Hollósi Géza

Indikátorok a tényfeltárás, a helyzetelemzés
és a fejlesztési tervek szolgálatában

Sok szeretettel köszöntöm önöket. Tulajdonképpen, amióta az oktatást, nagyon erős zárójelben az oktatási intézményeket vizsgáljuk, értékeljük, azóta mutatókat használunk. Ha belegondolunk, elnézést a példáért, én történelem szakos vagyok eredetileg, tehát ha jobban belegondolunk akkor Szókratész sem azért itta ki a méregpoharat, mert valójában istentagadó volt, hanem azért, mert az ő kvázi oktatási rendszerét is megítélték. Mert olyan fiatalokat vont be és olyan tömegben, ami már minőség és mennyiség kérdése volt, ami az akkori államhatalomnak nem tetszett. Ha ebből indulunk ki, azt lehet mondani, valójában mindig is a mennyiség és minőség volt az érdemleges mutató.

Nézzünk még életrevaló példát. Valamikor 1988 és 1991 között történt, én még csak egy egyszerű beosztott pedagógus voltam. Nem voltam annak a körnek tagja, amelyik befolyással bírt az intézmény vezetésére. Tavasz volt, április. Elsősök beiratkozásának pár napja és arról folyt a beszélgetés, hogy kinek van akkora gyermeke a tantestületben, akit be lehetne írni a jövendő elsősök közé. Mennyiségi kérdés, ugye? Mennyiségi kérdés volt, és hál istennek volt egy kolléga, akinek volt két gyermeke, az egyik pont első osztályba ment, természetesen nem a mi iskolánkba, a másik ugyan középsős volt, de hát tévedtek két évet és úgysem veszik „odafent” észre. Így lehetett jelenteni, hogy megvan a hiányzó két első osztályos gyermek és úgyis majd még jönnek jelentkezők. Aztán valamivel később, ez már a 90-es évek közepe volt, akkor már benn voltam egy ilyen körben, és jöttek jelentkezni ugyanígy áprilisi két nap volt. Nagyon szép volt a létszám. Aztán jött a szeptember 1. és hiányzott 5–10 gyerek az elsősök közül, de hát mit lehet tenni, ugye? Elkezdődik a tanév, nem szűntettünk meg osztályt, jogszabály sem engedi. Hát várjuk, hátha megérkezik. Meddig vártunk? Október 15-ig, amíg leadtuk a statisztikai jelentést. Utána eldöntöttük, még keressük ezeket a gyerekeket, de nem jöttek, így aztán a megengedett létszám alatti első osztályok indultak el teljesen természetes módon. Mit csináltunk? Semmi mást, mint egy nagyra becsült 20. századi politikus elvét követtük, lényegében adatokat kozmetikáztunk. Ahogy sir Winston Churchill mondta: „Csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam”. A mennyiséget tartottuk nagyon fontosnak, mert ezzel el tudtuk azt érni, hogy a nevelőtestület létszámát nem kellett csökkenteni, a szülők elégedettek voltak, mert az osztálytermek nem voltak zsúfoltak és még sorolhatnám tovább. Pont azzal védekeztünk, hogy az önkormányzat is mennyire boldog, hogy nem kell intézményt megszűntetni, átszervezni. Közben a csudát, minden hiányzó gyermek után plusz összeget kellett, hogy igényeljünk. De hittünk annak a statisztikának, amit magunk alakítottunk és ez azért furcsa dolog. Kényszerhelyzetben voltunk és úgy éreztem, hogy ezzel a mennyiségi kis furfanggal majd egy minőségi változást is el fogunk érni. Mert hát az adat az, ami mindent megalapoz.

