Koppándi János

Információs-kommunikációs metodikai és technológiai háló

Tisztelt Kollégák!

Nem hiszem, hogy nagy újdonságot mondok: pedagógusaink jelentős aránya idegenkedik az IKT-eszközök használatától, a pedagógiai tevékenységbe való beépítéstől. Ez az idegenkedés fakad egyrészt a minden technikai újdonsággal – a kenyérpirítónál bonyolultabb gépezettel – szembeni ösztönös tartózkodásból, de eredhet az ismeretlen szerkezet esetleges kezelési kudarcától való félelemből is. (Nekem van olyan kollégám – egyébként nagyon jó pedagógus –, aki kerek-perec kijelentette, hogy nem hajlandó számítógéppel dolgozni.) És mindezek mellett még nem is említettük a nem egyszer fellelhető szimpla lustaságot, motiválatlanságot, amely minden új módszerben, eljárásban, eszközben csak a feladatok gyarapodását, s ezáltal a terhek növekedését látja meg. Talán ezért is tapasztalható, hogy miközben a különböző kormányzati akciók révén örvendetesen nagy számban jutottak kedvezményesen vagy éppen ingyenesen pedagógusok és köztisztviselők számítógéphez, nem ritka helyzet, hogy a megszerzett konfigurációt nem tudják a megfelelő szinten és hatékonysággal használni.

Általános tapasztalat az is, hogy a számítógépben vagy az Internetben sokan csak egy érdekes „ketyerét”, egyfajta szórakozási eszközt látnak, vagy legfeljebb a szövegszerkesztés elemi szintjére jutnak el, azaz a számítógépet kvázi egy „okos” írógépként használják.

Projektünk ezen a szemléletmódon és hozzáálláson szeretne változtatni. Jól látható ugyanis, hogy a tartózkodás az esetek többségében az ismeretek hiányából fakad, tehát alapvetően az érdek­lődés felkeltését, az informatika világában történő első lépések megtételét kell elősegítenünk. Ez talán önmagában nem tűnik túlságosan nagy eredménynek, de meggyőződésünk és tapasztalatunk, hogy elodázhatatlan és nélkülözhetetlen alapfeltétel pedagógiai kultúránk korszerűsítésében.

Miért van erre szükség? Miért olyan fontos az IKT-eszközök használata? Miért nem elegendőek nekünk a régi, a bevált eszközök, mint a kréta meg a tábla?

A válasz nagyon egyszerű. Míg a különböző fejlesztési forrásokat, valamint pályázatokat felhasználva az iskolák számítástechnikai és audiovizuális eszközállománya jelentős fejlődésen ment keresztül, ezt a legtöbb esetben nem, vagy csak nagyon szűk körben kísérte az eszközök működteté­sé­re hivatott pedagógusok ez irányú szakmai fejlődése. Sajnos nem kirívó eset, hogy egy-egy – egyébként pedagógiailag, valamint szakirányát tekintve jól felkészült – nevelőnek már a videó beállítása a megfelelő csatornára vagy egy számítógép elindítása is problémát okoz, nem is beszélve valamely egyszerű szövegszerkesztési vagy táblázatkezelési feladat elvégzéséről.

Ezzel szemben egyáltalán nem ritkaság az informatikai szakszavakkal dobálódzó (azokat ráadásul meg is értő) tanuló, vagy a számítógépet természetes munkaeszköznek tekintő, s azt ennek megfelelő módon kezelő kisdiák látványa.

Ugyancsak általános tapasztalat, hogy jelenlegi oktatási tevékenységünket jelentős mértékben uralja a tanári verbalitáson alapuló frontális ismeretátadás, amelyet viszonylag ritkán, egysíkúan és igen csak szűk spektrumban válogatva (a tankönyvek képei, tablók stb.) kísér szemléltetés. Ráadásul ez a frontális módszer a diákokat elsősorban befogadó és nem közreműködő alanyként kezeli. Ebből következően szinte természetszerű, hogy bár szorgalmas „sulykolást” követően lehet eredményt felmutatni, az elsajátítás folyamata mégis lassú és alacsony hatékonyságú.

