Dr. Szüdi János

Egyenlőség, minőség, hatékonyság

Ahhoz, hogy megértsük azokat a szabályokat, amelyek megjelentek az elmúlt két évben, úgy gondolom, egy ilyen tanácskozás nagyszerű alkalmat ad, hiszen a célok a fontosak, amelyek benne vannak az előadás címében is. Legyen hatékony a közoktatás, legyen törvényes és szakszerű, és nyújtson esélyt arra, hogy minden tanuló megtalálja a helyét a rendszerben.

Izgalmas az a kérdés, hogy merre kívánja változtatni a politika a közoktatást. Hiszen lehet olyan megoldás is, amelyik más irányba viszi a rendszert. Jelenleg az irányítás lényege, hogy jól elkülöníthető a miniszter, a minisztérium, a fenntartó, és az intézményi döntéshozatal rendje. Természetesen lehet másfajta megoldást is találni, amelyben az állam nagyobb szerepet játszik. Amelyben a tantervek száma kevesebb, és amelyben a központi meghatározás nagyobb szerepet fog kapni. Azt nem lehet vitatni, jogos igény a közoktatással szemben, hogy hatékony legyen, esélyteremtő legyen, szakszerű legyen. Egy 700 milliárdos tételről van ugyanis szó. Ilyen összegű költségvetési kiadásnál bizony meg kell nézni, hogy ez a rendszer valóban jól működik-e, vagy sem. Az is nagyon fontos célkitűzés, hogy olyan intézmények jöjjenek létre, olyan intézmények működjenek, amelyek nyitottak, befogadóak, illetve partnerként kezelik a szülőket és a tanulókat.

Az elmúlt három hónap: augusztus, szeptember, október hozott néhány olyan meglepetést, amire nem nagyon lehetett számítani, és ami megmutatta, hogy a közoktatás rendszerében a jogszabályok nem mindig úgy érvényesülnek, ahogyan azt szeretnénk, vagy elgondoltuk. Akik figyelték az augusztusi beiskolázást, miszerint tanulóknak kellett helyet keresni augusztus 28-án, és a tanköteles tanulóknak még nem volt iskolája, láthatták, hogy valami gond, valami baj van.

Tény, hogy a közoktatás szemére hánynak olyan dolgokat, amelyek nem a közoktatás felelősségéhez tartoznak, vagy nem kizárólagosan. Az egyik legnagyobb gond a szegregáció kérdése. Önmagában a közoktatás nem fogja tudni megoldani, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket, tanulókat kirekesztik. Ez olyan társadalmi probléma, amelyet a közoktatás egyedül nehezen fog tudni orvosolni. Gondot jelent a szegénység, amelynek megoldásában a közoktatás szerepe csak áttételes. A szociális juttatásokon keresztül ennek megoldása a településre, illetve az országra vár. A közoktatás csak akkor fog jól működni, ha a települési igazgatás középpontjába a közoktatást helyezik, és a közoktatás feladatai mellé odarendelik a gyerekvédelmet, a szociálpolitikát, a foglalkoztatást, végül mindezt együtt fogalmazza meg a helyi önkormányzat a saját feladatai közt, az általa fenntartott intézmények esetében.

Az elmúlt három évben a közoktatásról szóló törvény nagyon sokat változott, de a jogi előkészítés és az országgyűlés mindig ezt a három célt helyezte előtérbe.

Mit is jelent a hatékonyság? A hatékonyság azt jelenti, hogy meg kell vizsgálni - ez elsősorban fenntartói és önkormányzati feladat -, hogy az a rendszer, amely jelenleg működik, ki tudja-e szolgálni úgy a tanulókat és a településeket, ahogy azt tőle elvárják, tudja-e biztosítani a megfelelő szolgáltatást, és igazodik-e a szolgáltatást igénybevevők számához, igényeihez. Nagyon sokszor elmondták a tanulói létszám csökkenését, és ez ténylegesen igaz. 1985-ben még kevés volt az óvoda, kevés volt az iskola, sok volt a gyerek, sok volt a tanuló. Ehhez kellett kiépíteni az intézményrendszert. Utána a rendszer maradt, a gyerekek meg eltűntek. Választ keresett erre a jog. A társulási formákat helyezte előtérbe, és azt javasolja az önkormányzatoknak, hogy fogjanak össze, szervezzék meg a kistérségi feladatvállalást, és itt próbáljanak a gyerekeknek, tanulóknak megfelelő ellátást biztosítani.