 Az elmúlt másfél évben adatokkal, indikátorokkal, fejlesztési lehetőségekkel foglalkoztunk a TÁMOP 3.1.10 projekt keretében, és a számunkra folyamatosan visszatérő koncentrikus körök netovábbja volt, hogy mit is tehetünk az adatokkal, milyen adatok állnak rendelkezésünkre. Döntően az oktatás területén, és most tekintsünk el az egyéb adatforrásoktól, három adatforrásról beszéltünk. Az intézményről, a fenntartóról, és a köznevelési információs rendszerről. És mindjárt, hogyha probléma forrását nézzük, akkor az az intézmény, fenntartó és - a kollégáktól bocsánatot kérek, akikkel folyamatosan sokat levelezünk az elmúlt időszakban és beszélünk arról, hogy hogyan is működik ez a kérdés – a KIR. Miért probléma számunka mindez? Mert úgy, ahogy mi elkövettük az adatok torzítását valamikor, elég egyértelmű módon mások is megteszik. Szakértőket alkalmazunk szolgáltatókon keresztül, komoly nagyságrendben, és a szakértők jelentős része intézményvezető az ország legkülönbözőbb pontjáról. Múltkor az egyik kolléga mesélte a másiknak, hogy ő már meghamisította az adatokat a számunkra készített nyári adatszolgáltatás során. Most majd, másik oldalról, mint szakértő ezekkel az adatokkal fog dolgozni. Már itt tartunk. A fenntartó is egy érdekes kérdés, hiszen az álláspontja attól függ, hogy mi az érdeke, akár csak az intézménynek. Fenntartó is képes más és más jellegű adatokat szolgáltatni ezt nagyon jól tudjuk.

Az indikátorral szemben éppen azért, hogy az oktatás minőségének, a köznevelés minőségének megismerése minél magasabb színvonalú lehessen, alapvető elvárásokat támasztottunk. Úgy gondolom, hogy valóban alapvetőek, de sokat kellett szakértőknek gondolkodni rajtuk, hiszen valójában az indikátor információhordozó. Eszköz, információ előállító és szolgáló eszköz. Sokszínűsége az indikátoroknak és egysége, valamint egységes szerkezetbe foglalása számunkra is segítség lehet.

Amikor elkezdtük a munkát hatalmas mennyiségű indikátorra vonatkozó javaslatot kaptunk a szolgáltatóktól. Nagyon ritkán dolgozunk külső szakértői támogatás nélkül, csak saját magunk. Aztán mindig eljön az a pillanat, amikor mégis csak úgy gondoljuk, hogy az eredmény érdekében beavatkozunk egy adott ponton szinten és magunk alkotunk meg bizonyos produktumokat. Az indikátorokat valahogy csoportosítani kellett és ezzel volt az egyik legnagyobb problémánk, mert csoportokat létre tudtunk hozni, de valójában az nem volt strukturálva, nem volt megalapozott. Hiába kértük a szakértőket, hogy más szemlélettel közelítsék meg, ez egészen egyszerűen nem sikerült. Azt tudtuk hogyan határozzuk meg, hogy milyen legyen, és milyen ne legyen az indikátor. Legyen olyan, ami minden szereplő által elfogadott. Valljuk be, ilyen indikátort nem lehet, ilyen nincs. Ettől függetlenül azt akartuk, hogy maradjon ez az alapfelállás, mert legalább kitűztünk egy célt, hogy errefelé menjünk. Most ha 100 szereplős a véleményező csoport és 50 fogadja el, majd két év múlva már 90, akkor óriási eredményeket értünk el. Valószínűleg ezt a célt sosem érjük el, de legalább törekszünk erre.

Az információt közlő jelzőszám legyen maga az indikátor. Jelzőszám, nem valamiféle kinyilatkoztatás. Az indikátor nem dogma, azt használni és alkalmazni kell, nem pedig azt mondani, hogy ez megmutat mindent, ez az alfája-ómegája és teljes végeredménye ennek a rendszernek. Legyen mérhető, érthető, elérhető. Néha, amikor morcos vagyok, azt mondom, nem lehet közölni a szereplőkkel, pedagógusokkal, intézményvezetőkkel, fenntartókkal, vagy bárkivel ebben az értékelési folyamatban, hogy ezt dobta a gép. Egy indikátor kiad egy számot, bármit. De ennek a számnak érthetőnek kell lenni, hogy tudja miből jött, miért jött ki ez a mutató. Egyáltalán mikorra szól, ezért nagyon fontos, szeretnénk, ha követhető lenne az időben, hogy tudjuk melyik időszakról szól. Legnagyobb szomorúságunkra a 2014. október közepén 2013-as adatokkal dolgozunk. Mert nincs friss. A 2014/2015. tanév kezdete óta, és jelenleg, hivatalos formájában nem létezik e tanévi érvényes adat, majd durván 1 hónap múlva lesz. Az még mindig nem a hiteles, de legalább használható. Próbáltam, hogy esetleg a szeptember 1-jén induló adattal dolgozzunk. Nos, az sincs. Az információk szerint a legnagyobb fenntartónál azt sem gyűjtötték, pedig nem hiszem el, hogy nem volna érdekes. Ha másért nem, legalább a tankönyvek kiosztása miatt, hogy hány tanuló van hány osztályban, tanulócsoportban.

