Deliné Dr. Fráter Katalin

Az erkölcsi nevelés feladatai az óvodában a 21. században az Óvodai nevelés országos alapprogramja szellemében

 

1.) Az erkölcsi nevelés szüksége, kívánatos hangsúlya

Daniel Goleman írja az 1998-ban megjelent Érzelmi intelligencia c. művében: „Vannak olyan idők, amikor a társadalom szövete rohamosan bomlik, amikor önzés, erőszak, rosszindulat mételyezi az emberi együttélést. Ilyenkor az érzelmi intelligencia szorgalmazása, az érzelmek, a jellem és az erkölcs kapcsolata központi kérdéssé válhat. A felmérések szerint a mostani gyermekgeneráció az előzőnél hajlamosabb az érzelmi zavarokra, a magányra, a depresszióra, a dühre, féktelenségre, idegességre, szorongásra, indulatosságra, agresszióra…” (I. m.).

A fenti gondolatokkal összecseng Kopp Mária magatartáskutató véleménye, ami az Új Pedagógiai szemlében 2001. januárban jelent meg a fiatalok érzelmi, szociális problémáiról. Szerinte egy szomorú jelenségnek lehetünk tanúi: elsősorban a perifériára kerülő családokban megingott a hovatartozás érzete, gyengült a biztonságérzet. A szocializációs problémák nemkívánatos védekező és támadó mechanizmusokban nyilvánulnak meg. Ezek nem oldják fel a konfliktusokat, általuk kirekesztődnek a nehezen beilleszkedők a társadalomból.

Az óvodai nevelés ellátó, gondozó funkciója után, ha lehet rangsorolni a funkciókat, a speciális kortárskapcsolatban történő szocializációt emelhetjük ki. A gyakorlatban azonban mintha háttérbe szorulnának az ismeret-feldolgozó, tanulásszervező tevékenységben, a szociális tanulást segítő feladatok, az erkölcsi érzelmek és a morális tudatosság megalapozása. Ennek jelenleg több oka van:

• Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának feladatrendszerében a szocializálás és az érzelmi nevelés jelenik meg, a klasszikus műveltségtartalom szerinti felosztás helyett. Ez a korszerűbb rendszerezés a fejlesztendő képességek oldaláról közelíti a feladatokat, tekintette a „kimenetben” megfogalmazott fejlettségi mutatókra. A szocializálás tartalmi kérdései, a morális tartalom, a helyi programokban került kifejtésre. A többféle tevékenységrendszerben (játék, munka, tanulás és a műveltségtartalmakat hordozó tevékenységek rendszerében: pl. mese, vers, kézimunka stb.) azonban kevésbé került kidolgozásra az erkölcsi tartalom, háttérbe szorult a speciális képességekhez viszonyítva.
• Az óvodai csoportok magas létszáma csökkentheti az erkölcsi nevelés hatékonyságát. Az óvodapedagógus (egy felnőtt és kb. 30 gyermek) legjobb szándéka ellenére sem tus a tevékenységekben közvetlenül részt venni, személyes kapcsolatot teremteni minden gyerekkel és helyzetben az érintettekkel nyugodtan kommunikálni. Kohlberg az erkölcsi fejlődés folyamatának íveként a heteronóm, azaz külső megerősítéstől függő magatartásról, az autonóm, belső vezérlésű magatartásig vezető utat jelöli meg. Ez a folyamat a szocializáció és az ív a külső szabályoktól a belső indítékokig való eljutás. Ha a folyamat tartalmát vizsgáljuk, akkor Kohlber (és Piaget) szerint az egyén az impulzív-egocentrikus viselkedéstől az erkölcsi értékek elsajátításával eljut a másik érdekeire is tekintettel lévő normatartó-altonisztikus erkölcsi magatartásig.

