Nagy László

Szakmai vizsgák és tananyagok

Mai előadásomban tájékoztatást kívánok adni a tartalmi fejlesztés helyzetéről, a szakképzés szereplőinek érdekében tervezett lépéseinkről és a szakmai vizsgák jellemzőiről, tapasztalatairól.

2006-ban jelent meg az új OKJ-rendelet, mely tulajdonképpen egy váz volt. Akkor még a tartalmak, a szakmai és vizsgakövetelmények ismeretlenek voltak. Annak érdekében, hogy a Térségi Integrált Szakképző Központok 2006. szeptember 1-én elkezdhessék a moduláris képzést a gépészeti, valamint a kereskedelem, marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportba tartozó szakképesítések esetében, még ebben az évben a két kiemelt szakmacsoportban megjelentek az szvk-k. Ezt követően 2006-ban, 2007-ben, de leginkább 2008-ban jelentek meg az OKJ-ban lévő szakképesítések részletes tartalmi leírásai, tehát a kimeneti szabályt tartalmazó szvk-rendeletek.

Ebből következően — ami a vizsgákat illeti — vannak ugyan tapasztalataink, de ezen vizsgák döntő többsége a régi OKJ-szakképesítések vizsgái, és a régi, a 26/2001 (VII. 27.) OM rendelet szerinti eljárásban keletkeznek ezek a bizonyítványok.

A felmenő rendszer miatt még éveken keresztül mind a két vizsgáztatási gyakorlat napirenden lesz. Hiszen a képzések végén a szerint a szabály szerint kell vizsgáztatni, ahogy a képzés megkezdődött.

Néhány fejlesztést is szeretnék bemutatni Önöknek. Ezek elsősorban a vizsgarendszerrel kapcsolatos fejlesztések, elképzelések, illetve a tananyagfejlesztés. Mind a kettő az Új Magyarország Fejlesztési Terven belül egy-egy aktivitás, a TÁMOP 2.2.1 intézkedéshez tartozik.

Ami a vizsgákat illeti: ezek alapjai az új típusú szakmai és vizsgakövetelmények. Nem tudom, hogy mennyire ismerik ezeket a dokumentumokat, de azt gondolom, hogy Önök közül nagyon sokan olyan középiskolában dolgoznak, amely nemcsak gimnáziumként, hanem esetleg egyben szakközépiskolaként is működik. Így akár közismereti tanárként is van némi elképzelésük, ismeretük arról, hogy mennyiben más az új szakmai és vizsgakövetelmény a régihez képest. Jelentősen eltér a kettő formájában, szerkezetében és tartalmában is.

Az új szvk talán legfontosabb két jellemzője a kompetenciaelv, és a modularitás. Ezekben az egy-egy szakképesítésenként akár 30-60, esetleg 100 oldalas dokumentumokban meghatározásra kerültek az úgynevezett követelménymodulok — kompetencia-csokrok — amelyek megadják, hogy az adott szakképesítéshez tartozó szakembereknek milyen kompetenciákkal kell rendelkezniük.

Ezek a követelménymodulok az szvk egy másik fejezetében ún. vizsgarészekké alakulnak át, amelyek nagyon pontosan definiálják, hogy milyen eljárással kell mérni és értékelni az egy-egy követelménymodulban meghatározott kompetenciák meglétét a szakmai vizsgán. Ez az eljárás bonyolultabb, több időt igényel és drágább, mint a régi.

De a HEFOP 3.2.1. projekt szerinti elvárás az volt, hogy a korábbi, ismeret alapú szakmai és vizsgakövetelményeket váltsa fel egy kompetencia alapú vizsgakövetelmény. Így nem írhattunk le egy bizonyos kompetencia-együttest, ami szükséges ahhoz, hogy valakiről azt mondjuk, hogy kőműves, és utána az ellenőrzéskor, a méréskor nem ezt vizsgáljuk, hanem csak a szakmai ismereteket. Nekünk a kompetenciák minden olyan elemét mérni és értékelni kell, amely a szakmai és vizsgakövetelményben rögzítésre került.

