Sipos Imre

A köznevelés aktuális feladatai
a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében

siposi 0

Nagy tisztelettel köszöntöm a kedves kollégákat, köszönöm szépen a kitartásukat. Az egyik szekció összefoglalójában elhangzott, hogy milyen keveset foglalkoznak a szülők a gyermekeik iskolaválasztásának kérdésével, ha ismerik a következő mondást, ez a szülők számára is egy inspirativ gondolat lehet: úgy válassz a gyerekednek iskolát, hogy majd ő választja meg neked az öregek otthonát.

Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket mégegyszer, így az utolsó előadók egyikeként, már valószínűleg nehéz lesz új dolgokat mondani Önöknek, hisz kollégáim sok mindent elmondtak. Én igyekeztem olyan konkrét információkat, adatokat hozni Önöknek, amelyek talán, nem annyira közismertek, vagy ha közismertek is, így egy ilyen összegző előadásban nem jelentek meg. Ezen adatokhoz mondanék majd nyilván számos információt, néhány olyan döntést, amely megszületett és felsorolnám az ezekből a döntésekből következő intézkedéseket és beszélek majd olyan döntésekről, amik még nem születtek meg és itt nyilván az azokból következő intézkedésekről kevésbé tudok beszámolni.

Kezdjük az elején, a magyar köznevelés fenntartói szerkezetével, amely fenntartói szerkezet mára kialakult és stabilizálódott. Az ide vonatkozó információkat Önök tudják, ezt nem ismertetem, csak néhány számadattal informálom Önöket. A KLIK fenntartásában lévő intézmények esetében 95, azon 3 ezer főnél nagyobb lélekszámú települések száma, akik ez év szeptemberétől nem vállalták intézményeik működtetését és így hozzájárulást fizetnek, 13 pedig azon 3 ezer főnél kisebb lélekszámú települések száma, akiknek nem kellett volna vállalniuk a működtetést, mégis megtették. 1773 azon önkormányzatok száma, akik ma óvodát tartanak fent Magyarországon és a 844-es szám a nem állami fenntartók számát jelzi. Ebbe beleértünk természetesen az egyházak mellett, minden olyan fenntartót, aki nem állami fenntartóként vesz részt a feladatellátásban.

Tekintsük át a 2014/15-ös tanévben a magyar köznevelés intézményrendszerének intézménytípusonkénti fenntartói eloszlását. Ebben a bontásban láthatják óvodától szakközépiskoláig az intézmények számát. Azt mutatják ezek az adatok százalékosan, hogy valamivel 13% fölött van az egyházi fenntartású intézmények száma; az alapítványi, egyéb magánfenntartás 11% körül van és 1% a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények száma; valamint 75%-ot tesz ki az állami, illetve önkormányzati a fenntartású intézmények aránya.

Ezen adatok után térjünk rá a gyermekre – a köznevelés világára, sőt ha lehet akkor még így a kezdetben nem is annyira a köznevelés, hanem a születés pillanatától a gyermeket, a családokat érintő intézkedésekre. A kormány elfogadta a Koragyermekkori intervenciós programot. Én ennek két köznevelési elemét emelném ki az Önök számára; az egyik a bölcsődében foglalkoztatott felsőfokú végzettséggel rendelkező kollégáink számára a pedagógus előmeneteli rendszer kinyitása, az erre vonatkozó jogalkotási feladat jelenleg zajlik az EMMI-ben. A köznevelési törvény csak e területet érintő szakaszai módosulnak az ősz során. De gyűjtünk olyan észrevételeket természetesen, amelyekkel még jobbá tudjuk tenni a köznevelési törvényt, a tavasz során tervezünk egy módosítási csomagot, így ha bármilyen javaslatuk van, akkor azt természetesen ezúton is várjuk.

