Dr. Szabó Mária

A szaktanácsadó segítő szerepe

Pedagógusok a változó világban

A pedagóguspálya hivatás. Sikeres műveléséhez azonban ma már nem elég a szakma és a gyerekek szeretete. Globalizált és gyorsan változó világunkban, ahol lecsökkentek a népek és kultúrák közötti távolságok, átalakulnak és átértékelődnek az emberek közötti kapcsolatok, az oktatás tartalmával és minőségével kapcsolatban is új elvárások és feladatok fogalmazódnak meg. Ezek teljesítéséhez komoly változásokra van szükség a közoktatási rendszer egészében, és annak egyes szereplőiben is. Az ismeretek megduplázódásának elképesztő felgyorsulása, amelyet az infó-kom­mu­nikációs technológiák rohamos fejlődése is kísér, az iskola és a közoktatás alapjaival kapcsolatos kérdéseket vet föl. Ilyen például, hogy az ismeretek milyen körével foglalkozzon az iskola, vagy az, hogy milyen módon képesek a pedagógusok a rohamosan fejlődő ismeretekről való tudással, és azok alkalmazásával lépést tartani. Mit kezdjenek a tanárok, tanítók azzal az információ-áradattal, amely az iskolán kívül éri a gyerekeket?

Bonyolítja a helyzetet, hogy a tudományos megismerés a tanulás természetével kapcsolatban is számos új eredményt tárt föl, amelynek hatására változik tudásképünk és új tanulási modellek is születtek. Nem hagyhatók figyelmen kívül az iskolákból kikerülő fiatalokkal kapcsolatban megfogalmazódó munkaadói elvárások sem, amelyek többek között alkalmazható tudást, együttműködést és az önálló tanulás képességét várják el a fiataloktól, és kérik számon a közoktatástól. A felsorolt – és más hasonló – elvárások okán az eredményes tanári/tanítói szerephez ma már nélkülözhetetlen a folyamatos szakmai fejlődés, a változásokra való reflektálás. Nem könnyű megfelelni ugyanis annak az új szerepnek, amelynek lényege, hogy a pedagógus feladata nem a tudás közvetítése, hanem a diákok tanulási folyamatának az irányítása.

Az iskolai eredményességet vizsgáló kutatások, amelyek közül a legismertebb a McKinsey and Company által 2007-ben közzétett jelentés (Mi áll a világ legsikeresebb iskolai rendszerei teljesítményének hátterében), fölhívják a figyelmet arra, hogy a diákok iskolai eredményessége szoros kapcsolatban áll a pedagógusok kiválóságával, ami a tehetséges fiatalok pályára vonzásával, a magas színvonalú képzéssel, a pályakezdés és a pályán lévő szakemberek folyamatos szakmai fejlődésének támogatásával valósítható meg.

A fejlett országok kormányai tisztában vannak azzal, hogy az oktatás eredményessége a gazdaság sikerének és a társadalom egészségének meghatározó tényezője. Az oktatásfejlesztés azonban egy olyan, hosszútávon megtérülő befektetés, amely egy komplex rendszer fejlesztésére irányul, ahol a fejlődés nem lineáris, a beavatkozások hatása nehezen prognosztizálható, ezért komoly szakpolitikai mérlegelést igényel a rendelkezésre álló szűkös erőforrások felhasználásáról való döntés. Az oktatás soktényezős rendszeréről ad áttekintő képet az 29. ábra. Jól látható, hogy a rendszer középpontjában az iskolai tanulási folyamatok hagyományos helyszíne, az osztályterem áll. Az egyes diákok egyéni tanulása a pedagógus irányításával a diák–tanár–tananyag–módszer bonyolult kapcsolatrendszerében valósul meg. A tanulás eredményessége nagyban múlik azon, hogy a tanár – a rendelkezésére álló lehetőségek közül – ki tudja választani azt, ami az adott osztályba járó gyerekek egyéni fejlődését a leginkább segíti. Az 29. ábra azt is jól megmutatja, hogy a diákok tanulása nem egy zárt rendszerben megvalósuló folyamat.

