Nagy Jenőné

Aktualitások az óvodák életében.
Hogyan gondolkodjunk a tehetségígéretek
gondozásáról?

Négy évvel ezelőtt hallottam először Csermely Péter hálózatkutató professzor előadását, aki rádöbbentett arra, hogy a gyermekek fejlesztése az intézményes nevelésben hibakereső, javító, kompenzáló szemléletű.

Gondoljuk csak végig ezt az óvoda területén! Bekerül a gyermek az óvodába, és egy-két hónap alatt – nagyon tudatosan – az óvodapedagógusok a szülőkkel együtt közösen felveszik a gyermekről az anamnézist, később elkészítik a gyermek fejlettségét diagnosztizáló megfigyeléseket, majd kiemelik a gyermeknek azokat a hiányosságait, amely területen elmaradása van. Ennek alapján fejlesztési tervet készítenek, és folyamatos ráhatással, egyénileg elkezdik a gyermeket fejleszteni, tanítgatni. Erre igen sok fejlesztő játék áll az óvodapedagógusok rendelkezésére, és bizony túlzott gyakoroltatással, csak a javításra koncentrálva próbálnak eredményt elérni. Mi lenne, ha ezt más oldalról közelítenénk meg?

Az igazi fordulat akkor jelenne meg az óvodákban, ha a gyermekeket nem a hátrányaik, hiányosságaik alapján definiálnánk, hanem az erős oldalaik szerint, és a fejlesztésük alapját ezen a területen lévő egyéni szükségleteik és adottságaik határoznák meg. Mennyivel más lenne, ha a gyermeknek a tehetségre utaló hajlamait, érdeklődési területeit tudnánk megkeresni, és azt tudnánk a szülőknek elmondani, hogy gyermekében milyen területen fedeztünk fel tehetségcsírákat, miben lehetnek ők tehetségígéretek, milyen adottságaikra lehetnek büszkék.

Ez a szemlélet pozitív irányú, a személyiséget megerősíti, mert hisz abban, hogy minden gyermek tehetséges lehet valamiben. Az óvodapedagógusnak hosszantartó megfigyeléssel fel kellene fedezni mindezt, és nap mint nap meg kellene erősíteni a gyermek környezetét, hogy gondozza, támogassa őt mindezekben.

A következő vázlatpontok szerint szeretném levezetni a mondanivalómat:

• A Nemzeti Tehetség Program alapelveinek értelmezése az óvodai nevelés tükrében
• Beszélhetünk-e tehetségről óvodáskorban?
• Óvodai tehetségmodell bemutatása
• Tehetségígéretek felkutatásának, azonosításának, fejlesztésének rendszere
• Összegzés, aktualitások az óvodák életében.

A Nemzeti Tehetség Program alapelveinek értelmezése
az óvodai nevelés tükrében

A nemzet egészének kiemelten fontos érdeke és feladata a tehetségek folyamatos segítése. 2008. december 4-én az Országgyűlés – a 126/2008-as számú határozatával – elfogadta a Nemzeti Tehetség Programot. E program egyértelműen deklarálta a stratégiai célkitűzésének speciális céljai között, hogy a tehetségsegítést kora gyermekkortól kezdve szeretné elindítani. Tehát, ha tudatos tehetségsegítő pedagógiai munkát szeretnénk elkezdeni már az óvodában, akkor annak minden elméletét át kell gondolnunk az óvodáskor életkori sajátosságainak tükrében. Az óvodáskori tehetséggondozást kimondhatjuk, hogy a teljes személyiségfejlesztés pedagógiai folyamatába ágyazva értelmezzük. Hisszük, hogy csak akkor lesz igazán hosszú távú és elfogadott ez az új szemléletű pedagógia, ha megtaláljuk helyét, idejét, tartalmát a teljes óvodai nevelési folyamatban, és ha ezt nem az óvodáskortól idegen iskolás tartalmakkal töltjük meg, hanem figyelembe vesszük minden területen az óvoda specifikumait és hagyományait. Az óvodának értelmezni kell az új törekvéseket. Mindenképpen adaptálni szükséges az elméleti hátteret, valamint ki kell dolgozni ennek igényes gyakorlatát.