Bábosik István Az iskolai nevelés hatékonyságának mutatói c. tanulmányában (Új Pedagógiai Szemle. 2000. I. 4. sz. 7. old.) idézi a szociális tanulás három tényezőjének szoros összefüggéseit elemző nézeteket. (Kohlber L., Burkin K., Scholler K.). Ezek szerint: a tevékenység, az interakció és a kommunikáció összefüggésrendszerétől függ az egyén, a mintát átvevő személy morális fejlődése. A magas létszámú óvodai csoportban ez az összefüggésrendszer is sérülhet. Mindezt az óvodapedagógus működteti, nem automatikusan funkciónál. A gyermek számára közvetlenül érzékelhetővé kellene tenni a helyzeteket, felhívni a figyelmet, közösen keresni az optimális megoldásokat, és érvekkel orientálni az erkölcsi érzelmeket és gondolatokat.

• Az ismeretek feldolgozásában a fejlesztés gyakran leszűkül. Elsősorban a tartalomhoz, tevékenységhez kapcsolható speciális képességekre irányul, és nem a teljes személyiséget érinti. Így aztán az információk elsősorban az értelmet aktivizálják, kevésbé az érzelmeket, az erkölcsi értékeket.
• A klasszikus feladatrendszerben az erkölcsi nevelés feladatai átfogó, jól kidolgozott tartalmakban jelentek meg. Néhány új terminológia és nevelési érték, mint pl. az individuális nevelés, az egyéni eltérések toleranciája, az alkalmazkodást kiegészítő önérvényesítés háttérbe szorította a korábban túlhangsúlyozott közösségi értékeket. Az óvodapedagógusok közül sokan elbizonytalanodtak, kellenek-e korlátok, hol lehet korlátot állítani, az önkiteljesedésnek vannak-e korlátai, a gyermekek szükségleteinek kielégítésén túl milyen módszerekkel lehet és kell újabb és magasabb szintű, pl. erkölcsi szükségleteket kialakítani.
  További kérdés: milyen szinten lehet megalapozni a gyermekekben a „mi” érzését, az összetartozás élményeit akkor, amikor a társadalomban az önérvényesítés, a karrierépítés, az egyén kiteljesedése, a teljesítményközpontúság, mint túlhangsúlyozott értékek vannak jelen.
• A családokban is tapasztalható egy elbizonytalanodás. A hagyományos, tradicionális értékekhez kötődőkben felmerülnek a kétségek: életre nevelne-e? Hogyan lehetne megteremteni a stabil és változó értékek harmóniáját, hogyan lehetne felkészíteni a gyermekeket a humanisztikus életre és a változó világ erkölcsi kihívásaira?
  Bábosik István (I.m.) felteszi a kérdést: hogyan értelmezhetjük a szociális és morális erkölcsis egyént? Véleménye szerint csak terminológiai különbség van köztük. A nevelés célja: a gyermekkép erkölcsi szokásokat, magatartásmódokat és érzelmeket is tartalmaz, tehát a nevelés keretében egyszerre formáljuk a szociális és morális lényt.
  A szociális magatartás hordozza mindazon értékeket, amelyeket az adott társadalom erkölcsi értékként kezel. A társadalmi erkölcsi értékekkel való azonosulás vagy szembefordulás alapján minősítjük az egyént szociális, ínadaptált, antiszociális vagy deviáns magatartásúnak.

2.) Az óvodai erkölcsi nevelés kérdései

 

Az erkölcsi fejlődés szociális tanulás folyamatának több szempontú elméleti megközelítése ismert (Piaget, Kohlberg).

