Pénzes Ottó

A lovaskultúra erősödő jelenléte
a mátészalkai Képes Géza Általános Iskolában

A mátészalkai Képes Géza Általános Iskolában – elsősorban Jankovics Marcell és Somogyi Győző képi világát alapul véve – olyan vizuális teret hoztunk létre, ami lehetővé teszi, hogy a diákok szinte észrevétlenül magukba fogadhassák a magyar kultúra legértékesebb alappilléreit, megérthessék nemzetünk történetét, és valóságos, kitörölhetetlen élmény legyen számukra a hazaszeretet.

Az én hazám galéria egy összefoglaló neve azoknak a tereknek, amelyek egy jól felépített útvonalon vezetik a belépőt – a diákot – a lokálpatrióta szemlélettől a hagyományokon át az egyetemes magyar értékekig. A nevelő és oktató jelleg áthatja a nagy ívű vizuális megjelenést.

Egymás után sorakoznak, és egymás értékeire épülnek a következő terek:

• a Tanítványokból mesterek tabló,
• a Néptáncosok fala,
• a Mátészalka anziksz,
• a Diák galéria,
• a Varázsmondatok lépcső,
• a Csodaszarvas folyosó,
• a Képes Géza lépcső,
• a Hazaszeretet lépcső,
• a Magyar állatfal
• a Sport Galéria,
• a film-és színháztörténeti folyosók,
• a „Hungarikum” fal és a gasztronómiai tér,
• a Történelem lépcső,
• a nagygaléria a Feszty körképpel,
• a Budapest látképekkel,
• a vers, a történelem és a természettudományos ajtókkal,
• a képző- és zeneművészeti tablókkal,
• a Magyar Királyok Arcképcsarnokával és
• a Képes fizika tárlattal.

Ezekből a közös terekből nyílnak a különlegesen berendezett szaktantermek.

Csak remélni mertük, hogy a magyar történelem és kultúra hatalmas, embernevelő, tartást adó ereje védelmet ad majd a nagy szeretettel készített belső tereknek. Félelmünket azonban növelte az a tragikusnak mondható helyzet, amibe akkor kerültünk, amikor a város egyetlen állami intézményeként szembesülnünk kellett a szomorú ténnyel: a többi – egyházi – iskola nem kívánja szárnyai alá venni azokat a gyerekeket, akik nem az élet napos oldalára születtek.

Arra a csodára, ami aztán mégis bekövetkezett, még a legmerészebb álmainkban sem mertünk gondolni. Úgy jönnek, mennek, teszik mindennapi dolgukat tanítványaink az épületben, hogy rendbontásnak, rongálásnak nyoma sincs. Pedig 540 kisdiák mindenre képes. Úgy látszik arra is, hogy tisztelettudóan, kulturáltan viselkedjen, becsülje azt, ami körülöleli, s akár még arra is, hogy büszke legyen iskolájára, városára, hazájára.

Ha valaki azt gondolja, hogy pusztán a falakra helyezett képek, a varázslatos szaktantermek, az esztétikus és különleges vizuális terek erejének köszönhető az, hogy a csoda bekövetkezhetett, az téved. A titokra sokkal mélyebb rétegeket vizsgálva bukkanhatunk rá.

A háttérben egy forradalmian új – vagy talán kidobni szánt régi – gondolkodás áll, amiből egy sor egyértelmű megoldás következik. A sokakat megbotránkoztató titok tehát az, hogy a mi iskolánkban nem a gyerekek, hanem a pedagógusok állnak a középpontban. Mert a pedagógus egy „felkent” személyiség, akit arra választott ki jelesül az állam, hogy szakmai tudásával – s ami ennél is ezerszer fontosabb –, egész életével álljon a tanulók előtt. Ő az, aki pontosan tudja, hogy mire van szüksége kis tanítványainak! Tudomásul kell venni azt – ahogy régen mondták –, hogy a tanító szava szent.

Mivel az alapvető személyiségjegyek 14 éves korra kialakulnak, így életbevágó, hogy milyen családi és iskolai hatások érik ebben az időszakban a gyerekeket.

Szülő és pedagógus között csak együttműködés lehetséges, piaci alapú követelőzésről szó sem lehet. A zilált családi körülmények okozta problémák, azok tünetei nem kérhetők számon az iskolán. Mindössze fél évre volt szükségünk, hogy ezt megértessük és elfogadtassuk a szülőkkel.

Minden ostoba és értelmetlen terhet igyekszünk levenni a tanerők válláról, óvjuk, védjük őket a felesleges adminisztrációktól, szócséplő értekezletektől. (Ezernyi olyan apró technikai megoldást alkalmazunk, ami rendszerré összeállva ritmust, kiszámíthatóságot, jólinformáltságot ad és biztosít pedagógusnak, diáknak.)