29. ábra: Az oktatás rendszere

Az eredményesség szempontjából fontos az osztálytermi, a szervezeti a társadalmi és a természeti környezet is. A tanulás szervezésekor tehát figyelemmel kell lenni a tanulás fizikai környezetére, és arra a szűkebb és tágabb környezetre is, amelybe az osztályterem beágyazódik. Ezek közül a legfontosabb az iskola, mint szervezet, hiszen a diákokkal – már a legkisebb korban is – több tanár foglalkozik, ezért nemcsak az egyes tanárok, hanem a tanárok közösségének a hatása érvényesül a tanulás eredményes irányításában. A diákok tanulására azonban a szűkebb és a tágabb társadalmi környezet is hatással van (gazdasági, szociológiai, technológiai és politikai tényezők).

Változási folyamatok a hazai közoktatásban

A magyar közoktatási rendszer 1985-től kezdődően az intézmények szak­mai önállóságára és a települési önkormányzati rendszerben megjelenő helyi érdekérvényesítésre épülő közoktatás-politika keretei között élte át az infó-kommunikációs tudásrobbanást és a pedagógusok szerepével kapcsolatos paradigmaváltást. A megosztott felelősség keretei között a közoktatási intézmények és települési önkormányzatok jelentős autonómiával rendelkeztek. Ezzel együtt járt az iskolák kötelező külső értékelésének megszűnése, illetve átalakulása. Az oktatás minőségfogalmában jelentős elemmé vált az iskolahasználók igényeinek való megfelelés, a partneri elégedettség, illetve a partnerközpontú működés. Ehhez kapcsolódóan jelent meg a szervezeti folyamatok minőségbiztosításának és a pedagógusok intézményi szintű szakmai értékelésének a kötelezettsége. A szervezeti működés meghatározó elemévé vált a PDCA logikára építő folyamatos fejlődés.

Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk az oktatásfejlesztés területén is jelentős források bevonására adott lehetőséget. Így valósulhatott meg az a tartalmi fejlesztés, amelyben – több száz intézmény bevonásával – a kompetencia-alapú oktatás megvalósítására programcsomagok fejlesztése történt, amelyek terjesztésére később szakmai hálózatok szerveződtek. A jó gyakorlatok terjedését segítik a referencia-intézmények hálózatai és az országos köznevelés-fejlesztési pályázatokhoz kapcsolódó szaktanácsadás (http://kosar.educatio.hu) is.

A rendszerszintű fejlesztésekhez a témával kapcsolatban megvalósult, nemzetközi tudást is integráló K + F tevékenységek eredményei biztosították. Ezek között meghatározó jelentőségűek a MAG és a Dobbantó program keretében megvalósult komplex iskolafejlesztések tapasztalatai. Az iskolafejlesztést – D. Hopkins nyomán – a nevelés és oktatás folyamatainak és az e folyamatokat támogató környezetnek a tanulói eredmények javítása érdekében történő megváltoztatásaként értelmezzük, amely során fontos az iskola változáskezelésre való képességének a fejlődése is.

Az említett programok egyrészt a többszintű beavatkozás fontosságára, másrészt a kis lépésekben történő átalakításokra hívják föl a figyelmet. E pilot programok eredményei éppúgy jelentősen hozzájárulhatnak az országos fejlesztések sikeréhez, mint az intézmények szakmai támogatására kifejlesztett, az intézményi változást támogató intézményfejlesztési szaktanácsadók képzésére felkészült szakemberek, vagy a hálózati tanulás sajátosságaival foglalkozó kutatás-fejlesztés. A hazai és nemzetközi kutatások és fejlesztések eredményeként körvonalazódik az eredményes iskolafejlesztés modellje, amelynek lényege, hogy a fejlődés egy soha véget nem érő körfolyamat, amely akkor sikeres, ha a rendszer szereplői számára világosak az elérendő célok, amelyek teljesítéséhez az érintettek (diákok, tanárok és intézményvezetők) a kihívások mellett folyamatos szakmai támogatást is kapnak. Ezt mutatja a 30. ábra.

