4. szekció:

Sum István

Mikrotanúsítványok a felnőttképzésben

A konferencia elsősorban a közoktatás, a köznevelés, a szakképzés, az iskolarendszer témaköreivel foglalkozik, ez a szekció szorosan kapcsolódik a témákhoz, fő fókuszunk a felnőttképzés. A szekció egyben a Felnőttképzők Szövetségének (FVSz) szakmai napja. Az FVSZ-nek közel 140 tagszervezete van, ezzel a taglétszámmal a felnőttképzés legnagyobb szakmai szervezete. A tagszervezetek között jelentős számban vannak a piaci szereplők, a piaci viszonyok között működők, a felnőttképzést professzionális módon művelők. A különböző szakmai kérdéseket ebből az aspektusból közelítik meg, amely lehet, hogy eltér a más területen mozgók vagy dolgozók felfogásától.

Az előadásom témái:

• A felnőttképzők helyzete és a jövő lehetőségei.
• Life long learning, avagy miért tanulnak a felnőttek?
• Mi a mikrotanúsítvány (µT) és a mikrolearning (µL)?
• Mire használható a µT és a µL?
• Ki adhat ki µT-t? A magyar szabályozás helyzete és az Eu-ajánlások.
• A µT és a µL munkaerőpiaci relevanciája.
• Finanszírozható-e µT-ra irányuló képzési (µL) program?

A felnőttképzők helyzete és a jövő lehetőségei

Mondandómban a témák megközelítése felnőttképzői megközelítés, vagyis a felnőttképzők szempontjait igyekszem bemutatni, szubjektív módon, vagyis milyen problémákat látok én, hova vezetnek a megindult folyamatok.

A mikrotanúsítványok kérdését két oldalról próbálom megközelíteni: az európai uniós ajánlások oldaláról, ne feledjük, hogy tanácsi ajánlás van érvényben ebben a kérdésben, megjegyzem, hogy az ajánlás végrehajtását – nagyon helyesen – a magyar kormány is vállalta, és el is kezdte azok átültetését a magyar képzési rendszerbe. A másik megközelítés, hogy mit látok ebben a témában a magyar megvalósításban. Hozzáteszem, nem vagyok se döntéshozó, se azt befolyásoló személy, tehát kicsit messzebbről tudom nézni ezeket a mozgásokat.

A felnőttképzők helyzetét alapvetően befolyásoló kérdés, amely sok vitát váltott ki a múltban, hogy a felnőttképzés közszolgáltatás vagy piaci szolgáltatás. A felnőttképzési törvény legutóbbi jelentős módosítása alapján deklarálta, hogy a felnőttképzés piaci szolgáltatás. Tehát a felnőttképzés ugyanolyan szolgáltatás, mint minden más szolgáltatás – a fodrászat, a ruhatisztítás, az autószerelés és így tovább. Nyilván vannak sajátosságai a dolognak, mert amíg a ruha, amikor elvisszük tisztítani, az ki fog tisztulni, addig, ha valaki beiratkozik egy képzésre, az nem biztos, hogy megtanulja, amit ott próbálnak vele megtanítani, mert azért a munkadarabunk mégiscsak egy élő ember. A felnőttképzés humánszolgáltatás, amelynek sikere csak akkor lehet, ha az abban résztvevő aktívan közreműködik a képzési folyamatban. Aki ilyen szolgáltatást akar végezni, az a szolgáltatási törvény előírásai szerint ez bejelenti a megfelelő hivatalba, most nem megyek bele a jogszabályi értelmezésbe, de azt nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a felnőttképzés szolgáltatás, ennek minden jogkövetkezményével és gyakorlati következményével együtt.

A szakképzési és a felnőttképzési törvények új fogalmakat vezettek be, illetve régi fogalmaknak adtak új értelmezést. Ezek az új fogalmak nehezen mennek át a gyakorlatba és válnak elfogadottakká, példa erre a jelenségre, hogy a múlt héten is felhívott engem egy vállalati HR-es és mindenáron OKJ-s tanfolyamot akart beindítani, és azt mondta, hogy én ne ajánlgassak neki itt más dolgokat, meg szakképzési centrumban szakmát, meg nálunk szakképesítést, mert neki OKJ kell. Tanulság, hogy tanulni kell ezeket az új fogalmakat, nemcsak a felnőttképzőknek, hanem a munkaerőpiac összes szereplőjének. Ráadásul a hosszú évek alatt berögzült fogalmaink – például a szakképesítés fogalma, a szakképzett ember fogalma, munkakör – bennünk vannak akkor is, ha a jogalkotó ezeket a fogalmakat most már másképp értelmezi, ezt meg kell tanulni, ehhez alkalmazkodni kell. Ez nehéz ügy a felnőttképzők szintjén is, és nehéz ügy az ügyfelek szintjén is, legyenek azok vállalatok vagy magánemberek.