A másik eleme a Koragyermekkori intervenciós programnak a szakszolgálati feladatok ellátásának megerősítése a korai fejlesztés területén. Ha továbblépünk és nézzük a következő életkort a 3–6 éves népességet az országunkban, akkor az 1980-tól a 2014/2015-ös nevelési évig láthatják az adatok változását és az adott populációk számát. Az bíztató, hogy az óvodáztatás aránya viszonylag mindig is egy magas szám volt és talán az is bíztató és ezt majd az általános iskolai adatoknál is fogják látni, hogy manapság viszonylag beállt egy 80–100 ezres létszámra egy adott populáció. 86% azt a számot jelenti, akik a 3–6 éves korosztályú gyermekek közül óvodába járnak és a 96% pedig azt jelenti, hogyha hozzáteszem a bölcsödét és hozzáteszem a már 6 éves kortól iskolába járó gyerekek számát, akkor ebből a korosztályból 96%-ról gondoskodik az állam. Ami nyílván a 3 éves kortól kötelező óvodáztatás bevezetésével vélhetően az óvoda irányába növeli majd meg azt a bizonyos 86%-os számot, de az ellátásban ezek a gyerekek már ilyen formában részt vesznek. Ma Magyarországon egy óvodapedagógusra 10,3 gyermek jut és ma Magyarországon egy óvodai csoport átlaglétszáma 21,7. Ez rendkívül jó adat nemzetközi összehasonlításban is. Az óvodai nevelés terén is – ebben az évben és majd 2016-ban – tervezünk pályázati programokat, kérem ezeket figyeljék és segítsék a fejlesztési munkát.

Továbblépve a köznevelési adatokon az alapfokú nevelésben ma 748 ezer gyermek vesz részt és 25 ezer olyan fiatal, aki 6 vagy 8 osztályos gimnáziumban tanul a nyolcadik évfolyamig. Ma a 8 évvel ezelőtt iskolát megkezdett diákok közül országos szinten 91% teljesítette eredményesen az általános iskolai tanulmányait. Azt gondolom, hogy ezen az adaton van mit javítanunk. Ma Magyarországon az általános iskolában az egy pedagógusra jutó gyermekátlag 9,9. Ez az elmúlt három évben csökkent 10 alá, és 20,2 ma Magyarországon az egy osztályteremnyi átlagos tanulólétszám az általános iskolában.

Biztosan már itt is volt róla szó, én csak néhány mondatot szólnék erről. A keddi előadást követve, véleményem szerint a módszertani és tartalmi fejlesztéseket a 9 évfolyamos általános iskola bevezetésétől függetlenül meg kell tenni. A módszertan vonatkozásában ez a konferencia, ahogy már tegnap este fogalmaztam egy mondatban, azzal, hogy hidat épít a múlt és a jövő közé, is adhat iránymutatást. Fontos, hogy összegyűjtsük azokat a módszertani elemeket, amelyek különböző projektek, különböző iskolák rendkívül sok és jó műhelymunkája eredményeként megvalósult a pedagógusok jóvoltából. Ezeket az értékeket összegyűjtve csinálunk egy módszertani bázist, megnézzük, hogy hol vannak hiányok és nyilván ezen hiányterületeken szükséges fejlesztünk. A 9 évfolyamos iskola bevezetéséről szóló döntés, olyan szempontból fontos, hogy minél előbb megszülessen, hogy azt a munkát, amit egyébként is el kell végezni a köznevelés tartalmi és módszertani megújításának jegyében, azt, ha van 9 évfolyamos iskola, akkor annak a logikának a mentén és annak az iskolaszerkezetnek a mentén kell végiggondolni, ha nincs, akkor pedig a jelenlegi iskolaszerkezethez igazítva kell mindezeket a feladatokat elvégezni.

Az általános iskolából tovább lépve a középiskolába felhívom a figyelmüket a köznevelési törvény azon módosítására, miszerint a sikeresen teljesített évfolyam ismétlésének lehetőségét – a kis elsős gyermekek szülei mellett – kiterjesztettük a pályaválasztás segítése céljából a 9 évfolyamos diákok szüleire is. Tehát azt gondoljuk, hogy az iskolaszerkezet mindkét kezdő évfolyamán adjuk meg ezt a lehetőséget a szülőknek. Előfordulhat, hogy egy kilencedikes gyermek pályaválasztását tekintve mégsem ezt az intézménytípust akarta, akkor ott ne kelljen különböző akadályokba ütköznie ahhoz, hogy más módon kezdjen el egy újabb iskolát. Jelenleg erre a szabályozásra szeretném felhívni az Önök figyelmét. A középfokú oktatás átalakításának szerkezetét mutatják ezek a diák. Azt gondolom, ha ezt a diasort megnézik, akkor talán az a kétség, hogy a szakképzés megerősítésére miért volt szükség Magyarországon, akkor ezen kétségek eloszlanak, hisz látható a grafikonról az adatok elég drasztikus változása. Ma Magyarországon – nyílván más gimnáziumban, szakközépiskolában és szakiskolában, nem beszélve a speciális szakiskoláról – egy pedagógusra 12,6 gyermek jut a középiskolában, ez valamivel több, mint az általános iskolai. Az átlagos tanuló létszám, a ma szakiskolának nevezett intézményben 20, szakközépiskolában 24 és gimnáziumban 28. Remélhetőleg valamennyi diák abban a kedvező helyzetben van, hogy a 8. évfolyamot tisztességgel befejezve bekerül a választott középiskolába.

