Dr. habil. Köpeczi-Bócz Tamás

Az oktatásfejlesztés nemzetközi tendenciái

Az előadás prezentációja pdf formátumban 

Az oktatfejlesztés olyan átfogó fogalom, mely egy-egy ország oktatáspolitikájának stratégiákon alapuló, tervezett folyamatát jelenti. A nemzetközi színtérről megismerhető tendenciák Magyarország számára is iránymutatást adhatnak. Érdemes az oktatási szakembereknek a hazai álláspontok mellett a nemzetközi következtetésekkel, ajánlásokkal, elemzésekkel is megismerkedni. Az általános közvélekedés szerint az oktatásfejlesztés az iskolákban zajlik, hiszen az iskola az a színtér, ahol a társadalom széles rétegei találkozhatnak a mindenkori oktatáspolitika realitásával. Az iskola tudásforrásként funkcionálva magában hordoz olyan értékeket, mint a tanulás szabadságát élvezve megszeretett tanulás, az ezt megalapozó, támogató pedagógusi közreműködés.

Az iskola és a tanulás presztízse

Napjainkban azonban egyre inkább azt éljük meg, hogy erodálódik az iskola nimbusza, státusza. Az a presztízs, ami arról szólt, hogy jó tanulni, hogy ott információkat lehet szerezni, hogy az élethez hozzá tartozik az iskolai közösség, egyre inkább elszürkül. Vajon így van-e ez más országokban is? Vajon a presztízsváltozás egy természetes folyamat? Ezen nyilván sokat gondolkodunk.

Napjainkra az iskola szigetszerű létezése megszűnt, melynek elsődleges oka a tudásszerzés, a tudásátadás, a tanulás színterének megváltozása. Mindez önmagában nem baj, hiszen az iskola mint egy társadalmi találkozási pont folyamatosan a gondolkodás középpontjába van, természetes, hogy a megítélése változik. Problémát az jelent, ha maga a tanulás erodálódik: ha a gyerekek már iskolás korban sem szeretnek tanulni, akkor felnőttként már nehezen változik meg a tanuláshoz való viszonyuk, márpedig a XXI. században a folyamatos tanulás elengedhetetlen minden ember számára.

Az iskola eróziója több okra vezethető vissza, a korábban említettek szerint az iskola a gyerekek számára már nem jelenti az információforrás privilégiumát. Míg korábban szinte csak az iskolából szerezhettük meg a tanuláshoz szükséges információkat, ez az „új-média” korában az internet és mobilkommunikáció térhódításával megváltozott. Jelentős kihívás az is, hogy mindezt pedagógiai értelemben innovatív módon teszi elérhetővé az elektronikus média. Sajnos azonban nem pedagógiai, hanem kereskedelmi céllal.

A másik iskolapresztízst erodáló tényező a legtöbb országban létrejövő hatalmas bürokratikus iskolarendszer. Ezek a szervezetek a bennük vagy az irányításukkal foglalkoztatottak érdekeinek túlsúlya miatt, valamint az egyenlőség eszméjével való folyamatos manipulatív küzdelem okán alkalmatlanokká válnak a változásra. A „mindenkinek egyformán és többet…” elv alapján valójában tovább konzerválják az egyenlőtlenségeket és az oktatási rendszer diszfunkcióit.

A digitalizáció hatásai

A digitális technika egy új, önálló információ- és ismeretszerzést, végső soron az iskolától független tanulást tesz lehetővé. A motivált, kreatív fiatal számára sokkal érdekesebb, izgalmasabb az önálló felfedezés útján járni, információt keresni, feldolgozni és továbbadni vagy felhasználni. A felfedező pedagógia minden pozitív eleme megtalálható ebben az izgalmas digitális világban. A jelenség gyakorlatilag minden országban megfigyelhető, és ma már nem is annyira az eszközök minősége vagy internet sebessége korlátozza a gyerekeket, hanem egyre inkább a nyelvismeret, pontosabban az angol nyelv ismeretének hiánya az, ami sokak számára hátrányt jelent.

A digitális technológiák oktatási relevanciájának kibontásához fel kell ismernünk, hogy a globális világ fejlődéséhez rendkívül hasonló készségekkel, kompetenciákkal és végső soron értékrenddel leírható felnövekvő nemzedék „szükséges”. Éppen ezért sokan az iskola reformját a globális kultúrákon átívelő, egymáshoz folyamatosan közelítő megoldásokban látják.