• Az óvodáskor elején, a kezdeti szakaszban a felnőtt által közvetített szabályokhoz alkalmazkodik a gyermek, külső megerősítés alapján cselekszik. A magatartás- és tevékenységformák megerősítése, illetve beépítetése a szokásos alakítására, a nem kívánatos szokások gyengítésére irányul.
  Ez a kondicionálás alapozza meg a szokások rendszerét. A magatartás, cselekvés etikai tartalmát a gyermek még nem ismeri.
• A következő fejlődési szakaszban a felnőtt-gyermek között kialakuló érzelmi kapcsolat, érzelmi kötődés alapján zajlik a tapasztalt minta, modell követése. Az érzelmi azonosulás feltétele a felnőtt (óvodapedagógus) és a gyermek rendszeres interakciója. A szeretett felnőttnek való megfelelés motivál, és ez segíti a szabályok elfogadását. A szerepátvételt a szerepempátia gyorsítja.
• A harmadik szakasz hosszú távú folyamat, amelyben a gondolkodás fejlődésévek a szabályokat már kognitív úton is feldolgozza a gyermek, a fiatal. Tapasztalati, a felnőttektől származó ismeretei és érzelmi azonosulása eredményeként kialakul a saját, belső indítékokkal megerősített szabályrendszere. Csökken a külső kontroll szerepe. Erkölcsi helyzetekben már választani képes a magatartásmódok közül.
  A 6 éves gyermekek többsége már eljut a szabályismeret szintjére, megfogalmazza azokat, és képes ismerős élethelyzetekben erkölcsi ítéletet alkotni, a helyes és helytelen magatartásmódokat megkülönböztetni. Az ítéletekben saját érdekeik mellett kezdenek érzékennyé válni mások szempontjaira is (például eszközök megosztása, átadása, segítségnyújtás, együttérzés).
  Az ínadaptált, nehezen nevelhető gyermekek megtapadnak az engedelmesség szintjén. Sok konfliktust élnek meg, ezért elsősorban a fenyegetettség motivál, magatartásuk függ a felnőtt kondicionálásától. Az érzelmi azonosulás, a szerepempátia hiánya következtében a minta nem hatékony. A kognitív szabályfelidézés kialakul ugyan, de nincs belső indíték.
  A mintakövetés mechanizmusának megítélésében eltérnek az elméletek. Schaffer (1985.) az erkölcsi fejlődésről írt művében elemzi kísérleti tapasztalatait. Szülők-gyermekek interakcióit vizsgálták. Az ún. indukciós eljárást alkalmazták, amelynek lényege: a problémahelyetek megbeszélése, a megoldást jelentő szabályok keresése, megfogalmazása. A gyermekeket a következmények átgondolására, mások helyzetébe való beleélésre serkentették. Az interakcióban a szabállyal való azonosulás a gyermekek aktivitásán keresztül jött étre. A távolságtartó, kész szabályokat közvetítő felnőtt, közvetlen kapcsolat nélküli modellközvetítése kevésbé volt hatékony.

A szocializáció folyamata erkölcsi helyzetek és konfliktusok sorozata. A problémamegoldást, konfliktusfeloldást kereső magatartás fejlesztése érdekében alakult ki a pedagógia sajátos ága: a konfliktuspedagógia, amely a konstruktív pedagógia rendszerébe sorolható.

Az irányzat szerint az erkölcsi konfliktusok megoldásának módja a gyermekek bevonása, az önálló helyzetfelismerés képességének megalapozása.

A megoldáskeresés menete:

• A probléma tudatosítása (mi a probléma?),
• Az okok feltárása (mi okozta?),
• Az érintettek (a szituációban érdekeltek) szempontjainak megismerése, megbeszélése (ki mit szeretne?),
• A lehetséges következmények mérlegelése,
• A felnőtt-gyermek számára megfelelő megoldási mód kiválasztása.