Ezt a bizonyos indikátorkészletet, ezt használni kell tudni, nem pedig kitenni az asztalra és mondani, hogy ezzel elvégeztük a munkát. Éppen ezért a legfontosabb, hogy az indikátor, mint jelzőszám, csak jelez. Felhívja a figyelmet arra, hogy ezzel valamit tenni kell, mert jelez. Vagy felhívja a figyelmet, hogy minden rendben van, felhívja a figyelmet, hogy elérted a célodat és megfogalmazhatsz az újakat, de sosem ad önmagában megoldás. Az indikátorral, hogy megérthessük, tudjuk, hogy mi legyen a következmény, ahhoz nagyon fontos elemző munkákat kell elvégezni, ezért plusz információkkal is el kell látni. Nem csak indikátorokkal dolgozzunk. Aki részt vett vezetőként, fenntartóként a nyári adatszolgáltatásunkban, láthatta, hogy óriási adattömeget kérünk be az intézményektől. A gyűjtendő adatmennyiségnek volt egy olyan állapota, hogy 802 adatsort tartalmazott, amely valójában csak 666 elemi adat volt, de ezt sem találtuk megfelelőnek, ebből sokat valójában nem használunk, ezért tovább szűkítettük. Végül is 560 gyűjtendő adat maradt, amelyből kereken 100-at kértünk intézményektől, és van még adatunk a KIR-ből, a KSH-tól, közlekedési hatóságtól, és sorolhatnám tovább. De nem mindegyik indikátorhoz, azért, mert plusz információkkal kell ellátni. Nem elég, ha azt mondja a kompetenciamérés eredménye, hogy ez a szövegértési eredménye ezen a feladat ellátási helyen a tanulóknak, az is fontos, hogy milyen körülmények között született az meg. Tehát ez nagyon fontos elem, azért kellenek máshonnan más adatok, hogy azt is tudjuk, vajon mi lehet az oka a látható eredménynek.

Nagyon szeretem a Szép házak című kiadványt. Amit hiányoltam benne, hogy mutatnak 50–60–150 milliós házakat, csodás felszereltséggel, szinte minden van benne. Könyv nincs. Legutóbb amit vettem, érdekes módon ez tele van olyan szobákkal, ahol könyvek vannak. Miért mondom mindezt? Azért, mert veszélyeztetett annak a gyereknek a jövője, aki nem látott könyvet. Vagy látott, de lóg az interneten, de senki nem mondja meg neki senki, hogy az internetről mit töltsél le, mit olvass. Miért mondtam mindezt? Mert ezekkel a háttérből származó adatokkal, ismeretekkel mind árnyaltabbá tehető az eredmény.

