Csermelyné Gáspár Tímea
Mozdul a TEST – kiteljesedik a LÉLEK
(pszichológus)
„Ép testben ép lélek” – hangzik az ismert közmondás. A test egészségét megmutatja a harmonikus mozgás és a változó körülmények közötti dinamikus egyensúly.
A mozgás és a fejlődés összefüggését az alábbi idézet kiválóan jellemzi:
„Minden, ami él, mozog és változik. A mozdulatlanság, a változatlanság a halál. Az élet velejárója a mozgás. Nézd a sólymot: élete a repülés, a szárnyalás, a mozgás.”
Csodálom a magyar nyelv szépségét, szeretek a szavakkal játszani. Így az előadásomra készülve utánanéztem mit is jelent a mozgás szó. A Magyar nyelv értelmező szótára szerint a mozgás szó egy főnév. Általában a mozog igével cselekvést, tevékenységet illetve jelenséget, valamint olyan folyamatot írunk le, amely jelzi a tényt, hogy valaki, valami mozog; illetve leírja hely(zet)változtatását, illetve ennek (valamely jellemző) módját. A mozgás szó átvitt értelemben is helyváltoztatási, illetve cselekvési lehetőséget jelent (például szabad mozgást biztosít valakinek). Időbeli változások folyamatát is jelentheti (például: folytonos mozgásban van).
A mozog néhány szinonimája: mozgolódik, izeg-mozog, mocorog, nem találja a helyét, fészkelődik, fickándozik, forgolódik, helyezkedik, siet, iparkodik, csipkedi magát, rohan, száguld, iszkol, kotor, kapkod, szedi a lábát. Bár alapvetően mindegyik mozgást jelent, e szinonimák érzelmi-hangulati jelentése egymástól igen eltérő.
A mozgás szólások és közmondások sokaságában is megjelenik. (például: Mozog, mint a sajtkukac. Úgy mozog, mintha dróton rángatnák. Mozog az ember, míg eleven.)
A mozgásokat sokféle szempont alapján csoportosíthatjuk: a részvétel szempontjából lehet aktív vagy passzív, a hely szempontjából lehet hely- vagy helyzetváltoztató, illetve értelmezhetjük a sejtek (például sejtplazma áramlása), a szervek-szervrendszerek szintjén (például szív vagy légzés működése) és a szervezet szintjén is.
Mozgás közben endorfin, vagyis öröm hormon szabadul fel, tehát a mozgás gyakorlatilag belső dopping. A mozgás örömforrás: feszültségoldó, ösztönző, megnyugtató, jutalmazó hatású.
A mozgásos tapasztalatok képezik a személyiség fejlődésének az alapját a kora gyermekkorban.
Az első két életév tanulási formája a mozgás. Nagyon fontos az életkornak megfelelő mozgási lehetőségek és mozgásformák biztosítása, melyhez nélkülözhetetlen a szabad mozgáshoz szükséges, a csecsemő- és kisgyermek számára biztonságos tér kialakítása. Ha hagyjuk az egészséges gyermeket szabadon mozogni, „tudja” mire van szüksége a fejlődése eléréséhez és gyakorolja is azokat a mozgásformákat, melyeken keresztül tanul a világról és önmagáról. A mozgásos tapasztalatok következtében alakulnak ki az un. szenzomotoros sémák, melyek voltaképpen mozgástervek. Ezek a szenzomotoros sémák tartalmazzák a korai életben a gyermeknek a világról és önmagáról való tudását. Mozgáson keresztül, saját mozgásain át érti és értelmezi a világot és önmagát.
Ezek alapján a tapasztalatok alapján alakul ki a testmodell és a testkép. A saját test mindennek az origója, eredője. Fontos kiemelni, hogy a testről való tapasztalás jelentős része nem tudatos és nagyon átható. Ezeket a nehezen vagy egyáltalán nem tudatosítható élményeket verbálisan nehezen érjük el még felnőttkorban is.
