Janák Katalin

Az oktatásstatisztikai mutatók alakulása

Köszönöm szépen, köszöntöm Önöket. Janák Katalin vagyok a Központi Statisztikai Hivatalból. Nem meglepő módon a legfrissebb statisztikai adatokkal szeretném Önöknek bemutatni, hogy hogyan változott, hogyan alakult az oktatás helyzete az elmúlt 5–10 évben. A legfontosabb mutatókat szeretném bemutatni, az előadás végén pedig feltétlenül szeretnék megmutatni Önöknek egy Európai Uniós mutatókkal kapcsolatos témát.

Az oktatási változókat – a legfontosabb mutatókat: létszám, végzettek száma, pedagógusok száma, az oktatási kiadásokat – elsősorban a foglalkoztathatóság szempontjából vizsgáltam.

Elöljáróban egy fogalmat szeretnék bemutatni. Nem is a tartalmát, hiszen az egész életen át tartó tanulás már egy közismert fogalom, inkább a statisztikai csoportosítását, a statisztikai vetületét. Az egész életen át tartó tanulásban való részvétel ma már nélkülözhetetlen a munkaerő-piaci sikeresség szempontjából. Régebben talán elég volt, hogyha valakinek volt egy jó szakmája, szerzett egy jó diplomát, azzal az aktív élete során boldogult. Mindannyian tudjuk, hogy ez ma már nincs így. Az egész életen át tartó tanulás az a tevékenység, amely ismeretek szerzésére, készségek, kompetenciák fejlesztésére irányul. Tehát egy átfogó fogalom. Három nagy csoportja van – statisztikai szempontból –, a formális oktatás, a nem formális oktatás és az informális tanulás.

A formális oktatás kritériuma, hogy államilag elismert végzettséget, diplomát, bizonyítványt adjon. Ide tartozik az iskolarendszerű oktatás, de az OKJ-s képzések is. A nem formális oktatás mintegy ennek kiegészítése. Már kevésbé szervezett, mint a formális oktatás, de még itt is szervezett keretek között zajlik a tanulási tevékenység. Tipikus példája ennek a különböző tanfolyamok, például a konferencia, de az on-the-job tréningek, illetve a munkaszituációban történő egyéb képzések is. Az informális tanulás a mindennapok része, nehéz jól definiálni. Ide tartozik, ha elolvasunk egy szakkönyvet vagy tanulási célzattal megnézünk egy ismeretterjesztő filmet. A statisztika számára az a nagy kihívás, hogy ezt mind számszerűsíteni tudja. Nem könnyű feladat.

Amiről pontos információink vannak, az a formális oktatás. Mindannyian jól ismerik a köznevelésről szóló 1410-es OSAP kérdőívet. A KSH az EMMI-n keresztül kapja meg az adatokat, és ebből tudja meg a szükséges információkat az iskolarendszerű oktatásról. A 90-es évek végén, a 2000-es évek elején új adatforrásokat kellett keresnünk a nem formális tanulásban való részvételről. Ilyen például a vállalkozásoknál ötévente végrehajtott felvétel, amelyben megkérdezzük, hogy mennyiben támogatják alkalmazottaik képzését, de a lakosságot is megkeressük, hogy milyen képzésben vesznek részt.

Az 9. ábra mutatja a formális oktatás elsődleges színtere, az iskola és az iskolarendszerű oktatás nappali képzéseiben tanulók számát, oktatási szintenként, az elmúlt 10 évben. 2015-ben 1 millió 730 ezer körül volt a nappali tagozaton tanulók létszáma[1], ez az érintett, a 3–22 éves korosztálynak körülbelül 86%-a. Látható, hogy folyamatosan csökken a tanulólétszám, természetesen szintenként és korosztályonként eltérő mértékben. A csökkenésnek a nagyobbik része a korosztály csökkenéséből adódik. Az ábrán a felső részen ábrázoltam a 3–22 éves korú népességet. A különböző oktatáspolitikai intézkedések eltérően alakították a részvételi arányokat oktatási szintenként. Például a 3–5 évesek esetében nőtt az óvodai részvételi aránya. A 6–15 évesek esetében kis mértékben, a 16–17 éveseknél jelentősen csökkent a nappali tagozaton való részvétel 2010 után. Ez egyértelműen a tankötelezettség 18 évről 16 évre való csökkentésének volt a következménye. A 18–22 évesek körében eltérő a részvételi arány változása. Középfokon emelkedett, a felsőoktatásban viszont csökkent a nappali tagozaton résztvevők aránya.

