2025 - Várszegi Dóra - A Tempus Közalapítvány – „A tanulás jövője” – Nemzetköziesítés lépésről lépésre szekció összefoglalója
Nemzetköziesítés mint tudatos intézményfejlesztési stratégia – az Erasmus+
szerepe a köznevelésben és a szakképzésben
A kerekasztal-beszélgetések középpontjában a nemzetköziesítés mint tudatosan felépített, hosszú távú intézményfejlesztési folyamat állt, amelynek legjelentősebb és legstabilabb eszközeként az Erasmus+ program jelent meg. Az intézményvezetők, a pedagógusok, a mentorok és a projektmenedzserek tapasztalatai alapján egyértelművé vált, hogy a nemzetköziesítés mára nem kiegészítő tevékenység, hanem olyan stratégiai megközelítés, amely alapvetően formálja az intézmények működését, pedagógiai kultúráját és jövőképét.
Kiemelten megjelent az a gondolat, hogy az Erasmus+ program hozzáadott értéke abban rejlik, hogy rendszerszinten, minőségbiztosított keretek között támogatja a tanulást, és intézményi szintű stratégiai gondolkodást ösztönöz. A sikeres nemzetköziesítési tevékenység hosszú távú, tudatos stratégiára épül, amely túlmutat az egyéni mobilitásokon, és az egész intézményt – fenntartói és centrum szinten is – tanuló szervezetté formálja. A nemzetközi projektek hozzájárulnak a pedagógiai módszertan megújulásához, a digitális és transzverzális kompetenciák fejlődéséhez, valamint az inklúzió és az esélyteremtés erősítéséhez.
A bemutatott példák sokfélesége ellenére közös gondolatként jelent meg: a nemzetköziesítés akkor válik valódi értékké, ha nem egyéni élmények sorozata marad, hanem intézményi szinten hasznosul, és hosszú távon hat a tanulási-tanítási folyamatokra. Az Erasmus+ ebben nem pusztán mobilitási lehetőségeket kínál, hanem olyan keretrendszert biztosít, amely tervezhetőséget, minőségbiztosítást és stratégiai szemléletet hoz az intézmények életébe. A nemzetköziesítés emellett erősíti a pedagógusok motivációját, csökkenti a kiégést, és növeli az intézményi identitást és vonzerőt.
A kerekasztal-beszélgetés gyakorlati példákon keresztül mutatta be, miként válik a nemzetköziesítés az intézményfejlesztés motorjává. Az előadók hangsúlyozták, hogy a sikeres Erasmus+ tevékenység nem alkalmi projektek sorozata, hanem hosszú távú, tudatos stratégiai tervezés eredménye. A nemzetköziesítés akkor fejti ki valódi hatását, ha az egész intézményt – fenntartói és centrum szinten is – tanuló szervezetté formálja.
A beszélgetések egyik legerősebb üzenete az volt, hogy nem elegendő részt venni a programban: világos célokra, előzetes helyzetelemzésre és következetes megvalósításra van szükség. A nemzetközi projektek a pedagógiai módszertan megújulása, a digitális és transzverzális kompetenciák fejlődése, valamint az inklúzió és az esélyteremtés révén fejtenek ki tartós hatást – feltéve, hogy mögöttük intézményi szintű stratégiai gondolkodás áll.
Kiemelt téma volt a tudás beépülése a mindennapi gyakorlatba. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a mobilitások során megszerzett tapasztalatok akkor válnak valódi értékké, ha intézményi szinten hasznosulnak, megjelennek a munkatervekben és a tanítási-tanulási folyamatokban, valamint a diákok is aktív tudásmegosztó szerephez jutnak. Több hozzászólás rámutatott: a tudásmegosztás megszervezése önmagában is stratégiai kérdés, amely vezetői figyelmet igényel.
A köznevelési és szakképzési példák egyaránt igazolták, hogy az Erasmus+ nem egyszeri projekt, hanem hosszú távon tervezhető, kiszámítható intézményfejlesztési eszköz. A centrum- és fenntartói szintű koordináció különösen fontos annak érdekében, hogy a stratégiai célok rendszerszinten érvényesüljenek, és a kevésbé tapasztalt szereplők is bekapcsolódhassanak a nemzetköziesítés folyamataiba.