A következő értelmezési probléma, hogy a jelenlegi szakképzési-felnőttképzési rendszer négy osztatú:

• szakma;
• részszakma (felnőttképzők is végezhetik);
• szakképesítés;
• nevezzük egyébnek?

Van a szakképzés, abban benne van a szakmai képzés és a szakmai oktatás. A törvény nem mondja meg, hogy a mellette levő hatalmas halmaz, mármint a résztvevők számát, képzések számát, tanfolyamok számát tekintve, annak nincs neve. Azt úgy hívjuk, hogy egyéb, mert nem tudom, valami kell-e rá, valamilyen fogalmat használnunk kell-e.

A szakmai képzés pontosan definiálva van jogszabályokban, de az a kör, amit úgy hívtunk régen, hogy szakmai továbbképzés, az nincs benne most ebben a rendszerben, sőt, ha szigorúan értelmezem a törvényt, akkor az nem is szakmai képzés. Mert szakképzésben csak a szakmai oktatást és a szakmai képzést értelmezi a törvény. A saját gyakorlatomból mondom, ha gázszerelőknek tartunk továbbképzést, akkor az egyéb képzés, nem számít szakmai képzésnek. Erre mondja a szaki, hogy ne röhögtessen már, hát ő a szakmájában tanul tovább, és mi tanúsítványt adunk neki, ami azt igazolja, hogy ő fejlődött szakmailag, nem? Hát ez egy szakmai képzés. Tehát ez a rendszer itt egy kicsit még sánta, de a jelenlegi törvényeket, jogszabályokat használjuk.

A független vizsgáztatást csak egyetlen gondolatra érinteném, bár meghallgattam itt a plenáris előadásokon erről szóló előadásokat, szóval egy kicsit így a felnőttek képzése esetében még döcögve mozog ez a rendszer, különösen, ha olyan szakképesítéssel áll elő egy képző, amelyben nem nagyon van gyakorlat, vagy nem nagyon van – hogy mondjam – ennek múltja, mondjuk a szakképző iskolák szintjén, hogy akkor ki vizsgáztat, ki biztosítja a feltételeket, ki hoz be szakembert, a vizsgakérdéseket ki állítja össze stb.

Tudom, hogy ez pontosan le van szabályozva, félreértés ne essen. Nyilván mindenki megpróbálja betartani a szabályokat, de azért ez nem egészen működik még, ha a felnőttképző szempontjából vizsgálom. A mi szempontunkból az egy nagyon érdekes dolog, amikor nálunk a felnőttképzőnél merül fel a költsége a vizsgáztatás technikai feltételeinek, hiszen régen az úgy volt, amikor még egy másfajta vizsgáztatás volt, hogy a természetes az volt, hogy ha egy felnőttképzőnek volt vizsgaengedélye, akkor a vizsgadíjba beépítette a technikai lebonyolításának feltételeit is. Vagy esetleg magába a képzési díjba tette bele ezeket a burkolt költségeket. Most pedig van egy független vizsgaközpont, ami oldja meg a vizsga minden feltételét. Csak ha nem oldja meg, mert nem tudja megoldani, akkor kénytelen az megoldani a problémát, aki egyébként a képzést megszervezte és azt ígérte a megrendelőnek – például egy cégnek –, hogy a huszonöt emberét le fogja vizsgáztatni. Azért itt még lehet s kell finomítani a rendszeren.

A felnőttképzők szempontjából vizsgálni kell a szakképzési centrumok szerepét a mi piacunkon, mondom én ezt bátran, hiszen szolgáltatásról beszélünk. A szolgáltatás egy piaci kategória. Ezen a piacon már megjelennek egyre erősebben, és egyre javuló minőségben és hatékonysággal a szakképzési centrumok. Ez két évvel ezelőtt még nem így volt, de ma már ezt kell mondani. A helyettes államtitkár asszony előadásából láttam, hogy 72 ezren tanulnak jelen pillanatban, vagy nem tudom, azt hiszem 2022/23-as tanévben, de ez már egy óriási szám, akik a szakképzési centrumokban tanulnak. Ha a piacot nézem, a felnőttképzés piacát nézem, akkor azért ez egy elég jelentős tortaszelet, amit elvisznek a szakképzési centrumok. Sok olyan előnnyel, ami természetes előny, ami nekik van: van épületük, emberük, könyvelőjük és így tovább.

A következő, amit itt a jövő szempontjából nagyon vizsgálni kell, azok a finanszírozási források. Mégpedig azért, mert a felnőttképzés területén egy jelentős mennyiségű képzést az európai uniós források biztosítottak, ezek pedig most nincsenek. Az elmúlt időszakban magyar állami források is nagyon szűkösen álltak rendelkezésre a felnőttképzés területén. Tehát ez forrásszűkülést jelent, és hát nem nagyon látszik a jövőben, hogy a magánembereken és a vállalatokon kívül más fizetőképes szereplő jelenne meg a rendszerben. Nyilván az államnak valamit lépnie kell, hiszen a hátrányos helyzetű emberek, és azok az emberek, akik nem képesek megfizetni a munkaerejük megújítását, vagyis értéktelenné válnak a munkaerőpiacon, azokat mégiscsak az államnak kellene segíteni, támogatni, tehát valami lesz, csak nem tudjuk, mikor, mennyi és hogyan.