30. ábra: Az eredményes iskolafejlesztés megvalósulásának modellje

Vajon világosak-e a 30. ábra középpontjában lévő pedagógusok számára az oktatáspolitika, vagy az intézmény céljai? Képesek-e ezek mentén megfogalmazni saját hosszú- és rövid távú szakmai célkitűzéseiket? Az oktatáspolitika hosszú távú, átfogó célja lehet például a minden gyermek számára a neki megfelelő minőségi oktatáshoz való hozzáférés biztosítása. Ahhoz azonban, hogy ez az átfogó cél megvalósulhasson, rendszer szintű kihívásokat, követelményeket kell megfogalmazni. Ilyen kihívás például, hogy az infó-kommunikációs társadalomban, a globalizált világban élő gyerekek mások – mert például kevesebbet mozognak a valós térben, de természetes módon eligazodnak a virtuális világban –, mint a mai felnőttek voltak gyerekkorukban. De kihívás a tartalmi szabályozók (nemzeti alaptanterv, kerettantervek) változása is. A kihívásokkal – a célok teljesülése érdekében – a pedagógus-társadalom csak akkor tud megküzdeni, ha ehhez megfelelő támogatást is kap. A támogatásoknak gazdag tárháza áll a szakma rendelkezésére. Ilyenek például a tartalmi szabályozók használatba vételét segítő tankönyvek és taneszközök, konferenciák, az intézményen belül megvalósuló egymástól való tanulás, a szakmai hálózatokban való részbétel és a pályázatok is. Az elmúlt időszak kutatásai és fejlesztései azt is feltárták, hogy a szakmai támogatások közül azok igazán hatékonyak, azok képesek elősegíteni a napi szakmai gyakorlat és gondolkodás változását, amelyek személyre szólóak, és folyamatos támogatást nyújtanak. Ennek a támogató rendszernek a része a szaktanácsadás is.

A folyamatban lévő változások

Az oktatási rendszer napjainkban történő átalakításának fő célja az önkormányzatok eltérő anyagi lehetőségeiből adódóan az iskolák között kialakult különbségek felszámolása. A nagyobb állami szerepvállalással a kormány igazságosabb, kiszámíthatóbb és kiegyensúlyozottabb viszonyokat kíván teremteni, nagyobb biztonságot kíván nyújtani a gyerekeknek és a pedagógusoknak. E törekvés megvalósítását jogszabályok (kényszer, kihívás) és fejlesztések (támogatás) is támogatják.

A jogszabályi hierarchiában a legfontosabb a 2011 végén megjelent CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (Nkt), amely a közoktatás működésével kapcsolatos átfogó szabályokat tartalmazza. A pedagógusok szakmai munkájának támogatásával kapcsolatos kereteket a 19. és a 61. paragrafus teremti meg. Előbbi a pedagógiai szakmai szolgáltatásokat a nevelési–oktatási intézmények és fenntartóik, valamint a pedagógusok munkáját segítő jogintézményként definiálja és meghatározza a pedagógiai-szakmai szolgáltatás területeit (pedagógiai értékelés; szaktanácsadás, tantárgygondozás, pedagógiai tájékoztatás; tanügy-igazgatási szolgáltatás; a pedagógusok képzésének, továbbképzésének és önképzésének segítése, szervezése; tanulmányi, sport- és tehetséggondozó versenyek szervezése, összehangolása; tanulótájékoztató, -tanácsadó szolgálat). Utóbbi a pedagógusok munkájának segítőiként nevesíti a szaktanácsadókat, akiknek a szakirányú (tantárgyi vagy sajátos pedagógiai területen igényelt) segítés és véleményezés mellett konzultációk, továbbképzések, szakmai fórumok szervezése is feladata.