A gyermek mozgásfejlődéséhez sok más képesség fejlődése is társul, melyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, ezért nagyon fontos a mindennapjaikba beépülő, életkoruknak megfelelő, lehetőség szerint szabadtéri mozgásos tevékenység. Biztosítsunk számukra minél több mozgásos élmény lehetőséget: engedjük, hogy futkározzanak, lépcsőzzenek, ugráljanak, másszanak, hintázzanak, labdázzanak minél változatosabb módokon. Nagyobbaknak engedjük, hogy rollerezzenek, kerékpározzanak. Sétáljunk és kiránduljunk családostól, hogy minél több dolgot felfedezzenek és ismerjenek meg a gyerekek mozgásuk során. Mindez összetett hatással van idegrendszerük, fizikai felépítésük és természetesen mentális képességük fejlődésére is.
Jean Piaget szerint a csecsemő saját aktivitásán keresztül ismeri meg a világot, nem csupán passzív befogadója az őt ért eseményeknek. Stern ezt az „én, mint cselekvő” érzéseként fogalmazta meg, mely az én-érzés elsőrendű aspektusa, ennek hiányában a gyermek aktivitását nem a sajátjaként élné meg. Az „én, mint cselekvő” tudatos és nem tudatos megéléseinek az összessége mozgásos formában olyan kérdésekre ad választ, hogy mennyire vagyok kompetens, hogyan tudok magamra és a környezetemre hatással lenni. Ez az énkép és öntudat alapja.
A személyiségfejlődés másik alapvetően fontos alapja a kapcsolati klíma, vagyis az anya-gyermek kapcsolat, amelyben az érzékszervi integráció zajlik. Az anya elfogadó, megtartó és tükröző érzelmi viszonyulásmódja elengedhetetlen az optimális személyiségfejlődéshez.
A csecsemőt az első hónapokban sok olyan szenzoros inger éri a környezete által testi kontaktusokon keresztül (egyensúlyváltozás, izomfeszülés, hőmérséklet, ritmus, tempó, időtartam, hangmagasság, hangszín, vibráció), melyek a gondozó felnőtt számára alig észrevehetők és szavakba is nehezen foglalhatók. Az anya és gyermeke között állandóan affektív jelzések áramlanak, a csecsemő minden ilyen jelzést felfog és ezen az affektív klímán keresztül formálódik a gyermek személyisége. Az anyához-apához-gondozóhoz fűződő kapcsolat nélkülözhetetlen és a fejlődés mozgatórugójaként van jelen.
Winnicott szerint a csecsemő és az anya eleinte egy egységet alkot, a csecsemő a teljes függés állapotában van, ez teszi lehetővé, hogy pontosan és érzékenyen reagáljon. Winnicott az anyai gondoskodás leírására a holding fogalmat használja: ez egyrészt egy fizikai holding, a csecsemő biztonságos, jó tartása, amely nélkül létbizonytalanságot élne át, testkontaktus az anyával, aki védelmezi és biztosítja a szükségletek kielégítését; de az anya átvitt értelemben is tartja-tartalmazza a csecsemőjét, igyekszik megérteni gyermeke viselkedését és reagálni rá.
A kapcsolat iránti igényünk azon túl, hogy a biztonságos kötődést is megalapozhatja azért is fontos, mert a tapasztalatok feldolgozásához, értelmezéséhez és az érzelmek szabályozásához egy másik ember reakciója, tükrözése szükséges. Ez vezet az önszabályozó mechanizmusok kialakulásához.
Mit jelent a biztonság? Egyensúlyt. Egyensúlyban vagyok magamban, magammal, kibillenések esetén is visszatalálok saját egyensúlyomhoz.
A fejlődés alapfeltétele a biztonság. A biztonság lelki alapja a kapcsolatunk egy vonatkoztatási személlyel: jó esetben az anyával, apával; terápiás helyzetben a terapeutával. Fizikai alapja a viszonyunk a gravitációval, melynek fiziológiai alapja a nehézségi erő érzékelő szerve, a vesztibuláris rendszer.
Természetesen ez is mozgás által fejlődik a kezdetekben, az érzékszervi integrációkon keresztül.