Területileg óriási különbségek vannak (10. ábra). Országos átlagban 2015-ben a 3–22 éves népesség 85,6%-a vesz részt nappali rendszerű képzésben. Jól látható, hogy a legalacsonyabb és a legmagasabb részvételi arányú helyek között 10% eltérés is van. Budapesten a legmagasabb, itt több mint 90%-os a részvételi arány, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viszont 81% körüli. A világosabb területek mutatják az alacsony, a sötét a magasabb részvételi arányt.

A felnőttoktatásban a hallgatói létszám máshogy alakult, mint a nappali tagozaton (11. ábra). Az általános iskolai tanulók száma nagyjából 2–3000 főben megállt, vagyis stagnál a létszám. Véleményem szerint ez nem is fog nagyon változni. Kismértékben csökkent a középfokon tanulók, középfokú oktatásban résztvevők létszáma. Nagyon visszaesett a felsőoktatás nem nappali képzésein tanuló hallgatók száma. A közel 200 ezerről 85 ezer főre csökkent 10 év alatt. Ez valószínűleg annak a következménye, hogy a 90-es évek expanziója kielégítette azokat az igényeket, amiket a rendszerváltás előtti merev keretszámok nem tettek lehetővé. Úgy tűnik, hogy csökkent a felsőoktatás iránti igény a 2000-es években.

A különböző szinteken végzettek számát mutatja a 12. ábra. Érdekes, hogy eltér a tanulólétszám adataitól. A 8. osztályt befejezetteknél nincs meg az az egységes csökkenés, mint ami az általános iskolai tanulólétszámban mutatkozott. Itt is van csökkenés, de nem olyan mértékű, és egy kicsit hullámzó. Érdekes és örvendetes tény, hogy a felsőfokú oklevelet szerző hallgatók száma nem csökkent. Tehát egyfelől 20 ezres létszámcsökkenés volt, viszont a végzettek száma gyakorlatilag stagnál. Elmondható, hogy kevesebb létszámból gyakorlatilag ugyanannyian végeznek.

Az oktatási rendszert alacsony iskolai végzettséggel elhagyókat hívjuk leszakadóknak, létezik erre egy Európai Uniós mutató is, az úgynevezett korai iskolaelhagyóké. A 18–24 éves korosztályból azok tartoznak ebbe a csoportba, akik legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, és semmiféle további képzésben – formális, vagy nem formális – nem vesznek részt. Az ő munkaerő-piaci pozíciójuk meglehetősen rossz és sokan vannak, 2015-ben például 95 ezres nagyságrendű volt ez a csoport. Ez a 18–24 éves korosztály 11,6%-a. Komoly probléma, hogy közel 100 ezer fiatal alacsony iskolai végzettséggel rendkívül rossz munkaerő-piaci helyzetben van, és ha megnézzük a jelentős területi különbségeket is, 4-18% között változik a leszakadók aránya. A legjobb helyzetben Budapest, Fejér megye és Vas megye van. Észak-Magyarország és Somogy megye területén pedig 14% fölötti a leszakadók aránya (13. ábra).

Itt sem látjuk azt az erőteljes csökkenést, ami a tanulólétszámban megmutatkozott szinte minden szinten, az óvodák kivételével. Az általános iskolai pedagógusokat leszámítva valamennyi szinten állandónak látszik a pedagógusok, illetve a felsőoktatásban az oktatók létszáma. Az általános iskolában a 2005 utáni csökkenést néhány éves stagnálás követte, majd az elmúlt három évben emelkedik a pedagógusok létszáma (14. ábra).

