Jurecz Emil

A Szakértői tevékenység - Köznevelési
Szakértők Országos Egyesülete
szekció összefoglalója

image629.jpg

2023. november 7–9. között ismét megrendezésre került a Suliszerviz Pedagógiai Intézet és a Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda által szervezett szakértői konferencia, amely egyben jubileumi rendezvényt is jelentett, hiszen ez a szakmai összejövetel 1999-óta a 25. alkalom volt.

A Köznevelési Szakértők Országos Egyesülete a 6. szekcióban adott elő. A szekcióelőadások időpontja: 2023. november 8. (szerda) 1400–1720, helyszíne: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Líceum II. emelet 319-es terem

A szekciót Jurecz Emil, a KÖSZOE általános alelnöke vezette.

A program a következők szerint alakult:

  • változások a szakértői munkában;
  • pedagógusok teljesítményértékelésének lehetséges megvalósulása vezetői szemmel;
  • a generatív mesterséges intelligencia, a nagy nyelvi modellek és a kiterjesztett valóság együttes oktatástámogatási lehetőségei;
  • fórum az elhangzott témákról.

A szekció első szakaszának előadója Marosi Katalin, az Oktatási Hivatal munkatársa, a pedagógusminősítési osztály vezetője volt. Az előadásának témája pedig a szakértőket jelentős mértékben foglalkoztató jogszabályi változások voltak. A tanfelügyeleti és pedagógusminősítési szakértők 2014 óta kiemelkedő szerepet vállalnak az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzések és pedagógusminősítések szakszerű és szabályos lebonyolításában. Az elmúlt évek alatt folyamatosan finomodtak az eljárások, pontosodtak a szakmai elvárások a korábbi tapasztalatok alapján, illetve szükségszerűen a jogszabályi változások miatt.

image632.jpg

image633.jpg

2024. anuár 1. is egy ilyen jelentős változás dátuma. A pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény, valamint annak végrehajtásáról szóló 401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet a szakértők feladatvégzésének körülményeit, szabályait is több ponton módosítja (pl. munkaidőkedvezmény mértéke, szakértői megbízások száma). Az említett jogszabályok, valamint a módosított 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a szakértői munkával kapcsolatos folyamatok felülvizsgálatát, az eljárásrendek és szakmai anyagok megújítását generálja/generálta mindkét területen.

Az előadásában – a jogszabály változásai mentén – konkrétan azokat az elemeket mutatta be, amelyek a szakértők munkavégzésének szabályait módosítják, mind a tanfelügyeleti, mind a minősítési folyamatokban, illetve általános a szakértői munkában. Bár senki nem rendelkezik a jövőbelátás képességével, azonban reálisan mérlegelni lehet a pedagógus előmenetel lehetőségeit, a pedagógusok számára előnyös elemeit – egyben biztatta is a jelenlévőket az abban való részvételre, valamint szakértőként történő további közreműködésre, a véleménycserén alapuló aktív együttműködésre.

A második szakasz előadását Virágné Nagy Éva, a KÖSZOE alelnöke tartotta. Előadásának címe: „A pedagógusok teljesítményértékelésének lehetséges megvalósulása vezetői szemmel” olyan téma, amely különösen a szakértők, az intézményvezetők számára izgalmas. A törvény bevezetése a pedagógus vezetők számára nemcsak nagy lehetőséget, hanem felelősségteljes feladatot is jelenteni fog, a szakértők számára pedig újabb kihívást, hiszen a szándékok és a feladatok helyes és jó közvetítése nemcsak segítséget nyújthat a vezetők számára, hanem a minőségi végrehajtás sikerességét is jelentheti.

image635.jpg

A Belügyminisztérium 2023 januárjában jelentette be, hogy teljesítményértékelési rendszert vezet be a közoktatás területén. A Köznevelési foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló 2023. évi LII. törvény részét képezi a teljesítményértékelésre vonatkozó új meghatározás.

A havi illetmény differenciált megállapításának alapja ez a teljesítményértékelési rendszer lesz, melynek részletes szabályait a köznevelésért felelős miniszter – a kompetencia- és teljesítményalapú értékelési szabályozó rendszert magába foglaló rendeletében – határozza majd meg.

image636.jpg

A belső teljesítményértékelési rendszer kialakításánál a már működő rendszerek egyes elemeire és működésének tapasztalataira építenek.