Az egyes országok iskolarendszereinek sokszínűsége azonban nem tette, teszi és még sokáig nem fogja lehetővé tenni, hogy a különböző országok oktatási rendszereit „szabványosítsák”. A különböző országokban az iskola szervezése, időtartama, a tananyag tartalma és az oktatási módszerek is eltérőek, és valószínűleg még hosszú ideig azok is maradnak. Ezért a nemzetközi ajánlások sem feltétlenül az iskolával mint szervezettel foglalkoznak.

Tananyag- vs. tanulásközpontúság

Az egyes országok oktatás-fejlesztési megközelítései az iskola és a tananyag helyett az egyént, a tanulót helyezik középpontba. A nemzetközi oktatásfejlesztési elképzelések és stratégiák is leginkább a tanulás, a tanulási folyamat középpontba helyezését javasolják. Ha a tananyag helyett a tanulás kerül a középpontba, akkor a tanuló és az iskola, a tanuló és a tanár, a tanuló és a környezetének viszonya is megváltozik.

A legtöbb nemzetközi anyagban azt látjuk, hogy partnerként kell a tanulót kezelni, a gyerek valójában egy olyan leendő felnőtt, akivel meg kell szerettetni a tanulást. Segíteni kell, hogy motiválttá váljon a folyamatos tanulásra, a munkája során és felnőtt élete minden területén. Több mint 10 év telt el az Európai Unióban is, mire az egész életen át tartó tanulás paradigmáját megújították, ha visszaemlékszünk rá, akkor a folyamat 2006-ban kezdődött, és sokáig a figyelem középpontjában volt. Aztán 2010 után kevesebbet beszéltünk róla, mert az akkori pénzügyi-gazdaság-társadalmi válság világszerte háttérbe szorította a tanulás fontosságának eszméjét. 2018 áprilisában azonban „A tanulás jövője” címmel az Európai Bizottság egy kezdeményezéscsomagot fogadott el, amely megerősíti a felnőttkori tanulás kulcsfontosságát.

Időszerű a kezdeményezés, mert a globális folyamatok egyre inkább igénylik a képzett munkavállalókat, és az iskolával szemben is megfogalmazódnak újszerű elvárások. A globális folyamatok jelentős változását éltük meg az elmúlt tíz évben.

Gazdasági környezet hatása az oktatás presztízsére

A 2008-as pénzügyi-gazdasági válság a munkaerőpiacon a mennyiségi szemléletű foglalkoztatáspolitika megerősödését eredményezte. Összességében a mutatók is inkább mennyiségi mutatók voltak, a gazdaság szereplői veszteség minimalizálásra törekedtek, nem fejlesztettek. Nem kedvezett ez az időszak az innovációnak és annak a fajta gondolkodásnak, amit iskolákban szívesen látunk, mert a tudás leértékelődött. A mostani időszak azonban nem ilyen. Napjainkban új fejlődési szakaszt élünk. A munkaerőpiacon minőségi szemlélet jelenik meg, az olyan munkavállaló iránti kereslet növekszik, aki egyébként kreatív, rendszerben tud gondolkodni, képes a vállalat gazdasági érdekeinek képviseletére. Az innováció egyre fontosabb lesz a vállalatoknál, melynek következtében az oktatási cél is elmozdul az innovatív emberek iránti igény felé. A vállalatok menedzsment módszerei is jelentősen megváltoznak. A legtöbb szervezet a korábbi hierarchikusból egy sokkal inkább horizontális, partnerségi viszonyban működő szervezetté változott, akárcsak az új gyermekközpontú oktatás, mely alapvetően partnernek tekinti a gyermeket, tanulót.

Mindez azt jelenti, hogy a jelen és jövő ideális munkavállalója autonóm személyiség, aki képes önállóan információkat gyűjteni és feldolgozni, döntéseket hozni. Vagyis az oktatás céljait átszerkeszti a munkaerőpiac minőségi, szakképzett munkaerő iránti igénye. Az oktatási célok nem azok, melyeket ma tantárgyakba, tantárgycsoportokba „gyömöszölünk”.

