Dr. Gál András Levente
Közadatok az oktatás és a képzés szolgálatában.
Nemzeti Adatvagyon Ügynökség

Tisztelettel köszöntök én is mindenkit ebben a – lassan azt mondhatjuk – nem is rendhagyó konferenciaformátumban. Törekszem arra, hogy a programot áttekintve az előttem szólókhoz tudjak igazodni, így a konferencia előadásai valódi történetté állhatnak össze a résztvevők számára. Azért jók ezek az internetes konferenciák, mert egyfajta kedvcsinálóként is felfoghatók az előadások. Éppen ezért én alapvetően a fő üzeneteket mondanám el, a kedves kollegák pedig majd külön is tanulmányozhatják az előadás diáit.

A Digitális Jólét Program (DJP) 2017-ben volt jelen először szereplőként ezen a konferencián: akkor Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos úr vázolta a céljainkat.

A program idén lett ötéves, és az évforduló okán érdemes egy rövid ideig elidőzni magán a történeten. 2014-ben, a második kétharmad után, nagy meglepetést okozott a kormányzat számára, hogy egy alapvetően technológiainak gondolt jogalkotási szándék milyen élénk társadalmi reakciót váltott ki. Új közvilágítást kapott az Erzsébet híd. Magyarország kormánya – felismerve, hogy a digitalizáció olyan kérdés, amiről konzultálni, beszélni kell az emberekkel – helyes döntést hozott, hiszen mára mindenkinek nagyon közvetlen kapcsolata van a digitalizációval: a saját háztartásában, vállalkozásában, magas frekvencián. Ez volt a DJP 1.0 2015-ben, amely pontszerű beavatkozásokat rögzített az internetről szóló nemzeti konzultációval összhangban.

A második korszak – a DJP 2.0 – 2017-ben kezdődött, és arra a tapasztalatra épült, hogy a digitalizáció támogatása nem valósítható meg pontszerű intézkedésekkel. Az oktatáson belül sem elegendő egy-egy intézkedés, a pedagógus-továbbképzések vagy éppen az iskoláknak sávszélességének tekintetében, hanem az egész ökoszisztémát, az egész ágazatot kell összefüggéseiben szemlélni. Ennek a szemléletváltásnak az első fontos dokumentuma Magyarország Digitális Oktatási Stratégiája lett, és ezt követte több más ágazati stratégia megalkotása.

2018-ban – a kormányzati szerkezetváltás kapcsán – a Digitális Jólét Program a miniszterelnöki kabinetirodától átkerült az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, ezzel együtt a program felügyelete Palkovics László miniszter úrhoz.

2019-ben miniszter úr egy megbeszélés keretében egyeztetett a DJP vezetésével, és elkezdtünk arról beszélgetni, hogy van az úgy a politikában, hogy szép volt, jó volt, elég volt – csoportkép, hazamegyünk. Lehetett volna úgy is folytatni a programot, hogy tovább érzékenyítünk, újabb stratégiákat alkotunk, de láttuk, hogy a digitalizáció ma már a legkarakteresebb, legrobusztusabb globális folyamat a versenyképesség területén. Ennek következménye a nagyon széles, szinte teljes körű állampolgári elérés és a gigantikus méretű adatgazdaság, így a további fejlesztések tervezésekor az egész közigazgatást, az egész állam működését érdemes szemügyre vennünk.

Ennek a táblázatnak a pontos kifejtése önmagában kitöltené a teljes műsoridőt, így csak két fontos dologra hívnám fel a figyelmüket. Az egyik maga a rendszer. Állami, kormányzati stratégiáról van szó, tehát amikor rendszerről beszélünk, közigazgatási reformról beszélünk. Míg 2010-ben egy közigazgatási vagy ágazati reformnál a beavatkozások megtervezésekor a feladatot, a szervezetet, az eljárást és a személyzetet vettük figyelembe – ha úgy tetszik, ez volt az analóg megközelítés – addig a digitális megközelítés egészen másfajta logikát és más fogalmakat igényel. Fogjunk tiszta adatot, rakjunk rá hasznos robotokat, mesterséges intelligenciát, algoritmust, és az egész felpörgetett, sokkal nagyobb képességű rendszert hálózattudományi eszközökkel tegyük érthetővé, felügyelhetővé. Oktatásról beszélve, így írható le az új típusú oktatási reform is: vegyünk elő adatokat, gyűjtsük, tisztítsuk, tegyük használhatóvá őket, rendeljünk hozzájuk mesterséges intelligenciát, és az egészet hálózati rendszerben – főleg ha nagy sokaságról beszélünk, mint mondjuk Magyarország esetében az oktatás – tegyük érthetővé és felügyelhetővé.