A Nemzeti Tehetség Program elfogadásával az Országgyűlés deklarálta, hogy ez a program hosszú távúnak tekinthető, mely 2008-2028-ig tart, s amely a tehetséggel megáldott fiatalok hosszú távú, folyamatos és biztonságos segítését teszi lehetővé. A Nemzeti Tehetség Program megvalósítását segíti a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, az operatív feladatokat felvállaló Géniusz Projektirodával együttműködve. A program megvalósulását kétévenkénti cselekvési tervek készítésével mozgatja és támogatja széles társadalmi összefogással.

A Nemzeti Tehetség Program általános elvei között másodikként szerepel az értékőrzés elve. Ezt az elvet az óvodákra vonatkoztatva megállapíthatjuk, hogy a tehetséggondozás egyéni és csoportos szisztematikus fejlesztésének nincsenek olyan hagyományai, mint például az e területen erős tradíciókkal rendelkező iskoláknak. Nem véletlen, ha néha ironikus megjegyzéseket hallhatunk egyes szakemberektől, hogy „mit akar az óvoda a tehetséggondozással, neki nem ezzel kell foglalkozni, hanem a szokásrendszer kialakításával, és azzal, hogy iskolaéretté nevelje a gyerekeket.” Ez igaz, de nem mindegy, hogy milyen szemléletben teszi ezt. Úgy vélem, az óvoda saját speciális pedagógiai rendszerével új nyitányát indíthatja el a magyar tehetséggondozásnak egy pozitív pedagógiai irány elindításával. Ugyanis, sokat nyom a latba, hogy az óvodapedagógusok a szülőkkel milyen napi párbeszédet folytatnak a tehetségígéretek gondozásáról, és nap mint nap mit láttatnak ennek gyakorlatáról és  eredményeiről. Nézzük meg, milyen helyzetelemző feladatai vannak egy óvodának ezen a területen? Például:

• Mire tudunk támaszkodni a helyi nevelési rendszerünkben, ha be szeretnénk vezetni a tehetséggondozást?
• Van-e az óvodának olyan személyiséget diagnosztizáló dokumentuma és nevelőtestületi szinten működtetett egyéni fejlesztési rendszere, amivel be tudja azonosítani a gyerekek személyiségjellemzőit? (Nagy, 2006)
• A szülők ismerik-e ezt a folyamatot, nyomon tudják-e követni a gyermekük fejlődési változásait a pozitív szemléletű egyéni beszélgetésekkel?
• Az óvoda mennyire differenciálta a gyerekek egész napos tevékenységét vagy még mindent egyszerre végeztet az egész csoporttal?
• Kidolgozta-e az egyéni tanulási utakat, differenciálta-e a tanulás tartalmait?
• Mennyire differenciált a gyerekek teljesítményértékelése?
• Milyen tanulási formákat alkalmaznak az óvodában, és milyen aránya van ezeknek a folyamataikban?
• Megjelennek-e az óvodai tanulási formák között a mikrocsoportos tevékenykedtetések, átgondolt, felépített szisztémái? Ugyanis teljesen más módszereket, bánásmódot kíván 30 gyermek egyszerre történő foglalkoztatása, mint hat gyermek elvarázsolása. (Falus, 1966)
• Milyen a nevelőtestület motivációs módszertára a nevelésben?
• Mennyire ötletgazdagok, érdekesek, vonzóak az óvodapedagógusok módszerei?
• Milyen hatékonyságú az óvodai egyéni fejlesztés?
• Mennyire vigyáz az óvoda a gazdag hagyományokra épülő tartalmaira? (A magyar óvodai nevelésnek, különösen a zenei nevelés területén vannak nemzetközileg is elismert, tradicionális értékei.)
• Vannak-e hatékony módszerei a család és óvoda kapcsolatában, kimondottan az egymásra építő nevelésben?
• Fel tudja-e sorolni egy nevelőtestület, hogy milyen mesterbeli tudással, tehetségterületekkel, rendelkeznek az óvodapedagógusai, akik a jövő tehetséggondozását hivatottak segíteni?

Egy biztos, hogy az óvodák rendelkeznek gyermekeket megfigyelő személyiséglapokkal, ami sajnos, több helyen, a minőségfejlesztés bevezetésével, igen eklektikussá váltak. Azt is láthatjuk, hogy értéknek tekinthetjük a szükségletre lebontott egyéni fejlesztéseket, amelyeket kiváló, gyakorlatra orientált nevelőtestületek magas színvonalon működtetnek. Ezek jó elindulási pontot adnak a tehetségígéretek gondozásához.