Az egyik leglényegesebb célkitűzés tehát, hogy maga a tanulás váljon fontossá. A tanulás váljon életstílussá.

Minden nap keljek fel azzal a szándékkal, hogy ma is tanulok valamit, mert ezzel tudok egyébként a legjobban hozzájárulni a környezetemhez, és a tanulás pozitívan befolyásolja a magánéletemet is.

Gyerekkorban ki kell alakuljon a tudásszerzés fontosságának igénye azáltal is, hogy egyfajta viselkedéskultúrát sajátítanak el a gyerekek. Szert tesznek arra a készségre, hogy milyen módon kell viselkedni egy-egy munkaszituációban, a legjellemzőbb privát helyzetekben, egy-egy közösségi találkozás során. Az oktatást egészen kora gyerekkortól felnőtt koron keresztül, egészen a nyugdíjas korig folyamatosan biztosítani kell mindenki számára. Nem csak a társadalmi méltányosság, hanem a közgyarapodás miatt is.

Akadályok lebontása

Az oktatáspolitikai erőfeszítések preferenciái azonban nem érvényesülhetnek, ha a régi berögződéseket nem gondoljuk újra.

A fejlesztési irányok kijelölése előtt elengedhetetlen a helyzetelemzés, amely a lehetséges gyengeségeket, akadályokat írja le. A szakmai közgondolkodásban a teljesítmény mérése és különösen a kialakuló személyiségjegyek mérése nem történhet a hagyományos osztályzatalapú rendszerekkel. A mérés-értékelést, a visszajelzést, a pozitív motivációt és a motiváció folyamatos fenntartását minden tanulásközpontú oktatási rendszerben átalakítják. Hangsúlyozzuk, hogy az osztályzat, az értékelés nem egy fegyelmező eszköz, hanem azt szolgálja, hogy egyre jobban teljesítsen a tanuló. Úgy gondoljuk, hogy a mai rendszereknek talán ez az egyik leggyengébb eleme. Az objektív kooperatív értékelés kifejezetten a tehetséges felnőtté válás eszköze. Elengedhetetlen a korszerű oktatásban a motiváló értékelés, mely önismeretre és egyéni célok elérésére sarkall.

Tehetségvonzás

Egy-egy régió vagy ország versenyképességi kérdése, hogy a tehetséges embereket hogyan tudják és miként képesek vonzani. Ma már nem a nyersanyagért, nem a tőke vonzásért, hanem a tehetséges emberekért folyik a harc. Egyfajta tehetségháborúnak vagyunk a szemlélői, részesei. A tehetségháborúban az oktatás lehet az egyik leghatékonyabb beavatkozási eszköz és terület. Az oktatás az eddigiek alapján nem egyenlő az iskolával, hanem attól szélesebb értelemben vett oktatási tartalmakhoz, vagyis a tanuláshoz való hozzáférést jelenti.

Mit is értünk a tehetséges munkavállalón? Sokféle tehetségfogalom létezik, melyekből a leglényegesebb kritériumokat ezekkel a szavakkal jellemezhetjük: kompetencia, elköteleződés, közreműködés. A XXI. század tehetségkereslete azt feltételezi, hogy mindenki tehetséges. A leírt három jellemző pedig megtanulható, elsajátítható.

A tehetség legújabb felfogása szerint mindenki olyan mértékben tehetséges, amilyen mértékben az adott szervezet fejlődéséhez hozzá tud járulni. A „hozzájárulás mértéke” több tényezőből adódik össze, melyekből a kooperációs képesség, a közösség tisztelete és fontossága, a precíz és kreatív munkavégzés, a hatékonyságra törekvés emelhető ki. Ismerős fogalmak, melyek alapján a legtöbb országban az oktatási rendszerek újratervezése folyamatosan történik.

Fenti folyamatok eredményeként az oktatási rendszerek a versenyképesség legfontosabb színterévé emelkedtek, ezért a tananyag helyett a tanulás folyamata, a tanuló fejlődése kerül a középpontba, a tantárgyi struktúrák helyett a tehetség fogalommal leírható kompetencia-rendszerekkel és motiváló értékelési megoldásokkal kell operálnia a sikeres oktatáspolitikáknak.

