Horváth Ádám

Digitális Oktatási Stratégia – A munkaerőpiac elvárásai

Szeretettel köszöntök mindenkit ezen az utolsó napon, és megpróbálom összefoglalni, hogy mi is az az elvárás, ami a munkaerőpiac részéről a digitális technológiával kapcsolatosan megjelenik.

Először mindenképpen azzal kellene kezdenem, hogy az előző előadások alatt át kellett gondolnom az életemet, hogy mivel is fogok foglalkozni ezen túl, mert én az előző években azzal foglalkoztam, hogy meggyőzzek embereket arról, hogy a digitalizálásról márpedig érdemes beszélni, és az elmúlt három napban gyakorlatilag nem volt olyan előadás itt ezen a konferencián, ahol a digitalizálás szó az el ne hangzott volna. Tehát gyakorlatilag az a fajta tevékenység, az az elvárás, az a módszertani átalakulás, ami a digitalizálásról szól, ez ma már nem kérdés, senki nem kérdőjelezi ezt meg, és olyan fejlesztések indulnak el, amik gyakorlatilag kézzelfoghatóvá és elérhetővé teszi.

Az Alföldi úr előadásában megismert képzés egy fantasztikusan jó lehetőség arra, hogy gyakorlat-orientáltan, könnyen, adott esetben akár teljesen díjmentesen, de ténylegesen a napi gyakorlat részévé tegye, nem egy informatikatanár, hanem a bármilyen szaktárgyat tanító tanár azt a fajta digitális platformot, azt az elképzelést és azt a módszertant, ami a digitalizálásról szól. Az elmúlt tizenöt vagy húsz évben a digitalizálás már megjelent valamilyen módon az iskolákban, de általában arról volt csak szó, hogy hogyan lehetne a pedagógus életét könnyebbé tenni a digitalizálás segítségével, például, hogy ne kelljen krétával írnia a táblára, hanem kivetíti, és akkor ezzel spórol valahány percet, és ezzel gyakorlatilag az ő pedagógiai módszertanához valamilyen támogatást kap. A papír alapú tankönyvek helyett megjelentek a digitális formában tárolt tankönyvek. Ezen azonban ma már túl vagyunk.

A digitalizálás nem arról szól csak, hogy a pedagógusoknak valamivel könnyebb legyen a dolga és módszertanilag szélesebb eszközkészletre támaszkodhat, hanem ma a köznevelésben lévő egyetlen gyermek sem élt egy napot sem a Google nélkül. Úgy születtek meg, hogy a Google már működött. Ez teljesen átdolgozza azt a fajta hozzáállást, ami az információ feldolgozásával, az információ átadásával kapcsolatos, és ennek a prezentációnak, amit most Önök elé tárok ez az átállás, ez az átalakulás a lényege.

Az előző két képen (29. ábra és 30. ábra) egy pedagógiai módszertani innovációs reform, egy információs forradalom két jellemző pontja látszik. Nem palatábla van a gyerekeknél, hanem könyv és toll, ceruza, füzet. Ez azt jelenti, hogy a korábbi pedagógiai módszerhez képest, amikor egy palatáblára írták fel a megtanulandó dolgokat, majd a hely elfogyása után letörölték és újra teleírták ezt a táblát, naponta akár többször is, ez azt jelentette, hogy azt az információt, azt a tudást, amit ott szereztek, csak akkor tudta hazavinni a gyerek, hogyha ott meg is tanulta a helyszínen. Tehát repetitíveket, énekeket, mondókákat próbáltak a pedagógusok bevetni annak érdekében, hogy a rögzüljenek az információk. Ilyenkor szoktam elkezdeni a prezentációnak ennek a szakaszában, hogy előttem van észak, hátam mögött él, de utána mindig elrontom, hogy merre van nyugat, kelet. Én már nem ilyen repetitív módon tanultam ezeket az elemeket. Ellenben előveszem a telefonomat és megnézem, hogy merre van nyugat, hogyha bekapcsolom rajta az iránytűt. Tehát az a fajta pedagógiai módszertani reform, ami ott is bekövetkezett, most egy hasonló átálláshoz, egy hasonló áttéréshez, egy hasonló reformhoz vezetett most is. Az oktatási rendszer már többször megújította a teljes eszközkészletét, egy-egy információs váltás következtében. Most is ilyen feladat előtt állunk.

