Díszvacsora
Pósfai Péter
Köszöntő
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégek és Vendéglátóink!
Szeretettel köszöntöm Mindannyiukat a Suliszerviz jubileumi, XXV. szakértői konferenciájának gálaestjén, díszvacsoráján.
25 év ... mennyi az?
Ha matematika órán lennénk, talán tudnánk a választ – hisz ott sok választásunk ez ügyben sem lehet.
Most viszont? ... Mit mondhatunk?
Nemrég végzett, pályakezdő kollégáinknak, akik talán először vannak itt a szakértői konferencián, előre tekintve, a jövőre gondolva, hogy vajon mit és hogyan tanítanak majd negyedszázad múlva az iskolában, az a 25 év irdatlan soknak, beláthatatlan időnek is tűnhet.
Visszafelé pedig, a 25 évvel ezelőtti oktatásügyi állapotok, történések, az egykori Suliszerviz konferenciák számukra már történelem – hisz talán még nem is éltek akkor.
A már akkoriban – az 1999-es első konferencia idején – is több évtizedes tapasztalattal rendelkezett pedagógusoknak, szakértőknek, pláne az olyan, mára már régóta nyugdíjas, hetedik X feletti, egykor az oktatásügyben munkálkodóknak, mint én is, más az „időmértékünk” – ez az elmúlt 25 év már sokkal rövidebb, egy epizód –, s mivel a tegnap hallott Petőfi-versbeli Csokonaival szemben még előttünk a ma esti vigasság, „a zenének hanginál” étel és bor miatti „mindent felejtés” – bennünk nemcsak olyan élénken élnek még akkori tevékenységeink, munkáink, s az ezeken a konferenciákon szerzett élményeink, mintha nem is telt volna el közben néhány évtized, hanem visszapillantva erre a negyedszázadra, közülünk bizonyára sokan úgy is nyilatkoznának egy-egy szakaszáról, hogy azok az évek „szinte észrevétlenül röpültek el”.
A konferencia fáradhatatlan szervezői azért nem biztos, hogy így éreznek ...
Annak idején, az ezredforduló körül, amikor ilyentájt, ősszel még Szekszárdtól Budapestig, Szegedtől Lillafüredig számos oktatási konferencia közül válogathattak az oktatási szakértők, az intézményvezetők, az oktatáskutatók, a Suliszerviz vezetői gondoltak egyet, és belevágtak ők is Debrecenben egy szakértői konferencia megszervezésébe.
Azután múltak az évek, az évtizedek, folyamatosan változott körülöttünk minden – az oktatáspolitika fő irányaitól kezdve az azt szolgáló intézményrendszer átalakulásain át az éppen aktuális nagy országos programokig, az oktatási-nevelési intézmények napi életéig – és miközben a sok, egykor hagyományos oktatási konferencia is megszűnt, a Suliszerviz konferenciája nemcsak, hogy „kiállta az idők próbáját”, túlélte a körülmények, feltételek állandó változását, hanem egyre nagyobb résztvevői létszámmal, egyre gazdagabb tartalommal, programmal várta évről-évre a pedagógusokat.
A szervezők sosem ismertek lehetetlent:
- ha a konferencia túlnőtte eredeti helyszíne, a debreceni Aranybika szálló kapacitását (csak megjegyzem, annak az épülete egy jó ideje már nem is funkcionál szállodaként), akkor átszervezték a konferenciát Hajdúszoboszlóra;
- ha az ottani szállodát is bezárták – átépítés miatt –, akkor pedig Egerbe költözött a konferencia;
- ha jött a Covid, akkor online konferenciát rendeztek;
és sorolhatnám tovább – mint ahogy arról sem mondtak le sosem, hogy a konferenciát mindig aktuális tartalommal és felelős döntéshozók, avatott szakemberek, előadók közreműködésével rendezzék meg. Hihetetlen, szinte már követhetetlenül gazdag szakmai programmal várnak bennünket évről-évre; az oktatásirányítás hivatásos képviselőin túl teret biztosítanak az oktatással kapcsolatban lévő rengeteg szervezetnek, intézménynek, vállalkozásnak, hogy bemutathassák aktuális projektjeiket, kiállíthassák, megismertethessék legújabb fejlesztéseiket, eszközeiket. S a sűrű oktatási programok mellett kikapcsolódásként mindig gondoskodnak számunkra nagyszerű kulturális programokról is a színházi előadástól az immár tizennyolcadszor megszervezett országos középiskolai képzőművészeti kiállításon át a mai gálaestig.
Mindehhez persze sosem volt, és máig sem elég a szervezők részéről a rutin, a begyűjtött akárhány éves tapasztalat – ezt a hihetetlenül szerteágazó, nagy munkát minden évben elölről kell kezdeniük, el kell végezniük rengeteg utánjárással, szervezéssel; azután a konferencia alatt pedig a nap mint nap előforduló váratlan helyzetek azonnali megoldásával.
Nem csoda, ha ők úgy érzik, hogy az ő „időérzékelésük” is eltér a miénktől, a konferencia látogatóitól, s nem mondanák Berzsenyivel, hogy „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül”, elrepült – s ezt talán az évente gyarapodott ősz hajszálaik is jelzik ...
Köszönjük meg nagy tapssal a szervezőknek, a Suliszerviz Pedagógiai Intézet és a Suliszerviz Oktatási és Szakértő Iroda vezetőinek, Kónyáné Tóth Máriának és Molnár Csabának, valamint munkatársaiknak, hogy immár 25. alkalommal megszervezték a szakértői konferenciát – hogy itt lehettünk, kicsit kilépve, kitekintve napi munkánkból újfent gyarapodhattunk ismeretekben, a jövőre vonatkozó tervekben, gondolatokban, hasznosítható módszerekben, egymással kialakított kapcsolataink építésében!
Köszöntjük a szervezőket a kezdetektől – a negyedszázadon át – szakmai munkájával támogató, a konferencia sikeréért szorosan velük együtt fáradhatatlanul munkálkodó Polonkai Mária c. docens asszonyt – és a konferenciák „különleges szponzorát”, az elmaradhatatlan kulturális programot, a képzőművészeti kiállítást szervező Komiszár János festőművész urat!
Köszönjük és kívánjuk vendéglátóinknak, hogy még sok évig legyen erejük folytatni ezt a munkát, gyarapítani e konferencia hagyományait!
Most pedig koccintsunk arra, hogy továbbra is, a jövőben is találkozhassunk ezeken a konferenciákon!