Innovativitás a kimeneti követelmények teljesítése érdekében

Az így felvázolt összefüggésrendszerből következik, hogy a munkaadók is egyre pontosabban megfogalmazzák szakmai álláspontjukat az iskolából kilépő generációk tudás és készségszintjével kapcsolatosan. A munkaadói preferenciákban a következő ideális munkavállalói tulajdonságok, jellemzők találhatók:

• szakterületi technológiai készségek,
• önmenedzsment és személyes termelékenység.

A szakmai ismeretek mellett, tehát az autonóm felelősségvállalás is megjelenik, mely a vezetésre való alkalmasság mellett a vállalkozói attitűd alapját jelenti. Vissza kell utalni a gazdasági környezetnél megfogalmazott „horizontális szervezet” fogalmára, mely a munkavállalót egy egyszerű, nem hierarchikus partneri struktúrába emeli.

Milyen feltételeket kell teljesítenie az oktatási rendszernek, hogy autonóm, önmenedzsmentre felkészült, magas szakmai ismeretekkel rendelkező fiatalokat tudjon képezni és kibocsájtani?

Belátható, hogy az iskolarendszer akkor tud hatékonyan megfelelni ezeknek a körülményeknek, ha tervezetten, iskolatípusokon, korosztályi képzési célokon átívelően kora gyerekkortól szem előtt tartja és összefüggő rendszerbe illeszti a célkitűzéseit.

[1]

A gyermek, a tanuló nem vész el a különböző oktatási szintek közötti átmenet zsilipein, hanem a tanulás biztos „útlevelével” közlekedik. A rendszer egyes elemeivel kapcsolatos javasolt vizsgálati szempontokat, az OECD „The OECD Handbook for Innovative Learning Environments” (2017) című kiadványa írja le. A szakmai gyűjtemény az innovatív tanulási környezetről szól, sok ajánlást tesz, követve a 2013-ban megfogalmazottakat. A kiadványban a középpontba négy elemet helyeztek el:

• a tanulót,
• a tanárt (oktatót),
• a tartalmat és
• az erőforrásokat, melyek az oktatáshoz szükségesek.

Azonban a 2017-es kézikönyv mindezt új elemként egy támogató környezettel veszi körül.

Tanulási környezet felértékelődése

A környezet a partnerségről, az oktatási intézmények közötti hálózatról, a civil szervezetekkel való együttműködésről, az azonos érdeklődési körben lévő tanárok közötti hálózatokról szól. Összességében olyan együttműködéseket tartalmaz, amelyek elősegítik a tanulókért dolgozók tudásmegosztását. Az iskolai tényezők mellett a támogató környezet „legitimálódott”, utalva arra, hogy a fiatalok és a gyerekek nem csak az iskolába tanulnak. A gyerek az iskola megkezdésekor a korábbi évtizedekhez képest nagyobb tudásszinttel érkezik.

Ez az ismeret azonban rendszerezetlen, az értékrendek nem koherensek. A rendszerezés a tanár, a család és a támogató környezet közös munkája, melybe beletartoznak a tanulótársak. Az oktatási környezet olyan kiegészítő erőforrás, mely nélkül az iskola már nem képes felkészíteni a gyerekeket a társadalmi elvárásokra és a munkaerő-piaci követelményekre. Mindez egyre nagyobb mértékben vonatkozik a digitális világ nyújtotta virtuális térben való létezésre. Ebből következik, hogy az iskolának a támogató környezet minden elemével, tehát a tanulók virtuális világával is tartania kell a kapcsolatot, meg kell jelennie, tanulási lehetőséget kell biztosítania. Nem arról van szó, hogy ugyanabban a facebook csoportban a tanár is legyen tag, mint amiben a gyerekek is kommunikálnak egymással.

Az iskola új küldetése magában foglalja azt a feladatot is, hogy a gyerekek információszerzési terét megfelelő tartalommal töltse ki. Ez az első és legfontosabb lépés. A csábító tartalmak mindenképpen ott lesznek a virtuális térben, az iskolának pedig reális alternatívát kell kínálnia.

A digitális tér tanulók számára vonzó tartalommal való megtöltése olyan feladat, mely a tanárok, szülők, más elkötelezett emberek, szervezetek, vállalatok összefogásával valósulhat meg és lehet eredményes. Egy új munka vagy feladat előtt általában a személy vagy a szervezet eldöntheti, hogy vállalja vagy sem. Ebben az esetben azonban nincs választási lehetőség, mert a tanulók már ebben a környezetben léteznek. Tehát nemcsak azért kell megváltoztatni az iskolát, mert a munkaerő-piaci követelmények folyamatosan változnak, hanem azért is mert a gyerekekre nehezedő környezeti változás kihívásai más tanulási módszereket igényelnek.