Eszerint a vizsga lefolyása jelentősen eltér a korábbitól. De ez a közoktatásban nem újdonság, hiszen az érettségi vizsga is jelentősen megváltozott az elmúlt időszakban. Éppen azért, mert ott is kompetenciákat mérnek. Például a szakmai vizsgák tekintetében a régi rendszerben alapvetően két-, vagy talán háromféle formában kértünk számon ismereteket: a szóbeli, az írásbeli és a gyakorlati ismereteket. Az új rendszerben úgynevezett vizsgatevékenységek keretében történik a feladatok végrehajtása. Négy vizsgatevékenységet definiál az új rendszer: ez a szóbeli, az írásbeli, a számítógépes-interaktív és a gyakorlati vizsgatevékenység.

Ezen vizsgatevékenységek megértéséhez engedjenek meg egy kis kitérőt! A régi rendszerben, ha azt mondtuk, hogy volt szóbeli, írásbeli és gyakorlati vizsga, akkor azt is mondtuk, hogy a szóbeli és az írásbeli volt az elméleti vizsga, és a gyakorlati volt a gyakorlati vizsga. És ennek megfelelően a szakképesítések egy jelentős részében a bizonyítványba is két jegy került be: egy szakmai elméleti és egy szakmai gyakorlati jegy. Az új vizsgabizonyítványban nincs két jegy, egy osztályzat van. Mondhatjuk, hogy az az osztályzat tükrözi a tanulónak az előírt kompetenciákhoz való viszonyát.

Ez az egy osztályzat abból ered, hogy nem tudjuk a vizsgán értelmezni azt, hogy „elméleti”, vagy „gyakorlati”. A képzési folyamatban persze igen, ott lehet értelmezni ezt a különbséget, de a vizsgán nem. Ennek megfelelően, amikor azt mondom, hogy szóbeli vizsgatevékenységgel fedett feladat, az alatt azt értem, hogy olyan szakképesítések esetében ír elő ilyen tevékenységet a vizsgán a szakmai és vizsgakövetelmény, mely szakképesítésekkel betölthető munkakörök esetében a szóbeliség, a verbalitás a meghatározó. Vagyis a vizsgán, ha tetszik, szimulálom azt a szituációt, amely a mindennapi életben is gyakran előfordul abban a munkakörben, vagy azokban a munkakörökben, amely munkakörökre az adott szakképesítés irányul.

Ugyanígy, ha egy szvk-ban nagyon sok az írásbeli vizsgatevékenységgel fedett feladat, akkor az valószínűleg azért van úgy, mert az adott munkakörcsoportban, amire irányul a szakképesítés, jellemző pl. az irodai tevékenység, az írásbeliség. Ha egy informatikai jellegű szakképesítésről van szó, ott nagyon sok interaktív jellegű, számítógépes vizsgatevékenységgel fedett feladatot találnak, mert elképzelhetetlen az adott szakképesítéssel betölthető munkakörök esetében, hogy ne informatikai eszközökkel ellátott környezetben dolgozzon a vizsgázó. Végül, ha egy szakképesítés esetében gyakorlati vizsgatevékenységgel fedett feladat nagy számban megtalálható, akkor erre a szakképesítésre vélhetően az a jellemző, hogy sem a szóbeliség, sem az írásbeliség, sem pedig a számítógépekkel történő manipuláció nem igazán jellemző rá, hanem valami más: a kétkezi, fizikai munka. Ezért hívjuk ezt a vizsgatevékenységet gyakorlati vizsgatevékenységnek. De ez nem jelenti azt, hogy a másik három elméleti lenne.

Ez egy jelentős változás, és komoly kihívást jelent a vizsgáztató számára is. Hiszen egy írásbeli vizsgatevékenység nem egy elméleti vizsga, hanem egy olyan munkatevékenységnek a szimulációja, amelyet a vizsgázó a mindennapi gyakorlatban is végezhet, amennyiben olyan munkakörben helyezkedik el, amely a szakképesítésével összefügg.

Fontos változás az 50%-os szabály. A vizsga alapegysége a követelménymodulhoz kapcsolódó vizsgarész. Amennyiben egy adott vizsgarészben a teljesítmény 50% alatti, akkor az adott vizsgarész eredménytelennek tekinthető, és ha bármely vizsgarész eredménytelen, akkor a szakképesítő vizsga is eredménytelen. Tehát itt eléggé ridegek a szabályok, ebben a tekintetben ez nehezítés ahhoz képest, ami régen volt. Ráadásul a különböző feladatokhoz tartozó értékelési útmutatók nagyon részletesek. Az a cél, hogy a vizsgáztató használja a feladatokhoz tartozó értékelő lapot, amit az adott követelménymodulban meghatározott vizsgarészhez alakítottak ki, és ami a meghatározott kompetenciákat tartalmazza. A vizsgabizottságnak az lenne a feladata, hogy vizsgálja, e kompetenciákat milyen módon teljesítette, és milyen mértékben teljesítette a követelményeket a jelölt.