Ebből is következik, hogy a fő célcsoport, a felnőttképzés számára rövidtávon biztos, hogy a munkaviszonyban állók, hiszen csak nekik van szabad forrásuk – ha van – arra, hogy fizessék a képzési költségeiket, illetve a munkáltatók, akik valamilyen módon szeretnének szakképzett munkaerőhöz jutni. Ez azt jelenti, teljesen új üzleti stratégiákat kell választani a felnőttképzésnek és a felnőttképzőknek, és ezt tapasztaljuk is a szövetségben is a tagszervezeteinken keresztül, hogy átstrukturálódik a felnőttképzés piaca, más típusú szereplők jelennek meg, illetve az úgynevezett hagyományos, régi felnőttképzők is megpróbálják átalakítani a tevékenységüket, hatékonyabbá tenni, alkalmazkodni ehhez a piachoz.

Life Long learning, avagy miért tanulnak a felnőttek?

Az Amerikai Egyesült Államokban vannak hatalmas felnőttképző szervezetek, olyanokat kell elképzelni, ahol egy-egy évben 30–50 ezer ember tanul. Nekik van egy szövetségük, ami mindig megállapítja, hogy mik azok a trendek, amelyekre figyelni kell a felnőttképzés területén. 2021-ben megállapították, hogy mik azok a dolgok, amelyek be fognak robbanni 2022-ben az amerikai felnőttképzési piacra.

Öt trend, amire figyelni kell a tanulásban és a képzésben 2022-ben:

• Mikrolearning.
• Videótanulás.
• Millenniumiak a felnőttképzésben.
• Virtuális valóság - Belépés a kiterjesztett valóságba (XR).
• Mobil tanulás.

Első helyre hozták a mikrolearninget, második helyre videótanulást, tehát mindenféle, nevezzük így: videófilmeken, animációkon keresztüli tanulást. Megjelennek a millenniumiak, tehát megjelenik egy teljesen új korosztály, amelynek teljesen más tanulási jellemzői lesznek. Megjelenik a képzésben a virtuális valóság, egyre több ilyen XR, VR és egyéb programokat fognak létrehozni, és ezek robbanásszerűen terjedni fognak, és végül a mobiltanulás. A mobiltanulás teljesen szó szerint értve olyan eszközökön tanulás, amivel a vonaton utazom vagy a buszon megyek, és közben tanulok.

Hat trend, amire figyelni kell a tanulásban és a képzésben 2023-ban:

• Data-Driven Learning (Adatvezérelt tanulás).
• Training for Employee Retention (Képzés az alkalmazottak megtartására).
• Upskilling (Képességfejlesztés).
• Microlearning.
• Video Learning (Videó tanulás).
• Diversity & Accessibility (Sokszínűség és hozzáférhetőség).

2022 végén megállapították, hogy mi lesz az, ami 2023-ban érdekes lesz az amerikai felnőttképzők számára. A mai fő témánk a mikrolearning benne van ebben a hat fő trendben, bár lehet látni, hogy kicsit átmozgott a rendszer. Az első helyen az adatvezérelt tanulás jelenik meg, tehát a big data rendszerek, a mélytanulás stb. jelennek meg. Megjelenik a készségfejlesztés, mint nagyon nagy új trend, és itt van megint a mikrolearning.

Miért érdekes a mikrolearning a mai célok szempontjából? Vizsgáljuk meg azt, hogy miért tanulnak a felnőttek? Mi az a motiváció, mik azok a célok, amiért a felnőttek tanulnak? Jobb pozícióba akar kerülni, értékteremtő munkát akar végezni egy esetleg mechanikus munkavégzés helyett. Magasabb juttatásokat akar elérni azzal, hogy képzettebb lesz, jobban ért a dolgokhoz, szakmailag előrébb akar lépni, vagy éppen egy munkaerőpiaci kényszerben van, hiszen amit tud, az nem eladható már a munkaerőpiacon, meg kell újítani. Egy bővített mondatban össze lehet foglalni, hogy miért tanulnak a felnőttek: a felnőttek céltudatosak, csak akkor tanulnak, ha a tanulásnak konkrét, kézelfogható haszna van, „holnap” használható tudást ad.