A nemzetközi példákat elemezve rá kell ismernünk, hogy tanulók érdekében szükséges az iskola kapuit kinyitni a virtuális térbe. Elfogadva a feladatot, az iskoláknak Magyarországon is megfelelő partnereket kell keresnie, akikkel együttműködve a virtuális térben is segíthetik a tanulók fejlődését. Három hazai, ingyenesen elérhető szolgáltatást említenék meg azért, hogy rávilágítsak, mit is jelenthet az virtuális tér iskolák általi „elfoglalása”.

Az első a Magyar Digitális Oktatásért Egyesület, ahol ezres nagyságrendben vannak tanárkollégák és százas nagyságrendben vannak iskolák, akik a digitális oktatás jelentőségét és lehetőségeit napi szinten tudják hálózatba szervezve segíteni. Tehát az a fajta hálózatosodás, kooperáció, amiről korábban említést tettünk, ebben az egyesületben létrejött. Konkrét eredményük a GeoGebra nevű rendszer honosítása és ingyenes hozzáférhetővé tétele.

Érdekes kísérlet a matematika érettségire való felkészítés, amit az e-Palatábla Alapítvány ebben az évben ingyenesen nyújt minden érintett diáknak. Jó példa arra, hogy egy adott oktatási célra elektronikus tanulással és eszközökkel hogyan lehet hatékonyabban, jobban felkészíteni a tanulókat. Ebben az esetben a cél a matematika érettségi. Számos kérdésre keresi a választ a kezdeményezés. Meg lehet-e ezt tenni? Hogy lehet megtenni? Milyen módon a legeredményesebb? Több száz gyerek került ebbe a rendszerbe, és reméljük, hogy jövőre választ kaphatunk a kérdésekre.

Merőben új oktatás módszertani felfogást honosít meg az okosdoboz.hu rendszer. 2018 végére több mint 10 millió – tanulók által megoldott – feladat valósult meg, ha átlag 10 percet számolunk egy-egy feladatra, akkor az oktatási cél elérése mellett az is kimondhatjuk, hogy 10 milliószor 10 percig ezek a tanulók hasznosan töltötték a virtuális térben az életüket. Figyelemre méltó, hogy egy nem oktatási rendszerbe illesztett ingyenes oktatási portál alig egy év alatt elérte az általános iskolás gyerekek 17%-át.

A példákból is látszik, hogy az oktatás jelenlegi szabályozásához nehezen illeszkedő, mégis azt hatékonyan kiegészítő digitális tartalmi és módszertani szolgáltatásokról van szó. Ennek ellenére megfelelő tanári, szülői szelekció mellett kialakítható egy környezet, amely a tanuló mikrokörnyezetében és virtuális terében egyaránt létezik. Milyen tartalmak ezek?

Nem tekintjük őket sem hagyományos tankönyvnek, sem digitális tankönyvnek. E-learning rendszerek, amelyek akkor jók, ha adaptivitásra alkalmasak. Képesnek kell lenniük arra, hogy a tanulónak – bármely korosztályban – a közösségi tanulás élményét nyújtsák, továbbá az aktuális képzési szintnek megfelelően vagy attól elérhetően magasabb szintet célozva biztosítsanak folyamatos motivációt. A tanulóknak így sikerei lesznek, egyidejűleg gyakorolnak, küzdenek a célok elérése érdekében. A rendszerek jellemzője a prompt értékelés és a motiváció fenntartása. Érdekes és új fejlesztések, melyek kifejezetten a kognitív készségek fejlesztéséről szólnak. Kevés ismeretünk van még erről. Nincs kipróbált, bevezetett rendszer, csekély a vonatkozó kutatások száma. Ugyanakkor minden olyan kísérlet, ahol valamilyen kognitív készségfejlesztés történik, pozitív hatással van a gyerekek kompetenciafejlődésére, akár a PISA vizsgálat, akár a hazai kompetenciamérés eredményeit tekintjük.