A Nemzeti Tehetség Program a sokszínűség elvének hangsúlyozásával bátorságra serkenti az óvodapedagógusokat. Kezükbe adja azt a lehetőséget, hogy a műhelymunkák programjait szabadon kidolgozhassák, hiszen ez a módszertani szabadság velejárója. Ettől lenne igazán egyedi minden nevelőtestületnek a tehetséggondozó programja. Viszont, az elveket minden nevelőtestületnek érvényesíteni kellene, nevezetesen a gyermekek széles merítését a tehetséggondozásba, és azt, hogy minden gyermekben fedezzünk fel fejleszthető jó adottságokat, tehetségcsírákat. Magyarul, ne maradjanak ki gyerekek ebből, ugyanakkor minden gyermek olyan fejlesztésbe kerüljön, ami iránt érdeklődik, amiben jobb adottságokkal rendelkezik.

A Nemzeti Tehetség Program az esélyteremtés elvének érvényesítését az óvodáktól is elvárja. A gondozói programokba bekerülés kritériumait nyilvánosságra kell hozni, hogy a szülők is kontrollálhassák, milyen lehetőségeket kínál fel az óvoda a gyermekük fejlesztéséhez. Különös figyelmet kell fordítani a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetűek, a roma gyerekek, a fogyatékossággal élő és a hátrányos helyzetű kistérségekben élő gyerekek bevonására. Hisszük, hogy az igazi esélyteremtés nem azt jelenti, hogy minden gyermek egyazon tevékenységben vesz részt, hanem azt jelenti, hogy egyéni sajátosságaihoz igazított fejlesztést kap.

A folyamatosság és átjárhatóság elvének óvodai értelmezése ráirányít bennünket egy olyan tehetséggondozó munkavégzésre, amely a gyermek óvodába lépésétől kezdődik. Ezért olyan személyiségdiagnosztikát kellene készíteni, melyben a tehetségekre jellemző tulajdonságlista is megtalálható. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek adottságainak, motívumainak, kreativitásának jellemzőit már az első pillanattól kezdve próbálják a csoportban lévő óvodapedagógusok beazonosítani, és ha egyértelmű jelei vannak az érdeklődésének, adottságainak, az egyéni bánásmódot, egyéni fejlesztést már az óvodapedagógusok elkezdhetik saját csoportjukba járó gyermekeikkel.

Különös figyelmet kellene fordítanunk az életszakasz-határokon az egyik tehetségsegítő programból a másikba való átkerülésre, ami nálunk az óvoda-iskola átmeneténél jelentkezne elsősorban. Ennek az átmenetnek a kezelése még mindig örök gondot jelent a gyakorlatban. Most is az a tapasztalatunk, hogy a kiváló óvodai nevelőtestületek sokkal előbb járnak a tehetséggondozásban, mint az alsó tagozatos osztályok. Hátha a tehetségsegítés adna egy új utat e kapcsolat folyamatossá tételéhez, és hidat tudna képezni az óvoda-iskola között. Fontos lenne, hogy az óvoda az iskola részére megküldjön egy olyan ajánlót, amelyben összegzi, hogy a gyermek milyen műhelyben vett részt, és hogyan alakult érdeklődése, motivációja, adottsága, legjobb képessége, amire az iskola is alapozhat. Ez nem jelentené a gyermek beskatulyázását, viszont a tanítónak első naptól kezdve adna a gyermek megerősítéséhez pozitív kapcsolódási pontokat. Az óvoda-iskola átmenetének zökkenőmentessé tételéhez hozzájárulhatna az is, ha a tehetségígéretes óvodásainkat az óvodapedagógusok nyomon követhetnénk az iskolákban. Ennek érdekében informális, gyakorlatias átjárhatósági lehetőségeket kellene szervezni az óvoda-iskola tehetségtámogató munkájában.

A kiválasztás-kiválasztódás és önfejlesztés elvének érvényesítéséhez szakmai dokumentumokat dolgoztunk ki. Az óvodában a gyermekekről anamnézist állítunk ki a szülők személyes bevonásával, melyet a tehetséggondozás elkezdésével kiegészítettünk. A szülőkkel olyan irányú beszélgetést kezdeményezünk, ami kitér a gyermek erős oldalainak megismerésére, érdeklődésének kifürkészésére. A tapasztalataink azt mutatják, hogy a szülők szinte kinyílnak, amikor erre sor kerül. Nagy örömmel beszélnek a gyermekük jó adottságairól. Az óvodapedagógusoknak ezt kell megragadni a pozitív kapcsolat kiépítéséhez. A szülőknek szinte minden nap érdemes visszajelezni, vagy egy-két soros visszatekintőt írni, ha a gyermekéről hasonló vagy más irányú észrevételei vannak. E folyamat nagymértékben megkönnyítené az óvodai tehetségazonosítás és beválogatás feladatának előkészítését.

