Sipos Imre

Köszöntő, a konferencia megnyitása

Tisztelt Elnökség, tisztelt Professzor Asszony, tisztelt Hölgyeim és Uraim. Köszöntöm Önöket az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében, miniszter úr, államtitkár úr nevében. Köszönjük szépen a gondos, precíz felvezetést. Gratulálok a szervezőknek, köszönet a munkájukért.

Azt gondolom, akik ma itt vannak, ők valamennyien azért jöttek erre a konferenciára, mert annak a lelkes és aktív pedagógusközösségnek a kiváló tagjai, akik a legtöbbet kívánják tenni a magyar köznevelésért.

Elnökasszony a konferencia címére azt mondta, hogy hát ezt a kihívás listát még valóban lehetett volna bővíteni. Ezt magam is így gondolom, de azért – átnézve ezt a rendkívül színes és széles programot – azt hiszem, nekem az az érzetem támadt, hogy amiről ezen a konferencián nem esik szó, az úgy nem is létezik, vagy nincs is a magyar köznevelésben.

Én is sokat gondolkoztam, hogy a köszöntőmben mire térjek ki, vagy kire térjek ki. Nyilván egy ilyen köszöntőtől az az elvárás, hogy illeszkedjék a szakmai programhoz, de óhatatlan, hogy a köszöntő személynek a korábbi élményeihez is illeszkedik. Nekem mindössze néhány napos élményem, hogy egy Fejér megyei kistelepülésen élő kollégánk, Marton Tímea kolléganőnk pedagógusi hivatással, a pedagógus személyiségével kapcsolatos szakdolgozatát volt szerencsém elolvasni, úgyhogy engedjék meg, hogy a konferencia köszöntőjeként az ő üzenetét hozzam el Önöknek.

„Pedagógus vagyok. Pedagógus vagyok? Pedagógus vagyok. Igen, ma már teljes bizonysággal ki merem jelenteni, hogy pedagógus vagyok. Nem mindig éreztem így, voltak időszakok az életemben, mikor teljesen kétségbe vontam ennek a tényét, sőt, a pályát is elhagytam. Néhány év elteltével azonban újra feltört bennem az érzés: pedagógus vagyok. Jelenleg általános iskolában dolgozom, de volt lehetőségem középfokú intézményben is kipróbálni magam. Akinek van egy kis belelátása a pedagógusok életébe, az tudja, hogy ez a munka teljes embert kíván. Nem is munkának nevezném, hanem hivatásnak.

A felsőfokú intézményekben el lehet sajátítani a pedagógus szakmához szükséges ismereteket, de szív és lélek nélkül ezt nem lehet művelni. Pedagógusnak születni kell. Elhivatottság nélkül hamar kiégéshez vezet az út. Úgy gondolom, ilyen állapotban, keserűen, zúgolódva, mindenkiben a hibát keresve, sérült lélekkel nem lehet a gyerekek elé állni.

Az évek során az ember sok tapasztalatot szerez, bölcsebb lesz, de igazán alkalmassá erre a pályára a gyermekeim tettek. Férjemmel három iskoláskorú gyermeket nevelünk, s így, mint szülő is megismerhettem az iskolába folyó munkát. A sok öröm mellett számos kudarccal is meg kellett, és meg kell küzdenünk nap, mint nap. Mint a hullámvasút. Jó és rossz jegyek, dicséret és büntetés, siker és eredménytelenség, igazságosság és megaláztatás tarkítják a hétköznapjainkat. Szerintem ebből tanultam a legtöbbet. Nem csak a gyermekeim, hanem az iskolában tanító pedagógusok is jó, illetve rossz példát mutattak arra, hogy mit tegyek, és mit ne.

Úgy látom, a pedagógusok személyisége sokkal nagyobb kihatással van a tanulók lelkére, mint a tanítandó tananyag az elméjükre. Sok iskolában a gyermekek értékét a teljesítménye határozza meg. Aki nem jól teljesít, netalán még a magatartásával is problémák vannak, az rengeteg konfliktust, elvetettséget, megaláztatást él át a tanulóévek alatt. Mindezek komoly, az egész életre kiható lelki sérülést okozhatnak. A célunk nem az, hogy szuperintelligens, mindentudó embereket engedjünk ki az iskolapadból, hanem embereket. Olyan embereket, akik erkölcsösek, önállóak, kötelességtudóak, kiegyensúlyozottak, tisztelik embertársaikat, alkalmasak az együttélésre, a családalapításra, a gyermeknevelésre, akik felelősséget vállalnak a tetteikért, akik képesek arra, hogy a társadalomnak hasznos tagjai legyenek. Erre a magas szintre eljutni pusztán oktatással, elméleti tudással nem lehet. Cselekedeteink, viselkedésünk többet ér ezer szónál” – üzeni a kedves kolleganő.

Azt gondolom, hogy talán valamennyiünk egyetértésére, és ha megengedik, akkor a köszöntőm végén egy kis rövidfilmet, bejátszást is hoztam Önöknek. Egy hónappal ezelőtt volt szerencsém részt venni Sepsiszentgyörgyön a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség szervezésében az ottani magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén, ahol az egyik köszöntő ezzel a kis filmmel kedveskedett az ottlévőknek, és akkor gondolkoztam azon, hogy valahol, ahol nagyon sok kolléga, pedagógus lesz, ezt én szeretném bemutatni. Szerintem ezernél több pedagógus számára talán hasznos, szülőként, pedagógusként, iskolaigazgatóként, ez a kis rövid történet, fogadják sok szeretettel.

Köszönöm szépen, tartalmas konferenciát kívánok valamennyiüknek!