Körömi Gábor – Tóth Miklós

A Színház- és Filmművészeti Egyetem
módszertani fejlesztései

Ünnep és iskola – Körömi Gábor

Biztosan állíthatjuk, hogy egy esemény megünneplése önmagában nem célunk az iskolában, sokkal fontosabb az, hogy egy ilyen alkalmat mire használunk fel a nevelésben. Minden iskolai vagy iskolán kívüli történés, amiben fiatalok és pedagógusok együtt részt vesznek, a nevelési folyamat egy-egy állomása lehet és nincs ez másként az ünnepi műsorokkal sem. Hogyan érjünk el változást a tanulók ünnepekhez való viszonyulásában? Mindenekelőtt a nevelőtestületnek, elsősorban az ünnepekért felelős pedagógusoknak kell átgondolni, hogy milyen nevelési célok lehetnek az ünneplésben. Az ideológiai nevelés mellett fontos szempont a közösség tagjává való felavatás, beavatás az ünnepi eseményekkel, lehet ez iskolai közösség, de éppenséggel tágabb, nemzeti közösségünk is, mondjuk 1848. március 15-e megünneplésével.

A közösség újragondolása érdekében az iskolai események szervezésekor, előkészítésekor nagyon fontos szempont a személyesség. A régi vallásos nevelésben az ünnep célja, hogy a hétköznapokat válassza el egymástól, egyfajta rendet teremtve az időben, az ünnepek egymás után következésében a keresztény vallás tanításai szerint. Ez a cél érvényes az iskolai időre is, vagyis célunk, hogy az ünnep emeljen ki a hétköznapjainkból, megteremtve renden kívüliségével egyfajta új szakrális rendet.

Ehhez egyik fontos eszközünk lehet a történetek feldolgozása, mely új nézőpontból közelíthet egy-egy történelmi eseményhez, megemlékezéshez. Ha például március 15-ben nem csak az emelvényen álló történelmi alakokat látjuk, láttatjuk idealizált példaképként, hanem a hazájuk sorsáért felelősséget vállaló hétköznapi, de ugyanakkor hősként is megjelenő alakokat, akkor ez a megközelítés talán közelebb visz minket ehhez a nagyszerű ünnephez. Történeteket keresünk, melyek feldolgozása dramatikus (és filmes) eszközökkel számos esetben segítheti az iskolai ünnepek újszerű és élményszerű megközelítését.

Így válhat az iskolai ünnepi műsor eseménye ismét nevelési helyzetté, amelyben az iskola által közvetíteni kívánt értékrendet új formai keretek között és új narratívákban adja át a nevelőtestület a tanulóknak, mint az iskolai közösség része. A kiüresedett formális alkalmak helyett legyen igazi esemény az iskolai ünnep, ehhez kívánunk módszertani segítséget adni.

Ezek az ünnepek, mint tanterven kívüli, extracurriculáris események fontos szerepet tölthetnek be az iskola életében, így a nevelési folyamat részét képezhetik. Ha az ünnepre úgy tekintünk, mint nevelési helyzetre, akkor ennek kapcsán sokféle történést és cselekvést össze tudunk kapcsolni az ünnepléssel. Így válhat az iskolai ünnepi élet részévé a hagyományos műsoron kívül, illetve mellett egy irodalmi pályázat, kiállítás, sport vagy művészeti esemény is.

Az UVI-V-ARTS pályázat keretén belül a SZFE projektjében ezekkel a kérdésekkel foglalkozott munkacsoportunk Somfai Barbara, Golden Dániel, Tóth Miklós és Körömi Gábor részvételével.

A színjátékos foglalkozások módszertana – Tóth Miklós

A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházi munkacsoportja által kifejlesztett módszertani segédletünkben javaslatokat teszünk az általános és középiskolákban szabadidős tevékenység keretében működő osztályszínpadok, szakköri csoportok, illetve az alapfokú művészetoktatási intézmények kerettanterveiben előírt színjátszó foglalkozások vezetőinek.