Ugyanilyen fontos kérdés, hogy miért nem tanulnak a felnőttek? Mi az, ami miatt nem tanulnak? Szoktuk mondani, hogy a felnőtt számára a legeslegértékesebb dolog az idő. Tehát minden olyan perc, amit felesleges tudás elsajátításával tölt, vagy feleslegesen vesz részt a képzésben, amely nem felel meg az előbb elmondott alapelvnek, az kidobott, azaz elfecsérelt idő, az egy nagyon nagy veszteség. Ezt a veszteséget időnként pénzben is lehet mérni, hiszen az kieső munkaidő, elengedik a munkahelyéről, de nem fizetnek neki arra az időre. Tehát az időtényező egy nagyon-nagyon fontos tényező abban, hogy miért nem tanul, mert olyat akarnak neki tanítani, amit például már tud, mert az a legrosszabb, hogy ott ülök, és nekem azt tanítják, amit már tudok.

A másik, hogy van-e hozzáférése egyáltalán az oktatáshoz. Hozzá tud-e férni azokhoz a tanfolyamokhoz, amelyek rendelkezésre állnak, és ez nem finanszírozás kérdése. Ki finanszírozza ezt a tanfolyamokat? A munkáltató? Az egyén? Az állam? Amerikai felnőttképzési tanácsadókkal dolgoztam együtt, és azt mondták, hogy náluk meggyökeresedett a három harmados szabály, hogy az a jó képzés, ahol a képzést

• egyharmadában az állam,
• egyharmadában munkáltató,
• egyharmadában az egyén finanszírozza,

mert ha az egyén nem finanszírozza, az azt jelenti, hogy nincs motiváció, nem akar ő igazán tanulni. Száz százalékban sose finanszírozunk képzést. Milyen más okai vannak, hogy nem akarnak tanulni a felnőttek? Az elavult módszertani megközelítés, azaz a felnőtteket visszakényszerítjük nagyon sokszor – szó szerint, fizikai értelembe véve – az iskolakörülmények közé. Amit esetleg ő mindig utált, sose szeretett iskolába járni. Ugyanazokkal a módszerekkel tanítjuk őket, amivel a gyerekeket.

Ezek mind-mind olyan dolgok, amelyek elrettentik attól a felnőtteket, hogy tanuljanak. Nagyon-nagyon visszatartó erő, ha nincs belátható cél. Ha nem tudja az ember magának megmutatni, hogy hova tud előrelépni. Az a tudás, amit megszerez, nehézségek árán, mert azért a tanulás az sose könnyű, a tanítás az könnyű, de a tanulás, amit nekünk kell csinálni, az mindig szenvedéssel és időráfordítással jár. Nagyon sokszor kényszert éreznek, és a kényszer ellen alapvetően lázadunk, nem akarjuk, ha úgy érezzük, hogy ezt muszáj, kötelez rá bennünket valaki, nem akarjuk megcsinálni.

A legnagyobb munkáltató Magyarországon a kis és középvállalkozói kör. Ha megnézzük az oktatásstatisztikákat, a legkevesebb munkavállaló ebből a körből van benne a képzésben. Nagyon egyszerű okai vannak ennek, működésbeli és finanszírozási okai vannak, amelyek mögött a nem megfelelő hatékonyság húzódik meg, ahogyan itt említésre került, a multiknak van erre pénzük. Hát azért van erre pénzük, mert olyan hatékonysággal dolgoznak, hogy meg tudják teremteni az oktatási büdzséjüket. De az a kisvállalkozás, ahol nincs ilyen hatékonyság, annak sose lesz oktatási büdzséje. Tehát valamit ki kell találni, ahol ezek a tényezők hatnak, amelyek arra sarkallják az embereket, hogy tanuljanak, meg arra sarkallják, hogy ne tanuljanak. Azt gondolják nagyon sokan, hogy a megoldás az úgynevezett mikrolearning oktatás, vagyis rövid, meghatározott tanulási eredményt adó képzési egység

Mikrolearning

A mikrolearning típusú oktatás előnyei:

• a tanulók számára kényelmes, „falatnyi”, emészthető tartalomdarabokat biztosít;
• a tanulók megtartásának és a tanfolyam elvégzésének sikerességében is hatékony.

Ennek részben az az oka, hogy a mikrolearning kiegészíti a videós és a mobil tanulást, a tanulás és képzés két másik fő trendjét

• a mikrolearning a képzési felejtési görbe leküzdésére is használható, ha az alapképzés után alkalmazzák,
• a teljesítmény támogatása érdekében is hatékony, kritikus információkat kapnak a dolgozók, miközben dolgoznak, vagy speciális munkaköri feladatokat végeznek.