A kistérségi társulás a közoktatás egyik mentőöve lehet.  A kistérség keretei között lehet megoldani azt, hogy minden településen azok az általános iskolák, amelyeknek nincsen meg a megfelelő évfolyamuk, tehát nyolc évfolyamnál kevesebb évfolyammal működnek, kapcsolódhassanak egy másik iskolához, amelynek megvan az évfolyama. Biztosítani lehessen a tanulóknak a továbbhaladást anélkül, hogy ez bármilyen gondot okozna. Az lenne a legjobb, ha létrejönnének azok az egységes iskolák, amelyek bekerültek a törvénybe. Tizenkét vagy tizenhárom évfolyammal működő komprehenzív iskolák, amelyeknél a törvény megengedi, hogy az első hat évfolyamon ne szakrendszerű oktatás folyjon.

Megváltozott a nem szakrendszerű oktatás fogalma a közoktatási törvényben. Lényege, hogy a NAT- ban meghatározott kompetenciára való felkészítés folyik. El fogjuk kezdeni azoknak a kerettanterveknek a kidolgozását, amelyek segítséget nyújtanak majd a pedagógiai megújuláshoz, például szeretnénk kiadni egy kerettantervet az iskolaotthonos oktatáshoz, a nem szakrendszerű oktatáshoz, az egy egységes iskolai oktatáshoz.

A társulásnak új formája jelent meg a törvényben. Ez a szakképzés regionális szervezése, amely azért nagyon fontos, mert a szakképzés jelenlegi állapotában nem tud igazodni a munkaerőpiachoz, és nem képes figyelembe venni a tényleges igényeket. Az elmúlt években megjelent a TISZK. A most történt törvénymódosításokban világossá vált, hogy nem egy szervezetről van szó, hanem egy szervezési elvről, melynek a lényege úgy fogalmazható meg, hogy regionális szinten szervezi meg a szakképzést. Tekintsék át, hogy milyen igény van az adott régióban, és ezt hangolják össze. A regionális fejlesztési és képzési bizottságok kapnák meg ezt a feladatot, és a lényege, hogy meghatározzák a szakképzés fejlesztési irányát, illetve az iskolarendszerű szakképzés beiskolázási arányát. Amikor a szakképző iskolák abban gondolkodnak, hogy hogyan tudnának „tiszkesedni”, nézzék meg a két törvényt, a közoktatási és a szakképzési törvényt, meg fogják látni, hogy számtalan lehetőség van. Legalább hétfélét tudok összeszámolni. Az egyik megoldás, hogy közösen tartanak fönn szakképzési évfolyamot a szakképzési iskolák. A másik megoldás, hogy létrehozzák a szakképzési társulást, regionális szinten. Ez a lehetőség nem teszi szükségessé az intézményi fenntartói jogok összeadását, összevonását. Nem kívánja meg, hogy egy intézményfenntartó működtesse a szakképző intézményeket, azt kívánja meg, hogy legalább 1500 nappali szakképzésbe járó tanulónál határozzák meg, hogy milyen irányba folyjon a képzés, és mi legyen a beiskolázás aránya. Lehet természetesen olyan intézményt is létrehozni, amelyik egy fenntartó kezébe adja az összes intézményrendszert. Ez is benne van a lehetőségek között. Sőt, az is benne van, hogy senki nem csinál semmit. De ez azzal a veszéllyel jár, hogy sem az NFT- es programokba nem tudnak bekapcsolódni, sem a szakképzés fejlesztési pénzeit nem tudják lehívni. Ezek lesznek az előfeltételek ugyanis ahhoz, hogy a normatíván túl külön pénzeszközökhöz jussanak.

Sajnos az intézményrendszer átalakításánál voltak olyan megoldások, amelyeknél sokkal inkább a gazdasági, mint a pedagógiai szempontok érvényesültek. Én nem nagyon érzek pedagógiai hasznosságot, ha egy településen az összes óvodát egy óvodába vonják össze, az összes általános iskolából hoznak létre egy általános iskolát. A pedagógiai haszon akkor érhető tetten, ha olyan iskolákat vonnak össze, ahol a tanulói út megtervezhető. Ezek pedig a többcélú intézmények. Tehát, ha egy általános iskolát összevonnak egy gimnáziummal, egy szakközépiskolával, vagy egy szakiskolával, abban az esetben ezeknek az iskoláknak a programjai összehangolhatók. A felvételi eljárást meg kell szüntetni, a tanulónak az általános iskola első évfolyamától az érettségiig biztos útja alakul ki.