A szakértő szerepe, akármilyen indikátor rendszert alkotunk, semmiképpen nem hagyható el. Egy mutatószám nem adhat önmagában megoldást, nem győzöm hangsúlyozni. A legjobb indikátor, hiszik vagy sem, még mindig nem készült el, és nagy valószínűséggel soha nem is fog, mert mindig lehet jobbat csinálni. Itt valamit emeljünk ki. Amikor előbb azt hangsúlyoztam, hogy ezt dobta a gép, azt nem lehet önmagában elfogadni. Menner Ákos az előadásában a szabályokról beszélt, és az indikátorokra is készülnek szabályok. 100 darab szabály készült az indikátor rendszerünkre, nem csak önmagában kiszámolja az indikátor értékeket, hanem az értékek alapján különböző kontaktokat, szabálymondatokat tesz hozzá. Ezzel együtt sem mondhatom ki, hogy ez a vége a folyamatnak, mert ez egy mechanikus eljárás. Nem nézi azt, hogy mindezt mi árnyalhatja. A szürkének ugye több árnyalata van, ezt nagyon jól tudjuk már egy ideje. Minden színnek sok árnyalata van. Az indikátornak is sok árnyalata van. Hiába egy egzakt számot jelent, igenis azt elvárjuk mindenkitől, hogy nézzen a számok mögé és elemezze a mutató okait. Mi segítségként biztosítjuk, hogy hosszú távon legyen az oktatási hivatalnál a fejlesztés és az országos szintű alkalmazás, de többre gondolunk természetesen. Mindemellett álljon rendelkezésre az indikátor készlet az intézményeknél, és ezt az eszközt tudják használni az önértékelési folyamatban. A helyi szintű alkalmazás mellett az indikátor struktúránk alapvetően szakpolitikát támogató, így elsőképpen már a fejlesztéseket támogatja.

Úgy gondoljuk, van egy olyan indikátor készletünk, egy olyan indikátor struktúránk, amit már a projekt méltán le tud tenni az asztalra. Amíg idáig eljutottunk, az egy nagyon hosszú folyamat volt és úgy gondoljuk, hogy akkor, amikor ez az indikátor nyilvánosságra kerül, akkor rengeteg javaslat érkezik. Ezeknek a javaslatoknak mindegyikét figyelembe kell venni és lesz ami beépül, lesz ami nem. Amint látható, most is van olyan az indikátorok közül, amit nem használunk, mert jelenleg még nem áll rendelkezésre adat, de tudjuk, hogy szeretnénk majd a jövőben mindezt alkalmazni. A legfontosabb az, hogy minden területet fedjen le, formálódjon, képessé váljon arra, hogy minden egyes fontos elemről megfelelő információt tudjon adni intézménynek, fenntartónak és magának az állami irányítóknak. Nem véletlenül emeltem ki és mindig visszatérek rá, hogy a szakértőknek, ha már szakértői konferencián vagyunk, akkor pedig kiemelten hangsúlyozom, ezekkel az indikátorokkal elemző, értékelő, felhasználói feladatuk van.

Anno valamikor volt egy mozaik szavunk az indikátorokra, ez úgy szólt, hogy HEM (hatékonyság, eredményesség, méltányosság). Voltak hatékonysági, eredményességi és méltányossági indikátoraink. Nagyszerű. Azoknak, akik azt mondták, hogy így csoportosítsuk, egyetlen egy kérdést tettünk fel, hogy mondjátok meg, mit jelent ez a három szó. A válasz hasonló volt ahhoz, ahogy sok-sok évvel ezelőtt elmentem konferenciára és vitatkoztak kompetencia értelmezéséről szóló előadásokon és minden előadó más kompetencia meghatározást mondott nekünk és mind igaznak tűnt. A hatékonyságra, eredményességre, és méltányosságra is mindenki más és más megoldást javasolt, csak néha ezek köszönőviszonyban sem voltak egymással. Volt még egy problémánk, hogy pontosan azok, akik ezt a hármas beosztást adták, nem tudtak minden indikátort besorolni valahova, vagy egyeses indikátorok tartozhattak a hatékonysághoz és az eredményességhez is. Tehát ezért aztán végül arra jutottunk, hogy valójában 4 csoportba lehet csoportosítani és kipróbáltunk minden egyes indikátort, amit valaha javaslatként felmerült és ez százas nagyságrendű, valahova mindet be lehetett sorolni. A három lábon álló cél maga köznevelési folyamat eredményeként elért gyermeki, tanulói ismeret és képesség. Ez a három láb a tulajdonképpeni feladatellátáshoz szükséges infrastruktúra, az eszközellátottság. Az ingatlaneszköz, a tárgyi háttér. A fenntartáshoz, működtetéshez, szakmai feladatellátáshoz rendelt kapacitáskihasználtság és költségmutatók. Ez az, amit általában forintosítani tudunk. A harmadik láb maguk a pedagógusok és az ő munkájukat segítő bármely szereplője a köznevelési rendszernek. Érdekes módon, amikor elkészült a véglegesnek tekintett lista, legkevesebb indikátor láthatóan a költségmutatókhoz került. Nem az volt a legfontosabb. A következő, már ha darabra is nézzük, az az infrastruktúra volt, majd harmadik a humán erőforrás, és óriási elsöprő többséggel pedig az ellátottak és az őket érintő, rájuk vonatkozó nevelési, fejlesztési tevékenység és minőségi mutatóik. Utóbbiban azért használjuk az ellátottak kifejezést, mert jelenleg még csak iskolákra vonatkozó indikátorokkal dolgozunk, de már arra gondolunk, hogy mi ezt az óvodás korosztályra, óvodai intézményhálózatra is ki kell fejleszteni, tehát indikátorokat kell majd még alkotni és kipróbálni. Nem csak erre a körre, hanem arra is, hogy milyen eredményeket tudott elérni ez a nevelési oktatási tevékenység, ami intézményesült formában valósult meg az adott feladat ellátási helyen.