Fontos követelmény, hogy a mikrolearning tanulási eredményt ad, vagyis a munkaerőpiacon, a konkrét munkahelyen használható tudást/kompetenciát biztosít. A mikrolearning-ek ajánlott hossza maximum 6–8 órányi lehet, de az is felbontva 20–25 perces egységekre. Ez a megoldás a vállalati gyakorlatban Magyarországon is ismert és alkalmazott tanítási eszköz, esetleg nem mikrolearning-nek hívták, hanem volt specifikus neve. Az az eljárás, amikor például egy bankban, mikor a fiókügyintéző beül a munkahelyére, bekapcsolja a számítógépét, bejelentkezik, és az ad neki öt darab megoldandó feladatot, ha tudja a válaszokat, akkor bekapcsol a gép, ha nem tudja, akkor feldobja neki, hogy olvasd el még egyszer, és újra megkérdezi tőle. Tehát egy öt-tíz percet rá kell fordítani mindig azokra a dolgokra a banknak, ami éppen akkor a bank számára fontos, például aznap az értékesítés.

Mikrotanúsítvány

Ha van mikrolearning, akkor logikus, hogy a képzés után kiadott tanúsítványt mikrotanúsítványnak hívják. Ha elértünk tanulási eredményt, akkor arról szeretnénk valami tanúsítványt kapni. Ez a tanúsítvány nem kell, hogy megjelenjen papíron, de valamilyen módon a vállalatoknál, a belső képzési menedzsment rendszerekben ezeket nyilvántartják. Nem lesz belőle papír, nem adják oda a dolgozónak, bár szoktak ilyen kitűzőket adni például, hogy ő már az egyes szinten van, kettes szinten van, tehát, hogy valamilyen módon elismerik a tudását. Európai uniós megközelítésben[1] a mikrotanúsítványnak a következő követelményeknek kell megfelelnie (két dolgot emelek ki):

• egyik, hogy tanulási eredményt kell igazoljon, ez nagyon fontos, mivel ma egyértelműen azt mondjuk, hogy tanulási eredményben kell gondolkodnunk ebben az esetben, vagy ezen a területen.
• másik, hogy valamilyen szabványos módon közelítsünk, valamilyen szabványba illesszük bele ezeket a tanúsítványokat.

Nézzük az okokat, amelyek létrehozták azt a folyamatot, amelynek eredménye a tanácsi ajánlás. A legnagyobb hajtóerő a Covid-válság, amely alatt nagyon-nagyon sok minden felfordult a szolgáltatásokban, a termelésben és az arra való felkészülésben is. Ez nemcsak az iskolákban okozott problémát, hogy a gyerekek nem mentek be az intézményekbe, tehát az úgynevezett kontaktórás képzés nem volt lehetséges, hanem a vállalati betanításoknál is új kihívásokat jelentett.

Ezen kívül ott van a digitalizáció és a zöld átállás problematikája, amelynek hatásaival valamit kezdeni kell. A jövőről beszélni nagyon nehéz, mert még nem következett be, de azért vannak a jövőbe mutató vizsgálatok és trendek. 2025–30-ban már nem lesz olyan munkahely, ahol ne használnának valamilyen digitalizált eszközt, vagy egyáltalán nem digitális módon történne akár a szolgáltatás, vagy a termelésirányítás, vagy bármi más terület, de az biztos, hogy a gazdaság teljes mértékben át fog alakulni, hiszen ma már ennek kezdeteit éljük meg nap mint nap. Tehát megváltozik a gazdasági, társadalmi rendszerünk, ráadásul megjelenik az a nagyon nagy probléma, hogy hogyan tudjuk a gazdaságot úgy átalakítani, hogy közben ne öljük meg magunkat a légkörünk elfogyásával és eltűnésével. Ezek a tényezők mind-mind arra sarkallnak minket, hogy az emberek tudását meg kell változtatni, fel kell újítani, és ezekbe az irányokba kell fejleszteni. A problémák megoldására válasz lehet egy új módszer a mikrolearning, és az ezek alapján megszerzett mikrotanúsítványok, amelyeket, ha szabványosítunk, akkor a szabvány szerint bármikor visszakereshetők, hitelesek lesznek, hiszen meg fognak felelni a szabványoknak.

Fontos tulajdonsága még a mikrotanúsítványnak, hogy megosztható és hordozható. A tanuló – tanuljon bármilyen módon, bárhol és bármikor – tulajdona a tanúsítvány, hiszen ezt ő szerezte meg, a tanulási eredményeket ő érte el. A tanúsítványt vihesse magával, tehát legyen hordozható, más munkahelyeken is felhasználható. Egy piaci példa: ha valaki az egyik bankban ül fiókügyintézőként, képzést és tanúsítványt kap, átmegy egy másik bankba dolgozni, másik informatikai rendszer, más eljárások vannak, bár nyilván ugyanazok a termékek: hiteltermék, tőketermék stb. Újra kell-e képezni? Ha a tanúsítvány hordozható, szabványos, akkor az elfogadás megoldott, és csak kiegészíteni kell a tudását a munkahely specifikumaival. Ha azt akarjuk, hogy az egész gazdaság fejlődéséhez járuljon hozzá a mikrotanúsítvány rendszere, akkor hordozhatónak kell lenni, tehát amit valahol valamikor megtanultam, és erről szereztem egy mikrotanúsítványt, azt bárhol a munkaerőpiacon fel tudjam használni, és annak az értékét be tudjam váltani. Ráadásul nagyon fontos elv a halmozhatóság is, tehát ezeket a mikrotanúsítványokat össze lehet rakni, s akár egy teljes értékű, jogi értelemben is teljes értékű szakmává vagy szakképesítéssé lehet transzformálni.

