Dr. Köpeczi-Bócz Tamás

A végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentésének
lehetőségei fejlesztéspolitikai eszközökkel

A konferencia témája Fejlesztések eredményei és a jövő stratégiái az oktatásban. Az oktatási fejlesztéseket megalapozó, elfogadott stratégiák közül a mai alkalommal a végzettség nélküli iskolaelhagyás stratégiáját emelem ki, amely a következő időszaknak az alapvető, meghatározó irányát jelenti.

Napjaink legfontosabb célkitűzése ez, amelyre az Európai Uniós forrásokat fordítani fogjuk és fordítanunk kell. A legfrissebb, jövő hónapban megjelenő „OECD jelentés az oktatási és egészségügyi rendszerről” témánkhoz kapcsolódva tartalmazza, hogy 11,1%-os a végzettség nélküli iskolaelhagyás, ezt lemorzsolódásnak vagy korai iskolaelhagyásnak is szoktuk nevezni, ami európai összehasonlításban kedvező érték. A problémát az jelenti, hogy jelentős elmozdulás nem történt az elmúlt 4–5 évben ennek a csökkentésében. Ez nem feltétlenül az oktatási rendszer hibáját jelenti, hanem olyan társadalmi folyamatok jelenlétét, amelyek folyamatosan társadalmi kihívás elé állítanak bennünket, elsősorban önöket, tanárokat, az iskolákat, a helyi társadalmat.

Magyarország azt a kötelezettséget vállalta, hogy Európai Uniós források felhasználásával a végzettség nélküli iskolaelhagyás mutatóját 10% alá csökkenti. Az érték 11%-ról 10%-ra leszorítása számszerűen 1%-os csökkenést jelent, azonban a valóságban a jelenlegi helyzethez képest kellene 10%-os javulást elérnünk úgy, hogy közben azon társadalmi folyamatok, amelyek a jelenlegi helyzetet okozzák, tovább fokozódnak.

A fejlesztési programok tervezését megelőzően öt új stratégia készült, ezek közül egyik a végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni stratégia, amely a 1603/2014. (XI. 4.) Korm. határozat szerint kormányzati szinten kötelezően végrehajtandó minden érintett tárca, minden érintett intézmény, minden érintett szervezet számára az uniós források felhasználásának érdekében. Egy másik, az 1709/2015. (X. 5.) Korm. határozat a humán közszolgáltatások differenciált szervezésének bevezetéséről, a területi differenciálódásról szól, azaz hogyan lehet megszervezni humán szolgáltatásokat úgy, hogy az ország egyes földrajzi területein eltérő szabályrendszereket alkalmazunk, eltérő intézményi struktúrákat építünk, eltérő finanszírozási forrásokat biztosítunk, és ha mindezen feltétel adott, akkor eltérő fejlesztéspolitikai eszközöket is használunk. A sorrend nem felcserélendő. Arról szól, hogy a stratégiai gondolkodás kereteit betartva a jogszabályalkotást, az intézményfejlesztést, a normatív támogatást és minden olyan akadályozó tényezőt, ami a rendszerben dolgozókat akár intézményükön keresztül, akár otthoni munkát végezve érinti, lebontjuk és ezt követően fejlesztéseket indítunk. Nagyon örülünk annak, hogy ez elfogadásra került. Feladatok jelennek meg az EMMI számára, emellett a nemzetgazdasági területen, a vidékfejlesztési területen is értelemszerűen.

1. ábra: A HH és a HHH gyermekek aránya 2013[1]

A végzettség nélküli iskolaelhagyás problémájának megoldását a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számának csökkentésében látjuk. Magyarországon működik a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek azonosítási rendszere, ez alapján számos többlettámogatást is kapnak a családok és a gyermekek. Amennyiben ehhez kapcsolódva intézkedéseket foganatosítunk nem csak a köznevelés területén, akkor a végzettség nélküli iskolaelhagyás tartósan és jelentősen, fenntartható módon csökkenni fog. Az egyik legfontosabb célkitűzés, hogy 5–8. osztályban e kategóriába tartozó tanulókat segítsük abban, hogy szerezzenek végzettséget, és valamilyen középfokú intézményben tanuljanak tovább.

Az első nyolc évfolyamon megtörténik a korai szelekció, azok a tanulók, akik megtehetik, hatosztályos vagy nyolcosztályos gimnáziumokban tanulnak tovább.

A mi témánk szempontjából elsősorban a nyolcévfolyamos, hagyományos általános iskolákra kell koncentrálni. Nem ugyanez a helyzet a 9. osztálytól kezdve, ahol a négyosztályos gimnázium és a szakközépiskola közel azonos, nagyjából 2% körüli HHH-s tanulóaránnyal dolgozik. Ugyanakkor a szakiskolában ez az arány majdnem 10%. Tehát a következő legfontosabb célterület a szakiskola lehet, ami július 1-jétől teljes egészében a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kapcsolódik.