A hatékonyság, a fokozatosság elvének érvényesítésére szükség van, ugyanis a gyerekek különböző képességekkel kerülnek be a gondozó műhelyekbe is. Ezért a differenciálás, az egyéni feladatok adása, a páros munkába végzett tevékenykedtetésük a tehetséggondozók kiemelt feladata. Óvodáskorban még azzal is számolnunk kell, hogy a gyerekek érzelemvezéreltek, és nehezebben fogadnak el egy másik felnőttet vagy egy más összetételű gyermekcsoportot. Ha a gyermek nem érzi jól magát a műhelymunkában, és erről több alkalommal meggyőződtünk, és az sem segít, hogyha fokozatosan vonjuk be a közös tevékenységbe, nem szabad erőltetni a részvételét. Biztosan találunk számára másféle megoldást, amiben ki tudjuk bontakoztatni képességeit.

Felelősség és társadalmi felelősségvállalás elve az óvodában abban nyilvánul meg, hogy milyen komolyan vesszük a gyermekek nevelését. Mennyire hiszünk még mindig abban, hogy „a gyermek magától megérik, a gyermek tudja, mi jó neki, s ezért már ne is tervezünk semmit, csak szolgáljuk ki kéréseit!” Ilyen szemlélettel nem tudunk felelősen dolgozni, és nem tudjuk felvállalni a tehetségnevelő munkát. Az óvodának olyan kihívások elé kell állítani a gyermekeket, ami képességeiknek megfelelő, de teljesítményre ösztönző, és boldoggá teszi őket. A sikeres munka újabb kihívásra készteti őket a játékukban, egyéb tevékenységeikben. Sok szülő megfogalmazta már, hogy azért viszi különböző fejlesztő programokra a gyermekét, mert nem érzi az óvoda elegendő fejlesztő hatását. Különösen gyakori probléma ez a visszamaradt 6-7 éves gyerekek esetében, mert ezeknek a gyerekeknek nincs külön végiggondolt újabb lehetősége az óvodákban, hanem csak „úgy” megismétlik az óvoda nagycsoportját.

Az óvoda másik felelősségvállalása, a tehetséggondozás új szemléletének, gyakorlatának megismertetése a szülők körében. Mindezt úgy kellene végiggondolni, hogy a szülők megérezzék a nevelésben a közös felelősségüket, és hasznosnak fogadják a neveléssel kapcsolatos beszélgetésünket. Ezzel akár elérhető egy új szülői hozzáállás a gyermekükhöz, és az óvoda pedagógiai munkájához.

Az óvodai tehetséggondozó műhelyek beindítása jól látható, hogy a pedagógustól áldozatos, többlettevékenységet igényel, amit nem várhatunk el pusztán hivatástudatból. Ezért a tehetségsegítők megbecsülésének elvét mindenképpen alkalmazni kell az intézményekben. Ez valódi vezetői feladatot ad az intézmények irányítóinak. A speciális tehetséggondozással foglalkozó óvodapedagógusoknak a fejlesztő élményekért, az intenzív innovatív munkájukért fokozott erkölcsi védelemben kell részesülniük, valamint ehhez a tevékenységükhöz megfelelő időkeret kell kapniuk. Az óvodavezetőknek emellett világossá kell tenni, hogy aki tudásánál, képességénél fogva többet vállal egy óvodában, differenciáltan lehessen megbecsülni, legalább erkölcsileg jutalmazni. Vélhetően a köznevelési törvény és a pedagógusok életpálya-modellje is a jövőben lehetőséget teremt egy ilyen, minőségalapú erkölcsi, anyagi megbecsülésre is.

A Nemzeti Tehetség Program utolsó általános alapelve a fenntarthatóság és társadalmi támogatottság. Az óvodában a tehetséggondozó szemlélet, a tehetséggondozó intézményi munka akkor maradhat fent hosszú távon, ha közösen elkötelezettek vagyunk ebben a munkában, a szülőket, önkormányzatokat, partnereinket pedig meg tudjuk győzni érveinkkel és a fejlesztő munkánk eredményeivel ennek az ügynek. Ugyanakkor az is körvonalazódik, hogy a tehetséggondozás fenntarthatósága és társadalmi támogatottsága ágazati segítség nélkül, nem tartható fent. Sajnálatos módon, mint minden eddigi oktatási innováció, divatszerűen elmúlik, és nem fog meggyökeresedni a jövő nemzedék nevelésében.