A TÉR évenként ismétlődő vezetői tevékenység, amelynek során az értékelő vezető, az értékelt személy részére meghatározza a teljesítményértékelés kötelező, valamint ajánlott elemeit, továbbá ezeket méri, illetve értékeli és erről az értékelt személy részére érdemi visszajelzést ad.

Az egyéni teljesítményértékelés rendszere:

  • évente ismétlődik;
  • intézménytípusonkénti protokoll szerint történik;
  • a vezető feladata lesz, amelybe vezetőtársakat bevonhat;
  • e-KRÉTA-ban történik a dokumentálása.

Az értékelést meghatározott szempontok, valamint azok mennyiségi és minőségi mutatói alapján végzi az intézmény vezetője, illetve az általa felkért, az adott pedagógus munkájára rálátással bíró vezető.

Az értékelési rendszer két elemből épül fel:

  • A munkavégzés meghatározott értékelési szempontjai alapján történő értékelése (mennyiségi és minőségi szempontokra egyaránt kiterjed).
  • Személyre szabott szakmai követelmények meghatározása és értékelése (éves fejlesztési célok vagy teljesítménycélok).

Nagy felelőssége lesz a vezetőnek az értékelés során, hogy az egyes adatokat, tapasztalatokat:

  • objektíven;
  • arányosan;
  • támogató és fejlesztő hozzáállással vegye figyelembe.

A szünet után következett a szekció harmadik szakasza, melynek előadója Máté István, az Oktatási Hivatal senior UX dizájner és médiatervezője, vezető hivatali főtanácsosa. Előadásának címe: „A generatív mesterséges intelligencia, a nagy nyelvi modellek és a kiterjesztett valóság együttes oktatástámogatási lehetőségei” izgalmas és új témát dolgozott fel.

A prezentáció olyan, európai uniós forrásból jelenleg megvalósuló komplex ökoturisztikai projektet mutatott be, amelyben elsősorban a fenntarthatóságra nevelés és az Alfa generáció edukációja áll a középpontban, miközben kritérium a helyi értékteremtés és turizmusfejlesztés együttes érvényesülése is.

image638.jpg

A komplex fejlesztésbe stratégiai, taktikai és technikai szinten is betekintést kaphattunk, ezáltal megismerhettük azokat a folyamatokat, amelyek során a mesterséges intelligencia és az immerzív technológiák kiterjedt tárháza együttesen alkot olyan oktatástechnológia struktúrát, melyben a gyors változásokhoz szokott Alfa generáció is képes lehet egy hagyományosabbnak mondható ismeretanyagot elsajátítani gamifikált módon, interaktívan és főként biztonságosan.

image639.jpg

Az előadó bemutatta azokat a lépéseket, melyek az emberközpontú tervezési (HCD), digitális ergonómiai és akadálymentességi módszertanok segítségével végül egy tematizált, horizontálisan és vertikálisan egyaránt skálázható, egyedi EdTech-immerzív attrakcióvá kovácsolták a fejlesztést. Ebben a legfrissebb tudományos felfedezésekből kiindult és tovább vitt gondolatiság kap főszerepet, ahol a diák, a kortársaik és szüleik is a legújabb technológiák használatával képesek motiváltak maradni, egy információgazdag környezetben.

A szekció negyedik szakasza, a harmadik előadás utáni fórum, amelyet Jurecz Emil a KÖSZOE általános alelnöke moderált. A szekciószakasz címe: Fórum az elhangzott témákról.

Az idei fórumnál is a korábbi konferenciákhoz hasonló okok motiválták a szervezést. Sok szakértő keres fel minket kérdéseikkel, minden változással és a szakértői munkával kapcsolatban.