Ma az általános iskolának nincs kimeneti szabályozása, nincs olyan mérés-értékelés amely kötelező lenne a középiskolai felvételihez. Erről azt hiszem egy külön konferenciát vagy néhány szekcióülést lehetne szervezni, hogy ezzel a 25 éve fennálló problémával mit kezdünk. De emellett felhívom a figyelmüket egy olyan populációra, aki az általános iskola befejezését követően vagy nem tud bejutni a középfokra – mert olyan tanulmányi eredménye van – vagy el se jut odáig, hogy befejezze az általános iskolát. E két populációt ma a Köznevelési Hídprogram I. illetve II. célozza meg. Ezek közül a Hídprogram I. megmarad, majd az élet eldönti, hogy lesz-e rá szükség, ez szól azoknak a gyerekeknek, akik az általános iskola után nem tudnak a középiskolába jutni. A változást a Híd II. helyett bevezetésre kerülő Szakképzési Hídprogram jelenti, ez azokat a fiatalokat célozza meg, akik a 15. életévüket betöltötték, de az általános iskolában legfeljebb 6 évfolyamot végeztek el. Ők már bekerülhetnek a Szakképzési Hídprogramba, nyílván a meghatározott intézményekben folytathatják tanulmányaikat, szakképesítést szereznek. Azok a fiatalok is bemehetnek a Szakképzési Hídprogramba, amely 2016. szeptember 1-jétől indul majd, akik egyébként a nyolc osztály elvégzése után, nem tudnak más formában továbbtanulni.

Ismertetem, hogy 2016. szeptember 1-jétől milyen új elnevezések és intézményi típusok lesznek és ezzel együtt milyen módon módosulnak a pedagógiai munka szakaszai is a köznevelésben. Ha átnevezünk intézményeket, új struktúrát hozunk létre, akkor ez nem csak az intézmény átnevezéseket jelenti, hanem a pedagógiai munka szakaszainak a változásait is magával hozza. A köznevelési törvényben mindezt megtettük. Az általános iskola elvégzésével az alapfokú végzettség megszerezhető és ugyancsak alapfokú iskolai végzettséget jelent majd a Szakképzési Hídprogramnak a sikeres teljesítése. Ugyancsak felhívnám a figyelmüket arra, hogy az új elnevezésekben a szakközépiskola iskolarendszerű szakképzés keretében szerzett OKJ-ban szereplő szakképesítés megszerzését igazoló bizonyítvány középfokú végzettséget tanúsít majd, amikor már itt az új rendszerű képzésekről a kimenetel megvalósul.

Ide vonatkozóan egy nagy feladat áll most előttünk és viszonylag nagyon rövid a határidőnk, hogy mindezt elvégezzük, ez pedig a teljes körű tartalmi szabályozása az új szakgimnáziumnak. Az új szakközépiskola döntően a régi szakiskolait fogja örökölni. A szakgimnáziumi kerettantervek egyeztetése az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet bevonásával ezekben a napokban is zajlik. A különböző szakirányoknak megfelelő szakmaspecifikus kerettantervekkel szeretnénk majd előállni. Remélhetőleg még az ősz során, ezt Önök meg fogják ismerni és a társadalmi egyeztetése is lezajlik majd ennek a jogszabálynak. Ezzel együtt meg kell határozni az ide vonatkozó kimeneteli követelményeket is, amelyek 2020-tól lépnek életbe, de lesz majd egy átmeneti időszak, amikor a jelenlegi szakközépiskolás diák még a régi szabályok szerint érettségizik, aztán majd 2020-tól pedig a szakgimnáziumi tanuló, a most készülő kimeneteli követelmények szerint fog érettségit tenni. Arra a fontos információra felhívom figyelmüket, hogy a szakképzés átalakítása a kimeneteli követelményeket, az érettségi vizsga egységes rendszerét nem töri meg, továbbra is megmarad az öt tantárgyas érettségi vizsgarendszer és az öt tantárgyon belül a szakképzésnek a helyzetét úgy kezeljük, hogy a szakgimnáziumban egy szakmai érettségi letételével lehet teljesíteni az öt tantárgyat. Ez azért fontos úgy gondolom valamennyiünk számára, hogy főszabályként megmaradt az érettségi vizsga jelenlegi szabályozása és az érettségihez való hozzájutás támogatását viszont a szakközépiskola, szakgimnázium rendszerében is ezekkel az intézkedésekkel tudjuk támogatni. A szakgimnáziumi érettségi vizsgák számos új szervezési feladatot jelentenek, melyet a későbbiekben ki kell dolgozni.

A végére érve a különböző lépcsőfokoknak, egy kiemelt köznevelési feladatra szeretném ráirányítani a figyelmet. Az eddig sorolt intézkedések mindegyike valamilyen formában szükséges ahhoz, hogy Magyarországon a végzettség nélkül iskolát elhagyók arányát jelentősen tudjuk csökkenteni. A jelenleg 11,4%-os adatról négy év alatt kell, hogy ezt 10%-ra vagy az alá csökkentsük. A felsorolt intézkedések, a korai fejlesztés, a hároméves kortól kötelező óvodáztatás, a hídprogramok, a köznevelés tartalmi és módszertani megújítása persze nem azonnal hoz eredményt, de hosszabb távon bizonyosan igen. Addig természetesen különböző intézkedéseket kell meghoznunk annak érdekében, hogy a végzettség nélküli iskolaelhagyás, lemorzsolódás aránya csökkenjen. Erre vonatkozó törvényi felhatalmazás került be a Nemzeti köznevelésről szóló törvénybe a tavaszi módosítás során, amikor definiáltuk a lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló fogalmát, másrészt a törvény felhatalmazta az Emberi Erőforrások Miniszterét, hogy fogalmazzon meg olyan jogszabályt, amelynek segítségével olyan hatásos intézkedéseket tudunk tenni, amely csökkenti ezen fiataloknak az arányát. Én arra kérem a jogalkotásban résztvevő kollégáimat és a szakértőket, hogy ez ne csak adminisztratív intézkedés, hanem egy olyan szakmai intézkedéseket is magába hordozó szabályozás legyen, amivel érdemi előrelépést tudunk tenni ezen a területen.

Ne csak azt tudjuk kimondani, hogy nyilvántartottuk a lemorzsolódással veszélyeztetett gyerekeket, jeleztük a Hivatalnak, hogy van itt három ilyen gyerek, odaküldte a szaktanácsadót és köszöni szépen az iskola, jól van, hisz megkérte a külső segítséget annak érdekében, hogy ő csökkentse a végzettség nélküli iskolaelhagyók számát. Elnézést kérek, hogyha időnként ilyen erősebb mondatokat is mondok, ezt csak azért teszem, hogy jobban rávilágítsak egy – egy problémára, de hát nem gondolnám, hogy arról van szó, hogy ebben a munkában bárkinek a mentesítését kéne megcélozni, pontosan arról van szó, hogy ebben a munkában ezeknek a szervezeteknek az egymásra találását és a segítéségét, együttműködését tudjuk biztosítani. Ha kell, akkor ehhez a nevelőtestületeknek korábban be kell azonosítani ezeket a gyerekeket, ezekkel a gyerekekkel érdemben kell foglalkozni, nem az a cél, hogy ezeket a gyerekeket a tantermen kívül helyezzük, hanem a tanteremben kell találni megoldást. Vagy ha kívülre kell helyezni, akkor valóban olyan szaktanácsadói és olyan oktatási támogatást kapjon az iskola, amivel érdemben tudunk előre lépni. Ennek a megvalósításához dolgozunk a kormányrendelet módosításán. Ennek is zajlik majd hamarosan az egyeztetése. Itt is természetesen várjuk a szakértők, szaktanácsadók javaslatait.

Az előadás további részében kilépnék egy kicsit a szűkebb tantermi világból, a pedagógusok, az intézményértékelés területe felé, amiről itt ma már sokszor esett szó – illetve tegnap a szekcióülések fő témája volt. Kell, nem kell, mi legyen vele?

Nézzük 25 év távlatából ezeket a feladatokat. Azt gondolom 1990-től – én ekkor kezdtem a pályámat egy középiskolában – úgy 1998-ig különösebben „kívülről” senki nem foglalkozott azzal, hogy mi történik az iskola világában, mindenki írta a pedagógiai programját, mindenki szépen színesítette az intézményi szakmai programját. Ez persze nagyon jót tett a magyar köznevelésnek, hiszen rendkívül színes szakmai programok alakultak ki, de ez egyúttal magával hozta azt is, hogy egy kicsit túl is terhelte a köznevelés rendszerét ez az időszak, hisz mind a pedagógust megterhelte, mind a gyermeket. Ma pedig már csodálkozunk, hogy a szülő azt szeretné, hogy már második osztályban a gyermeke informatikus legyen és idegen nyelven is tudjon. Ezzel a szakmai program licittel kicsit elértük, hogy pont az általános iskola nem arról szól, amiről kellene, hanem arról szól, hogy milyen szakmai programot tudunk kínálni, hogy a szülő jó iskolát válasszon.

Aztán a következő 10 év arról szólt, hogy belső önértékelési folyamatokat végeztünk az iskolákban, erre vonatkozóan különböző megbecsült kollégákkal, különböző csoportok alakultak az iskolák világán belül. Ezeket a csoportokat a magyar intézményrendszer talán 25%-a vette komolyan és kezdett el velük foglalkozni, és kezdte beazonosítani, hogy én remek iskola vagyok és még teljes körű önértékelést is végzett. De valljuk be őszintén, hogy a legtöbb dokumentum az az igazgatói fiókoknak készült és ezzel nem bántva senkit, nagyon sok iskola érdemben nem foglalkozott ezekkel a folyamatokkal, amelyek egyébként az iskola szolgáltatás jellegét tükrözték.

2011-ben azt mondta a köznevelési törvény – és ilyen értelemben egy más logikát vezetett be –, hogy a köznevelés közszolgálat. Ha közszolgálat, akkor én meg akarom nézni, hogy az a szolgálat milyen módon valósul meg, az abban részvevők, hogyan teljesítenek. Hozzuk be a külső értékelés fogalmát, indítsuk el azokat a programokat, amelyről Önök pontosan tudnak. Ma miről szól a feladatunk, kapcsoljuk össze ezeket a területeket, ezeket a folyamatokat. Én azt hiszem ennek a logikáját senki nem vonhatja kétségbe, hisz ezen logika az elmúlt 25 év magyar köznevelésének terméke. Azt már kétségbe lehet vonni, hogy jó eszközöket rakunk-e ez alá, akkor erről beszéljünk. Azzal mindenki egyetért, hogy a magyar köznevelésnek, saját magának a megerősítése céljából, igenis szüksége van a szakmai munka belső önértékelésére, igenis szükség van – fontos –, hogy valaki odajön és kívülről azt mondja: te jó munkát végzel. Ezt a kettőt kapcsoljuk össze és tegyünk hozzá olyan eszközöket, amit a magyar pedagógustársadalom meg tud valósítani, amely a lehető legegyszerűbb módon kimutatja azokat az eredményeket, azon értékeket, amely értékek kimutatására a legnagyobb szüksége a magyar pedagógusoknak van, hogy ne mindig azt halljuk, hogy már megint rosszak a PISA eredmények, már megint rosszak a kompetencia mérés eredményei, még mindig nem javultak az érettségi eredmények. A pedagógustársadalomnak el kell fogadnia, hogy a belső és külső értékelésre egyaránt szükség van. Abban egyetértünk, hogy ennek megvalósításához jól használható eszközökre van szükség. Ezek megválasztásában, egyszerűsítésében partnerek vagyunk, ha kell a szükséges jogszabályok módosításában is nyitottak vagyunk.

Az országot az elmúlt négy évben végigjárta a szaktanácsadás, a tanfelügyelet és a minősítés hármasának egysége. Ez a hármas úgy gondolom valamennyiünkbe beívódott. Ezeket az elemeket külön-külön a projektek kidolgozták. Az a következő időszak óriási feladata, hogy ezeket a fogaskerekeket úgy illesszük össze, hogy ezek a saját eszközrendszerükkel valóban tudják forgatni, mozgatni és eredményesebbé tenni a köznevelés egész rendszerét. Én úgy gondolom, az a feladat, ami a pedagógustársadalomra vár az erről szól, és az elmúlt 25 évet nézve ezeknek az elemei, ezeknek a tudása ott van az iskolákban. Az hogy mit, mi előzzön meg, kell-e mindenhova szaktanácsadás, kell-e tanfelügyelet és a tanfelügyelet igényli meg a szaktanácsadást, mi mivel függ össze, az már megint egy olyan szakmai kérdés, amivel természetesen érdemben kell foglalkozni és erre a projektet vivő kollégák tudnak javaslatot tenni. Ezeket a javaslatokat össze kell rakni, zajlanak azok a programok, azok a különböző pilotok, amelyek egyébként rengeteg információt, tudást fognak adni ennek a modellábrának az értelmezéséhez és továbbviteléhez. Én azt hiszem, senki nem mondta, hogy ennek a munkafolyamatnak a végén vagyunk, kell még 10–15 év, amíg a magyar köznevelés eljut oda, hogy ezeket a folyamatokat összeilleszti és ezek már valóban eredményesen és hatékonyan tudnak működni. Gondjuk végig, hogy az elmúlt 25 évben ezen modellből, hány helyen képződtek lyukak, amikor nem foglalkozott senki egy adott részterülettel. Most ne csodálkozzunk azon, hogy egy pillanatra az összes részterületet nem lehet összekapcsolni úgy, ahogyan azt mi tudnánk, de egyébként, ha egy iskola odahaza, ezt remekül összekapcsolta, akkor az nyílván rendkívül jó helyzetben van, hisz neki a lehető legkönnyebb lesz beilleszkedni az országos rendszerbe ezen területen.

Természetesen jogszabályokkal szeretnénk segíteni és követni ezt a munkát, bevallom ezen jogszabályok gyakori változása nekünk sem nagy öröm, de meg kell tenni. Azért kell megtennünk, hogy ne fordulhasson elő – hogy egy példát mondjak, most a legutolsó módosításból, ha véletlenül valamelyik kollégánk, aki jogosult lenne arra, hogy ez év január elsejétől magasabb fokozatba kerül, azért ne kerülhessen oda, mert valamilyen oknál fogva, az ő minősítésére nem tudott sor kerülni december 20-áig. Az ilyen zsilipeket, az ilyen biztonsági elemeket igyekszünk beépíteni ebbe a folyamatba. Én időnként már azt szoktam mondani, ahány kolléga minősítése, annyi fajta jogszabály. Azért van szükség az ide vonatkozó jogszabály gyakori módosítására, mert ahogy lépkedünk a rendszer különböző elemeiben azok olyan problémákat vetnek fel, amelyekre a jogszabály módosításával reagálnunk kell.

Előttünk áll az a kihívás is, hogy a valamennyi pedagógus számára elérhető fokozatok után, egyértelműen definiáljuk azt, hogy mit értünk a mesterpedagógusi léten ebben az országban. Ma azon tantermen kívüli, országos köznevelési feladatellátásban résztvevő kollégákat engedjük be ide, akik szaktanácsadói, tanfelügyelői vagy minősítő szakértő feladatokat végeznek. Ezen kívül több olyan országos köznevelési feladat is van, amelyben nyílván a legjobb szakembereket kellene, hogy megtaláljuk. Nyílván vizsgálni kell azt, hogy hány ezer mesterpedagógust bír el az ország, és aztán ezen mesterpedagógusi számot kell hozzáillesztenünk ezekhez a feladatokhoz. Meg kell nézni, hogy mely feladatok azok, amelyek a mesterpedagógusi léttel összefüggésben tudnak megvalósulni hosszabb távon, és melyek tudnak egyéb juttatásból megvalósulni. Például egy OKTV versenybizottsági tagság a szakmának az a szintje, amely már a mestertanárság és annak a kollégának X ideig ebben a fokozatban kell lennie, vagy ezt a feladatot ebben nem tekintem és őt egyébként külön díjazásban részesítem. A pedagógus előmeneteli rendszer létszámeloszlásánál jelenleg ott tartunk, hogy közel 9 ezer gyakornok, 140 ezer ped1, 16 ezer ped2 és 5 ezer mesterpedagógus van az országban. Január elsejétől a ped2-sek száma már 26 ezer közelébe kerül, a mesterpedagógusok száma 7700 lesz. Arra azért felhívom a figyelmüket, hogy a 2015. január elsején a 17 ezres és 5 ezres számok azt jelzik, hogy nem használták ki a pedagógusok a lehetőségeket, hisz a miniszter által megadott közlemény szerint 30 ezer kollégát tudtunk volna átléptetni magasabb fokozatba. Sokan azt gondolták, hogy valóban ez számukra méltatlan, én azt gondolom, hogy ha egy rendszer így országosan elindul és lehet látni a logikáját, akkor erre érdemes fölcsatlakozni. Ugyanezt tudom mondani 2016. január elsejétől is, ha megnézték a mindenkori miniszteri közleményt az 30 ezres létszámot határozott meg.

2016. február végéig a miniszteri közleménynek ismét meg kell jelennie, hogy majd 2018. január 1-ől még több kolléga léphessen magasabb fokozatba és aztán majd néhány év múlva érjük el azt, hogy ez a rendszer a ped2 minősítésig már önjáróvá válik. Biztatom, kérem Önöket arra, hogy mint szakértők segítsék a mi munkánkat, hogy amikor meghatározzuk a létszámokat, a pedagógusok éljenek azzal a lehetőséggel, hogy igen is vállalják azt a feladatot, amely teljesítése szükséges ahhoz, hogy magasabb fokozatba kerüljenek.

Visszatérve kicsit az iskolába és bár még nem jelzett elnökúr, de már előadásom végéhez közeledvén ezen alap tényeket Önök elé tárva, azt gondolom, fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy mindezek ismeretében hogy teljesít a magyar köznevelés. Végzettség nélküli iskolaelhagyás, versenyeredmények, érettségi, nem akarom sorolni a különböző területeket. Le lehet vonni egy mérleget, hogy ezek történtek, ezek történnek, ezek a folyamatok zajlanak, közben milyen eredményesség, milyen teljesítmény van a köznevelésben. Működik-e olyan mérőeszközünk, amely mérőeszközzel ezt ki tudjuk mutatni. Ezzel a mérőeszközzel tudjuk-e segíteni a gyermekeink munkáját. Azt gondolom, hogy igen, működnek kiváló mérőeszközök, de ezek hasznosításában már van némi kétségem, a visszacsatolási folyamatban hiányok és problémák vannak az iskolákban. Ha kérhetem Önöket valamire, akkor leginkább arra szeretném kérni, hogy a magyar köznevelés kiváló mérési eszközrendszerét használják és hasznosítsák a tantermekben.

Ma már sokan, sokféleképpen vesszük körül a tehetséges gyermeket, mert hogy mindenki tehetséges lehet, csak meg kell találni ki miben az, különböző háttérintézmények, pedagógiai központok, szakszolgálatok, tehetségsegítő szervezetek és természetesen az iskola világa segíti ezt a kis gyermeket. Én azt szeretném kérni egy ilyen konferenciától, hogy minden mondat, minden gondolat, az ő irányukba teljesüljön, ahhoz hogy tényleg eredményes és hatékony munkát tudjunk magunkének az elkövetkező években, évtizedekben.

Aki engem hallott előadni az elmúlt két és fél évben már megszokhatta, és tőlük elnézést kérek, de a következő gondolatokkal szoktam elköszönni a kedves kollégáktól. A nevelési oktatási intézmények pedagógiai kultúráját az egyéni bánásmódra való törekvés, a gyermek, a tanuló elfogadása, a bizalom, a szeretet, az empátia, az életkornak megfelelő követelmények támasztása, a feladatok elvégzésének ellenőrzése, és a gyermek, tanuló fejlődését biztosító sokoldalú követelményekhez igazodó értékelés jellemzi. Én azt kívánom Önöknek, hogy olyan intézményben, iskolában dolgozhassanak, ahol az iskola szervezeti kultúrája mellett, fölött, együtt, olyan pedagógiai kultúra van, amely ezen állításnak, elvárásnak megfelel. Ilyenkor mindig meg szoktak lepődni a kollégák, és ez a mondat így egybe megfogalmazva nagyon tetszeni szokott nekik: fölhívnám a figyelmüket, hogy ez a köznevelési törvényből való, tehát abban is találhatnak szép mondatokat. Én bíztatom Önöket arra, hogy ezt gyakorta olvassák. Köszönöm szépen a figyelmüket, további hasznos konferenciát kívánok.