A másik fontos tényező az ember. Engedjenek meg itt is egy rövid visszatekintést. Öt évvel ezelőtt a DJP kapcsán mindenki kompetens emberről beszélt. Az alapvető üzenet az volt, hogy a tanár, a diák, illetve lehetőség szerint a szülő is legyen digitálisan kompetens, hiszen később a munkaerőpiacon vagy bárhol az életben így fog tudni boldogulni. Mit látunk ma? Ha összevetjük – mondjuk a DJP-n belül – egy digitális oktatási stratégiai szakértő és egy digitális gyermekvédelmi stratégiai szakértő álláspontját, akkor szinte áthidalhatatlan különbséget találunk például abban, hogy melyikük szerint hány órát kellene a gyereknek a gép előtt ülnie. A Magyarország Digitális Oktatási Stratégiájából következő elvárásokat számszerűsítve hatalmas óraszámot kapnánk. De ha azt mondjuk, hogy egészséges, honvédelmi kötelezettségek és a demográfiai elvárások teljesítésére képes fiatalt kellene nevelni, akkor viszont jó lenne, ha nem ülne ennyit a gép előtt, illetőleg nem a gép lenne a legjobb barátja. Nem véletlen, hogy ennek megfelelően azt mondjuk, hogy a kompetens ember ideálképe mellett megjelent a szerethető ember is mint elvárás. Tehát a digitális kompetencia megszerzése mellett az is nagyon fontos szempont, hogy egészséges érzelmi világú, érzelmi intelligenciájú emberek hagyják el az iskolarendszert.

A szuverenitás kapcsán előkerül az ember államalkotó képessége. Már a köznevelésben is fontos témaként van jelen, hogy a diák, a tanár, a szülő is egy nagyon zavaros, álhírekkel átszőtt, hangos médiazörejből próbál kiszűrni valamit, ami számára mértékadó. Ebben a médiazörejben olyan alapértékek – történelmi tények, fizikai, természettudományos igazságok – is sokszor relativizálódnak, amelyek mondjuk az én köznevelési élményemben (tegyük hozzá, hogy ötvenéves vagyok) nem jelentettek kérdést. Magyarán ahhoz, hogy tisztán tudjunk dönteni alapvető igazságokban – ami egyébként a demokratikus berendezkedésünknek az alapja –, szükséges, hogy normális valóságérzékeléssel rendelkezzünk. Van ebben a témában még teendő mind a köznevelésben, mind a fogyasztóvédelemben, mind általában az emberek tájékoztatásában.

Az előző oldalon található dián a digitalizáció globális méréseire vonatkozóan láthatunk információkat.

A DESI index az Európai Unió tagállamainak a digitális fejlettségét méri. Ezzel kapcsolatban mindig el szoktam ismételni Churchill híres mondását a demokráciáról: messze nem jó rendszer, de nincs nála jobb a jelenlegi tudásunk szerint. Amire felhívom a figyelmüket: a pókhálódiagramnak a bal alsó sarkában látható, hogy a digitális közszolgáltatásokban van a legnagyobb differencia a magyar uniós átlag között. Ez abból ered, hogy a közadatainkat a lehetőségekhez és az Európai Unióban elvártakhoz képest kevéssé használjuk föl.

Rátérek magára az adatvagyonra, hiszen az adat az előadásom fő témája. A diagram azt mondja tehát, hogy nem használjuk fel kellőképpen a birtokunkban lévő adatokat. Van ugyanakkor több törvényünk is – 2010-ből és 2012-ből – a közadatok újrahasznosításáról.

A Nemzeti Hírközlési és Információs Tanács 2016-ban megjelent fehér könyvében is azt olvashatjuk, hogy kevéssé használjuk az adatainkat. Ez ugyan kritika, de ilyenkor egy közigazgatás-fejlesztési ember felteszi magában a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy egy – egyébként esküt tett, a hazáját szolgáló, elhivatott – köztisztviselő, kormánytisztviselő nem, vagy nem kellő hatékonysággal hajtja végre a törvényeket. Ennek két alapvető akadálya van, ami egyébként ugyanúgy érvényes a köznevelés, a felsőoktatás vagy éppen a hulladékgazdálkodás hasonló problémáira.