31. ábra

A fenti képet (31. ábra) egyik kollegám készítette Dániában, Billundban egy iskolában, amelyet a LEGO üzemeltet. A gyerekek különböző asztaloknál különböző dolgokat csinálnak, és megkérdeztük az iskolaigazgatót: értjük, hogy ez egy ilyen modern tanterem, de milyen óra van? Ő pedig visszakérdezett: jó, de melyik gyereknek? Ugyanis minden gyereknek más órája volt, csak egy közös térben közös feladatokat oldottak meg, majd utána mindenki visszament, és feldolgozta azt az információt, amit egyébként szerzett. Egy része a gyerekeknek számítógépnél dolgozik, a jobb alsó sarokban például információt gyűjtenek, ugyanis azt nekik maguknak kell összegyűjteni, hiszen a pedagógustól feladatot kapnak és útmutatást. Majd utána az útmutatásnak és az összegyűjtött információknak megfelelően építenek, alkotnak valamit, élővé téve azt. Ez a földrajzra, a történelemre bármely másik tantárgyra hasonló módon történik meg. A képen az a közös tér látható, ahol ezt a gyerekek megtehetik. Miért fontos ez?

A lenti képen (32. ábra) látható középső, szürke csík által jelzett gazdasági válság idején azok a munkakörök szűntek meg, azok a munkahelyek szűntek meg, amelyek manuális, ismétlődő tevékenységeknek az elvégzésére, a kétkezi munkára épültek. A gazdasági válság idején a magasan fizetett munkakörökben – ahol a legtöbbet lehetett volna spórolni – alig szűntek meg állások, csak legfeljebb egy picit estek vissza, főleg a bankszektorban, de a nem rutin jellegű tevékenységekre épülő munkaköröknek a területén nem nagyon volt visszaesés. Miért van ez?

A manuális rutintevékenységeket, azt a fajta ipari munkát, amely automatizálható, azt ténylegesen átveszik a robotok. Egy korábbi előadásom után megkértek a résztvevők, hogy tegyem azt hozzá: vélhetően jönnek a robotok. Azt hiszem, nem attól függ, hogy jönnek-e vagy sem, hogy én mennyire óvatosan fogalmazom meg a kijelentést. Nagyon fontos, hogy a rutin jellegű kognitív tevékenységek terén is elindul egy automatizálódás, az algoritmusoknak az alkalmazása, a mesterséges intelligencia alkalmazása (például: a könyvelő és egyéb tevékenységek is erősen automatizálhatók). A jobb felső sarokban (33. ábra) van egy kis mentsvár, ott tudunk mi mint emberiség elhelyezkedni, ott kereshetünk magunknak valamilyen tevekénységet. Ezek a nem rutin jellegű kognitív tevékenységek, tehát, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekeknek legyen munkája, akkor olyan tevékenységekre kell őket felkészíteni, amelyek nem abból állnak, hogy már reggel pontosan tudja, hogy mi fog egész nap zajlani, meg az egész héten, hanem fel kell arra készülnie, hogy ez nem egy rutintevékenység lesz. Problémákat kell neki megoldania, tehát naponta újra és újra kell tanulnia információkat feldolgozni. Ha arra készítjük fel, hogy készen kap információt és azt tudja folyamatosan használni, akkor az nem lesz elég a munkában maradáshoz.

