Vargáné Szabó Györgyi
A COMENIUS I-II. intézményi modell bevezetésének tapasztalatai, anomáliái
Viszonylag kevés tapasztalat van még a közoktatásban a minőségbiztosításról. Én Comenius II. tanácsadó vagyok (Horváth & Dubecz Oktatási Tanácsadó) három intézménnyel (két óvoda és egy iskola) dolgozom együtt, minőségbiztosítási tréningeket tartok, melyeken már több mint 100 pedagógus vett részt. A saját intézményemben eleget tettünk a Comenius I Intézményi modell követelményeinek. Az így nyert információk azok, amelyeket tapasztalatnak tekintek.
Előadásom első részében arról szeretnék beszélni, hogy milyen volt a Partnerközpontú gondolkodás megerősödésének folyamata, milyen örömeink, nehézségeink voltak.
A nyitott önértékelés célja, hogy az intézmény minden dolgozójának részvételével végiggondoljuk, hogy milyen az intézmény most, hogy kialakítsunk az intézmény működéséről egy szubjektív képet.
A külső intézménykép kialakítása könnyebb, mert azt kell összegyűjtenünk, hogy mit gondolunk arról, hogy mit szeretnek és mit nem szeretnek nálunk a gyerekek, a szülők, s milyen elvárásaik vannak.
Listát készítettünk a szülők és a gyerekek feltételezett pozitív és negatív véleményéről. Fontos, hogy ezek lehetőleg konkrét dolgok legyenek, például:
- a gyerekek nem szeretnek pihenni,
- szeretik a kirándulásokat,
- szeretik a mesét,
- szeretik, ha reggel fogadja őket az óvónő.
Megnéztük, hogy a gyermek- és a szülő lista koherens-e?
A belső intézménykép kialakítása nehezebb, mert ez már igazán rólunk szól. Swot -analízissel gyűjtöttük össze az intézmény erősségeit, gyengeségeit.
A dolgozóknak a következő kérdéseket tettük fel:
- Mi az, ami miatt szeret az óvodába jönni, mi az, amit jól csinálunk?
- Mi az, ami miatt naponta bosszankodik, amit nem szeret itt, amit nem jól csinálunk?
- Mik azok a külső hatások, amik veszélyeztetik az intézmény működését?
- Mik azok a külső lehetőségek, amelyek segíthetik az óvoda működését?
Az erősségek könnyebben gyűltek. Igazán a gyengeségeinkkel volt nehéz szembenézni. Nem könnyű kimondani azt, hogy mivel vannak gondjaink, melyek azok a folyamatok, amelyek ma nem működnek úgy, ahogyan szeretnénk. Fontos volt, hogy a dolgozók érezzék, hogy itt nem róluk van szó. Nem arról beszélünk, hogy ami nem jó, azért ki a felelős, ki a hibás, hanem egyszerűen meghatározzuk, hogy most ez van nálunk. Az a fontos, hogy tudjuk, hol a baj, mert csak így tudjuk majd kijavítani.
Megkerestük az intézményre kívülről ható veszélyeket és lehetőségeket is. A veszélyek ellen védekező stratégiát dolgozunk majd ki, tudni fogjuk, hogy mit tegyünk, ha szükségessé válik. A lehetőségek a gyengeségeinket fordíthatják át erősségé, ha jól tudunk gazdálkodi velük.
Nagyon szép és örömteli feladat volt az értékeink összegyűjtése. Fő kritériumunk az volt, hogy azt tekintjük értéknek, ami tetteinkben megnyilvánul. Azért nehéz ez, mert eddig oktrojált értékrend volt jellemző az intézményekben és nem a saját. Nem volt igazán szükség arra, hogy azt mérlegeljük, hogy mi hogyan gondolkodunk a dolgokról.
Jó érzés volt, hogy most is megmutatkozott, hogy az elvekben, gondolkodásban mennyire egységes a teljes dolgozói kör. A technikai dolgozók is értéknek tartják nálunk az óvoda programját, az érzelmi biztonságot a gyerekek számára.