Az egyik ok, hogy a magyar jogrendszerben nincs pontosan definiálva a közadatsokaság, tehát a big data, vagyis az adatvagyon fogalma. Ebből kifolyólag pedig nincs is alanya ennek a feladatnak. Maga a közfeladat sincs pontosan definiálva, vagyis az, hogy holnap egy közigazgatási államtitkárnak, egy iskolaigazgatónak vagy éppen a Klebelsberg Központ elnökének mi dolga van ebben az ügyben. Annyira mindannyian ismerjük a közigazgatást, hogy tudjuk: ha bármilyen vagyonról vagy vagyoni értékű jogról az ember nem megfelelő jogi környezetben rendelkezik, akkor aránylag gyorsan átmozdulhat a nagy innovátorból a hűtlen vagy hanyag kezelő büntető tényállást megvalósító irányába. Ez pedig nyilvánvalóan nem elvárható kockázatvállalás egy hivatalnoktól.

Palkovics miniszter úr irányításával tehát elkezdődött egy gondolkodási folyamat. 2019. október 15-én a Balatonfüreden megrendezett Infotér konferencián a miniszter úr Jakab Rolanddal, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnökével bejelentette, hogy az adatgazdaság magyarországi beindítása érdekében meghirdetik a Mesterséges Intelligencia Akciótervet. Ígéretüknek megfelelően és munkájuk eredményeképp idén szeptember 9-én megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája. A dokumentum egyébként nemzetközi összehasonlításban is rendkívül innovatív. Definiáltuk benne az adattárca fogalmát, ami lényegében egy portfólió-menedzsment mind magánszemélyek, mind vállalkozók tekintetében. Példaértékű gyorsasággal döntött a kormány arról, hogy a Neumann Nonprofit Kft. keretében – a világon ilyen néven és ilyen feladatkörben egyébként elsőként – létrejön a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség. A fentiek értelmében, már a jogi definíció végleges megalkotása előtt, megvan a hivatkozási pontja a magyar közigazgatásban ennek a szervezetnek. Ez azért lényeges, mert egy ilyen szervezet tudja megfelelő módon megalkotni a törvényeket és a végrehajtási rendeleteket.

Elkezdődött tehát a jogalkotás előkészítése. Nem akarok jogdogmatikai előadást tartani, de jól látható módon az adatvagyonnak alapvetően négy dimenzióját definiáltuk. Van egy jogi, közigazgatási definíciója, amiről beszéltem. Egy mondatban azt tudom Önöknek mondani, hogy az adatvagyon egyértelműen másképp viselkedik, mint a dologi – mondjuk az ingatlan vagy ingó – vagyon. Másképpen működik, mint a szerzői mű. És másképpen működik, mint önmagában a titok. Tehát a korábban gondolt magánjogi levezetésekhez képest arra a következtetésre jutottunk, hogy a magyar polgári törvénykönyvnek és szabályozásnak egy új típusú jogot kell alkotni arra a jelenségre, hogy adatvagyon.

A második dimenzió a közgazdaságtani dimenzió. Ez azért érdekes, mert ha megnézzük korunk nagy csodáit, a globális techcégeket – amelyek lassan akkora költségvetési főösszeggel rendelkeznek, mint egy állam –, és megvizsgáljuk, hogy mégis mi az az üzemanyag, ami hajtja ezt a gazdasági motort, sőt tágabb értelemben a teljes digitális ökoszisztémát és digitális gazdaságot, akkor rá kell jönnünk, hogy ezt a motort, kérem, az adat hajtja. Természetesen emberi intelligencia, meg sok minden van még benne, de maga az üzemanyag az adat.

Ebből következően van tehát közgazdasági definíció is, ha ez a szegmens ekkora profitokat tud termelni – csak épp ez nem látható. Amikor mondjuk a közösségi médiában mi megkötöttük azt az alapvető üzletet, hogy rég nem látott évfolyamtársainkkal tudunk találkozni a közösségi médián keresztül, és ezért cserébe hozzáférést engedünk bizonyos adatainkhoz, internetes mozgásunkhoz, akkor egy dolog nincs itt kitárgyalva: emögött azért van egy elszámolási viszony. Tehát ez nem egy barterüzlet. A bronzkorban az működött, hogy hódprémért adott valaki mondjuk kavicsot, de az nyilvánvaló, hogy a 21. században a pénznek, mint remek civilizációs innovációnak a használata mindenképpen szükséges. Az adatelszámolás ezzel kapcsolatos közgazdaságtani modelljeinek a kialakítása is a NAVÜ feladata.