Beszélhetünk-e tehetségről óvodáskorban?

Most, hogy az óvodai tehetséggondozás pedagógiai alapjait ki szeretnénk dolgozni, pontosítanunk kellene a szakkifejezéseinket. A szakirodalmakban a tehetség fogalmának különböző meghatározásait találhatjuk. amelyekről azt olvashatjuk, hogy túl általánosak, de azt is megtudhatjuk, hogy a szó szigorú értelmében nem lehet csak körülírni ezt a fogalmat. Éppen ezért definíciók ismertetése helyett néhány gondolatot vetünk fel, hogy értelmezni tudjuk az óvodáskorúak tehetséggondozását. Két fontosabb kérdést szeretnénk felvetni: milyen életkortól beszélhetünk tehetségről, és egyáltalán óvodáskorban beszélhetünk e tehetségről?

A tehetség fogalmát az angol nyelv, két szóval illeti. A „gifted,” ami jó adottságot, kvázi tehetségígéretet jelöl, míg a „talented” a már felismert, a már kifejlődésnek indult tehetséget jelöli (Csermely, 2010). Azt is tudjuk, hogy tehetségesnek azt a személyt tartjuk, aki kiemelkedő eredményt tud felmutatni, valamilyen eredeti, különleges produktumot hoz létre. Ha a két szó értelmezéséből indulunk ki, akkor biztosan állíthatjuk, hogy a pályánk során nem találkoztunk olyan óvodással, akinek már felismert, fejlődésnek indult tehetsége lett volna. Ugyanakkor eddigi óvodai szóhasználatunkban mindig megjelent a tehetséges gyermek kifejezés, de ez a köznapi értelemben vett általános, jó képességet jelentette. Éppen ezért minden óvodapedagógus figyelmét szeretnénk felhívni a kérdések megválaszolásával, hogy tehát óvodáskorban nem beszélhetünk tehetségről, viszont a tapasztalataink alapján kijelenthetjük, hogy tehetségígéretes adottságokról, hajlamokról, képességekről már igen, amit ha idejekorán felismerünk, már óvodáskortól is fejleszteni tudunk.

Ebben az életszakaszban is felfigyelhetünk olyan gyermekre, akinek bizonyos adottsága az átlagosnál lényegesen jobbak, nagyon motivált bizonyos területen, és ebből adódóan kitartóan, hosszú ideig képes azzal a területtel foglalatoskodni. Ezeket a gyerekeket tehetségígéreteknek nevezhetjük. A tehetségígéret reményt, esélyt, lehetőséget hordoz magában, a személyiség valamelyik képességében, tevékenységi körében. Olyan átlag feletti, kiemelkedő, kivételes teljesítmény, amely nagyon hasznos a kisgyermek számára, mert örömérzéssel, sikerélménnyel járhat. Hisszük, hogy nincs olyan gyermek, akinek ne lenne egy-egy olyan adottsága – mindegy, hogy hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyermek – amit nem lenne érdemes már kisgyermekkortól fejleszteni.

A korai tehetséggondozás célja a gyermeki képesség kibontakoztatása, a tanulás iránti érdeklődés felkeltése és a szülők támogatása. Az utóbbi években több külföldi pszichológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a tehetségek között előforduló alulteljesítés egyik oka a korai években hiányzó támogatásban és intellektuális kihívásban keresendő (Isaacs, 1963; Fox, 1971; Whitmore, 2003; Tóth, 2003). Erre az óvoda tudna válaszolni, ha beépítené az óvodai gyakorlatába a tehetségígéretek gondozását, és elindítaná a szülők és az óvodapedagógusok közötti párbeszédet, ami már kora gyermekkorban jótékony hatással lehet a szülők megnyerésére és a támogató szülői attitűd kialakulására.