Mindezekhez társul még az a tény is, hogy az egyes nevelési–oktatási intézményekben meglévő metodikai, informatikai ismeretek nem egy esetben az adott iskola falain belül maradnak, nem válnak közkinccsé, s így nemegyszer előfordul, hogy egy pedagóguscsoport olyan projektre fecsérli idejét és energiáját, amelyeket egy másik team már korábban kidolgozott. Gondoljunk csak arra, hogy a pedagógus-továbbképzés során a szakvizsgázó kollégák képzése a legtöbb esetben diplomamunkával, szakdolgozattal zárul, de mi lesz ezen dolgozatok sorsa? Vajon akár csak a közvetlen munkatársi közösségből is hányan tudnak arról, hogy miről is szól az egyébként nem egy esetben kiváló diplomamunka?

Ezen szempontok figyelembevételével intézményünk, a Beszterce-lakótelepi Általános Iskola egy információs és kommunikációs metodikai-technológiai háló felállítását határozta el.

A program alapvető és hosszú távú célja egy olyan informatikai pedagógusképzési és módszertani rendszer kiépítése, amely Salgótarján és kistérsége nevelési–oktatási intézményeire épül.

Nyilvánvaló volt, hogy – már a koordináció és munkamegosztás szükségessége miatt is – a feladat túlnő intézményi kereteinken. Ezért a cél elérése érdekében olyan partnereket kerestünk, amelyek megfelelnek az alábbi szempontok valamelyikének vagy akár többének is:

• Salgótarjánra kivetítve földrajzi elhelyezkedésük közvetve vagy közvetlenül „lefedje” a város pedagógustársadalmát, így kiindulópontját jelenthetik a városon belül megvalósuló IKOMET-hálónak.
• Tanulóik körében jelentős mértékű a – valamilyen szempontból – hátrányos helyzetű gyermekek aránya, illetve az esélyegyenlőség biztosítása érdekében integrált és/vagy differenciált képzést valósítanak meg. (Valljuk, hogy az informatikai és kommunikációs technológia beépítése a tanórákba nem lehet öncél, nem a puszta látványosságot kell szolgálnia. A hátrányos helyzetű gyermekek eleve kevesebb motivációval érkeznek az iskolába, s esélyeiket tovább rontja, hogy számukra sokkal nehezebb és körülményesebb az információhoz jutás, mint szerencsésebb helyzetű kortársaiknak. Az IKT-eszközök alkalmazása a tanórákon tehát egyfelől a motiváció felkeltésére, erősítésére szolgál, másfelől az ismeretszerzés különböző módjaira igyekszik megtanítani a tanulókat.)
• Pedagógiai programjukban hangsúlyos szerepet kap az alapkészségek fejlesztésének fontossága. (Be kell látnunk, hogy megfelelő írás, olvasás vagy alapvető logikai képességek hiányában ismeretszerzésről, különösen önálló ismeretszerzésről, vagy a megszerzett ismeretek önálló alkalmazásáról nem lehet szó. Nyilvánvaló, hogy csak biztos alapokra építkezve lehet bevezetni a gyerekeket az informatika, illetve a kommunikációs technológia világába.)

Társulásunk egyöntetű álláspontja, a konzorcium működési alapelve, hogy – bár az informatikai eszközállomány fejlesztése folyamatos, abba nem hagyható feladat – a hangsúlyt a „hardverről”, azaz a gépállomány gyarapításáról a „szoftverre” kell áthelyezni, azaz a munkatársakat fel kell készíteni az informatikai és kommunikációs technológia szakszerű és széleskörű alkalmazására.

Ennek megfelelően a projekt közvetlenül a konzorciumot alkotó intézmények pedagógusait célozta meg. Eszerint a konzorcium tagjait tekintve kilenc különféle tematikájú képzésen összesen 79 pedagógus vett részt. Volt kolléga, aki a program keretében több tanfolyamon is részt vett, így ez összesen 202 képzési helyet jelentett.