Továbbra sem titkolt cél volt, hogy a felmerülő problémákkal, kérdésekkel kapcsolatosan új információkat kapjunk. A korábbi években tapasztaltuk, hogy az egyesület által feltárt, közvetített tapasztalatokat beépítik a jogszabályokba, amikor azok változtatásra kerülnek. Ezért most is azt szeretnénk, hogy a szekcióban felmerült jelzések, esetek, kérdések, javaslatok, továbbra is beépítésre kerüljenek a továbbiakban, ha törvényt vagy rendeletet módosítanak. Legalább is ezt képviseljük az egyeztetéseken.

Az egyesülethez előzetesen több, mint 30 kérdés érkezett, és a helyszínen is sok kérdést tettek fel, illetve több hozzászólás is volt. Áldási Edit főtitkár ismertette az egyesülethez érkezett és összegyűjtött jónéhány kérdést. Marosi Katalin osztályvezető asszony válaszolt a kérdésekre, továbbá ígéretet kaptunk arra, hogy az írásban eljuttatott kérdésekre is válaszolni fognak.

Néhány kérdés az egyesülethez érkezettekből:

  • Az ADHD-s gyerekek hatékony integrálásának gyakorlati elemei.
  • Az alap tanfelügyeleti képzést kibővítik azoknak, akik nem végezték el a komplex képzést?
  • Megmarad-e az intézményi tanfelügyelet mostani formában?
  • Az intézményvezetők ellenőrzése miképp valósul meg, hogyan kapcsolódik az intézményi tanfelügyelethez?
  • Milyen módon épül be a teljesítményértékelés a tanfelügyeletbe?
  • Mennyiben fogja befolyásolni, hogyan, milyen mértékben a kollégák Ped II, és mesterpedagógusi jelentkezéseit?
  • Milyen tervek vannak az idősebb kollégák szakértői munkájának fizetésben is megjelenő értékének megőrzésére?
  • Mennyiben lehet az intézményvezetőket kötelezni az illetménytáblázatban szereplő különbségek érvényesítésére?
  • A béralku negatív bérhatásait miként lehetne kiküszöbölni?
  • Mi a jelentősége a „várható” szónak az illetményt és a további feltételeket tartalmazó dokumentumban?
  • „10 % bértömeg tervezhető”. Mikor és mi alapján dönt erről az igazgató?
  • Mi alapján változhat az alapilletmény az elkövetkező években? Hogyan térhet el jelentős mértékben a gyakornok és a mesterpedagógus illetménye?
  • Tálalókonyha esetében konyhai kisegítőt Mt. hatálya alá helyeztem. Adhatom-e neki a minimálbért, ha eddig garantált bérminimumot kapott? Cafeteriát megvonhatom-e?
  • Felzárkózó települések listáján nem szereplünk. Ha az októberi statisztikában megvan a HH és HHH 10 %-os arány, januártól adhatom-e az esélyteremtési illetményt?
  • Köznevelési foglalkoztatotti jutalom: ha januárban lenne esedékes a 25 éves jutalom – a közalkalmazotti jutalom miatt – de a 30 éves is esedékes lenne a magánfenntartású intézményben eltöltött idő miatt, akkor jár mind a kettő?
  • Szakértő vagyok és munkaközösség-vezető is. Mennyi lesz 2024. jan. 1-től a kötelező órám? Ha a tantárgyfelosztásban 21 órám van, akkor ebből mennyi a kötelező órám feletti rész (túlóra)? Mennyi lesz 2024. január 1-től?
  • Átfedési idő: Minden csoportban 1 óvodapedagógus dolgozik 1 fenntartó által fizetett pedagógiai asszisztenssel. Jár neki az átfedési idő „hiánya” miatt pénz?
  • Vezető egyedüli pedagógusként vezet csoportot. 15 órában van a csoportban. Neki is jár az átfedési időre pénz?

image640.jpg

Ezúton is köszönjük Marosi Katalin, az Oktatási Hivatal Pedagógusminősítési Osztály osztályvezetője, Virágné Nagy Éva KÖSZOE alelnök, valamint Máté István, az Oktatási Hivatal senior UX dizájner és médiatervezője, vezető hivatali főtanácsosa tartalmas és értékes előadását.

Köszönjük minden résztvevőnek az aktív közreműködését, köszönjük mindenkinek, hogy jelenlétükkel, érdeklődésükkel megtisztelték szekciónkat.