Összegzésként tehát óvodáskorban tehetségígéretekről (Révész, 1918), a gyerekek tehetségcsíráiról beszélhetünk, amelyből sok tehetséges gyermeket lehet nevelni, ha a támogatásuk, mentorálásuk, az idők folyamán kialakul. A tehetséggondozónak az is feladata, hogy ezeket az arányokat javítsa, de óvakodjunk attól, hogy a gyerekeket beskatulyázzuk, akár pozitív irányban felcímkézzük, mert az szorongást vált ki a környezetében. Óvodáskorban mindig a gyermekek pozitív elmozdulásait emeljük ki, a konkrét cselekvésükre koncentráljunk, amit feltűnően jól végeznek. Ezt érdemes elmondani és tudatosítani a szülőben is.

Óvodai tehetségmodell bemutatása

Az óvodai tehetséggondozásról szóló „géniuszos” képzéseken résztvevő óvodapedagógusok megismerkedhettek különböző tehetségmodellekkel, amelyek szerint értelmezhetővé váltak a tehetség összetevői. A különböző tehetségmodellek mind az iskoláskori, fiatalkori tehetséggondozáshoz határozta meg a tehetség összetevőket, amikor már felismert tehetségek gondozásáról beszélhetünk. Az óvodának speciális helyzetéből fakadóan át kell, gondolnia a tehetségígéretek személyiségjellemzőinek leginkább adekvát összetevőit, hogy ki tudja alakítani a tehetségígéretekkel történő fejlesztő munkáját.

Erre a következő modellek felhasználásával vállalkoztam. Két modellből indultam ki, a Renzulli háromkörös (Renzulli, 1986) és Mönks többtényezős tehetségmodelljéből (Balogh, 2004). Az ábra elkészítését azért tartottam fontosnak, mert nincs az óvodáknak saját rendszerét bemutató modellje, pedig fontos lenne a szakembereknek és szülőknek egyértelműen bemutatni az óvodában alkalmazható, értelmezhető tehetségígéretek gondozásának összetevőit.

Tehetségígéretek adottságait elemző modell

A Renzulli–Mönks-modell alapjain építkező ábra azt fejezi ki, hogy a gyermeki adottságok közül melyek azok, amelyeket az óvodai tehetséggondozás során kiemelünk, fontosnak tekintünk. Amennyiben egy gyermeknek valamely adottsága átlagosnál lényegesen jobb és/vagy azon a területen végzett tevékenységek során a gyermek egyértelműen kreativitást mutat és az iránt kellően érdeklődik, motivált, akkor a gyermeket azon a bizonyos területen tehetségígéretnek tekinthetjük.

A gyerekek óvodába kerülése előtt nem beszélhetünk intézményes szisztematikus képességfejlesztésről. Amit a gyerekek magukkal hoznak, néhány kivételes esetet leszámítva, azt elsősorban az adottságaiknak, hajlamaiknak köszönhetik. Több óvodásom volt már, aki úgy érkezett az óvodába, hogy kristálytisztán utánam tudta énekelni az egyszerű óvodásdalokat, s voltak olyan gyermekeink, akiket hároméves képességfejlesztéssel tudtunk odáig eljuttatni. Egy gyermek vele született adottságait legjobban óvodás korban tudjuk megfigyelni.

Még egy magyarázatot szeretnék adni az átlagon felüli adottság kiválasztásához. Renzulli modelljéből emeltem át az „átlagon felüli” meghatározást azért, mert az alapprogramunk pontosan meghatározza, hogy a gyerekeknek az óvodában, milyen fejlődési jellemzői lehetnek óvodáskor végére. Tehát ez alapján viszonyíthatunk, hogy mely gyermekünk rendelkezik átlagon aluli vagy felüli adottságokkal. Mönks modelljéből emeltem ki a motivációt, ami a gyermek átlagos, átlagon felüli képességeit belső erővel mozgósíthatja, s az érzelemmel vezérelt óvodás gyermek tanulási vágyát fokozhatja. Ennek az adottságnak a kiemelése nagyon fontos az óvodáskorosztály fejlesztésénél. A mesterségbeli tudással rendelkező óvodapedagógusok erre fordítanak a legtöbb időt szinte minden fejlesztő feladatukban, mert e nélkül nem tudnak hatékonyan dolgozni, és nem tudják a gyerekeket nehezebb kihívásokba bevonni.

A harmadik kiemelt tényező az ábrában a kreatív adottságok, ami nélkül elképzelhetetlen, hogy valaki tehetségígéretté válhat. Az óvoda kiváló terepet adhat a kreativitás kibontakozásához, ha a gyermekek játékában biztosítja az alkotásukhoz szükséges szabadságot, indirekt ösztönzésüket, és olyan feltételeket teremt számukra, ahol az eredeti ötleteiket kivitelezhetik, szempontjaikat megváltoztathatják, ötleteiket gazdagon variálhatják.