Egy kiszolgáltatott, görnyedt hátú, megalázott, frusztrált pedagógus csak a nyomorúságot képes továbbadni, sugározni a gyerekek felé. De ha kiegyenesedhet, ha tudja, hogy biztonságban dolgozhat, ha tisztelet és megbecsülés övezi ténykedését, akkor vele a gyerekek is csodákat élhetnek át.

Jelmondatunk: Szeretlek, tehát követelek!

Nálunk a nevelés, oktatás formáját tekintve rendpárti, tartalmában nyitott és értékelvű.

Nem ringatjuk tanítványainkat abban az illúzióban, hogy a tudás megszerzése csupán játék, s hogy csak a praktikus ismeretek számítanak. Meg kell érteniük, hogy a sokszor izzasztó küzdelem adja földi életünk értelmét. A tehetségnek sem kell feltétlenül renitensnek lennie. Az ő teljesítményét majdan csak egy hiteles élet igazolhatja, ami rend, tiszteletadás, mások megbecsülése nélkül elképzelhetetlen. S ezt bizony otthon, és itt kell megtanulnia.

Megfogadtuk Bill Gates, tanácsát – aki saját gyereke kezébe sem adna 14 éves kora előtt „okos” telefont –, így tanítványaink mobiltelefont sem hozhatnak magukkal az iskolába.

Az idegen nyelvet is a lehető legkésőbb kezdjük tanítani, mert Teller Edével valljuk, hogy a magyar ember különleges gondolkodásmódjának rejtélye a nyelvében van. Persze, lehet az óvodásokkal is zsonglőrködni, s akár több nyelvet is megtanítani nekik. De ott a nagy kérdés: Milyen rendszer szerint fognak gondolkodni? Mi a magyart tanuljuk alaposan, s aztán erre a tudásra építve majd jöhet a többi nyelv is!

A megtévesztő, félrevezető ígérgetések, hókuszpókuszok helyett iskolakertet építünk, ahol a gyerekeink kétkezi munkát végeznek, a tankonyhában pedig a lányok főztje várja a „megfáradt” fiúkat.

Azokból a gyerekekből, akikről szinte már mindenki lemondott, létrehoztuk a „csakcsapatot”. Gyerek és tanár óriási erőfeszítése árán bizonyítjuk nap, mint nap, hogy „csakazért” sem adjuk fel, „csakazért” sem maradunk le, „csakazértis” megmutatjuk magunknak és a többieknek, hogy nem vagyunk rosszabbak senkinél.

Drámásaink folyamatosan ünnepi műsorokra készülnek, s bizony közel 400 diákunk tanul néptáncot. Nálunk a diszkó ismeretlen, a táncház viszont élő valóság.

Évek óta járnak tanítványaink lovagolni Dr. Ungvári Zsigmond Főnix Park nevű gyönyörű lovardájába, ahol sokszor személyesen a doktor úr foglalkozik a gyerekekkel. A lovakkal történő rendszeres találkozás, a róluk való gondoskodás nagyon sokat segít a személyiség építésében, formálásában. Nagy vágyunk, hogy az úgynevezett „Kincsem” programba bekerülve egyre több gyerek jusson el erre a „paradicsomi” helyre. Különösen fontos lenne ez a „Csakcsoportos” diákjaink számára.

Elkészült a Kő Boldizsár féle helytörténeti „Képes játszókert” is, ami nemcsak nagyon látványos, de rendkívül népszerű is a gyerekek között. Tervezzük, hogy a Mátészalka neves személyiségeit bemutató játékteret, és a sportudvarunkat iskolaidőn kívül megnyitjuk majd a város lakói előtt.

2018 nyarán láttunk munkához, és rövid időn belül egy kétségbeesett, frusztrált tantestületet sikerült talpra állítani. Két kisfilmet is készítettünk már az iskoláról, amelyek az interneten nagy sikert arattak. Sokan látogatnak el hozzánk – közöttük a magyar szellemi élet olyan neves személyiségei, mint Bagdy Emőke, Sebestyén Márta, Freund Tamás, Rákász Gergely, Fodor István, Lackfy János, Szentmártoni János, Sári László, Bogár László, Zsigmond László, vagy a Muzsikás és a Kaláka együttes tagjai – és biztosítanak bennünket támogatásukról.

Mi nem vagyunk képesek arra, hogy a magyar közoktatás – azon belül is az alapfokú oktatás – alapvető gondjait megoldjuk. Megpróbálunk azonban mutatni egy olyan lehetséges utat, ami értékmegőrző és átadó szerepét jó hatékonysággal betölti, pedagógusnak, diáknak, szülőnek egyaránt értelmezhető és elfogadható.