Az eljárás hatékonyságának feltétele a félelemnélküliség. A tevékenységekben keletkeznek a konfliktusok, ugyanitt alakulnak ki az interakciók, amelyek megjelenési formája a kommunikáció. Mindhárom „mozzanat” együttesen közvetíti a felnőtt követelményeit, etikai mintáját, a gyermekek tapasztalatait, érzéseit és gondolatait.
Az erkölcsi nevelés folyamatában a tevékenységek, interakciók és a kommunikációk hatékonysága a szabályokat, értékeket közvetítő pedagógus megnyilvánulásainak, stílusának függvénye (cselekvő és verbális megnyilvánulások). A tekintélyelvű, autoriter stílus, amely kész, sztereotip szabályokat, megoldásokat közvetít, nincs tekintettel a helyzetek konkrétságára, egyediségére, a résztvevők személyiségére. Az erkölcsi nevelés direkt útja az óvodáskorúaknál kevésbé hatékony, ezért kerülendő.
A kognitív fejlesztés egyoldalúságának felszámolására, ellensúlyozására indult útjára az USA-ból az AFFEKTÍV NEVELÉS mozgalma, amely nem az érzelmeket használja fel a nevelés céljára, hanem magát az érzelmet neveli.

Hogyan fejleszthetők az érzelmek?

• Meg kell tanítani a gyermekeket saját érzelmeik befolyásolására (a konfliktus helyzetekben pl. ne verekedéssel; agresszióval reagáljon),
• A saját szempontjainak érvényesítésére ne kezdjen görcsös hárításokba,
• Legyenek érzékenyek mások szempontjaira, érzéseire,
• Tanuljanak konfliktusmegoldó stratégiákat (a felnőtt modelláljon minél több megoldást),
• Tanítsuk meg az érzelmek kifejezésének, kezelésének technikáit,
• Az ismeretek gyarapítását kísérelje az erkölcsi érzelmek fejlesztése.

Az affektív nevelés mozgalma szerint mindezt élethelyzetekben lehet fejleszteni.

Összességében, óvodában az alábbi kezdési módokat alkalmazhatjuk az érzelmek fejlesztésére:

• Jobb frusztrációtűrés és haragkezelés,
• Kevesebb verbális és cselekvő agresszió (az agresszió levezetésének humanizált formái: mozgás, versenyjáték…),
• A harag, indulat kulturáltabb kinyilvánítása,
• Kevesebb szorongáskeltő terhelés,
• Kevesebb kudarc a konfliktusok lerendezésében (kizárás, szeparáció…),
• Pozitív érzések erősítése,
• Stressz kezelő, relaxáló technikák,
• A magányosság, gátlásosság oldása,
• A sikerélmények növelése,
• A „Három K” törvénye a nevelési helyzetekben:
  • Kommunikáció (megbeszélés, érzelmek és gondolatok kifejtése),
  • Konszenzus (egyezkedés, megegyezés),
  • Kooperáció (együttműködés a megoldásban).

A szabályokhoz nehezen alkalmazkodó gyermekek esetében elterjedt az ún. EDUKATÍV viselkedésközelítés, amelynek lényege: rendszerszemlélettel közelíti a gyermekek viselkedési problémáit.

A megközelítés lényege:

• A szabályok átlépésének mindig összetett okai és következményei vannak (multikauzális jelenségként kell kezelni).

• Az okok kölcsönhatásának megértése: vannak kiváltó okok, pl. a szeretethiány a családban, fenntartó ok: a gyermek szeretetigénye, szükséglete (sok kudarcos konfliktus újabb szeretethiányt gerjeszt).

• Ugyanazon motiváló erők (pl. szükségletek) egyénenként más és más módszerekkel nyernek kielégítést. A szeretetigényt az egyik gyermek a felnőttnek való megfelelésével elégíti ki, így szerzi meg a figyelmet, a másik az agresszióval éri el ugyanezt.

• A döntések előtt mérlegelni kell minden ható tényezőt.

Az erkölcsi nevelés feladatainak megközelítése új szemponttal bővült. A szocializációs célok mellett meg kell teremteni az egyediség,, az individuum védelmét is. A gyerek megtanulja a közös tevékenységek, közös élet szabályait, elsajátítja szokásait, kialakulnak baráti kötődései, megjelennek a csoporthoz tartozás érzései. A személyesség, az egyén megjelenítése és egyediségének megőrzése a szocializációval összhangban valósítható meg. A szocializációs célokban az egyéni eltérések, a szoci-kulturális háttér értékpluralizmusa, a gyermek eltérő tapasztalatai is beépülnek.