A pedagógusok számának alakulása akkor a legérdekesebb, ha összevetjük a tanulók létszámának változásával (15. ábra). A korábban jelzett létszámváltozás azt eredményezte, hogy az egy pedagógusra jutó tanulók száma valamennyi iskolatípusban, valamennyi oktatási szinten csökkent. Természetesen ebben is jelentős területi különbségek vannak. 2015-ben az általános iskolákban egy pedagógusra országos átlagban 9,7 tanuló jutott. A legnehezebb helyzetben lévő országrészben ez a mutató 10 feletti: a középső ország részben, illetve Borsodban és Győr-Sopron megyében vannak legjobban leterhelve a pedagógusok. Ezzel szemben kilenc körüli, vagy még kevesebb gyermek jut egy pedagógusra a Dél-Dunántúli régió megyéiben, illetve Zala megyében

A költségvetés oktatási kiadásait foglaltam össze egy nagy táblázatba (16. ábra). Főként az utolsó három oszlop érdekes[2]. A költségvetés összes oktatási kiadása látható a harmadik oszlopban. Gyakorlatilag 2008 óta – egy 2010-es kiugrással – folyamatosan csökkennek a kiadások, és sajnos az utolsó oszlopban látható, hogy az összes kiadás a GDP százalékában 5,3 %-ról (2005) 3,9 %-ra csökkent (2013). Ez a 3,9%-os mutató nemzetközi összehasonlításban is és minden szempontból nagyon alacsony érték. Árnyalja a képet és jobb a helyzet jobbról a második, az egy tanulóra jutó kiadások oszlopánál. 2005-ben 514 ezer forintot költöttek egy tanulóra, 2013-ban viszont már 576 ezret. A növekedés azonban nem volt egyenletes, hol kevesebb, hol több jutott egy tanulóra. Bízzunk benne, hogy most egy felfelé ívelő folyamatnak leszünk tanúi.

A következőkben az iskolai végzettség és a munkaerőpiac kapcsolatát vizsgáltam. Van-e hatása a magasabb iskolai végzettségnek a munkaerő-piacon? A válasz egyértelműen igen. Magyarországon jelentős pozitív hatása van a magasabb iskolai végzettségnek munkaerő-piaci szempontból, először is a bérelőny miatt (17. ábra). A felsőfokú végzettségűek bérelőnye a középfokúakéhoz viszonyítva Magyarországon jóval magasabb, mint az Európai Unió, vagy akár mint az OECD országok átlagában. Bár 2005 óta csökken a bérelőny, még mindig kétszer annyit keres egy felsőfokú végzettségű, mint a középfokú végzettséggel rendelkező. A férfiak esetében még nagyobb az előny: a felsőfokú végzettségű férfiak 2014-ben két és félszer annyit kerestek, mint a középfokú végzettséggel bírók.

A 18. ábra diagramján szintén a magasabb iskolai végzettség védőhatása látható. A 15–24 éves magyar fiatalok foglalkoztatási rátáját hasonlítjuk össze iskolai végzettség szerint az Európai Unió átlagával az elmúlt években. Látszik, hogy bár csökkenő mértékben, de a magyar fiatalok foglakoztatás rátája 6–7%-kal elmarad, tehát alacsonyabb, mint az Európai Uniós átlag. Ezzel szemben a felsőfokú végzettségű fiatalok foglalkoztatási rátája csökkenő mértékben, de magasabb, mint az Európai Uniós átlag. Ez a válság időszakában még erőteljesebben megmutatkozott (az első oszlopok mutatják a válság időszakát). Ebben az időszakban volt kiemelt jelentősége a magasabb iskolai végzettségnek, hiszen akkor sokkal nagyobb esélye volt a foglalkoztatásra. A 19. ábra a munkanélküliség rátákkal mutatja ezt. Látható, hogy míg 2015-ben a felsőfokú 15–29 évesek munkanélküliségi rátája 5,5% volt, addig az alapfokú végzettségűeké 27,7%, de az érettségivel rendelkezőké is csaknem kétszeres 9,8%. Ha a 2009–2010-es válságidőszakot nézzük, akkor még jóval nagyobb az olló. Összegezve: a magasabb iskolai végzettség mindig előny, de válság idején különösen az.

