Németh Rita Barbara

Saját élmény alapú KONELI mozgásfejlesztés
és művészeti oktatás interaktív bemutatása

Németh Rita vagyok az ALMA Nemzetközi Egyesület – mint KONELI Intézmény – operatív vezetője, emellett mozgásfejlesztő, egészségtantanár, zsonglőrpedagógus, drámapedagógus, gyermekjóga és balettoktató, gerincjóga és astanga jóga instruktor. Az Experidance Táncakadémia volt vezetője.

Közel 25 éve foglalkozom különböző mozgásfejlesztő szakágak tanulmányozásával, illetve oktatásával. A KONELI Intézmények támogatásával ez a 25 évnyi tapasztalat sűrűsödött és állt össze egy óvodai és iskolai képességeket fejlesztő, az oktatás-nevelési rendszerbe integrálható, saját élmény alapú, komplex művészeti képzéssé, amely hároméves kortól 14 éves korig oktatható.

KONELI mozgásfejlesztési rendszer három egymásra épülő, illetve egymást kiegészítő egységből áll:

• gyermekjóga;
• zsonglőrpedagógia;
• drámapedagógia.

Gyermekjóga:

A gyermekjóga foglalkozások középpontjában a mozgás áll, ugyanakkor minden pillanatát átszővi a játékosság és a mese. A kisgyermek értékrendjét a mese alakítja, így nagy hangsúlyt fektetünk az adott óra mese keretére. Külső szemlélőként egy drámajátékot figyelhetünk meg, jelmezek nélkül, ám tudatos mozgáselemekkel, teljes átéléssel kivitelezve: mozgás, játék, mese alkalmazása egy időben.

A jóga nem vallás és nem sport. Indiából ered, több ezer éves mozgásrendszer, amely az idő múlásával fennmaradt és továbbfejlődött. Mivel a természetben alakult ki, a gyakorlatai is természetesek és egyszerűek. Állatutánzó mozgáselemek képezik az alapját, erre épül ezen elemek sorozata és nehezített verziói. Megkülönböztetünk ovijógát (kis ovis és nagy ovis), sulijógát (kis iskolás és nagy iskolás), tinijógát. Az órán verselünk, dalolunk, mondókázunk folyamatosan, közben a helyes mozgást irányítjuk. Minden jógafoglalkozás felépítése egy megszokott rendben zajlik.

A mai gyermekek életmódja nagymértékben mozgásszegény (tv, számítógép, telefonos játékok, mindenféle játékkal telerakott gyermekszobák). A szülők nagy része sokat dolgozik, így kevesebb figyelem jut a gyermekre. Kevés a testvérek száma és a nagyszülők jelenléte is ritka. Ennek az életmódnak köszönhetően sok olyan gyermekkel találkozunk, akik magatartása, figyelme, mozgása, érzelmi megnyilvánulása, önbizalma és önértékelése gyenge. Idegrendszeri éretlenség is gyakran megfigyelhető ezeknek a hátterében. Többek között ennek köszönhető, hogy beépítettük a gyermekjóga órákba a mozgásfejlesztést. Olyan gyakorlatokat végeztetünk a gyermekekkel, amelyek játékos módon, természetesen fejlesztik a fent említett területeket.

Zsonglőrpedagógia

A KONELI zsonglőrpedagógia Dr. Gyarmathy Éva klinikai szakpszichológus, MTA tudományos főmunkatárs és Szabó Krisztina mozgásmentor által létrehozott három kaszkád (többlépcsős) labdás képzésen alapul, amely intézményeinkben kiegészül a POI művészeti zsonglőreszköz használatával.

Három kaszkád labda

A kaszkád azt jelenti, hogy a test középvonalához közeli pozícióban kell egy tárgyat, mondjuk labdát feldobni finom ellipszis íven akkor, amikor az előzőleg feldobott tárgy (labda) éppen a csúcspontra ér. Az alsó kar körzésével lehet biztosan elérni, hogy a labdák a kaszkádra jellemző nyolcas pálya mentén haladjanak. A háromlabdás kaszkád a legegyszerűbb zsonglőrminta, amelyet kellő kitartással mindenki meg tud tanulni.

Az első lépés az egy labdás gyakorlat (óvodás csoportok és első osztályosok részére). Minél többféle dobást érdemes végezni a labdával, hogy kialakuljon a labda érzése, és a mozdulatok irányítása.

A legfontosabb a kis körző alkar mozgás megszokása, és a labda irányának tartása. Lehet kifelé körrel indítani a dobást, de a kaszkádhoz először a befelé dobás legyen a cél.

A következő tanulási szakasz a kétlabdás gyakorlat (kb. 2. évfolyamos kortól) Ekkor már a ritmusra is érdemes figyelni. A két labdával nem lehet kaszkádot dobni, mert csak páratlan számú labdával lehetséges. Nem jön ki a ritmus, nem lesz folyamatos a dobás.