A személyiség érvényesítésének kialakultak a technikái, feladatai:

• A gyermekek közös tulajdona mellett az egyéni, személyes tulajdonok (tárgyak, kedvenc gyűjtemények, „az én mesekönyvem”) megjelenése, a mások tulajdonához való jutás szabályainak megtanítása.
• A gyermekek személyiségének védelme (az együttességhez és az elkülönülésekhez való jog),
• A családi kötődések erősítése, az identitás megalapozása, a gyermekek eltérő családi hátterének megismerése,
• A családi élmények, történések ismeretében a gyermekek egyéni különbségeinek tolerálása.

A szocializációs feladatok a személyiség formálására irányulnak. E két folyamat, egymástól elválaszthatatlan. A szociális lény és az egyedi, megismételhetetlen egy személyiség.

A gyermekek tevékenységeinek megszervezésével tudatosan befolyásolhatók az erkölcsi szokások, érzelmek, a szocializáció és a személyiség védelme.

Néhány eljárás a szocializáció támogatására:

• A szabályok közös létrehozása (a 6 éves gyermekek csoportjában) a konfliktushelyzetek megnyugtató megoldása érdekében,
• A tér tagolása, a kisebb csoportok nyugodt, biztonságos együttműködésének segítésére (a védettség érzésének erősítése, a kooperáció lehetőségének biztosítása, a kommunikáció, közös tevékenységek kulturált szokásainak alakítása),
• Az eszközökkel történő szocializálás lehetőségeinek kiaknázása,
• A mikro csoportos munkaformával az együttműködés készségének formálása (alkalmazkodás és önérvényesítés gyakorlása),
• A gyermekek érzelmi kötödéseire tekintettel a kapcsolatok ápolása (alvásnál, feladatok végzésében, tá lati programok előkészületeiben),
• A feszültségeket levezető tevékenységek szervezése (a szükségleteknek megfelelően),
• Az ismeretek feldolgozásában az erkölcsi értékek, érzelmek indirekt közvetítése (pl.: humanizmus, hazaszeretet megalapozása),
• Konstruktív nevelői magatartással a gyermekek választási döntési készségeinek erősítése,
• Konfliktushelyzetekben a kívánatos megoldások szükség szerinti modellálása,
• A kötetlen tevékenységekben az eredményre törekvés, kitartás, újrakezdés, önkorrekció, segítőkészség szokásainak alakítása.

Az óvodai nevelés gyakorlaténak napjainkban aktuális feladata: felkészülni a minőségfejlesztési rendszer kiépítésére és a HOP-ban megjelenített pedagógiai értékek nyomon követésére a gyermekek nevelésének folyamatában. A teendők nem vonhatják el a figyelmet a gyermekek erkölcsi neveléséről. Az óvodai nevelés minősége elsősorban a gyermekek erkölcsi szokásaiban, magatartásában keresendő.

Az óvodapedagógusok véleménye azt igazolja, hogy külső szülői, iskolai, önkormányzati erők nyomására erősödött a teljesítmény-centrikus, tudásközpontú nevelés, aminek következtében a preferált érték: az ismeretek mennyisége, a speciális képességek fejlesztése.
Ugyanakkor az óvodákban 7 éves korig visszamaradó gyermekek többsége szociálisan éretlen. Ezért indokolt a szocializációs, morális célok hangsúlyosabb felvállalása.