A harmadik a műszaki, szemantikai definíció. Amikor azt mondom, hogy tiszta adat, akkor nemcsak jogilag kell tisztának lennie, hanem műszaki értelemben is. Vagyis összekapcsolhatónak, interoperábilisnak kell lennie az adatvagyonoknak.

A negyedik dimenzió a közpolitika. Az emberek egyrészről rendkívül féltik az adataikat, hiszen ne felejtsük el: a kommunizmusból vagy a létező szocializmusból – bárhogy nevezzük is – jövünk, ahol a lakosság erős ellenérzéssel viseltetett az állam adatkezelésével kapcsolatban. Nem véletlen egyébként, hogy a szinguláris adatok tekintetében Magyarországnak abszolút világszínvonalú dogmatikai környezete van. Az emberek nem szívesen adják meg csak úgy az adataikat: nagyon pontos garanciákat akarnak, hogy azok kinek kellenek, és mire fogják azokat felhasználni. Annak – úgymond – divatnak kell lenni, hogy valaki az adataival felelősen és jól gazdálkodik, ugyanúgy, mint a magánvagyonával vagy az egészségével, ami szintén egyfajta vagyon. Tehát egy közpolitikai narratívát kell teremteni.

A fentieknek megfelelően fogtunk hozzá a jogalkotáshoz. Úgy látjuk ma, hogy két üteme lesz a jogalkotásnak. Vélhetőleg még idén tárgyalja a kormányzat a nemzeti adatvagyon szabályozását, tehát a szűken vett közigazgatási adatokra vonatkozó szabályozási környezetet. Ezt követően, 2021 tavaszán tudja tárgyalni az országgyűlés a nagy magánjogi kódex és annak a nemzetközi magánjogi, illetve uniós megfelelését, tehát az államon kívüli adatvagyon szabályozását. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a DJP három éve dolgozik a Polgári törvénykönyv és a Büntető törvénykönyv digitális novellájának az előkészítésén. Tehát a mezőny elején haladunk, és folyamatosan – úgymond observatory módon – nézzük a klasszikus irányadó (német vagy éppen a francia) jogalkotást, illetve az angolszász területek bírói ítélkezési gyakorlatát. A magyar innovációs erő jelenleg azt eredményezi, hogy az adatvagyon megragadásában valóban élen állunk, és jól haladunk.

Az alábbi dián az adatvagyon, illetve az adat fogalmára készülő definíciók munkaváltozatait olvashatják. Ezek még nem törvényi definíciók, hanem a szakértői bizottság javaslatai.

Térjünk rá a közadatok jelentőségére a köznevelésben! Nem tudom, kik követik az előadásomat, nem látom Önöket, és ha egy teremben lennénk, se látnám az arcokat a maszk miatt, és nem tudnám megbecsülni, hogy nagyjából hány évesek. Nem tudom hány éve követik azt, hogy Magyarországon – nem mondom, hogy permanens forradalom van az oktatásban, de fogalmazzunk úgy, hogy – általában nincs hosszú ideig nyugvóponton a köznevelésünk. Én már az első Orbán-kormány idején is két éven át közigazgatási államtitkár voltam az akkori Oktatási Minisztériumban, tehát föl tudom idézni, hogy azért sok reform zajlott. Az irányító minden reformnál alapvetően szervezetcentrikusan igyekezett megragadni a problémát: ki legyen a fenntartó, ki legyen a minőségbiztosító, ki legyen a főhivatal és így tovább; ehhez milyen személyzet kell, a különböző funkciókhoz hogyan definiálja a feladatot, és a végén a workflow-k hogy fognak futni. Ahogy az elején mondtam, ez az analóg megközelítés. Megjegyzem, 2010-ben egy ilyen közigazgatási reformot aránylag hatékonyan végre tudtunk hajtani.

Látjuk, hogy ez kicsit olyan dolog, hogy amikor valakinek van mondjuk három vadászgépe – ilyenkor, bár nagyon tiszteli IV. Bélát, de nem utánozza olyan szempontból, hogy kővárakat épít. Kicsit így vagyok az adattal. Végső soron – kellő tisztelettel és természetesen nagyon fontosnak tartva a különböző közigazgatási intézményeket, ha másért nem, hát azért, hogy az állampolgárok tudják mihez kötni az intézkedéseket meg a joghatályt –, de valójában a különböző közigazgatási rendszerirányítási feladatok intézményen belüli folyamatok. Ugyanígy az oktatásnak nevezett közszolgáltatás szervezése is új típusú megközelítést igényel, és ezen dolgozik a NAVÜ.