A racionális átalakítások mellett nem lehet elmenni a finanszírozás rendszere mellett sem. Röviden annyit mondanék, igaza van annak, aki azt látja, hogy az új finanszírozási rendszer lépéskényszerbe hozta az önkormányzatokat. Így van, de ez tényleges és tudatos döntés volt. Az új finanszírozási rendszer, úgynevezett teljesítménymutatóra épül, amely a közoktatásról szóló törvényben meglévő valamennyi paramétert felöleli. Benne vannak a kötelező foglalkozások, a nem kötelező tanórák, az egyéni foglalkozások. Hátul is van egy időkeret, amit a törvény melléklete biztosít az oktatás szervezéséhez, ezt is figyelembe vették. A vezetői órakedvezményeket is beszámították. Ehhez hozzárendelték a kötelező óraszámot és az átlag létszámot. Ennek a megoldásnak az a logikája, hogy a közoktatási törvény az alapszolgáltatásokat határozza meg, és azt mondja, hogy lehet többletszolgáltatásokat adni, azonban ennek a költségeit az önkormányzatnak illetve a fenntartónak kell állnia.

A rendszer áttekintése és felülvizsgálata során nagyon sokszor előjött az intézménybezárások kérdése. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint körülbelül hétszáz intézményt érintett az átalakítás, de ez nem bezárást jelent. Ennek jelentős része összevonást jelentett, tehát az intézmények túlnyomó többségét az előző módon említett fenntartók összevonták, vagy bevitték kistérségbe.

Ha továbblépünk egy gondolattal, az értekezlet egyik célja az esélyegyenlőség kérdése. A kutatások szerint a közoktatás intézményrendszere a jelenlegi rendszerben nem tudja megoldani a szülői házból hozott hátrányokat. Adott esetben nemcsak hogy nem képes ledolgozni a szülői házból hozott hátrányokat, hanem azokat fel is erősíti. Központi szerepet kap az óvodáztatás, mert bebizonyosodott, hogy minél hosszabb ideig vannak a gyerekek az óvodában, annál nagyobb sikerrel tudnak belépni az általános iskola első évfolyamára.  Meg kell oldani az óvodából az iskolába való olyan formájú átlépést, amely alkalmat teremt arra, hogy a tanulók fölzárkózzanak az úgynevezett nem szakrendszerű oktatásban. És ha valaki most megkérdezi, hogy miért kellett a nem szakrendszerű oktatás idejét meghosszabbítani, a válaszom: azért, hogy ez a felzárkóztatás megtörténhessen. És ha valaki megkérdezi, hogy miért kellett a buktatás tilalmát betenni a közoktatási törvénybe? A válasz: azért, hogy a gyerekek tudjanak haladni, és ne kelljen visszamaradniuk, vagy megismételni egy-egy évfolyamot amiatt, mert adott esetben egy- egy tárgyból nem úgy haladnak, ahogy a többség, vagy ahogy a többi tanuló előre tud haladni.

Tehát az esélyteremtés egyik nagyon fontos feladata az óvodából az iskolába való átlépés közötti hatalmas ugrás közötti összemosása. A másik a nem szakrendszerű oktatásnak a kiterjesztése és hatékonnyá tétele. És amiről majd itt szó lesz, a kompetencia alapú oktatás. Aminek a lényegét, én jogászként úgy tudom megfogalmazni, hogy mindenki megkapja a tanuláshoz szükséges fejlesztéseket, azáltal alkalmas és képes legyen arra, hogy tanuljon és továbbhaladjon. Amely azért nagyon lényeges, mert a tanulók meghatározott körének azoknak, akik a szakiskolába lépnek be, nem sok esélyük van arra, hogy sikeresen fejezzék be az iskolát és sikeresen lépjenek ki a munkaerőpiacra. Ez arra vezethető vissza, hogy az általános iskolákból kilépő tanulóknak fent említett köre nem érti meg azt a könyvet, amit meg kellene tanulnia. És ha úgy lép be a szakiskola 9. évfolyamára, hogy nem érti a könyvet, akkor teljesen természetes, hogy nem tud fogni felkészülni a szakmai vizsgára sem. A nem szakrendszerű oktatáshoz kapcsolódó szakrendszerű oktatásnak alkalmassá kell válni annak a biztosítására, hogy a nyolcadik évfolyamot befejező tanulók sikerrel mehessenek tovább.