Ha szabványosítjuk ezt az egész rendszert és rögzíthetővé tesszük, hordozhatóvá tesszük, megoszthatóvá tesszük, akkor szükség van mikrotanúsítvány szolgáltatókra, akik ezeket a tanúsítványokat kiadják. A tanácsi ajánlás szerint bármely szereplője a képzésnek lehet ilyen mikrotanúsítvány-szolgáltató. Oktatási intézmények, szervezetek, szociális partnerek, munkavállalói, munkáltatói szervezetek, maguk a munkáltatók, az ipar szervezetei, nemzeti hatóságok, és azt mondja ez az alapelv, hogy mind a három, ahogy egy felnőtt ember tanulási eredményhez jut, annak mind a három módján megszerzett tanulási eredményt el kell ismerni a mikrotanúsítvánnyal, tehát a formális rendszerben (szervezett, célirányos stb.) a nem formális rendszerben megszerzettet is (amikor nincs kimeneti követelmény stb.) és az informális úton megszerzettet is, amikor nem szándékolt a tanulás, de mégis tanulási eredményre jutok valamilyen módon. Az andragógia ismeri ezt a hármas felosztást, tehát mind a három módon megszerzett tanulási eredményt el kell ismernünk a mikrotanúsítvánnyal. Ezek közül a legnehezebben elismertethető az informális tanulás eredménye, egy fokkal könnyebb a nem formális tudás és tanulási eredmény elismerése, és nyilván a legkönnyebb a formális tanulás eredményének elismertetése, hiszen ez a forma szervezethez kötődik, valamilyen szervezett formában valósul meg.

A magyar felnőttképzési törvény már 2001-ben tartalmazta az előzetesen, bármilyen módon megszerzett tudás elismerését, és ez mind a mai napig is így van a jogszabályokban, de a gyakorlatban, mondjuk meg őszintén, nem teljesen úgy működik, ahogy egy szakmai megközelítés ezt megkövetelné. De mind a három módon megszerzett tudást el kell ismerni, hiszen a felnőttek nemcsak formálisan, sőt, ha belegondol mindenki a saját életébe, hogy mit tud, például a digitalizációval kapcsolatos tudás nagy részét nem formálisan szerezte meg. Erre a legjobb példa a social media, amit használunk nap mint nap, bonyolult dolgokat csinálunk meg rajta, a gyerekekről nem is beszélve, és nem tanította nekik senki. Más formában, informális úton megtanulták. Tehát mind a három formát el kellene ismerni tanúsítvánnyal.

A vállalati gyakorlatban kialakult, hogy belső képzésmenedzsment rendszerben tarják nyilván a végzettségeket, a tanulási eredményeket stb., ugyanúgy kell az egész országban lennie egy olyan rendszernek, amely nyilvántartja a szabványos mikrotanúsítványokat. Ha belegondolunk, van már ilyen rendszer, tehát az oktatás adatgyűjtési rendszere már most is ezen elv alapján működik, tenni kell, hogy lehetséges legyen a mikrotanúsítvány rendszer beépítése az egész adatszolgáltatási rendszerbe is, megőrizve annak minden előnyét. A mikrotanúsítvány rendszer fő intézményei a felsőoktatási intézmények, a szakképzési szolgáltatók, legyenek azok államiak, nem államiak, bárki, aki szakképzési szolgáltatást nyújt.

Az egész mikrolearning, mikrotanúsítvány rendszer akkor tud működni, ha van olyan finanszírozási rendszer, amely rendszerszerűen, a mikrotanúsítványok megszerzésében segíti azokat, akik ezt a saját erejükből nem tudják megtenni. Ennek érdekében a mikrotanúsítványról szóló tanácsi ajánlásnak van egy másik ága is. Ez az egyéni tanulási számla, a magyar kormány az ajánlás végrehajtását vállalta és dolgozik is rajta, hogy ez megvalósuljon egy nagyobb projekt keretében. Akárhonnan is nézzük a dolgokat, lehet hosszú képzés, meg rövid képzés, de mindig befektetést igényel az egyéntől, és ez valamibe bele fog kerülni, ezt valakinek fizetnie kell. Ennek a finanszírozási rendszernek a kiépítése, a hozzá vezető utak kijelölése, maga a képzésnek a finanszírozása, megkerülhetetlen kérdést jelent.