Elképzeléseink szerint használható az alkalmankénti ötletmerítésre vágyóknak éppúgy, mint a tudatos, folyamatban gondolkodó építkezésre vállalkozóknak. Mindazoknak, akik a színjátszás sűrű erdejébe kívánkoznak, leendő és már aktívan működő csoportvezetőknek – azoknak, akik most készülnek belevágni ebbe az életre szóló kalandba, illetve azoknak, akik már benne vannak a közepében, de esetleg el-elbizonytalanodnak a folytatást illetően.

Egyfajta rendszerezés ez, csoportépítési és produkciókészítési koncepció, konkrét példákkal megvilágítva. Különös hangsúllyal a pedagógiai célok elérésére a színházi, szakmai, mesterségbeli fogások segítségével, de nem azok professzionális elsajátításának céljával.

Ezek a foglalkozások ugyanis elsősorban nem a színészi készségek fejlesztését, a színészmesterség minél magasabb szintű elsajátítását szolgálják – nem tartozik céljaik közé a különböző színházi műfajokban való jártasság, a minél gyakoribb nyilvános megmutatkozás, illetve az azokra való fizikai és mentális felkészítés.

Az általunk ideálisnak gondolt iskolai színjátszás a játszók önismeretének teljesedésére, világlátásuk gazdagodására irányul a közös játékok, a közösségépítő gyakorlatok, az improvizált etűdök, a felépített jelenetek és a majdan megszületendő produkciók révén. Spontán és tervezett módon is megélhetnek olyan élethelyzeteket, szerepeket, melyek a hétköznapjaikban elkerülik őket, vagy amelyeket akaratlanul vagy épp nagyon is tudatosan kikerülnek. Ennek következményeként tapasztalatokat, jártasságot szerezhetnek számukra eladdig ismeretlen terepen – változhatnak, fejlődhetnek (elsősorban szociális és kommunikációs) kompetenciáik, felgyorsulhat helyzetfelismerő, érzelemkifejező, problémamegoldó és érdekérvényesítő képességük, nem utolsósorban gyarapodhat szókincsük, ezáltal képesek lesznek az árnyaltabb ön-/(én-)kifejezésre. A közösen átélt élmények, az intenzív társas együttlét pedig semmihez sem hasonlítható módon építi a játszók közösségét, erősíti az egymás iránti nyitottságot, elfogadást, a másik ember megismerésének vágyát is.

Az alábbiakban a színjátékos foglalkozások során felmerülő módszertani kérdéseket, problémákat és azok személyes tapasztalatainkra építő megoldásait, illetve a megoldásukra tett javaslatokat mutatjuk be, konkrét műfaji formákkal és esettanulmányokkal kiegészítve.

Az egyes fejezetek Az alapozástól Az előadásig már azt mutatják be, amikor egy közös-
ség – akár az előző alkalom kapcsán szerzett élmények nyomán – ahhoz kap kedvet, hogy komolyabb keretek között, rendszeres tevékenységként foglalkozzon a színjátszással. Ajánlatunk szerint a csoport első évében a szerkesztett játék szolgálhat a készülő produkció keretéül, a második évben a montázsjáték, a harmadikban az életjáték, és csak a negyedik évben érdemes megpróbálkozni egy klasszikus mű (színdarab) adaptációjával.

Ha valamelyik konkrét játék vagy gyakorlat ismerősnek tűnik, az nem a véletlen műve. Ez így van rendjén, hiszen ezek organikusan fejlődnek, átalakulnak, minél többször, minél többen használják őket. Konkrét példáink is jó eséllyel át fognak esni ilyen változásokon, sőt, át kell, hogy essenek, hisz minden csoport más és más, nincs két egyforma habitusú és gondolkodású csoportvezető, és a meghatározó körülmények is száz esetben százfélék lehetnek.

Reményeink szerint ez a módszertani segédlet ösztönözni fogja a csoportvezetőket a további munkára, s inspirálóan hat majd a csoporttal való találkozásokra.

Módszertanunk megszólítottjai a színjátszó csoportok vezetői.

Az osztályfőnök, aki saját osztályában hatékony közösségépítésre törekszik, esetleg valamely probléma több oldalról történő megközelítése céljából, egy problémát hordozó szituáció több szempontú vizsgálata érdekében (ugyanannak a drámai helyzetnek ugyanis több interpretációja létezhet) vállalkozik a színjátszás „meghonosítására”.