Itt látható az indikátorok darabszáma, melyet több helyen többször kivetítettük. Vettem a fáradtságot, megszámoltam egyenként, hogy végre tudjuk és most látható, hogy mennyi indikátorunk van, amelyeket aktív illetve passzív indikátorokra tudunk osztani. Az aktív indikátor azt jelenti, jelenleg rendelkezésünkre áll minden szükséges adat hozzá az adatszolgáltatásban és hasznosnak és használhatónak tartjuk. Megfelelő képletet lehetett kidolgozni, számítható és jó eredményt mutat. A jó az nem a minőségét jelenti, hanem valóban használható, elemezhető eredményt. A passzív indikátor pedig azt jelenti, hogy vagy nincs adat még egyelőre, például a mesterpedagógusokra vonatkozó indikátor. Elég furcsa lenne, ha már most adatokkal rendelkeznénk, de nyilvánvalóan 2015-től már lehet. Továbbá van olyan kompetenciamérési indikátor, amelyre most még nincs meg minden háttéradat, de már az Oktatási Hivatal egyik osztálya dolgozik rajta, hogy megfelelő legyen. És van még a mesterpedagógushoz hasonlóan más olyan indikátor, amihez tudjuk, hogy majd lesz adat nemsokára, de még nem áll rendelkezésünkre. Ezeken van olyan adat is, amelyre azt mondják, kellene még, várjunk 1–2 évet. Továbbtanulási adatok egyébként, de hogy miért, ez nem mindig a mi döntésünk.

Ezekkel a számokkal tudunk elindulni. A továbbiakban nem csak 4 felé csoportosítjuk az indikátorokat, hanem azt mondtuk, hogy keressük a kulcsindikátorokat, amelyek ebből az indikátor készletből számunkra és a szereplők számára a legfontosabbak lehetnek. Érdekes módon a kulcsindikátorok között is lehetnek olyanok, amik elvileg megfelelnek a rövidtávú jelző szám kitételnek. Mégis fontosnak tartatjuk, mert nemzetközi viszonylatban is vizsgált indikátorokról beszélünk, bizonyos igazgatási adatokhoz, szempontokhoz kötődnek. A közepes erősségű nem szólja le, nem minőségi magát, nem azért tekintjük közepes erősségűnek, hanem azért, mert még sem soroljuk a legfontosabb, alapvető kulcsindikátorokhoz. Van olyan kompetenciaadatunkra támaszkodó indikátor, amely kulcsindikátor közé tartozik, és van olyan kompetenciaadat, ami egyszerűen csak az intézményen belül a különböző feladat ellátásbeli helyek közötti különbségeket mutatja ki. Nagyon fontos, de még sem a kulcsindikátorok közé sorolta az a bizonyos szakértői kör, amely számunkra a javaslatot megtette.