A mikrotanúsítványok ökoszisztémájának kiépítését a munkáltatók és a munkavállalókkal képviseletével együtt, közösen célszerű kifejleszteni, hiszen a mikrotanúsítványoknak a felhasználói vagy a címzettjei, a munkavállalók és a munkáltatók, akik, ha nem ismerik el a mikrotanúsítványt, legyen a mögött bármilyen állami rendszer is, ha nem ismernek el egy-egy végzettséget, akkor az nem ér semmit. Meg kell teremteni a rendszer hitelességét.

A hitelesség alapvetően attól függ, hogy áll-e az egész rendszer mögött minőségbiztosítás. Vagyis amit a mikrotanúsítvány tartalmaz, az a tanulási eredmény, ténylegesen megvan-e, ehhez a különböző szolgáltatóknak együtt kell működniük annak érdekében, hogy egy közös minőségbiztosítási keret jöjjön létre. Az amerikai példában mondottak szerint, pontosan ez működik, hogy a legnagyobb szolgáltatók, akik a legnagyobb létszámú képzéseket végzik, azok összeálltak és csináltak közösen egy minőségbiztosítási keretet, amelyet minden szolgáltató a saját érdekében betart, és nincs ebben semmilyen jogi szabályozás, meg állami eszköz, meg semmi, hiszen azok a vállalatok, ahonnan az emberek jönnek hozzájuk tanulni, azok a vállalatok elismerik ezeket a mikrotanúsítványokat, vagyis másik oldalról nézve tud működni a piac, tehát lesz megrendelés, hiszen van kereslet arra, amit kibocsát a rendszer. Nyilván a magyar gazdaság, meg az európai gazdaság másképp működik, de mégis azt mondja az ajánlás, hogy a szolgáltatóknak együtt kell működni, és mindenkinek be kell csatlakozni egy ilyen rendszerbe, és hát az a végcél, hogy az egész mikrotanúsítvány-rendszer beintegrálódik a nemzeti képesítési keretrendszerbe.

Ezeket a mikrotanúsítványokat integrálni kell a foglalkoztatáspolitikába is. Tehát a mikrotanúsítványok jelenjenek meg a foglalkoztatáspolitikához kapcsolódó munkaerő fejlesztési programokban is. Mivel itt az Európai Unió ajánlásáról beszélünk, ehhez pénzeszközöket is rendel az Unió, vagyis nemcsak a rendszer kifejlesztéséhez rendelt pénzeszközöket, hanem a mikrotanúsítványokhoz vezető képzésekhez is, amiket én microlearningnek neveztem el. A támogatás célja, hogy az emberek tudjanak képzéseket elvégezni, a hozzáférésük javuljon a képzési rendszerhez, a mikrotanúsítványok épüljenek be a továbbképzési rendszerekbe, a munkanélküliek átképzési rendszereibe, mert egyébként a gazdaság gyors változásához enélkül nehezen fognak tudni alkalmazkodni a munkavállalók.

Hazai implementáció

Két dolog megy párhuzamosan:

• Európai uniós program indult, a hazai implantációs tevékenységnek az a célja, hogy megtervezze ezt az egész rendszert, kialakítsa ennek a teljes körét minőségbiztosítási rendszerrel, képesítési keretrendszerhez való kapcsolódással, és minden egyébbel, és a rendszert bevezesse. A programba megpróbálja bevonni a munkáltatókat, munkavállalókat, szakmai szervezeteket. Tehát úgy működik, ahogy egy EU-s fejlesztési projektnek menni kell. A projekt kifutási ideje majd a jövő év vége, tehát addigra kell előállni a tervvel.
• Emellett azonban, párhuzamosan, amikor vállalta Magyarország az ajánlás végrehajtását, rövid időn belül megtörtént a felsőoktatási törvény módosítása, és gyakorlatilag megtörtént a mikrotanúsítvány rendszerének jogszabályba foglalása. Ez egy normális jogi aktus, hiszen a tanácsi ajánlás az egy ajánlás, azt át kell ültetni a magyar jogszabályokba ahhoz, hogy működni tudjon. A felsőoktatási törvény jelenleg hatályos szövege szerint felsőoktatási intézmények mikrotanúsítványokat adhatnak ki, le van írva pontosan, hogy mit jelent ez a mikrotanúsítvány, mi ennek a fogalma, és kiknek szól ez a mikrotanúsítvány. A törvény előírásai szerint, annak megfelelően az első mikrotanúsítványokat ünnepélyesen át is adta az egyik felsőoktatási intézmény. Csak azt emelem ki a történésekből, hogy miközben folyik egy európai uniós program, amelynek az a célja, hogy kifejlessze a mikrotanúsítványok rendszerét, közben megtörtént a felsőoktatási törvény módosítása és a mikrotanúsítvány rendszer kodifikálása.