A három labda esetén egy labda mindig a levegőben van, a másik kettő a két kézben. A három labda akkor lesz folyamatos, ha sikerül a ritmust elkapni.

A POI

Új-Zélandon élő maori törzstől származik. A szó a nyelvükön labdát jelent, ez utal az eszköz felépítésre, ami eredetileg egy pár, zsinórra erősített golyóból állt, másik végükön fogóval. A golyó szerepét bármilyen nehezék betöltheti – például babzsák, teniszlabda, zsonglőrlabda is. A zsinórt felválthatja lánc, de a funkciót ellátja egy pár térdzokni is, illetve a fogó teljesen testre szabható. Használata a két poi pörgetéséből, esetleg dobásából áll. A poi nem csupán egy művészi előadást nyújt, hanem olyan testgyakorlat is, mely segít a koordinációban, erősít és rugalmassá tesz.

A zsonglőrpedagógia alkalmazását a mozgáskoordináció, a figyelemkoncentráció és a tanulási motiváció fejlesztéséért emeltük be a rendszerbe, amely szépen kiegészíti a gyermekjóga gyakorlatait, amelyek külön-külön, vagy akár egyben is végrehajthatók.

Szakmai háttér

A mai gyermekek többnyire mozgásszegény életmódja, a káros környezeti hatások, illetve a digitalizált (felgyorsult) világ nagymértékben befolyásolja az idegrendszer fejlődését. Az elmúlt 10 év óvodai DIFER mérési eredményei visszaesést mutatnak az alábbi mértékben és területeken:

• írás-mozgás 44% ð 41%
• beszédhang hallás 83% ð 77%
• szókincs 76% ð 73%
• következtetés 63% ð 59%
• szocialitás 71% ð 70%

Atipikus neurológiai fejlődés

Atipikus fejlődésnek nevezzük az olyan, nem mindig nyilvánvaló és egzaktul azonosítható idegrendszeri eltéréseket, amelyek gyakran együtt vagy különböző kombinációkban jelennek meg. A szindrómák gyakori közös megjelenésének oka az egymást átfedő fejlődési utak, környezeti hatások:

• ipari szennyezés;
• városi környezeti szennyezés;
• higany, ólom, mangán és egyéb vegyianyagok;
• antibiotikumok, gyógyszerek;
• szintetikus vegyületek, PCB, PFC és a PVC gyártására használt ftalátok – vízben, földben, levegőben, ételben;
• réz, cink, vas, folsav, omega3 hiány;
• mozgáshiány;
• elektronikus média;
• erős és folyamatos stressz;
• traumák.

Neurológiai alapú teljesítményzavarok

• tanulási zavar, tanulási nehézség (diszlexia, diszkalkulia, diszgráfia);
• kontrollzavarok (figyelemzavar, hiperaktivitás zavar, impulzus kontrollzavar);
• autizmus spektrum zavarok egy része.

Mindezek neurológiai sajátosságok, amelyek veleszületett és/vagy szerzett idegrendszeri eltérésen alapulnak, és a környezet, és így a tanítási módszerek meghatározó jelentőségűek a kialakulásukban.

Az atipikus fejlődés mindegyik formájára igaz, hogy nem betegség, hanem eltérő idegrendszeri fejlődés, intelligenciától független, viszont erősen környezetfüggő a megjelenése.

Megfelelő környezetben, illetve fejlesztés mellett gyakran kiemelkedő tehetséggé fejlődnek az egyébként jó képességekkel rendelkező diákok.

Megoldás:

• Több fejlesztő mozgás (gyermekjóga, szabályjátékok).
• Több művészet (zene, tánc).
• Több kognitív fejlesztés játékokkal (zsonglőrpedagógia kognitív nehezítéssel).
• Több stresszkezelés (relaxáció, drámapedagógia.)

A zsonglőrködés neurológiai hatásai

Dr. Gyarmathy Éva professzor asszony (szakpszichológiai) kutatásai során bizonyosságot nyert, hogy a zsonglőrködés az egyik leghatékonyabb terápiája a neurológiai alapú zavarok kezelésére.

A zsonglőrködés az egyensúlyrendszeren keresztül segít a mozgás és az észlelés összehangolásában, fejleszti a kontroll funkciókat, és így a kognitív működést megalapozza. A kognitív funkciók olyan megismerési és gondolkodási tevékenységek, mint az észlelés, a figyelem, az emlékezet, a számolás, a nyelvhasználat vagy egyéb magasabb rendű gondolkodási feladatok pl. tanulás, tervezés, problémamegoldás.

