Jubilemi ünnepség

Kónyáné Tóth Mária

Akkor és most

KTMDia1.JPG

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket. Köszöntelek Titeket, hisz nagyon sok ismerős arcot látok az elmúlt 25 évből is. Hálásan köszönjük, hogy ismét elfogadtátok meghívásunkat és együtt ünnepelhetünk.

Néhány diából álló, rövid áttekintést szeretnék nyújtani az eltelt időszakról.

 KTMDia2.JPG

Az első dián 1999-től 2010-ig egy-egy kép erejéig minden év konferenciája visszaidézhető. Ha visszaemlékeznek – vagy megnézték a csütörtöki programot –, a második fotón láthatják Lőrincz András urat, aki 2000-ben már a mesterséges intelligenciáról tartott plenáris előadást – így lesz ez most is. Azt gondolom, hogy valóban próbáltunk mindig haladni, előremutató dolgokról beszélni, előremutató dolgokat hozni a konferenciánkra.

 KTMDia3.JPG

A 2011-től 2022-ig tartó időszak konferenciáiról szintén egy-egy fotót láthatnak minden évre vonatkozóan.

Ebből a fotósorozatból az utolsó sor balról második fotójára hívnám fel a figyelmet, amikor Covid-járvány volt. 2020-ban csak online módon lehetett megszerveznünk a konferenciát. De nagyon örülünk, hogy ezt az akadályt is sikeresen vettük. Akkor három teljes napig tartott a konferencia, hiszen egy egész napot szenteltünk a szekcióknak, hogy három időintervallumban mindössze öt-öt szekció legyen párhuzamosan. Így használtuk ki a lehetőséget, amit kezdetben hátrányként éltünk meg. A mai konferencián nem áll rendelkezésre ennyi idő a szekciókra, így most 11 párhuzamos szekcióból választhatnak a résztvevők, melyek azonos időpontban folynak.

Végül Hajdúszoboszlón a Kovács Máté Művelődési Központ, illetve tavaly már Eger. 1999-ben tűztük ki magunknak a célt, hogy minden évben megrendezzük Debrecenben a konferenciát. Nem tudtuk az eredetileg kitűzött célt teljesíteni, mert Debrecenben gyorsabban nőttük ki a rendelkezésre álló lehetőségeket, így át kellett mennünk Hajdúszoboszlóra, a Hotel Békébe, ahol már tágasabban voltunk. A hajdúszoboszlói éveket megszakította a Covid, illetve a konferencia helyszínét biztosító Hotel Békét bezárták, s felújítása még a mai nap is folyamatban van. Hálásan köszönjük az Eger & Park Hotelnek, hogy befogadtak minket. Azt gondolom, hogy itt is elég tágasan vagyunk, és ugyanúgy jól érezhetjük magunkat, mint a korábban megszokott helyen.

A konferenciasorozat szervezésénél évről évre törekedtünk arra, hogy minden évben hozzunk valami újat, valami változást az előző évhez képest. Ha megnézik az évszámsorozatot, valóban láthatják, hogy minden évre találtunk valamit, amit újdonságként említhetünk.

 KTMDia4.JPG

Az alábbiakat emeltem ki egy picit nagyobb betűvel, amit talán jelentősebbnek érzek:

  • 2003-ban változtattuk meg a konferencia eredeti címét, amely korábban „A szakértő szerepe a minőségi közoktatásban” volt. Az új címnek megfelelően változott a dokumentumok arculata, a szürke színt sötétkékre váltottuk. A Suliszerviz Pedagógiai Intézet 2003 nyarán történő megalakulásától kezdve szervezőként vesz részt a munkában. A Suliszerviz Kft. azóta is a Suliszerviz Pedagógiai Intézet működtetője. Fenntartónknak, a KONELI Alapítványnak pedig hálásan köszönjük, hogy segítik a munkánkat és együttműködhetünk.
  • 2013-ban értük el azt, hogy nem volt, és attól kezdve továbbra sincs regisztrációs díj a résztvevőknek. Innen kezdve az európai uniós projektek és a kiállítók által a nyújtott szolgáltatások ellenében fizetett szolgáltatási díjból biztosítjuk vagy fedezzük azt a forrást, ami a konferencia megszervezéséhez és lebonyolításához elengedhetetlenül szükséges.
  • A 2020-as évet már említettem, ez a koronavírus-járvány miatti online konferencia volt.
  • Végül még egy vastagított változás van, hogy a tavalyi évben a helyszín is változott, Hajdúszoboszló helyett Egerbe jöttünk. Ha emlékeznek rá, volt az egri várban is egy szekciónk, a digitális múzeumpedagógia szekció.

Az évek során mindig megünnepeltük a köztes mérföldköveket jelentő konferenciákat is. A tizedik konferenciánk 2008-ban volt. Akkor Polonkai Mária kolléganőnk összeállított egy válogatást az előző konferenciák szakmai anyagaiból.

 KTMDia5.JPG

Ha megnézik, elég vaskos kötet lett. Az utolsó borítóoldalon láthatják az addigi kilenc konferencia felsorolását. Köszönjük most is ezt Marikának!

A huszadik konferenciára – élve a technikai lehetőséggel, kihasználva annak előnyeit –, elkészítettük az előző konferenciák kiadványköteteinek digitalizált változatát. A kiadvany.suliszerviz.com oldal azóta is él és folyamatosan bővül.

 KTMDia6.JPG

Az oldalra látogatva egy ismertetőt olvashatnak, ezt követően tudunk továbblépni a konferenciák felsorolásához.

 KTMDia7.JPG

Minden konferenciánál megtalálják a konferencia programfüzetét, van egy fotósorozat, majd a konferenciák előadásai. A fotósorozat egy 20–40 képből álló összefoglaló, amit követnek az előadások, az előadók. Az előadók nevére rá is lehet keresni, lehet témakörök szerint is keresni, tehát több szempont szerint lehet válogatni az előadások között. Az elmúlt néhány évben már az előadások videói is elérhetők innen.

A világ számos országában használják, nézik ezt az oldalt, nagyon sok szakdolgozathoz, doktori disszertációhoz gyűjtenek innen anyagot a szakemberek. Azt gondolom, hogy ez számunkra azért is fontos, mert az, amit csinálunk, az nyitott könyv, bárki megnézheti, áttekintheti, visszaidézheti, hogy mi is volt pár évvel ezelőtt.

Ebben az évben – hasonlóan a X. konferenciához– ismét egy jubileumi összefoglaló, amit ismét Polonkai Marika ötlete alapján és aktív közreműködésével állítottunk össze.

 KTMDia8.JPG

Ez már lényegesen vékonyabb kiadvány, hiszen nem válogatása az elhangzottaknak, hanem összefoglalója az elmúlt 24 konferenciának. Minden egyes konferenciát összefoglalt Marika egy-egy oldalban; Kónya Pista – felhőtlen arccal – megszerkesztette hozzá a szófelhőket minden egyes konferencia hívószavaiból, központi témáiból; Molnár Csaba összeválogatta a fotókat; aztán Szalay Sanyi lektorálta, összeszerkesztette a kötetet, amiben én készítettem el az összefoglalókat a szervezőkről, illetve az egyes konferenciákról.

Fazekas Laci „és kötözködtél velük?” kérdésére válaszolva: igen, bizony szoktam.

Az összefoglalót természetesen több száz példányban kinyomtatta a Litográfia Nyomda, az érdeklődőknek át fogjuk adni az ünnepség végén.

Van még egy fontos történés: tavasszal megjelent az Érték és Minőség Nagydíj pályázati kiírása. Az Érték és Minőség Nagydíjat azok nyerhetik el, akik a legjobban teljesítenek a minőségi és értékteremtési szempontok szerint. A pályázat során egy független zsűri értékeli a résztvevők teljesítményét, és azokat az egyedi eredményeket, amelyeket az adott pályázó elért.

Szintén Polonkai Marika rábeszélésére leültem és elkezdtem írni a pályázatot. Összegyűjtöttük mindazokat a megfelelőségi dokumentumokat, melyeket a pályázati dokumentáció megkövetelt. Óriási élmény volt számunkra – higgyék el – '99-től végignézni a konferenciákat, az előadókat, a programokat, a történéseket, az üzeneteket. Kicsit mi is meglepődtünk: hú, ez is volt, az is volt. Azt hiszem talán még saját szemünkben is nőttünk egy kicsit!

Összeállt a pályázati anyag, beadtuk.

Néhány hónap múlva az alábbi értesítést kaptuk:

„Tisztelettel és örömmel értesítem, hogy a 2023. évi Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy elnyerésére benyújtott és befogadott pályázatuk megfelelt a pályázati felhívásban előírt követelményeknek. A szakmai bíráló bizottságot és a Kiírói Tanács tagjait is meggyőzte kiválóságáról, ezért kiérdemelte az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát és ezzel együtt a kitüntető címet. Továbbá örömmel értesítem, hogy a védjegyhasználaton értékes pályázatuk kiérdemelte a Kiírói Tanács Ifjúságért Nívódíját és a Farkas Bertalan Oktatási és Módszertani Központ különdíját is.”

Szeptember 7-én volt a pályázat ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadója a Parlamentben. A konferencia – tehát nem a Suliszerviz, hanem a konferenciasorozat – részesült az Érték és Minőség Nagydíjban. A Suliszerviz megkapta a Kiírói Tanács Ifjúságért Nívódíját, és egy különdíjat a Farkas Bertalan Oktatási és Módszertani Központtól.

 KTMDia9.JPG

KTMDia10.JPG

Ezek azok a díjak, amelyeket átvehettünk a Parlamentben, és ezek az oklevelek: az Érték és Minőség Nagydíj, az Ifjúságért Nívódíj és a Különdíj.

Köszönöm szépen. Ez a taps természetesen nemcsak a szervezőknek, hanem mindenkinek jár, aki hozzájárult a 25 év alatt a konferencia sikerességéhez mind szakmai előadóként, mind szervezőként, mind technikai segítőként. Szívből gratulálok önöknek, gratulálunk azoknak, akik kiérdemelték ezt a díjat.

Köszönjük szépen!

 image607.jpg