Ugyan nem az előadás témájához tartozik, de fontos elmondani, hogy az emberiség nem lesz elszigetelt abban a kis burokban. Valamilyen úton-módon kommunikálnia kell a gépekkel, berendezésekkel, szervezetekkel, működő rendszerekkel. Ennek a kommunikációnak a nyelve a kódolás, a programozás és az algoritmizálás. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki programozóvá válik, de azt igen, hogy az algoritmizálás, a szabályalkotás, az egyszerű programszervezésnek a nyelvét mindenkinek beszélnie kell ahhoz, hogy ne legyen kirekesztve az őt körülvevő világból.

Nagyon messziről indul ez a dolog, de mégiscsak elér egy kormányhatározatig, amely a Digitális Oktatási Stratégiában ölt testet. A hivatalos elnevezés: Magyarország Digitális Oktatási Stratégiája, és a miniszterelnök úr aláírását követően, a napokban a stratégia teljes szövege is nyilvánosságra kerül.

A Digitális Oktatási Stratégia az előzőekben felvetett problémákra próbál választ adni a köznevelés, a szakképzés, a felsőoktatás és a felnőttképzés területén. Fontos eleme ennek a stratégiának, hogy a tanulási életút nyomon követése egy horizontális pillérként megjelenik a rendszerben, olyannyira, hogy egy kicsit túl is nyúlik, bele a munka világába, ugyanis a stratégia abból indul ki, hogy az oktatásnak az eredményessége, sikeressége kizárólag azon keresztül értelmezhető, hogy a munkaerőpiacon sikeresek-e azok a gyerekek, akiket oktattunk, akiket képeztünk vagy akik kijönnek az oktatási és képzési rendszerből. Ezért egy olyan visszacsatolási mechanizmust és rendszert kell építeni, ami lehetővé teszi, hogy a munkaerőpiaci adatokat hozzákapcsoljuk az oktatási teljesítményi adatokhoz.

A Digitális Oktatási Stratégia nem egy önálló stratégia. Nem fogja meghatározni azt, hogy kinek mit kell csinálnia egy tanórán. Kormánybiztos asszony a tegnapi előadásában elmondta, hogy a Digitális Oktatási Stratégia nem arról szól, hogy egy darab kész digitális pedagógiai módszertant erőltet rá a pedagógusokra. Ez egy keretet ad, egy lehetőséget. Alföldi úr is az előbb elmondta, hogy gyakorlatilag ez egy eszközrendszer, amit bármilyen pedagógiai szituációban lehet használni, és kiegészíti, segíti a pedagógusoknak a meglévő eszközrendszerét, ezért a már meglévő köznevelés-fejlesztési stratégia, illetve korai iskolaelhagyással kapcsolatos stratégia az, amelyek egyénként a NAT mellett és más egyéb dokumentumok mellett a köznevelésnek a célrendszerét továbbra is meghatározzák. A Digitális Oktatási Stratégia ezeket kiegészíti, azok mellett próbál valamilyen úton-módon támogatást nyújtani az átalakuláshoz. Miért van erre különösen szükség?

34. ábra

Az előző ábrát (34. ábra) Csapó úr is mutathatta volna tegnap. Itt nagyon látszik, Magyarország az utolsó helyek között van – Brazília, az Arab Emírségek és Kolumbia vannak mögöttünk – azon a skálán, amely a diákok digitális kompetencia terén nyújtott teljesítményét mutatja. Komoly probléma, hogy az elmúlt két mérés során csökkent a magyarországi diákoknak a teljesítménye ezen a téren (a 2009-es 27%-ról 32,5%-ra emelkedett 2012-ben). Ezen gyorsan és nagyon hatékonyan kellene változtatni, ennek az alapjait mindenképpen a köznevelés kell, hogy biztosítsa. Később már ezt nagyon nehéz pótolni. Ugyanakkor a munkaerőpiacon kint lévőknek is a digitális képességeit is mindenképpen fejleszteni kellene. Ahhoz, hogy ezen érdemben tudjunk változtatni, a Digitális Oktatási Stratégia azt az általános célt fogalmazza meg, hogy biztosítanunk kell a társadalom és a munkaerőpiac által elvárt digitális kompetenciákat, és ki kell használnunk a digitális technológiában lévő pedagógiai előnyöket, hogy hatékonyabbá, méltányosabbá és eredményesebbé tegyük magát az oktatási rendszert.