Amikor az esélyegyenlőségről beszélünk, szeretném elmondani, hogy van néhány alapelv a közoktatási törvényben, amelynek célja, hogy minden gyermek és minden tanuló megfelelő pedagógiai, egyéni foglalkoztatást kapjon. Azt mondja a törvény, hogy a közoktatás feladatainak az ellátásában a gyermek mindenek felett való érdekét kell figyelembe venni. A törvény meg is határozza, hogy mit ért ezen. Biztosítsák a gyermeknek megfelelő színvonalon az összes olyan szolgáltatást, amely ahhoz szükséges, hogy megfelelő módon fejlődjön, és ehhez megkapjon minden segítséget. Ez az alapelv akkor tud érvényesülni, ha minden egyes tanulót külön- külön kezel az iskola, és olyan szolgáltatást, olyan felkészítést nyújt részére, amely ezt a célt meg tudja valósítani.

A közoktatási törvény másik nagyon fontos területe az egyenlő bánásmód követelménye, amely egészen röviden azt jelenti, hogy a közoktatásban nem lehet különbséget tenni a tanulók között a tanuló hátrányára semmilyen indokból, semmilyen alapon. Ez az alkotmányban is külön megjelenik. Külön törvény is van rá: az egyenlő bánásmódról szóló törvény.

A közoktatásban napjaink egyik legnagyobb feladata ennek az alapelvnek a megtartása, és megtartatása. Nagyon nehéz, hiszen előkerültek a felvételi kérdések. Előkerültek azok a kérdések, hogy lehet-e a közoktatásban felvételit tartani a középiskoláknak? És ha igen, milyen alapon? Lehet-e szelektálni a tanulók között, és ha igen, milyen alapon? Nem lehet elhallgatni, mert magyar gyakorlat, hogy ha egy iskolába halmozottan hátrányos tanulókat vesznek föl, a szülők egy része kiíratja onnan gyermekét és átviszi egy másik iskolába. Ezért mondtam, hogy a közoktatás önmagában nem tudja megoldani a társadalom minden gondját. Azt is tudják, mert hallották, olyan is előfordul, hogy a település polgármestere tiltja meg az iskola igazgatójának, hogy felvegyék a roma tanulókat. Remélem, Önök legalább olyan jól tudják, vagy még jobban, hogy ez a polgármesteri döntés durva beavatkozás az iskolai ügyekbe, hiszen tanulói felvételi kérdésekben nincsen szerepe egyetlenegy település polgármesterének sem. A törvény erre úgy próbált reagálni, hogy meghatározta a körzethatárokat, illetve a körzethatárok meghúzásának legfontosabb elveit, amelynek az a lényege, hogy az egymás mellett lévő körzetek úgy kerüljenek kialakításra, hogy a halmozottan hátrányos tanulók, gyermekek aránya sehol ne legyen aránytalanul magasabb, mint a szomszéd körzetekben.

Azokon a helyeken, ahol a halmozottan hátrányos helyzetűek száma olyan magas, hogy emiatt nem lehetséges az integrált oktatás megszervezése, két iskolát kellene kijelölni a tanulónak. Ha a lakótelepen halmozottan hátrányos helyzetűek élnek, ott van a lakóhely szerint illetékes iskola. De ha a településen van még kettő, három iskola, akkor ki lehet jelölni megfelelő arányban a másik iskolákat, lehetővé téve, hogy a szülő válasszon, hová íratja be a gyermekét. Ez azért lenne jó megoldás, mert ezen gyermekek esetében az iskolaválasztás szabadsága nem tud érvényesülni, mivel nagyon sok helyen nem fogadják be őket. Így viszont ha van még egy olyan iskola, amelyik nem tagadhatja meg a felvételüket, akkor a szülő választhat, hogy a telepen lévő iskolába íratja, vagy a település másik iskolájába viszi a gyermekét. Ezen túlmenően olyan pályázati rendszert kell kialakítani, amely a befogadó iskolákat támogatja.

Minden iskolának kötelessége, hogy a saját nevelési programjába, pedagógiai programjába beépítse a szociális helyzetét segítő tevékenységet, illetve azokat a tevékenységeket, amelyekkel a hátrányok ellen az adott iskolában fel lehet venni a harcot. A törvény szerint az iskola részt vesz a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátásában is. Én úgy érzem, hogy egy új, megfelelő gyakorlat és a jogi szabályozás összetalálkozása esetén a közoktatás meg fog tudni birkózni a gondokkal és a problémákkal. Az új pedagógiai módszerek megtalálása, bevezetése, az ehhez kapcsolódó különböző eszközök jó segítséget fognak adni.