És akkor néhány gondolat az Európai Unióval kapcsolatosan. Az Európai Unióban az oktatás szerepe a 2008–2009-es válság után jelentősen megnőtt. Nicolas Sárközy francia elnök tudni akarta, hogy mi okozta a válságot, milyen következményekkel jár és hogy kerülhető el a jövőben. Megbízta Stiglitz, Fitoussi és Sen professzorokat, hogy vizsgálódjanak a témában, akik jelentésükben egyértelműen megkérdőjelezték a GDP és a gazdasági növekedés kizárólagosságát, mindenhatóságát. Rámutattak arra, hogy a fenntarthatóság, illetve az egyéni és a társadalmi jóllét szerepe, illetve annak növelése mind ugyanolyan szerepet kell, hogy kapjon, mint a gazdasági növekedés. Ez a gondolat az Európa 2020 stratégiában is megfogalmazódott, ezáltal központi fogalommá vált az intelligens, fenntartható és befogadó növekedés, ezzel összefüggésben az oktatási és képzési rendszerek továbbfejlesztése. Az oktatás és képzés kiemelt szerepet kapott és az ezzel kapcsolatos információk is felértékelődtek. Az Európa 2020 stratégiában megfogalmazódtak globális célok, ezzel párhuzamosan minden szakpolitika – így az oktatáspolitika is – meghatározta a saját céljait. Ezek részben mennyiségi, minőségi, társadalmi, gazdasági célok voltak, a statisztika feladata pedig ezen célok megvalósulásának a monitorozása lett, amit különböző indikátorokkal, mutatószámokkal, benchmark-okkal, magyarul referenciaértékekkel oldunk meg (20. ábra).

A gyakorlatban ez úgy működik, hogy az Európai Tanácsban, Parlamentben, meghatározzák a globális célokat, és ezt a Bizottságok kisebb célokra fordítják le, majd a statisztikusok indikátort rendelnek hozzá. Ezután az Európai Unió Bizottságai meghatározzák az uniós célértékeket, a tagországok pedig a saját maguk értékeit. Nyolc ilyen referenciaérték, referenciamutató került bevezetésre, illetve meghosszabbításra 2010-ben. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mivel ezeket a mutatókat országszinten kell összehasonlítani (az Európai Unió, azaz a tagországok szintjén), nagyon fontos, hogy nemzetközileg harmonizált forrásból származzanak. Például a munkaerő felmérés (Labour Force Survey) – a KSH legnagyobb lakossági adatfelvétele – az egyik legfontosabb forrása ezeknek a mutatóknak. Ugyanúgy fontos az OECD által harmonizált PISA-felvétele, illetve az Európai Unió oktatásstatisztikai felvételei, a formális oktatásra vonatkozó UNESCO, OECD, EUROSTAT közös adatfelvétel, illetve a vállalkozások és a lakosság körében gyűjtött információkat felhasználó, a nem formális oktatásra vonatkozó felvételek.

Nézzük egyenként ezeket a referenciamutatókat! Az egyik legfontosabb cél – a munka-erőpiaci sikeresség feltétele – a részvétel az egész életen át tartó tanulásban. Ezért az Európai Unió célként tűzte ki, hogy Európai Uniós átlagban a 25–64 éves felnőttek egész életen át tartó tanulásban való részvétele 2020-ra érje el a 15%-ot. A magyar célérték ennél kevésbé ambiciózus, mi 10%-ot határoztunk meg. Látható (21. ábra), hogy Európai Uniós szinten is erőteljes javulás mutatkozik a részvételi arányok tekintetében, és a magyar adatok is javuló tendenciát mutatnak. Úgy gondolom, hogy reális esély van a 10%, illetve a 15% elérésére 2020-ban. Fontos ezen a diagramon a nagy különbségek megjelenése. Látszik, hogy a mediterrán, illetve a poszt-szocialista országokban 10%, sok helyen 5% alatti a részvétel az egész életen át tartó tanulásban, ugyanakkor a skandináv országokban 20%, sőt, helyenként akár 25% feletti is lehet. Természetesen lehetnek különbségek, de ez akkor is nagyon soknak tűnik.