Millió kérdés fölmerül azért, hiszen az emberek ma már nem a poroszos iskolarendszer „alázatos tisztelettel elfogadom, ami van” testtartásával közelítenek a közigazgatáshoz. Nyilvánvalóan van a másik véglet, az anarchia, amikor mindenki tollba mondja a tanárnak, hogy mit kellene csinálnia. Talán szerencsésebb az a megközelítés, amit ma már nap mint nap tapasztalunk a digitális szolgáltatási térben (akár keresőmotorokról, közösségi médiáról vagy éppen az online piactérről van szó): hogy a szolgáltatás, amit kapok, az legyen személyre szabott és kezdeményező. Ennek megfelelően, egy akkora nagy sokaságot, mint a köznevelés, ugyanígy át lehet formálni, ha ehhez megfelelő adatok állnak rendelkezésre. Így az oktatási rendszer minden szereplőjének – diák, szülő, tanár, intézményvezető – lehetősége nyílik arra, hogy személyre szabott, összemérhető, ágazati szinten aggregált, ergo vezetésirányítási rendszert kiszolgáló, kezdeményező szolgáltatást találjon.

Mindannyian tudjuk, legalábbis Önök biztosan tudják mint jó tanárok, hogy a jó kérdéseken múlnak a jó válaszok. A közigazgatásban is így van. Ha nincsenek jó kérdések, nem tudunk jó válaszokat adni. A digitalizáció azonban azt is lehetővé teszi, hogy jó kérdéseket generáljuk a jó válaszokhoz. Tehát amint Önök is látják: adat van bőven. Össze kell tudnunk kapcsolni őket, meg kell őket tisztítani, és megfelelő algoritmusokat, vezetésirányítási rendszereket kell hozzájuk rendelni.

Hozzáteszem, Magyarország e tekintetben is jól áll: itt van nekünk a KRÉTA, a KIR, a SZIR, a FIR és még jónéhány betűszó, valahány név a naptárban – ahogy annak idején Móka Miki mondta gyerekkoromban –, tehát van bőven adatbázisunk. Ezeket megfelelő módon össze kell tudni kapcsolni. És az összekapcsolás után nincs más dolgunk – nyilvánvalóan minden ágazati típusú reformnak ez az alapja –, mint hogy az érintett szereplők értsék és szeressék. Tehát érzelmileg és értelmileg is elkötelezettek legyenek. A jó hír az, hogy bár sokat kárhoztatjuk a közösségi médiát meg a globális techcégeket, de azt a magatartásmintázatot, hogy én úgymond egy online felületen elfogadom a keresésekre, válaszokra, applikációkra vonatkozó javaslatokat, ezt a fajta – nevezzük így – testtartást előkészítő munkát a techcégek elvégezték számunkra. Tehát ilyen értelemben, azt gondolom, hogy kitaposott ösvényen tudunk haladni.

Nos, ezen dolgozik a NAVÜ. A szervezet fiatal, de tempósan fejlődik. Ráadásul – ahogy mondani szoktuk, sajnos a Covid-helyzet, a hibrid, az online, meg egyéb oktatási formák – mind abba az irányba hatnak, hogy mint a hadiipari fejlesztésnél, nem nagyon van idő kivárni és érzékenyíteni, hanem tempóznunk kell előre. Nagyon bízom benne, hogy 2021-ben már olyan szolgáltatásokat fogunk tudni Önöknek nyújtani, amelyek a teljesség igé-nyével, a magyar közadatok jogszerű felhasználásával, valóban személyre szabott és kezdeményező szolgáltatásokat tudnak nyújtani mind a diákoknak, a szülőknek, mind pedig az intézményvezetésnek és a tanároknak.

Arra kérem Önöket, hogy kísérjék figyelemmel a NAVÜ működését. Bár ez egy csendes háttérintézmény az ITM holdudvarában, de mind a Miniszterelnöki Kabinetiroda, mind a Belügyminisztérium delegál tagot a szervezet irányító testületébe, tehát kormányzati tevékenységet fejtünk ki. A legfontosabb, hogy legyenek nyitottak arra, hogy adatalapon újjászervezzük a közszolgáltatásokat a köznevelésben, ugyanis ez csak akkor sikerülhet, ha Önök is együttműködnek velünk.

Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket.