Szabó Éva

Befogadó iskola, személyre szabott tanulástámogatás

Differenciálás a Gyermekek Házában

A tanulók egyéni különbségeinek elfogadásán túl fontos a tanulást segítő háttérképességeik, erősségeik, érdeklődésük, tanulási stílusuk alapos megismerése. Erre számtalan módszert és lehetőséget ismernek a pedagógusok. Például megfigyelések játék, kirándulás közben, szülőkkel való beszélgetés, reggeli beszélgetőkörök, mozgásos, dalos játékok.

Az egyéni sajátosságokhoz való igazodás a leggyakrabban alkalmazott frontálisan vezetett tanórával nem lehetséges.

Az egyénre szabott individuális tanulás, illetve a differenciált rétegmunka során a gyerekek saját tempóban, a képességeik, meglévő ismereteikhez igazodó feladatokon keresztül fejlődhetnek, tanulhatnak. Ezeknek a tanulásszervezési módok az alkalmazásához nagyfokú bizalomra van szüksége a pedagógusnak a gyerekek irányába. El kell fogadnunk, meg kell tapasztalnunk, hogy a gyerekek párban, csoportban, de akár egyedül is képesek aktívan, önállóan tanulni. Mindez bármilyen szociális háttérrel rendelkező gyerekekre igaz akkor, ha rögtön, az iskolába lépés első napjától kezdve törekszünk arra, hogy megtanuljanak tanulni. Olyan tanulási technikákat kell megtanítanunk a tanulóknak, amik kiváltanak bennünket a központi irányító szerepből. Át kell engedni a tanórán olyan tevékenységeket, mint például a feladatok közvetlen kiosztása, a taneszközök, a tanulási sorrend, lépések meghatározása, az ellenőrzés, vagy annak gyakorlása, hogy hol találhatók a kézikönyvek, az ollók, a ragasztó. Mindezek megtanítására bizony időt kell szánni, ami viszont később mindenképpen megtérül, és a tanulók a nagyfokú önállóság mellett, felelősséget is éreznek saját tanulásukért.

Differenciált rétegmunkáról akkor beszélünk, amikor a tanulók aszerint kapnak egyéni lehetőségeikhez, aktuális állapotukhoz igazított feladatokat, hogy az ismeretszerzés, készségfejlesztés mely fokán állnak vagy milyen a tanulási stílusuk, érdeklődésük, mely tevékenységek szolgálják leginkább optimális fejlesztésüket.

A differenciált rétegmunka alkalmazásával maximálisan megvalósítható, hogy a közel azonos szinteken álló gyerekek egyéni szükségleteiknek megfelelő tevékenységeket végezzenek. A rétegmunka során a diákok bizonyos csoportjai ugyanazt a feladatot kapják, tevékenységet végzik. Ebben a munkaformában – ellentétben a kooperatív feladatvégzéssel – nem alakulnak ki állandó, egymást segítő csoportok, hanem különböző „rétegek” jönnek létre, melynek tagjai önállóan végzik a szintjükhöz, egyéni lehetőségeikhez igazított feladatokat. Az egy rétegbe tartozó diákok a tanóra egy meghatározott részében hasonló feladatokkal dolgoznak. Egy következő tanulási helyzet során, a differenciálás más szempontjai szerint, a fejlesztés akkori céljának megfelelően, más rétegek alakulhatnak ki, más-más gyerekek kapnak azonos típusú, hosszúságú feladatokat. Rétegek tehát nem merevek, akár a foglalkozás során is változhatnak. Akkor hatékony igazán, ha rugalmasan alkalmazkodik a tanulók valós igényeihez, amelyek több szempontúak lehetnek és gyorsan változhatnak. (Hamar megértette a feladatot, nincs szüksége annyi megsegítésre, vagy éppen megtorpant, elbizonytalanodott, szeretne több segítséget kérni …) Ennek figyelembevétele nagyon fontos, mert így nem alakulnak ki merev rétegek, elkerülhető a „beskatulyázás” veszélye.

A foglalkozást vezető pedagógus gyakorlatilag több szinten szervezi a tanórát, így igazodik a különböző tananyaggal dolgozó, eltérő tevékenységeket végző diákokhoz. Az óra egy részében, meghatározott szempontok szerint összehívja a különböző munkát, tevékenységet végző gyerekeket.

A közös munka helye lehet a terem sarkában kialakított olvasó sarok vagy egy nagyobb asztal, melyet többen körül tudnak ülni. Itt a tanító gyakorlatilag egy „mini” frontális órát tart. Közösen megbeszélik a feladatot, új ismereteket tanulnak, gyakorolnak, amire éppen az adott réteghez tartozó gyerekeknek szükségük van.

A munka attól válik hatékonnyá, hogy az ilyenkor együtt dolgozó diákok megközelítőleg homogén csoportot alkotnak. Értik a tanítót, értik egymást, eredményesen részt tudnak venni a tanulásban. Valójában a tanító igazodik az ő aktuális szintjükhöz, személyre szólóan tud tanítani, tudja segíteni a gyerekek tanulását.

A közös tanulás, megbeszélés után a tanulók a helyükön önállóan, az előzetes ismereteikhez, az aktuálisan tanultakhoz igazított differenciált feladataikkal dolgoznak tovább.