A szaktanácsadói munka részleteit – a jogszabályi hierarchiának megfelelően – rendelet szabályozza. A jelenleg hatályos 10/1994 (V. 13.) MKM rendelet 8. §-a szerint „A szaktanácsadás ellátásának eszközei és módszerei különösen:

a) pedagógiai programok, helyi tantervek, házirendek és más dokumentumok elemzése, elkészítésének és alkalmazásának segítése;

b) pedagógiai fejlesztő tevékenység elemzése, értékelése, segítése;

c) tankönyv és taneszközök készítésének, kiválasztásának segítése;

d) pedagógiai módszerek, eszközök, eljárások megismertetése, terjesztése;

e) egyéni szakmai tanácsadás.

A jogszabályi keretek tartalommal való megtöltését segítik az oktatáskutatás és -fejlesztés különböző programjai. E célra komoly európai uniós források állnak rendelkezésre. Az elmúlt évek gyakorlata szerint ezekbe a kutatásokba és fejlesztésekbe a köznevelési rendszer különböző intézményei, illetve fenntartóik pályázatok útján kapcsolódhattak be. Az iskolák (és a fenntartó önkormányzatok) jelentős része fölismerte, hogy a pályázatokban való részvétel a fejlődés útja. A kezdeti nehézségek után ezek az intézmények elsajátították a sikeres pályázatfigyelés és pályázatírás „tudományát”, de a pályázatokból kimaradt intézmények többsége fölött nyomtalanul múltak el ezek a fejlesztések.

A TÁMOP-3.1.5 kiemelt projektben tervezett szakmai támogatás

Az oktatás eredményességének javításával kapcsolatos változásokban jelentős tényező a pedagógusok szakmai munkájának támogatása. Ennek a többelemű, többtényezős és sokszereplős támogató rendszernek csupán egy eleme a szaktanácsadói szerep és tevékenység megújítása, amelynek lényege a pedagógusok személyes támogatása, pedagógiai tudatosságuk erősítése és a folyamatos szakmai fejlődés támogatása annak érdekében, hogy minden pedagógus minden egyes nap képes legyen arra, hogy legalább egy diákjának tanulásfejlődését sikeresen támogassa.

E cél elérése érdekében a nemzetközi és a hazai iskolafejlesztési tapasztalatok széles szakmai és módszertani eszköztárat kínálnak a szaktanácsadók számára. Ezek között szerepel például a diákok személyre szabott tanulását támogató (tantárgyaktól független) módszerek, eljárások megismertetése a tantestületekkel, a megvalósítás egyéni támogatása (tapasztalatcsere, reflektív beszélgetés, visszajelzés), a speciális szaktantárgyi pedagógiai módszerek, eszközök, eljárások megismertetése, terjesztése, a pedagógusok szakmai fejlődését bizonyító portfólió összeállításának segítése és a célok megvalósítását támogató szervezeti magatartás fejlesztésének támogatása is.

A felsorolt sokféle elvárás tartalmában és az érintett szakmai szereplők tekintetében is nagy változatosságot mutat, ezért szükséges a szaktanácsadás területeinek és tartalmainak a meghatározása a pedagógus-mun­ka­köröknek, illetve a tanácsadás tartalmának megfelelően. Ezek alapján kerülhet sor a szaktanácsadók kiválasztására, felkészítésére és tevékenységük folyamatos szakmai támogatására. A szaktanácsadás komoly szakértelmet és rátermettséget igénylő szakma, amelynek minőségi megvalósítása szoros kapcsolatban van az oktatás eredményességével. Ezért a projekt keretében készül egy olyan szakmai javaslat, amely a szaktanácsadók „karrierútjával”, vagyis a szaktanácsadóvá válás folyamatával (jelentkezés, kiválasztás), képzésével és továbbképzésével, valamint minősítésével foglalkozik.