Annyit tudott még segíteni a törvény, hogy előírta, miszerint a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók óvodáztatását meg kell oldani. Ehhez az új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Tervben kapnak majd segítséget a fenntartók. Meg kell teremteni annak feltételeit, hogy az érintett gyermekek bejussanak az óvodákba, lehetőleg minél korábban. Országos szinten az óvodai férőhelyek száma nagyobb, mint a gyermek létszám. Gond, hogy nem ott van az óvoda, ahol a gyermek létszám nő, hanem ott, ahol adott esetben fogy. Bízunk benne, hogy a pályázati rendszerben megoldást fognak találni erre is.

A másik lényeges, és fontos kérdés a minőségbiztosítás kérdése a közoktatásban. Én azt gondolom, hogy a közoktatás az összes többi ágazat előtt jár. 2000-ben került be a törvénybe a minőségbiztosítás mint feladat, az értelmező rendelkezések közé. A szülői és a tanulói elégedettség elérése a cél. Ez nagyon fontos célkitűzés, amely azt kívánná, hogy az óvodák, iskolák legyenek teljesen nyitottak a tanulók és a szülők felé. Hogy a nyitottság mit jelent, azt nagyon nehéz megfogalmazni. Most nem pedagógiai értelemben gondolok erre, hanem arra a partnerségi kapcsolatra gondolok, amelyik a közoktatási törvényből következik. A munka-törvénykönyv és a közoktatási törvény között nagyon sok eltérés van, de a leglényegesebbet én úgy foglalnám össze, hogy amíg a munkavállaló alárendeltségben dolgozik a munkáltatójának, addig az iskola és a tanulók között nincsen ilyen alárendeltség. Az iskola és a tanuló mellérendeltségi viszonyban van. Amely természetszerűen a törvény elveiből következik és a gyakorlatban kell, hogy megvalósuljon. Ez azért nehéz dolog, mert a tanuló és a pedagógus között mellérendeltségi viszony erősen megkérdőjelezhető abból adódóan, hogy a pedagógus értékeli a tanuló munkáját, és nyilván ez az értékelés olyan eszköz, amely adott esetben a tanuló- szülő- pedagógus kapcsolatot nem teszi felhőtlenné.

A közoktatás minőségértékelési rendszere háromszintű: intézményi minőségértékelés, fenntartói minőségértékelés, országos minőségértékelés. Az a cél, hogy ez a három rendszer érjen össze. Az egész minőségbiztosításnak a középpontjában a szakszerű, hatékony, törvényes működés áll. Amelynek a megoldásában döntő szerepe van az intézményeknek a saját minőségpolitika kidolgozásával és az ehhez kapcsolódó teljesítményértékelés rendszerével.

Az országos mérés-értékelés eredményeit az iskolák megkapják. Amennyiben az iskola nem éri el az átlagos teljesítményt, akkor ennek indokát a fenntartóval közösen fel kell tárnia. Azért a fenntartóval közösen, mert korántsem biztos, hogyha egy intézmény nem úgy teljesít, mint az országos átlag, az csak és kizárólagosan intézményi probléma. Lehetnek fenntartói gondok és problémák is. Egy rendszert még ki kell dolgozni, amely a lemaradt, leszakadó iskoláknak segítséget nyújt a hátrányok leküzdéshez. Ehhez próbálunk programokat kidolgozni az új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv keretében, amelynek egyik nagy programja a mérés-értékelés.

A minőségbiztosítással kapcsolatban felhívom a figyelmet a közoktatási törvényben található tanulói életpálya követésére, amelynek lényege, hogy minden tanuló kap egy azonosító jelet, amelyet feltüntetnek a dolgozatán és így küldik el központi feldolgozásra. Nagyon fontos elem, hogy senki nem tudhatja, hogy az azonosító szám mögött ki rejtőzik, csak az iskola. Az iskola is csak abból a célból, hogy a lehető legjobb fejlődési irányt megtalálja.

Az intézményi, partneri, szülői és tanulói kapcsolathoz kapcsolódik az intézményi nyilvánosság követelménye. A közoktatásról szóló törvény alapján az intézménynek minden dokumentumát hozzáférhetővé kell tennie, ami érintheti a szülőt és a tanulót. Az SZMSZ-ot, a pedagógiai programot, a házirendet hozzáférhetővé kell tenni minden érdekelt részére.