A pedagógus (magyar- vagy bármely más szakos tanár), esetleg gyógypedagógus, drámapedagógus, szakoktató, aki valamely tananyag lényegre törő, az érzelmeket is bekapcsoló megközelítése okán dönt a színjátszás mellett.

Lehet gyakorlott pedagógus, aki járatlan a színjátszó foglalkozások vezetésében, vagy éppen ellenkezőleg: kezdő pedagógus, aki vaskos színjátszó múlttal rendelkezik. Szeretnénk elérni a rutinos drámapedagógusokat és színházzal foglalkozó fiatal művészeket is, segíteni őket egy produkció létrehozásában – a pedagógiai szempontok előtérbe helyezésével.

Gondolunk azokra, akik iskolai felkérésre (például: az iskola vezetőségének igénye, hogy az adott helyen is legyen színjátszás), több évfolyamból kialakítva, az iskola tanáraként tartanak színjátszó foglalkozásokat, valamint azokra az ún. külsősökre, akik személyes színházi ambícióiktól vezérelve kerülnek ebbe a szituációba, valamint azokra is, akik évről évre az iskolai ünnepségek elkészítésére vállalkoznak (akiket megbíznak avval).

Mindezeket a felnőtteket a következőkben csoportvezetőként fogjuk említeni, a színjátszó foglalkozás mindenkori résztvevőit pedig játszókként.

A mindenkori csoportvezetőnek elsősorban pedagógusnak kell lennie, és mesterembernek, csak azután „művésznek”. A színház csupán újabb eszköz legyen a számára, mellyel általános pedagógiai céljait elérheti, elképzeléseit megvalósíthatja.

A színjátszó foglalkozások többségét tehát pedagógusok vezetik. Eltérő ambíciókkal. Legkevésbé színháziak ezek. És ez így van jól. Megkönnyíti a munkájukat, ha rendelkeznek drámatanári képesítéssel, vagy ismernek jó néhány drámajátékot, és képesek azok levezetésére is. Képesek valamely elérni kívánt cél érdekében ezekből játéksorokat összeállítani. Nem árt, ha rendelkeznek „színjátszós” tapasztalattal. Járatosnak kell lenniük a kortárs gyermek-, ifjúsági és felnőttirodalomban éppúgy, mint a klasszikus szövegek világában, különböző műfajokban egyaránt (líra, epika, dráma). Ugyanakkor legalább ennyire fontos, hogy képes legyen egy csoport irányítására, működtetésére – képes legyen a koncentrált, ugyanakkor mégis szabad, alkotó szellemiségű légkör megteremtésére. Figyelemmel tudjon lenni minden egyes játszóra, és tudja szem előtt tartani mind a csoport, mind az egyes tagok „fejlődésének” érdekeit – hiszen e kettő nem minden esetben esik egybe. És ha mindezekhez dramaturgiai jártasság, szerkesztői és rendezői érzék is párosul – ideális színjátszó csoportvezetővé válhatnak. És akkor már csak az kell, hogy ennek az ideális csoportvezetőnek végtelen mennyiségű szabad ideje, energiája, kíváncsisága és önbizalma, rugalmassága és kreativitása pedig kimeríthetetlen legyen…

Gyakran előfordul, hogy ezek az említett képességek, erények vagy éppen adottságok nem állnak össze egy emberben (például: kiváló csoportvezető – tapasztalatlan rendező; nagyfokú kreativitás – kevés szabad idő). Nagyon hatékony és termékeny tud lenni akkor is a csoport működése, ha sikerül megosztani a feladatokat, például: a csoportvezető személye és az adott produkció rendezője nem ugyanaz a személy.

A játszók létszáma, a lányok és a fiúk aránya, életkora és játékkedve szerint a csoportok összetétele mindig más és más. Lehet iskolai vegyes csapat (különböző korosztályokból összeállva) éppúgy, mint egyetlen évfolyamról vagy egyetlen osztályból összeállt közösség.

A színjátszó tevékenységet is egészen eltérő okokból folytathatják a játszók – színházi ambícióik kiélése, de az osztály közösségének megerősítése végett is. Vagy egyszerűen a kíváncsiság vezeti némelyiküket. Lehetnek köztük olyanok is, akik a színházra úgy gondolnak, mint lehetséges életfeladatra – és mindig lesznek olyanok, akik egy barát(nő) kedvéért, esetleg buliból jelentkeznek a csoportos foglalkozásokra.

Mégis őket egyben fogjuk tekinteni és egységes csoportként kezelni.

Összefoglalásképpen:

• az 5–8. évfolyamosok, illetve a 9–12. évfolyamosok számára
• módszertani segédanyag – kidolgozás alatt
• heti egyszer másfél órás foglalkozás iskolai csoport számára
• tervezés: négyéves periódusra
• nem az évenkénti egy produkció létrehozása a célja a foglalkozásoknak, mégsem kerülhető el az évi egy bemutató (az éves munka összegzéseképpen)
• a csoportvezető: tanár és/vagy drámatanár; osztályfőnök vagy külsős; kezdő vagy rutinos színjátszó-vezető

1. év

• csoportalakítás, közösségteremtés
• II. félév: szerkesztett játék (max. 20 perc)

Szerkesztett játék: különböző, már meglévő (megírt, publikált, könnyen hozzáférhető) szövegekből – versek, mondókák, dalok, rövid terjedelmű prózai írások – összefűzött, gyerekek által előadható színpadi játék, vagy éppen (osztálytermi) közösségi produkció. Ennek szövegkönyvét az adott csoport vezetője és a csoport közösen hozza létre.

2. év

• csoportmunka, színjátszó gyakorlatok
• 3. hónaptól anyaggyűjtés, a montázsjáték előkészületei
• II. félév: montázsjáték (max. 30 perc)

Montázsjáték (szerkesztett játék „idősebbeknek”): ahogyan a szerkesztett játék, úgy a montázsjáték is apróbb elemekből, kis epizódokból áll össze. Újdonsága a szerkesztett játékkal szemben a produkció anyagának mibenléte:

• a korosztálynak megfelelő versek (már ismert, publikált, de éppúgy saját szerzemény) mellett lehetnek
• rövidebb életjáték-jelenetek
• saját szövegű monológok
• állóképek (tablók) sorozata
• „dokumentumok”.

3. év

• csoportmunka, színjátszó gyakorlatok
• 3. hónaptól anyaggyűjtés, az életjáték előkészületei
• II. félév: életjáték (max. 40 perc):

Életjáték – saját szöveggel: a csoport a harmadik évébe lépett. Ezúttal az életjátékot javasoljuk kipróbálni. Az újdonságot a produkción belül a színpadi jelenetek térnyerése, lényegesen nagyobb száma adja. Életjátéknak nevezzük azt az előadást, amely a játszók improvizációira épít elsődlegesen, az ő hétköznapjaikból meríti témáját, szereplőit (nevezhetnénk akár posztdramatikus színháznak is).

4. év

• színjátszó gyakorlatok
• klasszikus anyag kiválasztása
• klasszikus anyag átdolgozása, a produkció előkészületei
• produkció egy klasszikus dráma/irodalmi mű alapján (max. 50 perc)

Kortárs klasszikus: három éve együtt a csapat, vállalkozhatunk valami komoly, színjátszót próbáló feladatra!

A darabválasztásról4F4F[1]: figyelni, kérdezni, eljátszatni, hogy mi az, ami valóban érdekli, foglalkoztatja a gyerekeket – hátha van ezek között olyan, amivel a vezető is szívesen foglalkozna. Az anyaggyűjtés hasonlóan bonyolódhat, mint a montázsjátéknál, ill. az életjátéknál is.

[1] Megkérdezheti a vezető, hogy a gyerekek mit szeretnének játszani. Ekkor jobb-rosszabb színházi emlékeket kapcsol be a folyamatba, ami egy másodlagos élmény, másoláshoz, majomkodáshoz is vezethet – még a legjobb szándékok mellett is.