Nem tartunk még itt. Vannak olyan tapasztalataink, amelyek azt mutatják, hogy a vizsgabizottságok sok esetben ilyen analitikára nem nagyon hajlandóak. Remélem, hogy egy idő után el tudunk jutni odáig, bár nagyon sok feltételt kell még ehhez teljesíteni, hogy a vizsgabizottságok merüljenek el a részletekben, és ezekből alakítsák ki az egészet, ne pedig egy általános benyomás alapján szülessenek meg a százalékok.

Nyilván a helyzetet némileg bonyolítja, hogyha például egy szakképesítő vizsgán hat követelménymodul van, akkor ott hat vizsgarész van. E vizsgarészek súlya a teljes szakképesítésen belül nyilván nem azonos. Az szvk rögzíti, hogy az egyes vizsgarészeknek milyen a súlya az egészben. Továbbá, miután a vizsgarészeken belül vannak a feladatok, és a feladatok súlya sem azonos egy vizsgarészen belül, ott is van egy súlyozás. Ezeknek a súlyozásoknak az összehangolása, kiszámítása után kapunk egy %-os érteket, amit a vizsgáztató átkonvertál osztályzattá, és így alakul ki az a jegy, amely a jelölt bizonyítványába kerül.

A modularitás szerepe az, hogy ebben a rendszerben, ha valaki szerzett például egy kőműves szakképesítést, és ezt követően mondjuk burkoló szakképesítést is szeretne megszerezni, miután a két szakképesítés között komoly tartalmi átfedés van, azaz van közöttük moduláris kapcsolat, ezért a jelölt a második vizsgán azokból a vizsgarészekből, amikből már egyszer teljesített, automatikusan felmentést kap. Arról nem is beszélve, hogy a képzési idő tervezhetően rövidebb lesz az ő számára, hiszen azokat a kompetenciákat, amiből már levizsgázott, még egyszer kialakítani nem kell.

Ez nyilvánvalóan hozzájárul majd a munkaerő mobilitásához, és akkor még nem beszéltem a részszakképesítések, az elágazások, ráépülések struktúrájáról, ami arra ösztönöz, hogy újabb és újabb szakképesítést szerezzenek a fiatalok, valamint a felnőttek egyaránt.

Hogyan állunk most? Az új OKJ-rendeletben 422 szakma található, ez több mint 1200 kimenetet jelent, mert egy szakképesítésen belül elágazások, ráépülések, részszakképesítések vannak. A 422 szakképesítésből 416 szakképesítésnek a szakmai és vizsgakövetelményeit a felelős miniszterek rendeletben jelentették meg. Ezen szvk-k többsége már hatályos is, de van néhány olyan szakmai és vizsgakövetelmény, mint például a Pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozó szakképesítések, melyek 2009. január 1-jétől válnak hatályossá.

Az iskolai rendszerben oktatható szakképesítések esetében a hatályos szvk-kon kívül úgynevezett központi programokra is szükség van, melyek többsége már kiadásra került. Közel kétszáz ilyen központi program jelent már meg. Néhány minisztérium, például az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Pénzügyminisztérium esetében erre még nem került sor, de reményeim szerint ebben az évben ezek a kp-k is megjelennek majd.

A fenti ábrán most már a modulos, tehát az új rendszerű vizsgák megoszlását próbáltuk megmutatni. Azt vizsgáltuk, hogy 2007-ben az ilyen új típusú vizsgák esetén a 3-as szintű, vagyis általános iskolai végzettségre épülő, vagy 5-ös szintű, azaz érettségire épülő szakképesítések aránya mennyi volt a modulosokon belül. Ezen az ábrán nem lehet látni, hogy külön mennyi az iskolai rendszerű képzést lezáró vizsga, illetve a felnőttképzést lezáró vizsga. De azt lehet mondani, hogy ma már a vizsgáknak közel ¾-ed része a felnőttképzést követi. Ebben a tekintetben az iskolai képzést lezáró szakmai vizsgák most már jóval kisebb számban jelentkeznek, mint a felnőttképzés területén.