Az eddig elkészült gyerek, szülő, dolgozói listát és a súlyozott értékeket egymás mellé téve megnéztük, hogy azok koherensek-e. Az így gyűjtött adatokat összehasonlítottuk a programunkkal, és örömmel láttuk, hogy a lefedettség tökéletes. Ha nem így lett volna, akkor javítunk, kiegészítünk.
A belső intézménykép kialakításának záró aktusa az értékekre épülő küldetésnyilatkozat megfogalmazása volt.
Az intézményi filozófia megfogalmazása önmeghatározás.
Küldetésnyilatkozat irányt mutat, kijelöli merre akarunk menni, miről szól az intézmény, mi végre vagyunk. Kinek, mit, hogyan akarunk szolgáltatni? Mi a fontos nekünk? Miben hiszünk, és miben vagyunk mi egyediek? Ezt már a nevelési program írásakor elkezdtük átgondolni.
A küldetést mindenki aláírta, magáénak érzi, együtt, mi mindannyian fogadtuk meg, hogy mindent megteszünk a teljesítéséért.
Elkészült tehát a küldetésnyilatkozat, ismerjük az értékeinket, erősségeinket, gyengeségeinket. Most azt kellett megnéznünk, kik a közvetlen és közvetett partnereink, mivel elégedettek és mivel nem az intézményben, mik az elvárásaik.
Nekünk a gyerekek, a szülők, a dolgozók, a fenntartó és az iskola a közvetlen partnereink.
Az elégedettség/elégedetlenség vizsgálatot az öt érték mentén végeztük el.
A szülőknek és az iskolának kérdőívet, a fenntartónak strukturált interjút terveztünk. A dolgozók elégedettségét a Swottal és az értékek operacionalizálásával ismertük meg.
Komoly gondot okozott a gyerekek elégedettségének mérése. Meggyőződésünk, hogy jól tervezett, tevékenységbe ágyazott vizsgálattal az óvodáskorú gyerekek elégedettsége is mérhető. Készítettünk egy eszközt, amely az Internetről /www.om.hu/ (Közoktatás, Comenius 2000, Módszertani segédanyagok) letölthető. Címe: „Mit szeret és mit nem a gyerek az óvodában, és mit szeretne még csinálni” (Horváth&Dubecz Oktatási Tanácsadó).
Nagyon érdekes és izgalmas volt az egész folyamat.
A helyzetértékelésnek akkor van vége, ha meg tudjuk mondani, hogy mi alapján mondtuk azt, hogy egy adott szinten tartunk, s ha tudunk mire hivatkozni. A helyzetértékelést mindig frissíteni kell, mert változik az erősség és a gyengeség, de változnak az elvárások is.
Az adatokat elemezni kell, meg kell nézni, hogy melyik partnerünk mit, hogyan látott, mit tartott pozitívumnak, mit zavaró tényezőnek. A begyűjtött adatokat mérlegeljük s elemezzük úgy, hogy következtetéseket vonunk le belőlük. Nem értékelünk, nem azt mondjuk, hogy valami jó vagy rossz, hanem azt, hogy most már tudjuk, milyen gyengeségeink vannak, s azt is, milyennek látják a folyamatainkat a partnereink.
Az elemzés eredményét egy sajátos számolási metódussal fontosság/megfelelés diagramba helyeztük, ami szemléletesen láttatja, hogy az értékeink teljesítésében hol tartunk.
Listát készítettünk az erősségeinkről, gyengeségeinkről, meghatároztuk a prioritásokat, azaz először a gyerek-, a szülő- majd a dolgozói elégedetlenséggel foglalkozunk.
Célt fogalmaztunk meg arról, hogy hol tartunk majd 2-3 év múlva, aztán a feladatokat ütemeztük, intézkedési tervet készítettünk, melyek végrehajtása folyik most. Javító teamek dolgoznak, keresik a partnerek elvárásainak megfelelő megoldásokat a gyengeségeink korrigálására.
