Kapcsáné Németi Júlia

Befogadó intézményi környezet

A Befogadó intézményi környezet megteremtéséhez számtalan külső és belső tényező szükséges ahhoz, hogy az oktatási környezet olyanná váljon, amely biztosítja, hogy minden gyermek egyenlő esélyekkel vehessen részt az oktatásban.

Ehhez először tekintsük át az UNESCO 2008-ban tartott konferenciáján megfogalmazott ajánlást, majd vessük össze a magyar oktatáspolitika különböző dokumentumaiban megjelenő célkitűzésekkel.

Az UNESCO ajánlása szerint: „…a színvonalas, minőségi befogadó oktatás alapvető szükséglet az egyén, a társadalom és a gazdaság fejlődése érdekében.”

Ennek érdekében szükséges:

• A befogadó oktatás megteremtése, amely elfogadja a különbözőségeket, az eltérő tanulmányi szükségleteket és tanulási képességeket. A befogadó oktatás a diszkrimináció minden formáját elutasítja.
• Az iskola belső világa, környezete törekedjék a gyermekbarát szemléletre.
• Intézményi szinten befogadó és fejlesztő szemlélet kialakítása.
• Támogatni szükséges azokat az oktatási szakértőket, akik a helyi szükségletek és a különböző pedagógiai gyakorlatok figyelembevételével állítják össze a tanterveket.
• A tanári munka szerepének újragondolása: munkafeltételek, anyagi megbecsülés, pedagógusképzés megújítása.
• A pedagógusképzésben fel kell készíteni a pedagógusokat a befogadó oktatás szemléletére és gyakorlatára.

A hazai oktatáspolitikai deklarációkban, a közoktatást érintő fejlesztések célrendszereiben is megfogalmazásra kerültek a minőségi oktatás, az eredményesség irányába mutató törekvések, amelyek elengedhetetlen feltételei az esélyteremtésnek is.

Mindez összhangban áll az UNESCO definíciójával, mely szerint a minőségi oktatás olyan oktatás, amely inkluzív, mivel célja minden tanuló teljes részvétele. Az inkluzív oktatás tehát egyfajta szemléletmód, ugyanakkor jelenti az oktatási rendszerek, a tanulási környezet átalakítását és alkalmazkodást a tanulói sokféleséghez.

A valamennyi tanuló teljes részvételét biztosítani tudó oktatás eredményes és hatékony abban a tekintetben, amennyiben eszközrendszerét valamennyi szereplő kölcsönhatásában képes értelmezni. Az inkluzív nevelést megvalósító intézmény akkor lehet sikeres, ha az egész intézményt érinti (dinamikus intézmény-fejlesztés), az intézményen belül és kívül is folyamatos, többirányú együttműködések jönnek létre (tudáscsere), és az intézményi innováció fókuszában az adaptív tanulás is jelen van (alkalmazás, alkalmazkodás). Az együttnevelés különböző szintjein különböző célok és feladatok fogalmazódnak meg: az inklúzió akkor lehet sikeres, ha ezeket sikerül összhangba hozni, és az integrációban érintett minden szereplő – az egyén, a szervezet és a társadalom szintjén is – pozitívan éli azt meg.

Számolnunk kell ugyanakkor azzal is, hogy az inkluzív nevelés feltételeinek a megteremtése különböző beavatkozási terepeken történik, így ismerős és ismeretlen összetevőkkel is találkozhatunk, amelyekre a különböző szinteken – egyén, szervezet, társadalom – összehangolt stratégiai válaszokat szükséges adni. A befogadó oktatás alapvető feltétele, hogy a vezető elkötelezett legyen, az intézményben legyen innovációs fogadókészség, és a közösség és benne a személyek képesek legyenek közös célokat és jövőképet megfogalmazni.

Tekintettel a különböző beavatkozási terepekre, egyelőre keveset tudunk arról, hogy milyen tudások, intézményi és szakmaközi együttműködések, célok (egyéni, szervezeti, társadalmi), technikák alakultak ki a gyakorlatban, ezek feltérképezése a jövő feladata.

Mit tehetünk együtt és külön-külön az inklúzió sikeréért?

A társadalom, az állam mindenekelőtt az esélyteremtő politika folytatásával, a támogató finanszírozás biztosításával és összehangolt ágazati stratégiák kialakításával tudja az alapokat biztosítani, de fontos szerepe van a tájékoztatás, nyilvánosság biztosításában is, amely feltétele az elfogadó, befogadó attitűd kialakulásának társadalmi szinten. Ugyanezek a tényezők ugyanakkor nemcsak társadalmi, hanem helyi szinten is elengedhetetlenek: a helyi közösség, önkormányzat, a fenntartói támogatás nélkül az intézményi szándék nem tud érvényesülni. Mindezek mellett természetesen maga a szervezet/intézmény teheti a legtöbbet az inklúzió sikeréért, azzal, hogy

• alkalmazkodik a tanuló egyéni sajátosságaihoz,
• értékeit, módszereit, feltételeit úgy alakítja ki, hogy azok valamennyi gyermek nevelési szükségletét kielégítse,
• a pedagógusok egyéni haladási ütemet biztosítva, módszereiket, óravezetésüket újragondolva differenciáló, önértékelésre is alapozó pedagógiát folytatnak,
• az intézményi „klíma” kedvez és lehetővé teszi a teammunkát, a teljes tantestület elkötelezett az inklúzió iránt,
• az intézmény aktívan bevonja a szülői házat.

Tudjuk, hogy a folyamatok kulcsa maga a pedagógus, hogy az osztályteremben dől el minden: a pedagógusokon múlik, hogy sikerül megteremteni a diákok motiváltságát, a tanulói közösség elfogadó attitűdjét, a befogadó pedagógus és gyógypedagógusok együttműködése kulcsfontosságú (közös tervezés, közös gondolkodás, partneri kapcsolat) a sikeres együttnevelés megvalósulásáért.

„Mi vagyunk saját jövőnk építői. Le kell döntenünk a bennünk és másokban, a fogyatékosság nélkül élőkben meglevő akadályokat. Túl kell lépnünk saját fogyatékosságunkon – és akkor a világ is jobban elfogad bennünket.” Nyilatkozat, Lisszabon, 2007, Európai Ügynökség a Sajátos Nevelési Igényű Tanulók Oktatásának Fejlesztéséért.