a csomó krikszkraksz. Kémiai képletek. Azokkal az az óriási nagy baj egyébként, hogy kifinomult és borzasztóan információsűrítő jelrendszert alkotnak, amit nyelvvel nehéz leírni. Ez a tény azonban nem ment fel bennünket az alól, hogy megpróbálkozzunk vele. Szerintem a nyelvi eszközökkel sokkal tudatosabban kellene élnünk. Egy példát mondanék rá, ami engem nagyon szíven ütött annak idején. Van egy kedvenc történetem arról, hogy az Odüsszeiában lévő csillagászati hivatkozások alapján hogyan lehet megmondani, melyik nap ölte meg Odüsszeusz a kérőket. Ez egy irodalmi mű természettudományi szempontú elemzése, ezt ismerterjesztő előadásimban is gyakran felidézem. Egyszer egy kimondottan nem természettudományos közösségnek beszéltem erről.

A végén még azt is mondani találtam, hogy az Odüsszeia története az Iliászéhoz képest kisszerű. Hiszen az előbbiben a főszereplő megöli a kérőket, akik amúgy is semmirekellők voltak, az utóbbiban viszont két, hősökből álló hadsereg tíz éves küzdelmét zárják le az események. Mindezen egy irodalmár nagyon felkapta a vizet. Szerencsére az egész végkicsengése az lett, hogy ő is tartott egy előadást arról, hogy miért nagyon jó az Odüsszeia, és annak mindenki örült. De ez szerinted használható nagyon különböző helyzetekben?

Angyal Zsuzsanna: Csak egy félmondat erejéig. Azt gondolom, hogy nagyon-nagyon fontos a természettudományokban az, hogy a mindennapi életre készítsen föl. Egy picit úgy érzem, hogy a természettudományok ma olyan embereknek szólnak, hogy olyan szakmákra készítik fel a gyerekeket, amelyek a társadalomnak csak kis százalékát teszik ki atomfizikus, agykutató, gyógyszervegyész stb. De ott vannak az asztalosok, a taxisofőrök – nyilván semmilyen negatív felhangját sem szeretném ennek –, de nekik is kellene valami olyan tudást a kezükbe adni, amivel ők a mindennapi életükben el tudnak tájékozódni. Aztán itt az áltudományra, meg mindenfélére ki lehet térni, meg azokra az álhírekre, amiket simán bevesz az az ember, akit mondjuk 7. osztályban elvesztünk kémiából. Azt gondolom, hogy ennek is nagyon nagy szerepe lehet a mai természettudományos oktatásban.

Gloviczki Zoltán: Folytathatnánk és folytatjuk is, bennem is nagyon sok minden fölgyűlt, amit majd kifutok magamból, vagy bokszolok, de bölcsészként muszáj megszólalnom, mert nagyon érdekes élmény, hogy ti, döntően azt hiszem mindnyájan természettudósok, körülbelül úgy tűnik, pont annyit tudtok a bölcsészettudományok iskolai szerepéről, mint a bölcsészet a tiétekről. Tehát az a helyzet, hogy történelmet és magyart szintén azért kéne tanítani, hogy megismerjük a világunkat. Csak úgy látszik, hogy bennetek sem merül föl, ahogy egy magyartanárban sem merül föl, hogy ezért tanítana. Annak is van külön nyelve. Tehát a történelemről pontosan ugyanúgy meg kell tanulni beszélni valamennyire, mint a kémiáról és a biológiáról. Pontosan ugyanannyi köze van egymáshoz a történelemnek, a magyarnak és a művészettörténetnek, mint a kémiának, a fizikának és a biológiának. Ha nincs, akkor rosszul csináljuk, ahogy ti is. Tehát hogyha nekem különbség van aközött, hogy a Tisza-kormányokat és Ady Endrét és a szecessziót megtanítsam, akkor ott valami súlyosan nem stimmel, mert akkor nincs értelme, akkor egyiknek sincs értelme. Akkor nem fog semmit megérteni a diák. Szóval ez nagyon ugyanaz a probléma. Ha egy pimaszkodással fejezhetném be, szerintem az a válasz a kérdésedre, hogy a természettudományos oktatás sajnos más szempontból is annyira el van baltázva, hogy itt egész más kérdéseket is meg kell oldani. Tehát sikerült még népszerűtlenebbnek lenni, sikerült még több kérdést fölvetni sajnos a felső tagozatban. Ez nem a ti hibátok, vagy mit tudom én kinek a hibája, de ez egy sokkal izgalmasabb kérdés. Tehát itt egyszerre sokkal több látványos és kritikus problémát kell megoldani. De ezt majd mind megoldjuk szünet után, most ugyanis mindenki azt mondja, hogy minek?

Rigóczki Csaba: Szeretnék még egy mondatot mondani. Most egyébként van egy tanszék, hogyha gyakorlóiskolát keresne a Z-szak, akkor ne felejtse el Kispesten a Gábor Áron iskolát megkeresni. Nagyon szívesen lennénk gyakorló iskolája egy ilyen tanárképzésnek.