A korai fejlődést szenzoros, mozgásos és testi élmények hatják át, a szenzomotoros és kapcsolati élmények pedig elválaszthatatlanul összefonódnak, így eleinte az anya-gyermek dialógus is testi párbeszédekben zajlik. Az ebben a korai időszakban megélt élmények végig kísérik életünket és a különféle mozgásterápiákban is visszaköszönnek. A szenzomotoros fejlődésben a taktilis, a vesztibuláris, a mozgás- és a proprioceptív érzékelés a legkorábban érő perceptuális teljesítmények. A kezdetben diffúz érzékszervi modalitások elkülönítése már a fejlődés eredménye. Mindebben kiemelt a labirintus-szerv és a bőr szerepe.
Az érzékelés és a mozgás együtt van jelen a kisgyermekkori tapasztalásban, a mozgás és a látás mellett egyéb szenzoros rendszereken keresztül. A különféle tapasztalások által a fejlődés során az érzékelés és a mozgásszabályozás különböző szintjei jelennek meg. A testi kompetencia örömteli, gyakran erőfeszítést igénylő, néha fájdalmas élményekkel is jár exploráció közben. Mindezek megéléséhez fontos egy érzelmileg elérhető felnőtt, aki érzékeli, kíséri ezeket az állapotokat és csak szükség esetén avatkozik be, de akkor határozottan és biztonságosan.
A mozgástanulás során millió szenzoros ingert kell feldolgozni a kisgyermeknek. A stabil mozgás tükröz egyfajta belső stabilitást is az információfeldolgozás szintjén és lelki értelemben egyaránt.
Az egyensúly szabályozásának képessége a szenzoros integráció alapja. Az egyensúlyérzékelés a test helyzetének és mozgásának érzékelését jelenti, a testhelyzet érzékelése több szerv összehangolt működésén alapul. Az egyensúlyérzékelésben jelentős szerepe van az érzékszerveknek és a központi idegrendszer szabályozó tevékenységének.
Az egyensúly-érzékelés érzékszerve a vesztibuláris rendszer, amely anatómiailag és funkcionálisan statikus és dinamikus részre osztható.
Az utriculus (tömlőcske) és a sacculus (zsákocska) a vázizmok tónusának szabályozását végzi, a látási, az egyensúlyozási és a tapintási ingerületek összehangolásával, ennek segítségével állítjuk be a fejet a térben a saggittalis irányú (emelkedés/süllyedés) elmozdulásoknál. Ezt nevezik „statikus” funkciónak.
Dinamikus egyensúly-érzékelés során a fejünk elfordulását, forgó mozgását a három félkörös ívjárat segítségével érzékeljük, a fej térben történő elmozdulásától függően ennek segítségével reflexesen mozgatjuk a szemeket, így segíti a fixálást és a térbeli orientációt.
A legtermészetesebb testhelyzetek és mozgások közben is folyamatosan működik az egyensúlyszabályozás, mivel azonban fiziológiásan kéreg alatti szabályozással motoros automatizmusként működik, nem veszünk róla tudomást.
A vesztibuláris rendszer az egyik legkorábban érő idegrendszeri struktúra, az anyaméhben az embrió legelső érzékszerveként az egyensúlyi rendszer indul fejlődésnek. Már a 8. magzati héten megjelenik a vesztibuláris végkészülék, a 10. héten mozgásingerekre megjelennek az első válaszok, a magzat első lokális mozgásai. A 20. magzati héttől már érzékeny a rendszer, befolyásolja a magzatmozgások, a nyak- és végtagmozgások, a szemmozgató beidegző izmok tónusát. A 28–30. héten a vesztibuláris rendszer kódolja a magzat befordulását. A megszületés után az érettségétől függ a nagymozgások további fejlődése egészen az akaratlagos járás megjelenéséig. A vesztibuláris rendszer fejlődése szempontjából a kitüntetett időszak az első 8–10 év, körülbelül 10 éves korra fejeződik be a fejlődése, de utána sem változatlan.
A mozgásfejlődés nem öncélú dolog, nem csupán a helyzet, és helyváltoztatás kivitelezése a funkciója, a fejlődési lépcsőfokok egymással összefüggenek, egymásra épülnek, mindegyik szakasznak megvan a maga szerepe, a fázisok kimaradása tehát nem csak magának a mozgásformának a hiányát jelenti, hanem különböző funkciók hiányos begyakorlását is.