Most itt tartunk.
Az eltelt hónapok alatt megtanultuk:
- a team munkát,
- a PDCA ciklus lényegét,
- megismerni a partnerek elvárásait,
- mérlegelni a program és az értékeink szerint az elvárásokat,
- a gyengeségeinkkel való szembenézést.
Nagy munka volt, de szerettük. Óvónők, technikai dolgozók együtt csináltuk. Most úgy látjuk, megérte, tovább akarunk menni. Célunk a teljeskörű minőségirányítási rendszer kiépítése, melyet mint Comenius II pályázaton nyertes intézmény meg is fogunk csinálni.
Sok intézmény gondját ismerem, sok pedagógussal beszéltem, tudom, hogy sok-sok kérdés, bizonytalanság, félelem övezi a minőségbiztosítást. Azt javaslom, hogy közösen gyűjtsük össze most ezeket. A szekciómunka második részében ezzel foglalkozzunk!
A résztvevők által jelzett problémák, kérdések a következők voltak:
- Mikor lesz erre idő?
- Mi lesz azokkal az intézményekkel, amelyek nem nyernek a pályázaton?
- Ki fog nekik segíteni, ki fizeti a tanácsadót?
- A minőségbiztosításban résztvevőket (a támogató szervezetet) ne a minőségi bérpótlékból keljen fizetni!
- Hogyan fogják megcsinálni az egy- vagy kétcsoportos óvodák?
- Az ilyen kis intézményben miből lesz kifizetve a támogató szervezetnek rendelt összeg?
- A dolgozók félnek a változástól, az adminisztrációs terhek növekedésétől, a rossz értelmezés miatt a tanácsadótól.
- Sok a bizonytalanság, kevés a képzés.
- Ki mondja meg, hogy mi a minőség?
- Hogyan kell kezelni a túlzó partneri elvárásokat?
- Mit jelent a szolgáltatás a közoktatásban?
- Mit kell a nevelési programokba beírni?
- Mikor várható az OKÉV által elkészített irányelvek megjelenése?
A kérdésekre, kételyekre közösen kerestük a választ. Megállapodtunk abban, hogy a minőség az intézményen belül van, nem kívül kell keresni. A dolgozók fogják megmondani a program alapján a partneri elvárásoknak megfeleltetve, hogy mi a minőség az adott óvodában.
A partneri igényeknek való megfelelés nem kiszolgálást jelent. A megfelelés mércéje az óvoda nevelési programja, melynek módosítását mindig a helyzetelemzés eredményére építetten kell mérlegelni.
A munkát a kötelező órán felül kell végezni. Ez a gyerekek rovására nem mehet, mert hiszen akkor melyik minőségről beszélünk?
A tanácsadó nem minősíti a szakmai munkát, ő a minőségirányítási rendszer kiépítését segíti, nem az óvoda szakmai munkájával foglalkozik.
Ezt követően a szolgáltatást, a „mi a termék” dilemmát értelmeztük.
Fontosnak tartom, hogy tudjuk, hogy nem a gyerek a termék, hanem a folyamat, a megélt élmény, az életérzés, az együttes hatások, melyek a gyereket érik az óvodai évek alatt.
NEKÜNK TUDNI KELL, HOGY A GYEREK CSAK EGYSZER 3-6 ÉVES. NEKÜNK ELSŐRE KELL JÓT CSINÁLNI, MERT A GYEREKET NEM KÜLDHETJÜK VISSZA, HOGY ÚJRA 3 ÉVES LEGYEN.
Sokat beszélgettünk még. A megnyilatkozásokat áthatotta az óvónőkre oly jellemző gyermekek iránti mérhetetlen felelőség és elkötelezettség érzése. Sok mindent nem látunk még tisztán, sok mindent nem tudunk még. Az azonban már ma is látható, hogy ha nekünk valamit tenni kell, akkor azt mindig tiszta szívből, legjobb tudásunk szerint tesszük.