Ez azonban csak a projekt tartalmából fakadó elsődleges, közvetlen képzések eredménye. A továbbiakban ún. belső képzések során közvetett célcsoportokként tekintünk a társulás intézményeinek azon pedagógusaira, akik az elsődleges képzéseken nem vettek részt. De közvetett célcsoportként számítunk a konzorcium iskoláinak vonzáskörzetébe tartozó nevelési–oktatási intézmények pedagógusi és szülői közösségeire is. S hogy az elképzelés ne csak elképzelés maradjon, hanem gyakorlattá is váljon, az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesületével együttműködve a konzorcium minden egyes intézményét képzési hellyé is akkreditáltattuk, illetve minden iskolából 2-2 főt vezető oktatói tanfolyamra iskoláztunk be. Így ma már ezek az intézmények az ISZE égisze és szakmai felügyelete alatt maguk is akkreditált képzéseket hirdethetnek és tarthatnak.

Hogyan épül fel a projekt?

A program első szakaszában akkreditált pedagógus-továbbképzések keretében a nevelők felkészítése zajlott. A képzések tervezése három fő irányt követett:

a) Alapképzések

E területen a számítógépes és az Internetes alapismeretek elsajátítása volt a fő cél, de ide sorolhatók még az ECDL-vizsgára felkészítő tanfolyamok is. E körbe főleg azok a pedagógusok tartoztak, akik nem rendelkeztek számítástechnikai ismeretekkel, s akiknél a technológia megismertetése, az azzal való barátkozás, s ezen keresztül a szemléletmód formálása volt az elsőrendű feladat.

b) Speciális képzések

A megfelelő előképzettséggel már rendelkező pedagógusokat szakosított irányú képzésekre orientáltuk. (Ilyen volt például a prezentációszerkesztés, a Comenius LOGO oktatása, a multimédiás képzés)

c) Vezető oktatók képzése

A program egyik máris kézzelfogható eredménye, hogy a konzorcium intézményei felkészültek a képzési bázis feladatának ellátására. Az intézmények informatikatanárainak szólt a vezető oktatói képzés, amelynek elvégzése után a kiképzett pedagógusok alkalmassá váltak tanfolyamok vezetésére. A képzés ilyen irányú kiterjesztése az egyik lehetőség arra, hogy a program a projektidőn, azaz a 18 hónapon túl is folytatódjék.

A második szakasz feladataként a képzésben részt vett pedagógusok iskolai belső képzések során adják át ismereteiket saját nevelőtestületük azon tagjainak, akiket a projekt korábbi szakasza nem érintett. A belső képzések lebonyolítására többféle módszer is adódik:

• az iskola szervezhet a dolgozóinak belső, intézményi tanfolyamot a kiképzett vezető oktató irányításával;
• indulhat képzés, ahol az oktató egy tanfolyamot már végzett kolléga;
• történhet az ismeretátadás nevelési vagy munkatársi értekezleten, előadás formájában, de megvalósítható a képzés bemutató foglalkozások keretében is.

Bár ezek a formák többnyire nem akkreditált képzések, mégis fontosnak tartjuk mind az ismeretek átadása, mind a pedagógusok szemléletének szélesítése és korszerűsítése céljából.

A program harmadik szakaszaként az intézmények informatikai és didaktikai specialitásait figyelembe véve megkezdődik az IKOMET-háló kiépítése, valamint a kistérségre való kiterjesztése.

Várakozásunk szerint a projekt tovább bővíti az intézmények módszertani eszköztárát is. A továbbképzések révén a kollégák új eszközökkel, módszerekkel ismerkednek meg, amelyek várhatóan inspirálóan hatnak reájuk, mozgósítja innovatív energiáikat. Ez végső soron egy színesebb, lendületesebb, gazdagabb metodikájú ismeretátadást eredményez, s így mind a tanulót, mind a pedagógust nagyobb sikerélményhez juttatja.

A program végső eredményeként (vagy inkább folytatásaként) tehát az ún. IKOMET-hálónak a kiépítését szándékozunk megvalósítani. Ez a háló egy módszertani, képzési rendszert jelent, amelynek hatóköre Salgótarjánra, továbbá annak kistérségére terjed ki.