Az ábra még három tényezőre felhívja a figyelmet, amit Mönks többtényezős modelljéből vettem át. Az óvoda szerepe meghatározó a tehetséggondozó munkában. A program bevezetésében, a folyamatok kialakításában munkáját közösen, intézményi szinten kell megvalósítania. Olyan gondozói hálózatot szükséges benne kialakítani, amiben minden szakember részt vesz, és munkájával, törekvéseivel támogatja azt. A gyakorlat is azt mutatja, ha a vezetés meg tudja győzni a nevelőtestületet a tehetséggondozó munkához, és nevelőtestületével végiggondolja a bevezetéséhez szükséges szemléleti, felkészülési munkafolyamatokat, nagyon megváltozik az óvoda belső pedagógiai minősége, nevelői attitűdje. Egy ilyen szervezet meg tudja tervezni a szülők tudatos bevonását a tehetségtámogató nevelésükbe, amit a modell külön kiemel. A család értékadó szerepe nélkül az óvoda egyedül marad a nevelésben. A család tudja biztosítani, hogy gyermeke egészségesen és lelkileg kiegyensúlyozottan nőjön fel.

Még egy fontos tényezőt kiemel a modell, nevezetesen a társak szerepét, ami több mint, a gyermek társas viszonyainak, normáinak, szokásainak alakítása. A tehetséggondozó műhelyekben már próbáljuk úgy összekapcsolni, tevékenykedtetni a gyerekeket, hogy az azonos képességű gyerekek tudjanak együttdolgozni, mert a különböző képességű gyerekek inkább gátolják egymást a feladatok közös elvégzésében, mind sem segítik. A gyerekeket abban kell segíteni, hogy olyan társkapcsolatokat építsenek ki maguk körül, amelyek segítik az átlagos, átlagon felüli adottságaiknak kibontakozását.

Tehetségígéretek felkutatásának, azonosításának, fejlesztésének rendszere

Az óvodai méréseket igen sok óvodapedagógus, óvodai elméleti szakember még mindig nehezményezi. Úgy látják, hogy ez a munka felesleges az óvodában. Ugyanakkor a gyermekek teljesítményét valamilyen formában rögzítenünk kellene. A művészeti alternatív programhoz (Nagy, 1996, 2002) kidolgoztam olyan kódolt megfigyeléseket, amelyek egyszerűek és kis idő ráfordításával bármilyen óvodai tevékenység eredményességét rögzíthetjük. Mindezekből a megfigyelésekből statisztikai feldolgozásokat is készíthetünk. A következő ábrán szeretnénk bemutatni a tehetségígéretek felkutatásának, azonosításának és fejlesztésének rendszerét, valamint azt, hogy milyen területen szükségesek megfigyelések, mérések!

A következő ábra egyértelművé teszi, a tehetségígéretek gondozásának fő, kritikus lépéseit, és azt, hogy óvodában egy nevelőtestület közös munkájáról van szó, melyben minden óvodapedagógus valamely területen érintetté válik.

Sokat kutattunk, hogy a tehetségígéretek neveléséhez anyagot gyűjtsünk, de azon felül, hogy az elméletek és a kutatások egyértelműen hangsúlyozták a koragyermekkori tehetséggondozást, mást keveset találtunk.

A tehetségígéretek azonosítása az a folyamat, amelynek során felderítjük a gyermekekben azokat az adottságokat, képességeket, motívumokat, kreatív gondolkodásuk jellemzőit, ami alapján tehetségígéretet láthatunk bennük. Ez a feladat nem könnyű. Sokan tartják ezt a feladatot a gondozó munka legnehezebb részének. Nem véletlenül, hiszen ha nem találjuk meg a tehetségígéreteket a speciális területeken, nem lehet hatékony a leggondosabban összeállított műhelyprogram sem. Az óvoda a közoktatás olyan intézménye, ahol a pedagógus folyamatosan együtt él a gyerekekkel, és együtt tevékenykedik velük. Ez az előnyös helyzet kiváló lehetőséget ad a gyermekek folyamatos megfigyeléséhez. A csoportban dolgozó óvodapedagógusok, a gyermek óvodába kerülésének pillanatától, elkezdhetik ezeket a célzott megfigyeléseket.