Az idegrendszer érésének beindulása pozitív változásokat von maga után.
A test egyensúlya létfontosságú a tartás, a mozgás, az idő-, a tér- és a mélyérzékelés szempontjából, fontos a helyváltoztatás, az önértékelés tekintetében. Ebből adódóan mindazon érzékszervek, amelyekre egy gyermeknek szüksége van ahhoz, hogy bármit is megtanulhasson, szoros kapcsolatban állnak az egyensúlyérzékkel.
Valahányszor működésbe lép egyensúlyszervünk, az agy dolgozni kezd: érzékeli az új ingerületet, értelmezi azt és választ ad rá.
Születésünkkor százmilliárdnál is több idegsejtünk van, ezek azonban csak akkor kezdik meg működésüket, ha összekapcsolódnak egymással. A szenzoros és mozgásos ingerek elősegítik, hogy minél több kapcsolat alakuljon ki az idegsejtek között, így azok gyorsabban és jobban tudják továbbadni az információkat. Csakis az a gyermek lesz képes később magasabb szintű képességek (beszéd, olvasás, írás) jó színvonalú elsajátítására, akinek születésétől biztosítják a megfelelő mennyiségű mozgást.
A csecsemő érzékeli a nehézségi erőt, amikor fejét leejti és amikor hempereg, valamint azt is, hogyan helyezkedik el teste a térben. Folyamatosan erősödnek izmai, ebből adódóan egyre jobban uralja testét.
A vesztibuláris rendszer olyan érzeteket kelt, amelyek által a környezet és a mozgásban lévő test „térképe” pontosan és megbízhatóan rendelkezésre áll. A vesztibuláris rendszer fejlődése a személyiség egészének alakulása szempontjából is kiemelt fontosságú, a posztúrára, így az izomtónusra is gyakorolt hatásán keresztül minden észlelésben szerepet játszik.
A harmonikus mozgással kialakul a test egyensúlya mindenféle testhelyzetben és környezeti körülmények között, mely a test uralásának érzését adja és a testséma fejlődésében nyilvánul meg. A test mozgásain keresztül tanulja meg uralni a teret a gyermek és tájékozódik a világban. Ha pedig mindez kialakult, erős önbizalom és kompetenciaérzés fejlődik és a világ uralásának érzése. Összességében egy olyan alapérzés, hogy „megtartom önmagam” minden körülmények között. Erre nagy szükség van nehézségek, konfliktushelyzetek esetén is.
A taktilis ingerlés fontosságát számos szerző kiemeli a gyermek fejlődésével kapcsolatban. A taktilis rendszer továbbítja az érintés, a nyomás, a fájdalom és a hő hatására keletkező ingereket. A kontaktpercepció két, egymást kiegészítő rendszeren keresztül működik. A spinothalamicus rendszer ősibb, az ingerlés általános minőségéről közvetít információt a test viszonylag kiterjedt részeiről, döntően emocionális válaszokat (kellemes-kellemetlen tengelyén) hív elő; mely erős ingerlésnél főként menekülési, támadási, félelmi reakciókat jelent, csecsemőnél reflexszerű visszahúzódásként nyilvánul meg. A lemniscalis rendszer térben és időben szervezett információt közvetít, amely a testi érzetek diszkriminálására szolgál: kisebb, körülhatárolt területekről szállít információt, a tárgymanipuláció vagy a taktilis exploráció (tapintással történő ismeretszerzés) alapját képezi, melyek a differenciációt, az „én” és a „nem én” elkülönülését segítik.
A taktilitás a legősibb érzékelési mód, a korai tanulás egyik bázisa. A kognitív és motoros fejlődésben betöltött alapvető szerepét a fejlődéslélektan is kiemeli, hiszen hozzájárul a szervezet teljes neurológiai integrációjához, előre lendíti valamennyi érzékelési terület fejlődését. Élményei erősen szubjektív színezetűek, rejtett természetű működéséből eredően legtöbbször nem vagyunk ezen élmények tudatában.