A következő érdekesség a 3-as szintű sikeres OKJ-s vizsgákon belül a szakképesítések jellege. Itt kiemelendőek a részszakképesítések — ilyen a régi OKJ-ban nem volt. Azt lehet mondani, hogy a 2007-ben keletkezett moduláris szakképesítéseknek közel az ¼-e már a részszakképesítések kategóriájába tartozott. A részszakképesítés is államilag elismert szakképesítés. Nyilván komoly moduláris kapcsolata van azzal a képesítéssel, aminek a része; viszonylag rövid képzési idő és egyszerűbb vizsgaszituáció eredményezheti a teljes értékű szakképesítés megszerzését. Azt gondolom, hogy az alacsony iskolai végzettségű emberek számára a munkaerőpiacon való megkapaszkodás egyik lehetősége a részszakképesítések megszerzése. Hiszen ezek, azon túl, hogy rövid képzési idejűek, azt is jelentik, hogy többségükben 3. szintűek, tehát nyilván azok számára közelíthetőek meg elsősorban, akiknek nincsen középiskolai végzettségük.

A következő ábra a sikeresen vizsgázók arányát mutatja. Számomra meglepő eredmény látható, hiszen azt gondoltam, hogy az új típusú, moduláris, kompetencia alapú vizsga nehezebb, vagyis magasabb lesz a sikertelenek aránya. Az ábrán látható, hogy a vizsgára jelentkezőknek hány %-a tudta sikeresen befejezni a vizsgát. Nagyon magasak ezek a számok. Elgondolkodtatóan magasak. Tudják, az NSZFI vizsgaszervezéssel is foglalkozik, egy évben 30.000 felnőttképzésben résztvevő a képzést követően az NSZFI szervezésében kap bizonyítványt.

Nekem nagyon sok ilyen bizonyítványt kell aláírnom. Mindig mondom a kollegáimnak, nem létezik, hogy senki sem bukik meg. Úgy látom, hogy ez a rendszer még mindig átereszt. Azt mondjuk, kimeneti szabályozás, de az az érzésem — ezeket az adatokat látva több, mint érzés — hogy ezek a vizsgabizottságok sok esetben más szempontokat is mérlegelnek, mint a szakmai tudás, a kompetencia. Miután húsz évig iskolában is dolgoztam, tudom, ez nem feltétlenül rossz. Mert ha egy iskolai rendszerű képzést lezáró szakmai vizsgán egy fiatalember alulteljesít, aki egyébként közepes tanuló volt, nem volt vele soha semmi baj, de esetleg rossz napja volt, akkor van helye szerintem mást is mérlegelni, mint azt a pillanatnyi fényképfelvételt, ami akkor, ott éppen a produktumban realizálódik. De ezzel együtt egy 95-98%-os sikeresség mindenesetre elgondolkodtató. Felvet olyan kérdéseket például, hogy hogyan kellene ellenőrizni a szakmai vizsgát? Milyen metodikával lehetne ezt megtenni? De ez a kérdés most messzire vezetne.

A következő ábra az átlagos csoportlétszámot mutatja, amit ugyanebben a két régióban tudtunk értelmezni. Ez viszont várható volt. Miután ez a mérés-értékelés drágább és időigényesebb, ezért törekszenek optimális csoportlétszámokat kialakítani a vizsgaszervezők, vagyis növelik a csoportlétszámot. Olyan határig növelik, ameddig csak lehet, ameddig az infrastruktúrájuk ezt lehetővé teszi. Még egy érdekes adatot hadd mutassak Önöknek, amelyik nem a moduláris vizsgákra vonatkozik, hanem általában a vizsgákra.

Ahogyan már említettem, 422 szakképesítés található az új Országos Képzési Jegyzékben, több mint 1.200 féle kimenettel. Ugyanakkor a vizsgázók fele 20 szakképesítésben érdekelt.

Azt hiszem, hogy amikor pályakövetést, pályaorientációt emlegetünk, akkor nagyon komoly feladataink vannak. Egyszerűen az érdekeltek az iskolában, a szülők, a nyolcadikos gyerekek szülei, illetve a felnőttek sincsenek megfelelően informálva. Nem ismerik az étlapot. Csak a kurrens dolgokat ismerik. A 422-ből jelesül húsz az, amelyik a közérdeklődésre számot tart. Nyilván ennek sok más oka is van, de az is, hogy egyszerűen nem tudják, hogy mit választhatnak. E helyzet megváltoztatásában az intézetnek is komoly szerepe lesz.

Nagyon sok vád ér minket abban a tekintetben, hogy ezt az egész rendszert nagyon nehéz adminisztrálni. Csak arra hívom fel az Önök, és Önökön keresztül a szakképző iskolák figyelmét, hogy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet honlapján (www.nive.hu) található a Vizsgák menüpont alatt a Módszertani segítség pont.

A regisztrációt követően egy ún. 3V tervezőrendszerhez és annak leírásához jutnak. Ez a szoftver nagyon komoly segítséget ad a vizsgaszervezőknek. Legyenek azok akár a felnőttképzést lezáró vizsgák szervezői, akár az iskolák, akik alanyi jogon szervezhetnek a velük tanulói jogviszonyban lévő tanulóknak szakmai vizsgákat.

Ez a rendszer, ami a használatot és az előállítható dokumentumokat illeti, ahogy mondtam, komoly segítség. Egyrészt minden adatot csak egyszer kell bevinni. Akik eddig vizsgával foglalkoztak, akár jegyzőként, tudják jól, hogy a tanuló nevét is több helyre be kell írni, az osztályzatot, a lakcímet, magát a szakképesítés megnevezését. Már az óriási könnyebbség, hogy egyszer kell ezeket rögzíteni, és az összes dokumentumon, ahol ennek van helye később, ott lesz, és nyomtathatóvá válik. Itt a legördülő menüből kiválaszthatják a kívánt szakképesítést, és minden olyan adatot, ami az szvk-ból származik, például milyen vizsgarész, milyen feladat, súly, rész stb., ezt a rendszer mind megajánlja. Tehát nem kell ellenőrizni, ami rengeteg időt jelent.

Az új vizsgarendelet a vizsgarendet, a vizsgaszervezési és lebonyolítási szabályzatot és a vizsgaprogramot, mint kötelezően elkészítendő dokumentumot írja elő. Ennek vannak formai és tartalmi követelményei. A program ezt készen, nyomtatható formában bocsátja a vizsgaszervező, illetve a vizsgabizottság rendelkezésére, hasonlóan az osztályozóívhez, a törzslaphoz, és annak kül-és belívéhez. Egyszóval minden rész készre gyártott. És miután ezek a dokumentumok attól a pillanattól válnak bizalmassá, amikor kinyomtatásra kerülnek, ezért nem kell feltétlenül olyan lapra nyomtatni, ami eleve jelzett. Sima A4-es oldalra is nyomtathatóak. Végül a vizsgabizottsági jelentéseket is ki lehet így nyomtatni.

Azt kérem Önöktől, hogyha Önök, vagy munkatársaik érdekeltek szakmai vizsgákban, és a programot még nem használták, akkor vegyék a fáradtságot és nézzék meg! Maga a leírás 6-7 oldalon keresztül nagyon részletesen, lépésenként mutatja be, hogy mit kell tenni. Ha valaki figyelmesen elolvassa, komoly segítséget kaphat a vizsgaszervezésben.

Még röviden szeretnék kitérni a következő évek tervezett fejlesztéseire. A TÁMOP 2.2.1. intézkedés kilenc alprojektet tartalmaz. Ez magába foglalja a pályakövetés rendszerének kialakítását, bizonyos minőségbiztosítási fejlesztéseket, az oktatók munkahelyi tapasztalatszerzését, stb.

Még részletesebben érdemes beszélni a szakmai vizsgarendszer fejlesztéséről, a vizsgafeladatbank kialakításáról, illetve bizonyos tananyag-fejlesztési elképzelésekről a szakképzésen belül. Ami a szakmai vizsgák jelenlegi helyzetét, a szakmai vizsgák dokumentumainak előállítását illeti, az állami felelősségi körbe tartozó írásbeli és interaktív feladatokat az arra megbízottak a szakképesítésért felelős minisztériumok jóváhagyásával papíralapon sokszorosítják, és expediálják a vizsgahelyekre. Adataink szerint egy évben kb. 190.000 fő szerez szakképesítést, de miután az adatszolgáltatás nem teljes, ez a létszám kb. 220.000 fő lehet összességében. Ez iszonyú papírmennyiség, az NSZFI a maga részéről évente több mint 1.350.000 oldalnyi anyagot expediál. Azt hiszem, hogy ezt így tovább folytatni nem lehet. Annál is inkább, mert a moduláris képzéshez tartozó vizsgák még inkább papírigényesek.

Ezt a rendszert tehát mindenképpen fel kell váltani egy korszerű informatikai eszközöket felhasználó technikával, melynek többek között az is előnye lesz, hogy néhány hektárnyi erdőt megspórolhatunk. Egy feladatbank kialakítása koncepciójának felvetődése azért is időszerű, mert a már korábban említett dokumentumok, pl. az szvk-k, adják és szinte ki is kényszerítik erre a lehetőséget.

Az első feladat írásban rögzíteni, hogy az adott szakképesítéshez tartozó kompetenciák alatt mit értünk. Ezek 1-2 oldalas leírások lesznek. Amikor ezek elkészültek, kialakul egyfajta fontossági sorrend is, hogy mi mennyire fontos. Ezt követően hozzá kell rendelnünk a már említett vizsgatevékenységeket, hogy milyen metodikával lehet a most már egzaktul kifejtett kompetenciát mérni és értékelni. Ezeket a kompetencia mérés-értékelési módokat, tehát az írásbeli, a szóbeli, az interaktív és a gyakorlati vizsgatevékenységeket sorban hozzá kell rendelni a kompetenciákhoz. E hozzárendelések lesznek az alapjai azoknak a feladatoknak, amelyekből egy egész sort összerakva állíthatók majd elő a vizsgatételek.

Elképzeléseink és terveink szerint a szakképesítések egy széles körében a követelménymodulok által meghatározott kompetenciákhoz elemi feladatokat fogunk gyártani. Ezek az elemi feladatok azonban nemcsak egyszer, hanem sokszorosan fogják lefedni a kompetenciateret. Olyan sok feladat lesz, hogy nyilvánosságra hozhatjuk őket. Ezáltal egyrészt tervezhetővé tesszük a vizsgát, másrészt a képzési folyamatban is használhatják azokat az elemi feladatokat, amelyből később a tétel állni fog.

Ha részletesen leírtuk a követelménymodulokban lévő kompetenciákat, ez egy másik célt is szolgálhat. Tananyagot is fejleszthetünk hozzá. Meggyőződésem, hogy a középfokú szakképzésben nem helyettesíthető semmivel sem a nyomtatott, az írott tananyag. Ugyan kiegészítheti a digitális tananyag, az eLearninges, multimédiás alkalmazások, de azt nem helyettesíthetik. Ezért az NSZFI fejlesztési tervében egy olyan tananyagfejlesztés áll, aminek az eredménye nyomtatott tananyag lehet.

A szakképzésben gondot okoz, hogy a tankönyv nem kellően időtálló. Ahogy az informatika fejlődik, a technológiák, a helyi képzési igények és tartalmak változnak, egy idő után már nem képes alátámasztani azt a követelményrendszert, amire annak idején íródott. Ezért az a megoldás, hogy nagyon sok pénzből írassunk újabb tankönyveket, véleményünk szerint nem helyes.

A helyzet ma az, hogy egy jó szakmai tankönyv legalább három, egymástól jól megkülönböztetett részből áll. Egyrészt ezek a stabil tartalmak, amelyek idővel nem változnak. Másrészt vannak változó tartalmak, amik például a korszerű technológiák miatt változnak, és kell lennie az új tankönyvben helyi tartalomnak is. Például ha gépész tanulót képezünk Győrött, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ott található az Audi gyára. És ha Békéscsabán képezzük ugyanarra a szakmára a fiatalt, akkor ott egy másik fajta üzem, egy mezőgazdasági gépgyár van. Tehát figyelembe kell venni bizonyos helyi sajátosságokat is.

Ha még ezt kiegészítem valamilyen tanulásirányítóval, tehát egy eljárást is a tanuló rendelkezésére bocsátok, hogy milyen módon szerezze meg, vagy mélyítse el a tudását, akkor az írott tananyag alkalmassá válik a megfelelő, hatékony kompetenciafejlesztésre. Ezzel szemben egy közismereti tantárgynál, pl. a matematikánál ilyen fajta struktúráról nyilván nem beszélhetünk. Ott a tananyag masszív, az időben nem változik.

Továbbá van még egy nagyon jelentős különbség a közismereti tankönyvek és a szakmai tankönyvek között. Úgy tűnik, hogy matematikából sok könyv kell, a piac erre bizonyos mértékig akár reagálhat is, azaz megéri. A szakmai tankönyvek esetében viszont nem erről van szó. Az NSZFI több mint 2.000 féle tankönyvet forgalmaz, és ezeknek a 90%-ában a kereslet nem éri el az ezret. Erre nem mozdul rá a piac, tehát ez állami feladat. Azt gondolom, hogy az a fajta rendszer, amit ki akarunk alakítani, erre is megoldást nyújthat.

Jelenleg az a helyzet, hogyha egy lelkiismeretes tanár áll a katedrán, és egy adott szakképesítés oktatása a feladata, akkor utánanéz annak, hogy a piacon milyen könyvek vannak, majd ebből kiválogatja, melyek azok a részek, amelyek az ő és a tanulója számára fontosak és melyek nem. Aztán vagy megveteti az összes könyvet, vagy önmaga kezd, ha tetszik, „barkácsolni”, és helyi jegyzetet, tananyagot készít, amellyel segíti az ő tanulóinak előrejutását. Még az is elképzelhető, hogy bizonyos tanulásirányítási feladatlapokat is hozzárak, stb. Így tulajdonképpen kialakulnak olyan helyi tananyagok, amelyek alapvetően egy-egy lelkiismeretes pedagógus tehetségén és szorgalmán múlnak. De ezek is hiányosak, mert leginkább csak kész anyagból tud dolgozni. Biztos, hogy lesznek olyan elemek, amelyek hiányoznak, még akkor is, ha az internetről, a Sulinet digitális tudásbázisáról, vagy egyéb forrásból szerzi az újabb információkat.

Az NSZFI fejlesztési terveiben egy ún. szakmai tankönyvi tartalomszolgáltatási rendszer kialakítása szerepel. E rendszer alapeleme a tartalomelem. Úgy gondoljuk, hogy egy szakképesítés véges számú tartalomelemmel lefedhető. Ezek a tartalomelemek részben információs, részben pedig tanulásirányító elemek. Nos, egy ilyen rendszer esetében lehetséges, hogy ezekből a tartalomelemekből tantárgy-struktúrába rendezett tankönyvek, vagy tananyagok alakuljanak ki.

Egy másik iskolában, ahol úgy gondolják, hogy a folyamatszabályozásban nem a tantárgy-struktúrát erőltetik, hanem a tananyagegységet, ott másfajta projekteket hajtanak végre. Nem tantárgyi tankönyveket állíthatnak elő ebből a tartalomegyüttesből, hanem a tananyagegységeknek megfelelő más struktúrát készíthetnek, nyilván a helyi sajátosságoknak megfelelően.

Milyen lesz a 2010. évi állapot? Azt gondoljuk, hogy a 24 hónapos fejlesztési időszakot követően, ha Önöknek pl. szakképzési tananyagra van szükségük, akkor kiválaszthatják a számítógépen annak a szakképesítésnek a nevét, amire a fejlesztés irányul, a rendszer megajánlja az adott szakképesítéshez tartozó követelménymodulokat, amelyekből kiválaszthatnak egyet vagy többet a képzés céljának megfelelően. Ezután kijelölik a célcsoport jellegét, például azt, hogy ez egy érettségi utáni időszakban lévő képzés. Majd ezeknek az ismereteknek a figyelembevételével a rendszer megajánlja azokat a tartalomelemeket, amelyeket szükséges biztosítani ahhoz, hogy a képzés megfelelő legyen, illetve azokat a tanulásirányítási módszereket is a tartalomelemhez illesztve, amelyek nélkülözhetetlenek. Ezt Önök egy szoftver segítségével nyomtathatóvá tehetik, és így akár helyben, akár egy régiós, központosított közbeszerzéssel szerzett nyomdában olyan tananyagot alakíthatnak ki, amely a célcsoportnak a legmegfelelőbb.

Úgy véljük, hogy a 24 hónapos fejlesztés eredményeképpen mind a tartalomelemek, mind a vizsgaelemek esetében a 422 szakképesítésen belül 25%-os lefedettséget tudunk biztosítani. De korábban már beszéltem arról, hogy az érdekeltek az első 20 szakképesítésben vannak 50%-ban. Nyilván készül majd szükségletelemzés, és ez az arány jóval nagyobb lesz, akár 80-85%-ra is emelkedhet, ami az érdekelteket illeti. Ehhez a fejlesztéshez az Önök és más szakemberek segítsége nyilvánvalóan nélkülözhetetlen. Ezt követően fogjuk kérni a szakértők segítségét részben a tananyag, részben pedig a vizsgafeladatok elkészítéséhez.

Köszönöm szépen a figyelmüket!