A rendszeresen végzett zsonglőrködés célja, fejlesztő hatásai:

• az észlelés és mozgás összerendezése;
• a két agyfélteke működésének harmonizációja;
• (megosztott) figyelem javulása, fejlődése;
• önértékelés, monotonitástűrés, kitartás erősödése;
• kéz-láb és szem-kéz koordináció, finommotorika fejlődése;
• egyensúlyérzék fejlődése;
• testtudatosság fejlődése;
• problémamegoldás, matematikai képességek fejlődése;
• tanulási nehézségek (BTMN), zavarok (SNI) enyhítése;
• tanulási képességek (figyelem, feladattartás, megoldási sebesség) fejlődése;
• tanulási motivációk fejlesztése;
• írás, olvasás előkészítése, fejlesztése.

Az összes részképesség (kognitív funkciók, motoros funkciók) fejlesztése.

Drámapedagógia

A drámapedagógia a pedagógiai gyakorlat különböző színterein és szintjein alkalmazott dramatikus pedagógiai eljárások gyűjtőneve. Reform-pedagógia és művészetpedagógiai tanítási módszer, amelynek középpontjában a cselekvésen, ezen belül is elsősorban a dramatikus cselekvésen keresztül megvalósuló tanulás áll. 

Kaposi László definíciója szerint: a dráma olyan csoportos játéktevékenység, amelynek során a résztvevők képzeletbeli (fiktív) világot építenek fel, majd ebbe a képzeletbeli világba szereplőként vonódnak be. A fiktív világon belül ugyanakkor valós problémákkal találkoznak, s ezekből a találkozásokból valós tudásra és tapasztalatra tesznek szert. Annak ellenére azonban, hogy a dráma a színház eszköztárát alkalmazza, a drámapedagógiai tevékenység a nevelés folyamatát hangsúlyozza, amelynek nem feltétlen velejárója a résztvevők által közönség előtt bemutatott előadás.

Jellemző tevékenységtípusai:

• szabályjátékok (ön- és társismereti, kapcsolatteremtő, bizalomjáték, kreativitást fejlesztő, érzékelést fejlesztő, szituációs stb.);
• dramatikus játék;
• színház;
• tanítási dráma kiválóan alkalmas egyes szaktárgyi tudásterületek feldolgozására.

A dráma fő célja, hogy alkalmazásával csoportos (osztály, kör, közösség) tevékenységben (cselekvés, dráma), fedezzék fel a résztvevők

• a körülöttük lévő tárgyi világot (érzékelés);
• önnön belső világukat (énkép kialakítás);
• a szociális világot

s abban helyezzék el magukat, létesítsenek kapcsolatot vele (kommunikáció).

Morális érzékenységre, érzelmi stabilitásra, kreatív gondolkodásra serkent azért, hogy önmagukat jól ismerő, a világra nyitott, harmonikus és alkotó személyiségek, (boldogan) élni tudó felnőttekké váljanak a résztvevői.

Mik a sajátosságai?

A drámapedagógia, a tevékenységet a játékra alapozza, pontosabban a játéknak a pszichológia által is igazolt személyiségfejlesztő mozzanataira.

Figyelembe veszi az életkori sajátosságokat és ezek alapján alkalmazza a játék jellegzetességeit (utánzójáték, fantáziajáték, szerepjáték, szabályjáték stb.).

A játék egészén belül a dramatikus vagy dramatizáló játék a legfontosabb, amely az improvizációra épül. A pedagógus akkor is a szituációs, szerepszerű játékra törekszik, ha konkrét célja a kommunikációs készség fejlesztése. Ebben az esetben is szerepbe bújtatja a gyermeket, mégpedig valós, vagy elképzelt szituációba. De ezt teszi abban az esetben is, ha társadalmi beilleszkedés lehetőségeit és problémáit tűzi erkölcsi nevelési órájának programjába (pl. a gyermek helye a családban, osztályban, csapatban stb.).

Csoporttevékenységre épül. A nevelői munka mindig csoportban zajlik, azaz közösségi jellegű és célzatú.

Hogy a közösségben zajló pedagógiai munka eredményes legyen, ki kell alakulnia a csoporton belüli baráti légkörnek, amely aztán lehetővé teszi, hogy őszintén és elmélyülten „improvizáljanak”. Ennek érdekében a pedagógus a gyermek énképének kialakítására törekszik, az empátia és a tolerancia fejlesztésére.

A pedagógus nem egyénileg foglalkozik tanítványaival és nem terapikus céllal, hacsak nem ez a feladata egy speciális osztályban. A drámapedagógia az önismereti és az érzelmi kultúrát fejlesztő játékokat éppúgy dramatizálja, szituációba illeszti, mint a szocializációs gyakorlatokat, felszabadítja a kreatív energiákat.

A drámapedagógia dramatikus módszereivel igyekszik felszabadítani a kreatív gondolkodást épít az agy, szellem asszociációs, adaptációs, analógiás készségére, serkent a leleményességre, találékonyságra, biztat a kételkedésre, az ellentmondásra, hogy a tanulót eljuttassa a felismerés öröméhez, az egyéni döntés szabadságához, esetleg felfedezéséhez.