Legfontosabb szerepe: határ külső és belső között, védő funkciókat lát, ez az intimitás szerve is, ezen keresztül valósulnak meg a testi kontaktusok. A bőrérzékelésnek tehát fontos szerepe van az én-identitás kialakulásában. A csecsemő komfortérzetei a jóllakottság állapotán kívül bőrállapotokhoz kötöttek.
A taktilis rendszer már a méhen belüli életben működőképessé válik: a magzatvíz folyamatos ingerei a bőrünkön keresztül impulzusokat küldenek a kialakuló és fejlődő idegrendszernek. A születés után is fontos szerepet tölt be, a csecsemő mindent megérint, kezébe vesz, sőt még a szájába is veszi a tárgyakat, hogy a szájtéren belül is információkat gyűjtsön azokról, ezáltal a környező világról. Minél több tapasztalatot gyűjt a gyermek tapintás útján, annál több információja lesz a saját testéről is. Ily módon alakul ki a kép a gyermekben arról, hogy valójában meddig is tart ő a külvilágban, mik a testhatárai. Ez egy nagyon fontos tudás, ugyanis csak akkor tudjuk felmérni a környezetünk, a külvilág dolgainak távolságát testünkhöz képest, ha saját testünkről megfelelő képünk alakult ki.
A tapintással kapcsolatos játékok mély nyomot hagynak az idegrendszerben, és hatékonyabb tanulási folyamatokat indítanak el.
A saját testünk egy kiemelt perceptuomotoros egység, az alanya és a tárgya is az érzékelési mezőnek.
A testkép testünk összetett belső leképződése, amely személyes és társas tapasztalatok során fejlődik ki, nemcsak testünkről alkotott képeket, hanem testérzeteket, élményeket is magában rejt. Meghatározza saját testünk észlelését, az ahhoz kapcsolódó gondolatainkat, érzésekeinket, sőt viselkedésünket is. A testséma az elvi központ, abban az értelemben, ahogy a saját test a környezettel kapcsolódik
A pozitív testkép legtöbbünk számára az én-erő és a biztos önértékelés fontos alkotóeleme. Ha a testünk élménye negatív, az negatívan hat önértékelésünkre, életminőségünkre és jó eséllyel kapcsolatainkra is.
Előadásomban a testkép belső megélésére, mint a lelki állapot origója helyezem a hangsúlyt. Különböző alapvető készségek és képességek egy jól szervezett testképtől függhetnek. Maga a test egy pszichofizikai koordinátarendszer forrása. A sajátunk. Stabil, belső nézőpont.
Marton Magda szerint a saját test vizuális-poszturális testsémájának kialakulása a következőképpen történik: a mozgásokból és testhelyzetekből beérkező szenzoros és motoros információk egyfajta sémában integrálódnak, ezzel segítik az alkalmazkodást és a fejlődés folyamán ez a testséma látási információkkal bővül, így alakul ki a testnek a vizuális-poszturális modellje, amely az adaptáció szolgálatán túl az én-élménynek, az öntudatnak is alapját képezi.
A gyermekek korai élményei önmagukról elsősorban a testükhöz kapcsolódnak. Az érintésen túl a testkép kialakulásában fontos szerepet játszik a külvilág, gyermekkorban a szülők (elsősorban az anya) tekintete és az általuk adott visszajelzés. Ez határozza meg a kiegyensúlyozott személy önszeretetének korai és életre szóló forrását.
A testtel kapcsolatos élmények az implicit memóriában (preverbális) tárolódnak, ahol a szülő-gyerek kapcsolat mozgásos és érzelmi aspektusai is, melyek szavakkal nem, vagy alig elérhetőek, de tapasztalatok által változtathatók. Ez a társas viszonyulások tudattalan eredője. Ezen korai élményminőségek a mozgásterápiás, testtudati munkával – mely a személyiséget gyakran egészlegesen megérintik – mozgásba hozhatók. Épp emiatt fontos lelkesen és örömmel mozogni, hogy a saját testben jó legyen élni.