A tanító a következő réteghez tartozó gyerekeket hívja össze, velük tanul, egyeztet, majd ők is a helyükön folytatják a munkát, szintjeikhez igazított feladatokkal.

Fontos, hogy az óra során minden réteg „sorra kerüljön”, legyen tanulásuknak olyan része, ahol a tanítóval együtt dolgoznak, tanulnak. Ez biztosítja az egyéni odafigyelést, a személyes törődést. Az önálló feladatvégzéskor pedig, az egyéni sajátosságokra figyelő, optimális terhelést biztosító tevékenységek teremtenek lehetőséget arra, hogy minden gyerek sikeresen, eredményesen vegyen részt a differenciált tanulási folyamatban.

A differenciált rétegmunka alkalmazásakor a tanítónak tudnia kell, hogy a rétegek kialakításával mi volt a célja. Ennek megfelelően foglalkozik a különböző rétegekkel. Lehet olyan csoport, ahol a hiányzó ismeretek pótlása a cél, egy másik csoportnál az ismeretek további mélyítése, a következőnél, pedig a meglévő ismeretre építve azok alkalmazását, új, kreatív megoldások keresését valósítják meg. A differenciált tevékenységek kiválasztása, az aktuális „rétegek” kialakítása feltételezi, hogy a tanító jól ismeri diákjait, tisztában van személyes szükségleteikkel. Hiszen éppen az a cél, hogy a tanulók személyre szóló módon tanulhassanak, a tevékenységek, a feladatok igazodjanak hozzájuk, egyéni lehetőségeikhez, erősségeikhez, gyengéikhez. A differenciálás nagyon sok szempont szerint történhet: meglévő ismeretek szerint, a készség kialakulásának meg fokán állnak a tanulók, érdeklődés, tanulási tempó vagy önállóság szerint.

Példa a szövegértés differenciált fejlesztésére (Milyen szinten áll az adott réteg? Mit szeretnék fejleszteni, elérni?):

A tevékenységek és azok sorrendjének a meghatározása az adott réteg esetében. Ennek a tervnek egyszerűsített változata jelenik meg a táblaképen is, ahonnan a tanulók tájékozódnak a feladataikról. A szürkével jelzett rész a pedagógussal történő közös tanulást jelzi az adott réteg számára.

Iskolánk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy tanulóinkat felkészítsük azokra a társadalmi elvárásokra, melyek során szükség van nagyfokú együttműködésre munkatársaikkal, segítségnyújtásra, fejlett kommunikációra, érvelésre és megfelelő vitakultúrára. Mindezek a készségek nem alakulnak ki és nem fejlődnek a rétegmunka során. Tudatosan építjük be és használjuk a kooperatív tanulást, mint a fenti készségek fejlesztésére leginkább alkalmas tanulásszervezési módot. A kooperatív tanulási helyzetekben a gyerekek kis, általában négyfős csoportokban tanulnak együtt. (Általános tapasztalat, hogy – életkortól függetlenül – négy személy tud feladathelyzetben legeredményesebben együttműködni.) Ha az osztálylétszám nem osztható néggyel, akkor a négyfős csoportok mellett létrejöhet például ötös csoport vagy pár. A csoportok összetétele általában heterogén, tehát – különböző aktuális fejlettségű tanulók alkotnak egy-egy csoportot.

A kooperatív munka lehetőséget nyújt arra, hogy tanítványaink ismereteiket mozgósítva, közös megoldási stratégiát dolgozzanak ki, együtt oldjanak meg, készítsenek el valamit. A valódi együttműködés kialakulása a pedagógus felelőssége azáltal, hogy olyan feladatokat állít össze, melyek megoldása során megvalósul a kooperatív tanulás négy alapelve: a párhuzamos interakció, építő egymásrautaltság, egyenlő részvétel és egyéni felelősség.

Vagyis úgy fogalmazzuk meg az instrukciót, hogy a feladattal a csoport akkor van készen, ha a csoport minden tagja – az adott területen leggyengébb is – érti, tudja, akár be is tud számolni a csoport nevében a megoldásról és annak indokairól. A kooperatív munka fejleszti az együttműködési készséget, lehetőséget teremt a közös felelősség kialakítására.

A csoport feladata az, hogy közösen, egymást segítve tanuljanak. A csoport tagjai együtt dolgoznak, minden csoporttag egyéni lehetőségeinek megfelelően vesz részt a közös munkában. Ennek az üzenete meghatározó, mindenki fontosnak érzi magát, és a diákok megtapasztalják, hogy egymás nélkül nem megy a feladatok megoldása. A legjobbak pedig, akik egyedül is meg tudnák oldani, magáról az együttműködésről szereznek tapasztalatot és arról, hogy ők hogyan tudnak megtanítani valamire – a csoport sikere érdekében – másokat.

Azok a pedagógusok, akik jártassak már a differenciált tananyag kialakításában, azok remekül meg tudják valósítani a különböző kooperatív módszerek alkalmazása során is az egyéni képességekhez való illeszkedést. Így fejlesztve tanulóikban az elfogadást, a toleranciát, a segítségnyújtást.

Irodalom

Vojnitsné Kereszty Zsuzsa – Kókayné Lányi Marietta: Könyv a differenciálásról. Educatio, 2008.

Spencer Kagan: Kooperatív tanulás. Önkonet Kiadó, 2001.