Van még egy másik aspektus, ez pedig a területi szempont. A HHH-s gyermekek aránya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 30%, tehát minden harmadik gyermek sorolható ide. Ugyanez a mutató Budapesten, Győr-Moson-Sopron megyében 2% körüli. Szabolcs, Borsod, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Nógrád, Heves megyékben 10% fölöttiek a lemorzsolódási értékek. Vizsgálatot érdemel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a 9–13. osztályos kiugró értékét tekintve, a területi koncentrációnak ez mindenképpen egy külön eleme és kérdése tud lenni. A feladat és probléma nem kifejezetten oktatási jellegű, csak általában az oktatási intézményekben találkozunk vele. A jelenséget kezdtük el így nevezni: végzettség nélküli iskola elhagyás. De valójában az a kérdés, hogy mitől lesz HHH-s egy gyermek? Három feltételből legalább kettő teljesülése esetén, amelyek egyike sem a gyermekre vonatkozik, hanem a szülőre vagy a szülői háttérre. Alacsony végzettségű a szülő és/vagy emellett nincs munkája és/vagy nem megfelelőek a lakhatási körülményei.

Ha a szülőket segítjük, akkor a hátrányos státusz automatikusan csökkenni fog. Ha a szülők iskolai végzettségét növeljük, ha a szülőket tartósan munkahelyhez juttatjuk, ha a lakhatási körülményeiken javítunk, akkor ez nem csak azt jelenti, hogy egyre kevesebb HHH-s gyermek lesz, hanem azt is jelenti, hogy az ő iskolai teljesítményük javulni fog. A köznevelés fejlesztése akkor lehet eredményes, ha nem közneveléshez kapcsolódó, vagy nem köznevelési politikával foglalkozó fejlesztésekkel egyidejűleg történik. Ezek között első helyen van a koragyerekkori nevelés és a koragyerekkori rendszernek a fejlesztése és kialakítása. Ennek megfelelő programokat feltétlenül indítani szeretnénk. Értelemszerűen az anyák foglalkoztatása atipikus foglalkoztatási formák alkalmazásával kiemelten fontos lehet. Az, hogy a források megfelelő formában azokhoz a családokhoz jussanak, ahol halmozottan hátrányos helyzetű beazonosított gyerekek élnek, a már említett kormányhatározat egyik fő eredménye lehet. A szakpolitikák összehangolásának az egyik legfontosabb célkitűzése kell legyen, hogy minél előbb magasabb iskolai végzettséghez és stabil munkához kell juttatni azokat a szülőket, akiknek gyermekei HHH besorolásúak. Javaslom mindenkinek, tanulmányozzák a dokumentumot, ha ezt még nem tették volna meg.

Néhány dolog kiemelendő. A stratégiánkat kétévente áttekintjük, és a programozási időszak közepén – 2018-ra – egy közös értékelést is teszünk az Európai Bizottsággal együtt. A jelenleg biztosított támogatási keret egy megadott része – 6% – nem használható fel addig, amíg a köztes értékelés azt az eredményt nem hozza, hogy valóban teljesítettük ezeket a célkitűzéseket. Maga a stratégia úgy fogalmaz, hogy a prevenció, intervenció és kompenzáció hármasát tekintjük együttesen. A prevenció és a prevencióval kapcsolatos gondolkodások kilépnek a köznevelés rendszeréből.

Meg tudtuk azt jeleníteni és érvényesíteni tudtuk, hogy a minőségi koragyerekkori, korakisgyerekkori nevelés fejlesztése is része tud lenni ennek a folyamatnak. Azt a fajta súlyt kell levenni a köznevelés rendszeréről, ami elsősorban a prevenció és intervenció területén jelenik meg, de abból is inkább az intervenció az, amivel önmagában egy pedagógus, egy iskola, egy tankerület nehezen tud megbirkózni. A már említett hármas egységre épül egy jelentős adatgyűjtési és monitorozási rendszer, ami természetesen szakpolitikai rendszer kell legyen, de nem egyetlen szakpolitikához tartozik. Ezért azzal a javaslattal élünk, hogy erre a kormányzaton belül egy koordinációs testület jöjjön létre, amely az EMMI hatáskörén kívüli szakpolitikákra is megfelelő visszajelzést és hatást tud gyakorolni. Ez a kormányzati együttműködés. A kooperációnak úgy kell léteznie, hogy a legalacsonyabb szinttől, tehát települési (helyi) szinttől a nemzeti szintig el kell jutni és bízunk benne, hogy ennek megfelelően Európai Uniós együttműködésben is részt tudunk venni.

A lehetőségek tekintetében egyrészt látjuk a kötelezettséget, miszerint úgy juthatunk Európai Uniós forráshoz, ha teljesítjük a végzettség nélküli iskolaelhagyás stratégiáját. Bővülő Európai Uniós forrásokról beszélhetünk annak ellenére, hogy az EFOP egyébként fele akkora, mint a korábbi TÁMOP-TIOP rendszerek voltak, hiszen kb. 939 milliárd forintunk van minden ágazatunk fejlesztésére. Nagyon sok társadalmi mobilitást támogató program jelenik meg. Az alacsony iskolai végzettséggel, rossz munkaerő-piaci helyzetben élő szülők gyermekei számára számos olyan program létezik és elérhető, amely abban segíti, hogy a felnövekvő nemzedék magasabb iskolai végzettséget szerezzen, ide sorolhatók az ösztöndíj pályázatok, a tehetséggondozás. Természetesen pedagógiai, szociális, egészségügyi és kulturális támogatások is segíthetnek a problémák megoldásán. A szakképzésnek különös lehetőségei vannak, ezek közül az Ifjúsági Garancia Programot emelném ki. Az Ifjúsági Garancia Program ma Európai Uniós szinten is kifejezetten azt vizsgálja, hogy aki végzettséget szerzett, az munkát is kapjon. Ez nagyon fontos, mert ez egyébként a rendszerben lévők számára is motivációt ad.

Összességében minden olyan változás, ami a szakképzés presztízsét növeli, a rendszerben levők teljesítményének növeléséhez is kapcsolódhat. Az elmúlt 15–20 évben a végzettséget nem szerzettek számára rendre indulnak azok a programok, amelyek a munkát és a tanulást valamilyen módon ötvözik. Ennek megfelelően nemcsak munkalehetőséget, hanem ezzel együtt valamilyen magasabb végzettséget, ha lehetséges, szakképesítést kapnak. Komoly lehetőségeket mutat a köznevelési rendszer is. Az egész napos pedagógiai kínálat kötelezővé tétele ezt a fajta gondoskodást, a tanulásra történő átállást, a tanulás központba helyezését, a tanulás kiterjesztését az élet egyéb területeire is, iskolai keretek között is, hatékonyabban és jobban is tudja már biztosítani. Ennek megfelelően a pedagógusképzések, -továbbképzések átalakítása is megtörtént, és az ehhez kapcsolódó támogatási rendszerek is tovább folytatódnak EFOP-ból is. Nagyon sok olyan program indult, melyek közül a Tanoda programot emelném ki, ahol kilépünk az iskola rendszeréből és mindezek mellett a helyi civil és egyházi szervezetek aktív részvételével próbáljuk segíteni a fiatalokat, tanulókat abban, hogy az iskolát sikeresen elvégezzék. Ennek a programnak a bővüléséről beszélhetünk, a korábbi 3300 tanulószámot 6000-re tudjuk növelni azzal, hogy új minőségi kritériumok is megjelennek.

Az első és legfontosabb célterület az egyéni szükségleteket kielégítése, ahol a tanuló kerül a középpontba, valóban rá szabott programokkal. Nincs tanulási kudarc és nincs lemaradás, csak siker van. Jogszabályalkotás és intézményfinanszírozás nélkül nem vihető sikerre ez a program. A végzettség nélküli iskolaelhagyás monitorozási rendszerének ki kell terjednie arra, hogy mely általános iskolákból érkezettek körében milyen arányú a végzettség nélküli iskolaelhagyás. Azon intézményeknél, amelyek kiemelten érintettek a végzettség nélküli iskolaelhagyásban, tanügyi beavatkozásra van szükség, amelyek a kiemelt fejlesztésektől az átszervezésen, összevonáson és esetleg a megszüntetésen át terjedhetnek.

A kiemelt fejlesztéshez – mint kötelezettséghez – a megfelelő jogosítványokat is párosítani kell. Ez csak úgy fog működni, ha a szabályozásba megfelelő lehetőségeket biztosítunk helyi szinten is. Meghatározható, hogy mely iskolákból kerül ki leginkább a végzettség nélküli iskolaelhagyással sújtott tanulók csoportja. Egy nagyon fontos kérdést azonban nem tudunk meghatározni. Ez pedig az, hogy milyen társadalmi szinten teszi mindezt az iskola. A fejlesztések nemcsak az intézmények megítélésében jelentenek fontos elemet, hanem abban is, hogyan tudjuk csökkenteni a végzettség nélküli iskolaelhagyást. Ma nem az intézményen múlik, hogy milyen képzési kínálatot állít össze, azonban a felkészültség természetesen az intézményen is múlik, azon, hogy milyen a pedagóguskar, milyen az iskola kultúrája, milyen a pedagógus egyéni teljesítménye.

Úgy gondoljuk, hogy a végzettség nélküli iskolaelhagyás egyik legfontosabb eleme a kellő bizalom, amely az iskolák és pedagógus irányába fogalmazódik meg, a másik a kellő rugalmasság, amellyel ezen bizalmi keretek között megfelelő és jó teljesítményt tudnak az iskolák nyújtani. A stratégia megvalósításával kapcsolatos javaslataikra kíváncsiak vagyunk, emellett a differenciálódásokra, a területi együttműködésekre, a különböző társszervekre, akár szociális, akár gyerekjóléti intézményekkel, akár civil, akár egyházi fenntartású intézményekkel együttműködésre vonatkozó javaslataikat, véleményeiket várjuk. E-mail címünk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, hogy dolgoznak a területen, hogy elhivatottak és bízom benne, hogy jövőre már az elindult új programokról fogunk tudni beszélni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

[1] Az ábrák forrása: A közoktatás indikátorrendszere 2015 MTA KRTK KTI