A szakértői munkacsoport azt mondta, hogy a kulcsindikátoroknál ezek a szempontokat mindenféleképpen vegyük figyelembe, mert lehetséges, hogy olyan eredmény jön ki, ami nem várható. A kulcsindikátor eredményét, ha meglátja egy fenntartó, ne adj isten, hatóság, azonnali beavatkozást igényel. Végső soron, ami számunkra az egyik legfontosabb, az úgynevezett piros vonal. A piros vonalon egy szűk szakértői körrel folytattunk eszmecserét és tényleg országosan elismert közoktatási szakértő egyszer csak felvetette, hogy egyes indikátoroknál azért valamilyen jelzőfényre is juthatnánk, villog ott egy lámpa számunkra, hogy dolog van, beavatkozás kell és ebből lett piros jelzőfény, ami villog, de itt igazából számokról, értékekről beszélünk. Ha szükséges, akár évente vonalat húzunk a szakértők által elfogadott, illetve javasolt értéknél és ez lesz az, ami meghatározza, hogy a piros vonal mindig a mindenkori elvárt szintet jelenti. Komoly vita folyt arról, hogy mi legyen a piros vonal meghatározásának elve. Többen állították, hogy piros vonalnak nagyon jó az értékek átlaga. De ha az átlagot használjuk, akkor mindig lesz átlag alatti és átlag feletti intézmény, és mindig lesz olyan, aki a saját eredményéhez képest nagyon nagy elmozdulást tud mutatni és mégis még mindig az átlag alatt marad. Frusztráló hatással bír, ezért sosem az átlagot kell nézni, mindig meg kell határozni egy elvárt értéket matematikai alapon, vagy közoktatási szakértő szemmel, vagy lesz rá egy jogszabály, uniós elvárás.

Függetlenül attól, hogy melyik intézménytípusról beszélünk, a piros vonal esetében nem biztos, hogy a köznevelés rendszerében keresendő a probléma. Lehet egészségügyi, szociális, közrendvédelmi anomália, amely bármilyen problémát okozhat. Ne dugjuk homokba a fejünket. Van ebben az országban nem egy olyan térség, ahol felnőtt már úgy egy generáció, hogy nem ment el dolgozni reggel és a gyerek… Igen? Kettő generáció, bocsánat. Ezzel akartam folytatni: és a gyerekét sem készteti, hogy iskolába menjen, így valószínűleg neki is hasonló sorsa lesz. Tehát akkor már egészen más dolgokat is vizsgálni kell mindenféleképpen, illetve fenntartói, irányítói kérdés az, hogy megyei, vagy országos felosztásban hol villog a legtöbb piros lámpa. Nem az a cél, ami volt még megboldogult fiatal koromban, amikor bukásmentes iskola volt, és ha megtörtént egy bukás az osztályban, kiszállt a tanácstól két ember és megvizsgálta könyveket is, füzeteket is, munkafüzeteket is, hogy megfelelő oktatásban részesült-e a gyermek. Nem buktattak minket, mondjuk engem amúgy se, de nem igazán volt jellemző a bukás abban az időben.

Végezetül, de nem utolsó sorban rólam nem tudják, hogy szeretek a jövőbe tekinteni, mert úgy gondolom, ha valamit csinálunk, az a jövőben hasznosul és lehet valami következménye, folytatása, tehát pozitív következményre gondolunk. A jövőt abban látjuk, hogy ahogy ez az indikátor struktúra kikerül a köztudatba, jönnek a javaslatok. Vannak olyan dolgok, amiket mi nem tapasztalunk. Budapestről nézve a világ egészen másmilyen. Tulajdonképpen ebben gondolkodunk, amit bemutattam. Ha ezek mind-mind megtörténnek és az indikátorok kipróbálásra kerülnek valójában, folytatódhat a fejlesztés, mert még valljuk be nagyon gyerekcipőben jár a dolog, akkor majd egyszer valóban egy komplex rendszerré válik ez az egész. A rendszer segíteni tud abban, hogy mindenki, aki valóban szeretne érdekelt lenni, hitelesebb képet kapjon arról, milyen is a közoktatás állapota egészében, szeleteiben, pontjaiban.

Nagyon szépen köszönöm a figyelmet.