Itt szeretnék rámutatni, hogy bár harmonizált a felvétel (ugyanolyan módszerrel gyűjtjük az adatokat Magyarországon, mint a skandináv országokban), úgy gondolom, másképpen válaszolnak az emberek. Eltérő kultúrákban, eltérő módon állnak az egész életen át tartó tanuláshoz. Ha Magyarországon megkérdeznek valakit, hogy részt vett-e oktatásban, képzésben az elmúlt négy hétben, akkor az esetek többségében azt mondja, hogy nem, nincsen időm, nem járok iskolába. Vagyis kizárólag az iskolára mint intézményre gondol. A skandináv országokban élő pedig elmondja, hogy részt vettem egy olyan összejövetelen, ahol a kollegák elmondták a tapasztalataikat. Ez teljes mértékben kimeríti az on-the-job tréning fogalmát, úgyhogy joggal mondja azt, hogy részt vett képzésen.

A következő fontos mutató a PISA-felvételre, PISA-felvétel eredményeire épít. Az a cél, hogy a rosszul teljesítő 15 évesek arányát 2020-ra mindhárom területen (olvasás, matematika és természettudományok) 15% alá csökkentsük Európai Uniós és magyar viszonylatban is. Uniós átlagban az olvasás és a természettudományok területén sok országban jelentős javulást értek el az elmúlt időszakban: főleg Finnországban, Lengyelországban, Németországban javultak nagyot a mutatók. Matematika tekintetében stagnálás tapasztalható. A magyar adatok sajnos, évek óta romló tendenciát mutatnak mindhárom területen, és ez nagyon nagy probléma. A szövegértés területén a rosszul teljesítők aránya egy hatfokozatú skálán 1-es, vagy annál rosszabb. Vagyis ezek a gyerekek gyakorlatilag funkcionális analfabéták, és látható (22. ábra), hogy a korosztály csaknem 20%-a tartozik ebbe a csoportba.

Nagyon fontos Európai Uniós célkitűzés, hogy a 30–34 évesek között a felsőfokú végzettségűek aránya 2020-ra 40% fölé kerüljön. Magyarországon mindössze 30,3%-ot jelöltünk meg célértéknek 2010-ben, ezt már 2013-ban elértük, ekkor 34%-ra módosítottuk. 2015-ben már ezt is meghaladta a mutató értéke, és további javulás várható. Az Európai Uniós átlag is erőteljesen javul (23. ábra).

Korai iskolaelhagyókról már esett szó, itt a cél az, hogy 10% alá kerüljön ezeknek a fiataloknak az aránya 2020-ra mind magyar, mind uniós szinten. Utóbbiban javul az átlagos mutató értéke, a magyar mutató stagnál, kicsit romlik is (24. ábra), sajnos nő ezeknek a fiataloknak az aránya, és ahogy szó volt róla, ez egy csaknem 100 ezres létszámú csoport.

A kisgyermekkori nevelés esetében az Európai Unió célja, hogy 2020-ra 95% fölé kerüljön azon négyévesek aránya, akik óvodai nevelésben vesznek részt. Az utolsó nemzetközileg összehasonlítható adataink szerint Magyarországon 2012-ben 94,5 % volt az óvodai részvétel (25. ábra). Ez mostanra már magasabb, és valószínűleg még magasabb lesz a 3 évesek kötelező óvodai beíratása bevezetésével.

A 26. ábra diagramján a 20–34 éves fiatalok foglalkoztatási rátája látható, akik az elmúlt három évben fejezték be tanulmányaikat. A cél az, hogy ez a szám minél magasabb legyen, hivatalos célérték minimum 82% 2020-ig bezárólag. Magyarországon talán ez a legdinamikusabban növekvő mutató. Az Európai Uniós érték inkább stagnál, illetve romlik. Látható, hogy a Görögországban és Olaszországban nagyon alacsony (50% alatti) a frissen végzett fiatalok foglalkoztatási rátája, ez jelentősen lefele húzza az uniós átlagot.

[1] Ebben nincsenek benne azok a hallgatók, akik külföldön tanulnak.

[2] Közbevetés: a 2014-es adatok nem összehasonlíthatók a korábbi adatokkal, hiszen itt áttértek a kormányzati funkciók szerinti elszámolásra az intézmények. Ezek majd a 2015-ös, illetve a későbbi évek adataival lesznek összehasonlíthatók.