Az általános célrendszerből következően különböző beavatkozások várhatóak. Először is létrejön egy digitális módszertani központ és kialakul egy olyan digitális kompetencia keretrendszer, amely mind a pedagógusok, mind a diákok esetében képes lesz meghatározni, hogy ki az, aki már teljesített egy digitális szintet és ki az, aki nem. Ugyanis úgy beszélünk nagyon sokszor a digitális kompetenciákról, hogy nincsen hozzá rendes mérőeszközünk, nem tudjuk megmondani, hogy valaki már rendelkezik ezzel a képességgel vagy sem. Ha valaki tudja nyomkodni a számítógépet, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy ő valamilyen digitális kompetenciával rendelkezik.

Ennek a digitális kompetencia keretrendszernek a beépülése várható a tanulói előremeneteli szakaszokban, de a pedagógus életpálya szakaszai közötti átlépések között is, ami azt jelenti, hogy PED1-ből PED2-be csak egy bizonyos digitális kompetencia megléte esetén lehet majd továbblépni. Erről biztosan sokat beszélünk még, mert felvet néhány kérdést. Ehhez biztosítani kell az oktatóknak, a képzőknek a képzését és olyan pedagógiai, módszertani előrelépést kell a számukra nyújtani, amivel biztosan el tudják érni az elvárt digitális kompetenciákat.

Fontos elem a sávszélesség bővítés, a wifi megteremtése annak érdekében, hogy rendelkezésre álljon ténylegesen azoknak a szolgáltatásoknak a köre – jellemzően felhő alapú, internet alapú informatikai rendszerek –, amelyeknek a használatát a pedagógusok számára elérhetővé kell tenni. 2018-ig minden iskolát – ezt a miniszterelnöki biztos úr elmondta tegnapi napon – elér egy üvegszálas, legalább 100 megabites sávszélességű internet, továbbá minden köznevelési intézmény összes tantermét és közösségi terét wifi fogja lefedni. Ez egy nagyon szép cél, ennek a megvalósulását én még nem látom, hogy hogyan fogják biztosítani, de célként ki lett tűzve. Nagyon fontos elem az, hogy a 20/2012-es kormányrendeletnek a kiegészítéseként a sötétítő függöny mellett meg fognak jelenni az informatikai eszközök is, ami azt jelenti, hogy a fenntartó számára az alapvető informatikai eszközkészletnek a karbantartása, üzemben tartása, pótlása, cseréje és egy állandó szolgáltatási színvonalnak az elérése kötelezővé válik. Ilyen módon lesz becsatornázható költségvetési forrás is a számítógépeknek és az egyéb eszközöknek a cseréjébe, fenntartásába. Ez egy nagyon fontos előrelépés ahhoz képest, hogy a korábbi rendszerben egy EU-s forrásból érkezett informatikai eszközt a fenntartási időszakban sokszor nem volt miből működtetni. Nem volt benne a 20/2012-es rendeletben, így a fenntartó feltehette a kezét, hogy nincsen erre vonatkozó jogszabály, előírás, tehát csináljatok, amit akartok. Esetleg menjen és vegyen a tanár maga elemet vagy izzót a projektorba.