A felnőttképzési törvény módosítása is megtörtént, amely felhatalmazza a felsőoktatási intézményeket, hogy mikrotanúsítványt adjanak ki, felhatalmazza a szakképzési centrumokat, hogy mikrotanúsítványt adjanak ki, és felhatalmazza a felnőttképző intézményeket is, hogy mikrotanúsítványt adjanak ki, tehát a tanácsi ajánlás szerint az összes képzési szolgáltató adhat ki mikrotanúsítványt. Van benne a felnőttképzők szempontjából egy pici problematika, hogy a felsőoktatási intézmény és a szakképzési centrum által kiadott mikrotanúsítvány közokirat lesz majd, ha ad ki ilyet valamelyik intézmény, megjegyzendő, hogy a szakképzési törvényben nincs benne az a fogalom, hogy mikrotanúsítvány.

A felnőttképzési intézmény is adhat ki mikrotanúsítványt, de az nem számít közokiratnak, és belekerült még egy dolog a törvénybe, amit egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hogy kerülhetett bele: „A felnőttképző a felnőttképzésért felelős miniszter rendeletében meghatározott tartalommal és feltételek alapján mikrotanúsítványt állíthat ki, a FAR-rendszeren keresztül, a szakképzésről szóló törvény szerinti szakmai képzés keretében elsajátított tanulási eredmény igazolására, amennyiben a mikrotanúsítvány kiadásának alapjául szolgáló képzési tartalom oktatására a szakképzésről szóló törvény szerinti szakképzési tankönyv felhasználásával kerül sor oly módon, hogy a felnőttképző a szakképzési tankönyv teljes ismeretanyagának megfelelő elsajátításáról dokumentáltan meggyőződik.” Ez a rész mindennek ellentmond, amit én eddig elmondtam a mikrotanúsítványról.

A törvényi szabályozással elsikkad mindaz, ami az ajánlásban benne van, és minden szakmai megközelítés. Megjelent egy kormányhatározat 2023. július 17-én, amely a mikrotanúsítvány keretrendszerének és koncepciójának kidolgozásával bízza meg a kultúráért és innovációért felelős minisztert 2024. december 31-éig.

Mi nem mikrotanúsítvány az európai megközelítésben:

• Már meglévő, hagyományos képesítések feldarabolása.
• Hagyományos képesítések felváltása.
• Részszakma.
• Modul, tantárgy.
• Iskolai végzettségi szint tanúsítása.
• Digitális tanúsítvány.
• Minden rövid tanulási szakasz.

Piaci gyakorlati példa a mikrotanúsítványra

Az alaphelyzet: villamos- és fémipari alkatrészeket gyártó középvállalat (alkalmazotti létszám 350 fő) a gyártósorának üzemeltetéséhez elsősorban elektronikai műszerészeket alkalmaz.

Képzési igény felmérése: A karbantartók munkakörének elemzésekor megállapításra került, hogy a műszerészek munkájuk során sokszor találkoznak erősáramú problémákkal, ezért szükség van ilyen irányú tudásra is, annak érdekében, hogy meg tudják oldani feladataikat és ne kelljen külső erőforrásokat igénybe venni. Megoldásként a vállalat szakmai és HR vezetése munkaköri tudás és gyakorlat bővítését látja szükségesnek.

Képzési program kidolgozása: A képző cég képzésfejlesztési és villamos szakoktatóiból álló team a megrendelő vállalat szakmai és HR szakembereivel közösen, a munkaköri feladatok áttekintésével meghatározza azokat a szakmai elemeket, amelyekre a karbantartóknak szükségük van az erősáramú technika széles területéből. Ezzel egyidőben megtörténik a karbantartók előzetes erősáramú ismereteinek felmérése, annak érdekében, hogy a képzési program minél jobban megfeleljen a résztvevők igényeinek és építhessen a már meglévő tudáselemekre. A képzésfejlesztők kidolgozzák a képzési programot, amelyet a vállalat szakemberei véleményeznek, majd véglegesítik a programot.

A képzés megvalósítása: A képzésszervező a vállalat HR szakembereivel kidolgozza a képzés időrendjét és az elméleti és gyakorlati foglalkozások feltételei biztosításának módját. A képzés indulása előtt a vállalat szakmai vezetői tájékoztatják a képzés résztvevőit a képzés céljáról, annak a vállalat életében betöltött szerepéről és fontosságáról. Elindul a képzési folyamat.

A képzés zárása: A képzés befejeztével a résztvevők komplex vizsgafeladatot oldanak meg, a vállalat és a képző szakemberei előtt. A sikeres vizsgázók a képző cég és a vállalat vezetőinek aláírásával a tanulási eredményeket tartalmazó tanúsítványt kapnak.

 

[1] A TANÁCS AJÁNLÁSA az egész életen át tartó tanulást és a foglalkoztathatóságot segítő mikrotanúsítványokra vonatkozó európai megközelítésről