Dr. Deliné dr. Fráter Katalin

Főiskolai tanár

1.sz. melléklet

AZ ÓVODAI ERKÖLCSI NEVELÉS MAI DILEMMÁI

 

• A szocializáció, individualizáció viszonyának, terminológiák tartalmának értelmezése.
  A gyakorlati nevelőmunka egyensúlyteremtő problémái.
• A moralitás, az erkölcsi nevelés feladatainak tartalmi elemzése, az óvodáskorú gyermekek életkori jellemzőinek szerepe a nevelés folyamatában.
• A konstruktív pedagógia térhódításával a felnőtt-gyermek viszony, a szabályok kialakításának, a tevékenység- interakció-kommunikáció biztosításának kérdései.
• Hogyan lehet hatékonyabbá tenni az erkölcsi érzelmek fejlesztését az ismeretek feldolgozásában?
• Milyen erkölcsi tartalmakat lehet indirekten közvetíteni az egyes témakörökben?
• Milyen módszerekkel lehet a gyermekeket konfliktusmegoldó stratégiákra felkészíteni?

2.sz. melléklet

AZ ERKÖLCSI NEVELÉS FELADATRENDSZERE AZ ÓVODÁBAN

(részletek)

 

1. A csoportélet szabályaihoz való viszonyulás

• A magatartás szokásai (udvariasság)
• Az együttes tevékenységének szabályai
• A társakhoz való viszony szabályai, szokásai (erkölcsi érzelmek)
• A tevékenységekben szükséges szabályok, szokások (egyéni tevékenység)
• A csoportélet szokásai, hagyományai
• Ünnepek (csoportos, személyes, családi és egyéb ünnepek) hagyományai…

2. Humanizmusra nevelés

• Szülők, idősek a másik nem tiszteletre nevelés
• A kisebbek, esélytelenebbek védelmére nevelés
• Tolerancia, együttérzés, segítőkészség…
• Más népek, kultúrák, életmódok, szokások és gyermekeik megismerése…

3. A hazaszeretet megalapozása

• A szűkebb és tágabb környezethez való viszonyulás alakítása (lokálpatriotizmus a tájhoz, településhez, országhoz való kötődés érzelmi megalapozása)
• Tárgyi kultúra, népszokások, néphagyományok, jeles napok megismertetése.
• Tájékozódás a településen, a változások, gyarapodás megismerése…
• Alapvető társadalmi ismeretek
• A haza szimbólumainak megbecsülésére nevelés…

 

4. A munkára, kötelességre nevelés

• Otthoni megbízatások
• Óvodai rendszeres és alkalmi megbízások
• Önellátó, célszerű, hasznos munkajellegű tevékenységek…
• A munka sokféleségének megismerése
• A családok, családtagok munkájának megismerése…
• A környezettel kapcsolatos rendszeres ápolási teendők

 

5. A gyermek énképének alakítása

• Identitástudat, családhoz kötődés
• A családtagok bevonása az óvodai életbe
• Hobby a családban
• Közös élmények a csoporttal, a családokkal
• A családokban élő idősebb generáció bevonása (hagyományápolás, gyermeknevelés…)

 

BIBLIOGRÁFIA

• Bábosik István: A nevelés elmélete és gyakorlata, Budapest, 1999, Nemzeti Tankönyvkiadó
• Durkin, K.: A szociális fejlődés szociális természete (Hewstone M., Stroebe W., Godol J. P., Stepheson G. M (szerkesztő) Szociálpszichológia, Budapest, 1997, Közigazgatási és Jogi Kiadó
• Goleman, D.: Érzelmi intelligencia, Háttér Kiadó, Budapest, 1995.
• Pléh Csaba: Pszichológiatörtének, Gondolat Kiadó, Budapest, 1992.
• Piaget, J.: A viselkedés mint a fejlődés hajtóereje. Budapest, Akadémia Kiadó 1988.
• Szekszárdi Júlia: Piaget és Kohlberg nyomában. I. rész. Új Pedagógiai Szemle 2000. április I. évf. 4. sz. 12-23. P.
• Zsiniszky László (szerk.): Magatartásminták azonosulás. Gondolat Kiadó. Bp.. 1987.
• Váriné Szilágyi Ibolya: Az erkölcs a néző és a cselekvő szemszögéből. Scientia Humana, 1994.