Tanári szakma felértékelődése

A nemzetközi gondolkodásban külön kutatási téma a tanárok – oktatók, pedagógusok, mentorok – változó szerepe. A változás egyik fő oka a mesterséges intelligenciák gyors fejlődése, elterjedése. Az előzőekben említett OECD könyv kiemelten foglalkozik több szcenárióval, mely a jövő tanárát írja le. Kevés a valószínűsége annak, hogy a jövő tanára ugyanolyan, mint jelenleg, annak is kevés a valószínűsége, hogy a tanár szerepét a robotok teljesen átveszik. A legtöbb, legvalószínűbb szcenárió, hogy a tanár – mint a tudásszerzés zátonyos vizein vezető – révkalauz szerepe erősödik meg. Ebben a szerepében nem versenyeznie kell a robotokkal, azok nem elvégzik a munkát helyette, hanem hatékonyan kiegészítik, támogatják azt. A kiterjesztett tanterem gondolata kiterjesztett tanári szerepeket is jelent. A tanár egy igazi szakember, aki lehet, hogy más szektorokban is dolgozik, szinten tartva, fejlesztve szakértelmét. Szaktudását adja át a tanulóknak, melyhez pedagógiai asszisztenciát kap például egy mesterséges intelligencia segítségével. Ez már nem utópia, hiszen ügyintézéseink során is preferáljuk a gyorsabb online ügyintézést. Bizonyára kerültünk már olyan helyzetbe, amikor nehéz volt eldönteni, vajon egy géppel vagy egy személlyel kommunikálunk. Ne gondoljuk, hogy ez másként lesz majd az oktatás területén. Megváltozik a tanári pályán dolgozók szakmai követelményrendszere, nagyobb átjárhatóság lesz a pedagógus pálya és más foglalkozások között. Ennek okán – hasonlóan más ágazatokhoz – egyre nagyobb lesz a tehetséghiány az oktatási rendszerben is. Most is a legkreatívabb munkaköröket töltik be a pedagógus kollégák a gazdaságban tapasztalható tehetségháború közepette. Ha a pedagóguspályára alkalmazzuk más szektorok tehetség követelményeit, közel azonos készségek meglétét feltételezhetjük az alábbi feladatok teljesítése során:

• a tanuló személyiségfejlesztése;
• tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése;
• szaktudományi, szaktárgyi és tantervi tudás integrálása;
• a pedagógiai folyamat tervezése;
• a tanulási folyamat szervezése és irányítása;
• a pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségfejlődésének folyamatos értéke­lése;
• szakmai együttműködés és kommunikáció;
• elkötelezettség és felelősségvállalás a szakmai fejlődésért.

Összegzés

Összegezve a legfontosabb nemzetközi oktatásfejlesztési irányokat, több általános érvényű megállapítást tehetünk.

• Az oktatási rendszerek a versenyképesség legfontosabb színterévé emelkedtek, ezért a tananyag helyett a tanulás folyamata, a tanuló fejlődése kerül a középpontba.
• A tantárgyi struktúrák helyett a tehetségfogalommal leírható kompetencia rendszerekkel és motiváló értékelési megoldásokkal kell operálnia a sikeres oktatási politikáknak.
• A partnerként kezelt tanuló tehetségközpontú fejlesztése új pedagógiai kihívásokat jelent.
• A tanulási folyamat párhuzamosan valósul meg a fizikai-iskolai és lakókörnyezetben, valamint a virtuális térben, melyekben indokolt az iskola jelenléte a tanulásszervezés mellett a tanulók adaptív teljesítménynövelése érdekében is.
• Egységes szakpolitika szükséges tervezetten, kora gyermekkortól egészen a képesítés megszerzéséig, illetve azon túl az egész életen át tartó tanulás jegyében.
• Folyamatos hozzáférést kell mindenki számára biztosítani az innovatív tanulási környezetekhez, függetlenül társadalmi státuszától vagy lakóhelyétől.
• Mindez korszerű szervezetfejlesztést igényel annak érdekében, hogy az oktatási ágazat tehetségvonzó képessége versenyképes legyen más szektorokkal.

[1] Forrás: The OECD Handbook for Innovative Learning Environments, OECD, Publishing, Paris, 2017
http://dx.doi.org/9789264277274-en. (45. oldal)