Fontos elem a támogató személyzet biztosítása. A jelenlegi rendszergazdai állomány nem alkalmas arra, hogy a digitális pedagógiai rendszereket támogassa. A jelenlegi rendszergazdai állomány legfeljebb arra elegendő, bár sokszor még arra sem feltétlenül, hogy az informatikaórán szükséges informatikai eszközöket üzemben tartsa, de ahhoz, hogy minden egyes pedagógus képes legyen a rendelkezésre álló eszközöket a saját óráján használni, ahhoz nem elég, ezt mindenképpen bővíteni kell. Ugyanakkor az IKT alapú pedagógia az nem pusztán technológiai kihívás vagy feladat, hanem egy pedagógiai kihívás, amelyben a pedagógusokat segíteni kell, ezért az IKT-asszisztenseknek a megjelenése egy alapelvárás a Digitális Oktatási Stratégia szerint. Minden pedagógusnak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy IKT-asszisztenst kérjen meg, hogy az óráján segítse a munkáját. Ugyanis a digitális pedagógia nem egy negyvenötperces foglalkozás, hanem előtte kezdődik, a digitális óravázlat összeállításával, az óra megtartása után pedig az órán vagy a későbbiekben begyűjtött elektronikus mérésértékelési eredményeknek a feldolgozásával, kiértékelésével, összehasonlításával, adott esetben más osztályok vagy más iskolák eredményeivel való az összemérésével vagy összevetésével.

Zárásul annyit emelnék ki, hogy a hagyományos oktatási rendszerben a pedagógus alapvető feladata minden egyes diáknak ugyanazt eljuttatni. Aztán később majd kiderül, hogy melyik gyerek mennyit sajátított el ebből, de alapvetően ez a fő feladat. Ebben a rendszerben az, hogy a következő órát hogyan fogom megtartani, mit fogok ott elmondani, az alapvetően attól függ, hogy a tanmenet mit mond. Nem meghatározó a diákok előző órán nyújtott teljesítménye, mennyi ment át, mennyit értettek meg. Természetesen a pedagógusoknak a túlnyomó többsége jelen pillanatban is már mindenféle digitális támogatás nélkül is igyekszik figyelembe venni az egyes tanulói igényeket, ha nem haladnak elvárt módon a gyerekek, akkor lassítja a tempót. Ez egy nagyon szubjektív dolog, főleg akkor, ha egy tanárnak sok osztálya van. Nagyon nehéz ezt minden egyes gyerekre, egyénenként követni, ezért valamilyen egyéb segédletre van szükség. A másik probléma ezzel az, amivel elkezdtem ezt az előadást: maga a pedagógiai feladat, a pedagógiai cél változott meg.

Nem az a cél ma már, hogy egy tudáshalmazt egyben átadjunk és megnézzük, hogy a gyerek azt tudja-e, hanem hogy felkészítsük bizonyos problémáknak a megoldására, amelynek része az, hogy ő maga gyűjti össze az információkat, ezért a digitális pedagógiában alapvetően a pedagógus mellett egy csomó egyéb forrásnak is meg kell jelennie. Ezek között kiemelt szerepe lesz nyilván az Okosportálnak, de az interneten elérhető bármilyen más tartalom is az oktatásnak a forrásává kell váljon. A pedagógus mellett megjelennek ezek az elemek és a diákokkal való kapcsolattartás is megfordul, vagy átalakul. Itt az információ megszerzése az részben történik csak a pedagógustól, sőt talán nagyobb részben más forrásokból érkeznek az információk, amelyeket aztán a diákok egymás között megosztanak, nagyjából úgy, ahogy ma egy normális munkahelyen történik.

Ma egy normális munkahelyen nem az történik, hogy bejön a főnök és mindenkinek elmondja, hogy mi a feladat és mindenkinek ugyanazt kell csinálni. Nincs olyan munkahely, ahol mindenki mindig ugyanazt csinálja, hanem egymással munkamegosztásban, különböző munkafázisokat kell elvégezni. Ehhez viszont szükség van a kommunikációra, az információ egymás közötti megosztási képességére, amely csak gyakorlással fejleszthető és alakítható ki. A modern digitális oktatás az olyan eszközöknek a segítségével, amely itt a folyosón is megtekinthető – láttunk is néhány szoftvert Alföldi úr előadásában – ehetővé kell, hogy tegye egy sokkal intenzívebb, a gyerekek közötti, egymás közötti feladatmegosztásra épülő, információátadásra épülő tanulást.

Nagyon szépen köszönöm és remélem, hogy nem léptem nagyon túl a keretet.