Köznevelési tapasztalatok: stratégiai gondolkodás intézményi és fenntartói
szinten
A köznevelési szektorban a nemzetköziesítés – jellemzően – fokozatos fejlődési ívre épül. A testvériskolai kapcsolatok és korábbi együttműködések fontos alapot jelentettek, ugyanakkor a beszélgetések világossá tették: a fenntartható nemzetköziesítéshez elengedhetetlen volt az a pont, amikor az intézmények tudatos stratégiát kezdtek építeni.
Kiemelkedő újdonságként jelent meg, hogy a köznevelésben új pályázóként lépett fel a fenntartó. Ennek stratégiai jelentősége abban áll, hogy a nemzetköziesítés így rendszerszintű fejlesztési eszközzé válik. A fenntartói szintű pályázás lehetőséget teremt a célok összehangolására, a tudás hálózatos megosztására és arra, hogy a nemzetközi tapasztalatok tudatosan épüljenek be az intézmények működésébe.
A köznevelési példák hangsúlyozták, hogy a stratégiaalkotás az esélyteremtés szempontjából is kulcskérdés. Az Erasmus+ akkor teremt valódi hozzáadott értéket a hátrányos helyzetű vagy sajátos nevelési igényű tanulók számára, ha ez tudatos intézményi célként jelenik meg. A stratégia ebben az értelemben nem adminisztratív dokumentum, hanem iránytű.
Szakképzési tapasztalatok: a stratégia, mint versenyképességi eszköz
A szakképzési intézmények és centrumok tapasztalatai szerint a nemzetköziesítés szorosan kapcsolódik a hosszú távú intézményi stratégiához. A külföldi szakmai gyakorlatok és vállalati együttműködések akkor működnek hatékonyan, ha illeszkednek az intézmény képzési profiljához és fejlesztési irányaihoz.
Több megszólalás rávilágított arra, hogy a nemzetköziesítés tudatos építkezés eredménye: partnerhálózat-fejlesztés és fokozatos stratégiai bővülés szükséges hozzá. Az Erasmus+ projektek idővel az intézményi működés szerves részévé váltak, mert mögöttük következetes tervezés és centrum szintű gondolkodás állt.
Az akkreditációs működés stratégiai előnyként jelent meg: kiszámítható keretet ad, amely lehetővé teszi, hogy az Erasmus+ ne kampányszerű tevékenység, hanem a megújulás egyik tartópillére legyen. A centrumok tapasztalatai szerint ez hozzájárul az intézmények közötti különbségek csökkenéséhez és a jó gyakorlatok tudatos terjedéséhez.
Összegzés
A köznevelési és szakképzési tapasztalatok megerősítették, hogy a nemzetköziesítés sikerének kulcsa a tudatosság és a stratégiai gondolkodás. Az Erasmus+ akkor tölti be igazán szerepét, ha hosszú távú intézményfejlesztési eszközként tekintenek rá, világos célokkal, vezetői elköteleződéssel, csapatmunkával és folyamatos reflexióval.
A kerekasztal-beszélgetések összegzéseként megállapítható, hogy az Erasmus+ a nemzetköziesítés legjelentősebb eszközeként hidat képez a pedagógiai megújulás, a szervezeti tanulás és az intézményi versenyképesség között. A program olyan tanulási kultúrát közvetít, amely hosszú távon formálja az intézmények működését, a pedagógusok szakmai identitását és a tanulók jövőképét.
A beszélgetések egyértelműen rámutattak arra is, hogy mindez nem valósulhat meg következetes intézményvezetői támogatás nélkül. A vezetők szerepe kulcsfontosságú a stratégiai irány kijelölésében és a nemzetköziesítés intézményi szintű legitimálásában. A nemzetköziesítés így nem cél, hanem út – amelyen az Erasmus+ biztos iránytűként szolgál.