A mozgásos játékok, mozgással kísért mondókák és dalok régtől fogva része a gyermekek gondozásának, melyeket a világ minden részén hasonló módon játszanak a gyerekekkel a szülők. Régóta játszanak a szülők, nagyszülők olyan játékokat, amelyek gazdagok vesztibuláris élményekben: a forgás, az ugrálás, a guggolás, a szökdécselés a legtöbb népi játékban jelentős szerepet kapott.
A tipegők és a már járni tudók örömmel vesznek részt azokban a játékdalokban, amiknek végén leguggolnak, megfordulnak velük vagy felemelve jó magasra lendítik őket. A szülők ösztönösen a legjobbat teszik gyermekükkel, amikor lovagoltatják, ringatják, hátukra kötve hordozzák gyermeküket.
A multiszenzoros ingerlés miatt a mai felnőttek otthon hintaszékben vagy függőágyban hintáznak, lovagolnak, vitorláznak, havon és vízen síelnek, ejtőernyőznek, raftingolnak és egyre rafináltabb vidámparkokat látogatnak.
A szenzomotoros korszak egészséges megoldásához hozzátartozik a többé-kevésbé megfelelő szenzoros integráció. Ha hiányosan alakul, ugyan a fejlődés nem áll meg, de súlyos nehézségekkel folytatódik. A problematikus szenzoros integráció következményei a teljes személyiségalakulásban megfigyelhető, többek között a mozgás, beszéd, játék, fantázia, kapcsolati élet, önszabályozás, reflektivitás területein.
A holisztikus szemléletű, szenzoros integrációs terápiával Ayres célja – tervezett és kontrollált ingerlés útján – a gyermeket olyan szenzomotoros integrációhoz hozzásegíteni, amely adaptív válaszok kivitelezésére teszi őt képessé, ezáltal a neuronális integrációt, az agyi mechanizmusok szervezettségi szintjét tovább emelve.
A szenzoros integrációs terápiák a holisztikus szemlélet alapján az egész személyiséget támogatják a gyógypedagógiai és pszichológiai fejlesztésben, hogy a gyermek képessé váljon saját harmóniáját kialakítani önmagán belül és az őt körülvevő világgal egyaránt.
Kisgyermekkorban a kognitív képességek fejlesztése a legeredményesebben a játékba, a gyermekek által kedvelt tevékenységekbe integrálva valósítható meg.
A HOPE program egy sérülésspecifikus rehabilitációs program, egy jó gyakorlat keretében került kidolgozásra, mely a korai gyógypedagógiai fejlesztés és gondozás keretében valósul meg a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Debreceni Tagintézményében.
A programot Erdős Mónika gyógypedagógus-szomatopedagógus kolléganőm dolgozta ki.
A fejlesztés intenzív, csoportos formában történik. Bár csoportos fejlesztésről szól, mégis individuális. A szülőkkel együttműködve, családias légkörben valósítjuk meg: az egész családot gondozzuk, mert csak egyidejűleg képzelhető el a sérült gyermek és a család rehabilitációja. A terápia leglényegesebb pontja a család és a gyermek kapcsolatának kialakítása, ezért fontos feladata a programnak, hogy a családok pozitív gondolkodását, érzelmi kiegyensúlyozottságát elősegítse.
Maga a program különböző végzettségű szakemberek összehangolt team munkáját igényli és követeli meg.
A szenzoros integráció, mint pszichomotoros fejlesztés, az érzékelési, a mozgási és az anyával való kapcsolati integráció formájában jelenik meg e program keretében.
A program lényege a folyamatos cselekedtetés, s a cselekvés során azonos hangsúllyal vesznek részt olyan fontos receptorok, mint a hallás, a látás és a tapintás, valamint a vesztibuláris ingerlés. A specifikus pályák álladó aktiválása fejleszti a gyermek figyelmét, éberségét, aktivitását.
A sérült és az egészséges gyermek között a leginkább szembetűnő különbség a tanulási folyamatokban mutatkozik. Játéktevékenységet a sérült gyermeknél is ki lehet, és ki kell alakítani. Ehhez azonban sok-sok tapasztalatot kell szereznie a mozgáson, a látáson, a halláson, a tapintáson keresztül.
Az alábbi terápiás módszerek adaptálásával és helyi sajátosságokra való átdolgozásával készült el a program.