A háló metodikai részeként az e-tanulás/tanítás adaptálható eljárásait, módszereit próbáljuk meg minél szélesebb körben megismertetni. Ezt egyrészt konferenciákkal (intézményünk, a Beszterce-lakótelepi Általános Iskola az ötletadója, rendezője és házigazdája a 2002-ben megindult s évente megrendezésre kerülő Kistérségi Pedagógiai Konferenciának), másrészt nyilvános bemutatókkal kívánjuk megvalósítani.

Projektünk címében nem véletlenül szerepel a „technológiai” szó. Nem egyszer tapasztaljuk ugyanis, hogy az egyes intézmények közötti kapcsolattartás csak spontaneitásra vagy személyes barátságokra épül. A rendszeres kapcsolattartást az időhiány, vagy egyszerűen csak a kényelmesség, esetleg a rosszul értelmezett presztízsféltés akadályozza.

Erre válaszul határozott úgy a konzorcium, hogyha nem oldható meg a rendszeres személyes találkozás, akkor teremtsük meg a lehetőségét a technikai kapcsolatfelvételnek. Azaz: a konzorcium minden tagja köteles egy honlapot létrehozni, amelyen egy külön rovatot kell szentelnie az iskolájában folyó szakmai munkának. Első lépésként úgy döntöttünk, hogy e rovatba az elmúlt három évben szakvizsgázott kollégák diplomamunkáinak címét, szerzőjét, annak elérhetőségét, valamint a munka rövid tartalmi kivonatát kell felvinni. Így, ha van egy kis szabadidőm, elegendő csak a legközelebbi gép mellé leülnöm, végigszörföznöm az említett honlapokon, s ha találok kedvemre való témát, máris tudom, kihez kell fordulnom.

Ugyancsak a technológiai háló fogalmához tartozik a ma már iskolák számára is elérhető és megvalósítható videokonferenciák megszervezése.

Természetesen nem azt állítom, hogy mindezek feleslegessé teszik a személyes találkozásokat, eszmecseréket. De bizonyosan előnyük, hogy sűrűbbé, rendszeresebbé és főleg sokkal szélesebb körűvé tehetik az intézmények közötti kapcsolattartást, s ezáltal megalapozottabb, aktívabb és intenzívebb személyes kommunikációt eredményezhetnek.

Pályázatunk elsősorban a pedagógus-továbbképzés anyagi fedezetére irányult. A projekt kifutásával a továbbképzések természetesen nem szűnnek meg, hisz minden nevelési–oktatási intézmény – így a konzorcium tagjai is – a pályázattól függetlenül is rendelkeznek pedagógus-tovább­képzési programmal. E program meglétét és megvalósítását törvényi kötelezettség írja elő, megvalósulását állami normatíva segíti. Társulásunk tagjai kifejezték azon szándékukat, hogy a projekt kifutása után is fokozott figyelmet fordítanak az információs és kommunikációs technológia beépítésére a pedagógiai folyamatokba, s ennek egyik feltételeként az ez irányú képzések is nagyobb hangsúlyt kapnak a továbbképzési tervek összeállításánál.

Az intézményi/szervezeti fenntarthatóságot a már többször említett IKOMET-háló biztosítja, melynek koordinátori szerepét a Beszterce-lakótelepi Általános Iskola vállalta fel. A megfelelő működtetés esetén – erre lehetőségeink és feltételeink is adottak – nemcsak a konzorcium jelenlegi tagjai közötti kapcsolat erősödik, hanem a kistérségre való kiterjesztéssel újabb intézmények válnak a rendszer részeseivé, előnyeinek élvezőivé.

Végezetül engedtessék meg nekem egy személyes vallomás: amikor az alapötletet először jártuk körbe, az is vezetett minket, hogy hogyan tudnánk a kiírt pályázatból minél nagyobb részt kikanyarítani. Aztán a kidolgozás és a megvalósítás során egyre több és egyre jobb elgondolások születtek, s ma már egy-egy igazgatótanácsi ülés valóságos ötletbörzét jelent, amelyen újabb és újabb lehetőségek merülnek fel. A projekt elején az elérhető anyagi források jelentették a fő vonzerőt, mára már sokkal jobban izgat minket az IKOMET-háló jelene és jövője.

Tisztelt Kollégák! Köszönöm, hogy meghallgattak.