Jubilemi ünnepség

Burus-Siklódi Botond

Köszöntő

>

Tisztelt Suliszervizes csapat!

Tisztelt Igazgató Asszony, tisztelt Ügyvezető Úr, kedves Marika, kedves Csaba!

Tisztelt meghívottak, kedves kollégák határon innen és túl!

Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm kedves mindnyájukat a kárpát-medencei pedagógusszövetségek és egyesületek nevében, a negyedszázados múltra visszatekintő Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencia jubileumi ünnepségén.

Nagy öröm számunkra, hogy mi, határon túli pedagógusok is itt lehetünk, hogy részesei vagyunk a konferencia szakmai közösségének, mely befogadott és egyenrangú félként elfogadott bennünket. Ezáltal lehetőséget adott számunkra, hogy együtt kereshessük azokat az utakat, melyek az anyaországi kollégákkal céljainkban összekapcsolnak: versenyképes tudást és az állandóan változó világ kihívásai közepette emberi tartást, egy élhető jövőbe vetett hitet nyújtani fiataljaink számára.

Bár a törvények nyújtotta keretek mindannyiunk esetében mások, törekvéseink mindig is közös irányba mutattak, a megvalósításukhoz szükséges tudásunkat, tapasztalatainkat pedig az ehhez hasonló szakmai rendezvényeken igyekeztünk és igyekszünk gyarapítani, a magunk körülményei között legjobb tehetségünk szerint kamatoztatni.

Az elmúlt évek alatt szoros, baráti és szakmai kapcsolatok ápolására törekedtünk anyaországi és határon túli társszervezeteinkkel, melyekkel együtt fej fej mellett haladva munkálkodtunk annak érdekében, hogy a kárpát-medencei magyar oktatásban otthonra leljen minden magyarul tanulni vágyó gyermek és tanítani kívánó elhivatott pedagógus.

Köszönöm a szervezőknek, hogy ezekben a törekvéseinkben évről évre támogattak, lehetőséget adva arra, hogy itt lehessünk, szakmai tudásunkban, kapcsolatainkban megerősödjünk. Hálásak vagyunk az évek során az egyetemekkel/főiskolákkal kialakított szoros kapcsolatokért, melyek közül kiemelném a legfrissebbet, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást, amely új dimenziókat nyit meg a pedagógus-továbbképzések, valamint a felnőttképzési programok közös lebonyolításában.

Huszonöt, a közös célok szolgálatában eltöltött gyümölcsöző év van a konferencia szervezői mögött. Tudom, hogy ez a huszonöt év, amire most visszatekintünk, számos, sok mindent eldöntő, jó irányba terelő pillanatban bővelkedett és bízom benne, hogy még sok hasonló követi.

Tavaly már önálló szekcióval mutatkozott be az OktOpusz – Kárpát-medencei Oktatásszakértői Adatbázis kialakítása Erasmus+ KA2 Program, melyet az Innovatív Pedagógiai Műhely a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével, valamint az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületével partnerségben bonyolít le.

Idén itt, a konferencián tartjuk a projekt záróeseményét, melynek keretében a már sikerrel működő szakértői adatbázis fejlesztési lehetőségeit, bővítésének módozatait is keressük, a tapasztalatok alapján építve a kárpát-medencei oktatás jövőképét, melynek a központi elemei számunkra egyértelműen az együttműködés általi megerősödés és közös cselekvés.

Vezéreljen minket ebben Benedek Elek, mindannyiunk Elek apójának gondolata:

„Lehet belőled nagy ember – és hadd legyen! –, de szív nélkül, szeretet nélkül igazán naggyá nem leszel. Ne bízd el hát magad, ha csodálják elméd tündöklését: sok fényes elme elhomályosult már, de a szív – jó vagy rossz –, megmarad utolsó dobbanásáig annak, ami volt első dobbanásakor.”

Kívánok a konferencia szervezőinek elhivatott tiszta szívet, világos célokat, erőt és kitartást a megvalósításukhoz!