A Tunyogi Erzsébet által kidolgozott Gyógyító játékterápia szerint a szülővel együtt végzett játékterápiában erősíthetjük a felnőtt ember pozitív személyiségjegyeit és javíthatjuk a helyzetmegoldó képességét.
Szintén kiemeli a család jelentőségét a Lépésről-lépésre óvodai program, amely ugyan egészséges 3–6 éves korosztályú gyerekekre készült, mégis számos eleme adaptálható a módszerünkbe. Különös hangsúlyt helyez az élmények individualizálására, illetve a foglalkozások keretében a gyerekek döntéshozatalának segítése.
Ezt erősíti meg Franziska Schäffer: Munka-Szórakozás-Fejlesztés koncepciója is, amelyben azt vallja, hogy úgy kell kialakítani a halmozottan akadályozott emberek személyi és tárgyi környezetét, hogy a bennük rejlő lehetőségek, adottságok és képességek a lehető legnagyobb mértékben, optimálisan tudjanak fejlődni. Ehhez nekünk szakembereknek kell biztosítani a képességeik kibontakoztatásának lehetőségeit.
Különböző szindrómával, intellektuális képességgel, sérültséggel érkeznek a gyerekek, több módszer integrációjára van szükség és figyelembe kell venni a helyi sajátosságokat is.
Tartalmi szempontból két nagy blokkra osztható a program. A megvalósítás a hét három napján történik, a köztes napokon van idő az idegrendszeri élmények integrálására, beépülésére. A háromszor két órából az egyik óra mozgásos (sérülésspecifikus mozgásnevelés, konduktív pedagógia), a másik pedig a kognitív képességeket fejlesztő óra (értelmi fejlesztés: látásnevelés, hallásnevelés, beszédindítás, kommunikációs készségek fejlesztése, kognitív képességek fejlesztése, manipuláció és kézügyesség fejlesztése).
Kognitív képességek fejlesztése során az egész személyiséget fejlesztjük minden érzékszervvel együtt, amihez egy előre meghatározott dramatikus keretet adunk. A történetnek a feldolgozása mozgással, látvánnyal, hangokkal, manipulációval, ismeretek átadásával, rögzítésével történik. Az adott téma valamennyi tevékenységközponton végig vezethető. Kiemelkedő szerepet kap a bábjáték, amely a nyelvi és kommunikációs képességet fejleszti.
Az érzékszervek differenciált működtetéséhez számos játékprogramot dolgoztunk ki.
Látás és a látásfigyelem fejlesztéséhez egy célzottan összeállított fénysor terápiát (színes izzók, UW lámpa), ezenkívül diafilm- és árnyjáték programot alkalmazunk a kijelölt dramatikus játék téma köré.
A hallás és hallásfigyelem fejlesztése célzottan összeállított hanginger programokkal történik életkornak és sérülésnek megfelelően. Hangszeres és hangutánzó ritmizálásokkal, énekekkel, mondókákkal, hangszerek megszólaltatásával segíthetjük a differenciált hallást.
A felsorolt ingerterápiákat mindenkor beépítjük dramatikus játékprogramjainkban, s alkalmazásuk során az adott aktuális témához kapcsolódó szimbolikus jelentéssel ruházzuk fel azokat.
A HOPE program keretében a fejlesztő órákba építve valósul a pszichológiai megsegítés.
Irodalomjegyzék:
Juhász J. és tsai. (szerk.,1980.): Magyar értelmező kéziszótár (Budapest, Akadémiai Kiadó 970 o.)
Dr. Ujváry Z.: Szólások és közmondások nagy könyve (Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, Debrecen)
Mérei F. -V. Binet Á. (2006): Gyermeklélektan (Budapest, Medicina Könyvkiadó)
Szvatkó A. (szerk., 2016): Billenések (Budapest, Oriold és társai)
Kiesling, U.(2014): Szenzoros integrációs terápia mint dialógus (Budapest, Medicina Könyvkiadó 43–165.o.)
Buda L.(2013): Mit üzen a tested? (Budapest, Kulcslyuk Kiadó Kft.)
Magyar Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápiás Egyesület tanfolyami jegyzetei
