Csontó Béla

A Digitális kompetenciafejlesztés szekció összefoglalója

201 35 Csontó Béla

Tisztelettel köszöntöm a konferencia résztvevőit!

Kicsit nehéz dolgom lesz, mert nemcsak a tegnap délutáni szekcióülés négy óráját kell összefoglalnom három és fél percben, hanem az elmúlt két napnak a munkáját is, mivel digitális kompetenciafejlesztéssel kapcsolatos kiállításokkal is készültünk. Célunk az volt, hogy az előadások közötti szünetekben a konferencia résztvevői jó gyakorlatokat, jó példákat láthassanak. Ezért majd a kiállításról is szeretnék néhány mondatot mondani.

Amikor terveztük a szekció munkáját, arra törekedtünk, hogy a plenáris előadások, a szekcióbeli előadások és ezek a kiállítások szerves egységet képviseljenek. Úgy érezzük, hogy ez a célkitűzésünk megvalósult.

Tegnap délután a szekciónkban hét előadás volt, melyeken 30-an vettünk részt. Csináltam egy felmérést a hallgatók körében: intézményvezető/helyettes öt fő volt, a többiek informatikus szakemberek voltak. Az előadásokat alapvetően vezetőknek szántuk, ezek valójában nem szakmai jellegűek voltak, hanem olyan üzenetek és jó gyakorlatok, melyeket úgy gondoltunk, jó lenne, ha látnák az intézményvezetők is.

A szekció első előadásai a programozásról szóltak. Az egyik általános iskolai illetve középiskolai jó gyakorlatot mutatott be, a másik előadás témája programozás a kerettantervekben volt.

Ezeket követte egy hajdúszoboszlói iskola jó IKT-gyakorlatának bemutatása. Előadó az intézmény vezetője, a Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója volt. Példaértékű volt, amit elmondott az intézmény IKT eszközhasználatáról, leginkább azért is, mert előadásából kiderült, hogy Ő szintén használja az eszközöket.

A következő előadás a LEGO oktatási megoldásairól szólt, LEGO-matek, LEGO-robotok, általában a LEGO eszközök használata az oktatásban. Az előadás közben egy gondolat jutott eszembe egy nagyon régen olvasott könyvből. Címe: Észrengés, Seymour Papert, az MIT professzora a szerzője. Egyik fejezetben azt írta, hogy minden könnyű, ha van hozzá modellem. Gyermekkorának fogaskerék modelljeit hozta fel példának, hogy ezek segítségével könnyebben értette meg a működésüket. Hasonló gondolatok hangoztak el a LEGO eszközök kapcsán is.

Szünet után volt egy informatív előadás az NI Hungary Kft. LEGO mentorprogramjáról, versenyeiről, ennek kapcsán elhangzott egy mondat az informatika iparág vezető cégei oktatásban betöltött szerepének fontosságáról.

Ezt követte a „Legyél te is informatikus” pályaorientációs program bemutatása. Különböző médiákban elhangzott már többször is, hogy 22 ezer informatikus hiányzik a gazdaságból. Az előadásból kiderült, hogy ezen próbálnak segíteni a programmal. A programnak egy üzenetét megosztanám Önökkel. Ahhoz, hogy segítsünk ezen a gondon, hogy jobb legyen az informatikai szakképzés, jó szakembereket bocsássunk ki a szakképzésből, nagy szükség lenne az oktatók felkészítésére is a munkaerőpiac elvárásai alapján.

Később elhangzott az is, ha a Digitális Oktatási Stratégiában megfogalmazott célkitűzéseket szeretnénk, hogy teljesüljenek, akkor a pedagógusok digitális kompetenciafejlesztésével kellene majd kezdeni. Talán ez a legfontosabb eleme a programnak!

A záró előadáson az OFI munkatársai mutatták be a Nemzeti Köznevelési Portált[1], illetve egy okos tankönyvet.

Végül az előadásokhoz kapcsolódó kiállításokról szeretnék néhány gondolatot elmondani. A szekció előadói többnyire kiállítóként is jelen voltak a konferencián. A kiállítás tervezésekor arra törekedtünk, hogy az óvodától az általános iskolán és középiskolán keresztül az egyetemig jelenjenek meg jó gyakorlatok, jó példák, és ne csak piaci kiállítók mutassák be oktatási eszközeiket, továbbá az érdeklődő kollégák kipróbálhassák az eszközöket, tapasztalatot cserélhessenek.

Megmutattunk olyan iskolákat, ahol jól működik a digitális kompetenciafejlesztés. Így megnézhették az érdeklődők egy hajdúszoboszlói iskolának diákjait és tanárait, valamint egy debreceni szakközépiskola diákcsapata mutathatta meg, hogy milyen kreatív tud lenni ez a korosztály. Diákok által tervezett és megépített 3D nyomtatót, LEGO-robotokat és okosház-modellt láthattak az érdeklődők.

A digitális kompetenciafejlesztés kiállításainak legfontosabb üzenete az volt, hogy diákok is tudtak jó példákat mutatni IKT eszközhasználatra!

Zárásként, a szekció üzeneteként Papert professzornak egy gondolatát szeretnénk megosztani a konferencia résztvevőivel: „Az elmúlt századok lassan változó világában a siker kulcsa az volt, hogy jól csináljuk, amit megtanultunk az iskolában. A gyorsan változó világban azt kell jól csinálnunk, amit nem tanultunk.”

Kívánok további eredményes munkát és sok sikert mindenkinek!

Köszönöm a figyelmet!

 

[1] https://portal.nkp.hu/