Balogh László a tehetségazonosítás legfőbb szempontjai közül kiemeli, és előadásaiban is megerősíti, hogy a pedagógus és a gyerek folyamatos együttes tevékenysége ad a legtöbb kapaszkodót a tehetségígéretek felismeréséhez. (Balogh, 2004) Ezt a fontos állítást megszívlelve, nézzünk meg, hogy az óvodában, milyen szereplőket tudunk a tehetségazonosítás szolgálatába állítani?

Optimális személyi feltételek a tehetségígéretek azonosításához és a beválogatáshoz

A 3-4 éves kori egész éves megfigyelések már hozhatnak eredményeket a gyermekek átlagon felüli adottságainak feltérképezésében. 4-5 éves kortól kezdve, az egyértelműen azonosított tehetségígéreteknél, az óvodapedagógusok elindíthatják az egyéni fejlesztéseket is integráltan, a saját csoportjukban.

Az óvodák nagy többségében fejlesztő óvodapedagógusok is dolgoznak, akik sok óvodában irányítják és segítik a gyermekek képességeinek diagnosztizálását, fejlesztését. Ők különösen jó megfigyelők, és jól ismerik az óvodáskor pszichológiáját. Ahol fejlesztő munkaközösségek működnek, és az egyéni fejlesztési rendszerük szabályozott, ott nem jelent problémát a tehetségígéretek nevelési feladatainak szabályozása sem (Nagy, 2006). A fejlesztőpedagógusok segíteni tudják a gyerekek gyenge oldalainak fejlesztését.

A szülők, nagyszülők kulcsszereplői a gyermekek nevelésében, ők azok, akik legtöbbet tudnak ebben az életszakaszban a gyermekeikről, unokájukról. Ők is sokat segíthetnek a gyermekek adottságainak értelmezésében. Akár eljuthatunk odáig is, hogy közös megfigyeléseket végezzünk.

Valamennyi óvodának munkakapcsolata van a Nevelési Tanácsadókkal, ahol pszichológusok és különböző speciális szakemberek dolgoznak. Ők is bevonhatók bizonyos speciális esetek, szunnyadó tehetségek megfigyelésébe, elemzésébe.

Összegzés, avagy feladataink a tehetségígéretek gondozásában

Nemzeti érdekünk, hogy minél több óvodás gyermek kerüljön be a tehetséggondozásba. Ezért a tehetségígéretek azonosítását nevelőtestületi feladatként tekintjük, és minden óvodapedagógust szeretnénk bevonni a felkutató, azonosító, fejlesztő tevékenységbe.

A megtalált tehetségcsírákat egyéni, differenciált fejlesztéssel nagymértékben gondozhatjuk, ha egyéni szükségleteik figyelembevételével megtervezzük a fejlesztési irányokat a gyermekek erős és gyenge pontjaira. 5-6-7 éves korban a szocializálódás hatása jó alapot teremt ahhoz, hogy azonos adottságokkal rendelkező gyermekeknek kislétszámú (6-15 fős) műhelyeket hozzunk létre. Úgy véljük, hogy egy óvoda akkor válik igazán tehetségígéretek műhelyeivé, ha a gardneri tehetségterületeket lefedve rendelkezik többféle műhellyel, és azt indítja el minden évben, amelyikre szükség van a beválogatás eredményeképpen.

Az óvodapedagógusok tehetséggondozását is el kellene indítani, hogy érdeklődésüknek megfelelően fel tudjanak készülni olyan műhelyek vezetésére, amihez kiváló képességük van, és csodákat tudnak teremteni a válogatott gyermekeknek. Ezt az élményt minden nagycsoportos gyermeknek biztosítani kellene, hogy a tanuláshoz kialakulhasson a pozitív viszonyulásuk.

Látnunk kell, hogy ez az új szemléletű nevelés a gyermekek pozitív értékeire épít, és azt szeretné gazdag, kooperatív, problémamegoldó, bátorító módszerekkel kibontakoztatni. Kimondottan szakít a hibák, hiányosságok korrigálásával, s annak kiélezett gyakoroltatásával, direkt fejlesztésével. Ez egy rendszerszemléletű nevelés lenne, melyben egy új pedagógiai gondolkodás, nevelés, gyermek-megközelítés megteremthetné a jövő ígéretes mesterembereit, alkotó gondolkodóit, és az adottságaikat, képességeiket jól ismerő, reális önértékeléssel rendelkező munkavállalóit.