Dr. Hörich Balázs
Megszakítottságok – Lemorzsolódás és képzési utakat befolyásoló egyéb tényezők
Üdvözlök mindenkit, Hörich Balázs vagyok, és ahogy Zoltán mondta, én is az NSZFH Elemzési és Pályakövetési Munkacsoportjában dolgozom. Nekem jutott ez a hálás vagy hálátlan feladat, hogy a kevésbé kedvező dolgokról is ejtsünk néhány szót, mégpedig ez a lemorzsolódás.
A lemorzsolódás nem egy új keletű probléma a hazai közoktatásban, és különösen nem a szakképzésben, ahol tudjuk, hogy évek óta elég jelentős mértékű ez a jelenség, ráadásul a szakirodalom szerint az elmúlt évtizedekben a lemorzsolódás mértéke, aránya növekvő tendenciát mutat. Bár van több helyi, illetve központi kezdeményezés arra vonatkozóan, hogy a jelenség előfordulása csökkenjen, de egyelőre ezek még nem érték el mindazt a kívánt célt, amit szeretnének.
De mi is az a lemorzsolódás? A kifejezés nem egy terminus technicus, ha megnézzük a nemzetközi szakirodalmat, akkor két indikátorral próbálják megragadni magát a jelenséget. Azért is így van ez, mert az egyes nemzeti oktatási rendszerek elég különbözőek ahhoz, hogy adataikat könnyen össze tudják hasonlítani. A két kapcsolódó indikátor közül az egyik a korai iskolaelhagyók, a másik pedig a nem tanuló, nem dolgozó fiatalok indikátora. A lényeg mindkettő esetében az, hogy egy fiatal korosztály aktivitási és iskolázottsági státuszát nézik meg a vonatkozó populációban, hogy ez milyen arányt ér el, és ebből lehet majd arra következtetni, hogy vajon az az oktatási rendszer, amiben ezek a fiatalok képződtek, mennyire tudta őket szakmához, képzettséghez, munkavállaláshoz eljuttatni. A harmadik lehetőség egyébként ahhoz, hogy a lemorzsolódást kicsit megragadjuk, az rendszerint valamilyen nyilvántartási adatbázisnak az elemzése: megnézzük, hogy kik voltak egy adott időszakban, és kik már nem egy rákövetkező időszakban ebben a nyilvántartásban. Persze vannak olyan kutatások is, amik célzottan a lemorzsolódás vizsgálatát tűzik ki célul. Ezek részben használhatók, részben nem vagy kevésbé használhatók. A rendelkezésre álló indikátorokkal, mind pedig a célzott vizsgálatok eredményeivel kapcsolatban az az egyik legnagyobb probléma, hogy nagyon nehéz ezeket stratégiai tervezésre vagy beavatkozásra felhasználni. Egyszerűen azért, mert túl hosszú az átfutási ideje van ezeknek a kutatásoknak, adatközléseknek.
Ha megnézzük a korai iskolaelhagyók, illetve a nem tanuló, nem dolgozó fiatalok arányait ezen a pontdiagramon, akkor azt látjuk, hogy Magyarország az Uniós átlaghoz képest nem áll olyan rosszul, de egyben azt is látjuk, hogy azért az országok többsége jobb, kedvezőbb mutatókkal rendelkezik. Az átlagot, az Uniós átlagot ugyanis nagyon elhúzza egy-két mediterrán ország, illetve Románia.
Amiről most ebben az előadásban szeretnék beszélni, az egyrészt az, hogy az NSZFH-n belül hogyan közelítjük meg a lemorzsolódást, mit és milyen módszerekkel szeretnénk ebből megragadni, leírni. Illetve, hogy egy kicsit utaljak Marcsi előző előadására, ahol a szakképzési pályakövetési rendszerről volt szó, arra is kitérnék, hogy mire is lehet használni az SZPR adatintegrációs modulját, az adatintegrációs modulnak az eszközrendszerét.
Lemorzsolódó tanulóként azokat a tanulókat definiáltuk, akik egy referencia évhez képest a későbbi mérési időpontban már nem szerepelnek a SZIR szakképzési információs rendszer nyilvántartásában. Ez egy adminisztratív nyilvántartás, tehát nem kutatási célból épül fel, így sajnos sok kutatói kérdésre nem tud választ adni nekünk, de legalább az arányokat, mértékeket, főbb tendenciákat nyomon tudjuk követni. Két módja van, vagy két módot követünk a lemorzsolódás feltérképezésére.
Egyrészt egy tanévek közötti lemorzsolódási vizsgálatot folytatunk, ahol megnézzük, hogy egyik tanévben kik, mely tanulók voltak a SZIR-ben, és a következő tanévben mely tanulók estek onnan ki. Nagyjából ez a leegyszerűsített módszertan. A következő, az sokkal szofisztikáltabb, az a tanulói életút fókuszú megközelítés. Tanulónként kísérjük végig, hogy milyen képzési útvonalat jártak be, mikor ismételtek évet, mikor léptek tovább, mikor váltottak iskolát stb. Tehát minden ilyen életutat, tanulási, képzési utat befolyásoló vagy meghatározó pontot detektálunk, és ezeket összefűzzük, majd megpróbáljuk tömegével, aggregálva vizsgálni.
Fontos megjegyzés, hogy a lemorzsolódást hogyan is értjük, azaz miből is morzsolódik le a tanuló. Mert itt ugye egy szakrendszeri nyilvántartás az alapja ennek az egész kutakodásnak. Nyilván itt a szakrendszerből, a szakképzésből való lemorzsolódásról lehet szó. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ezek a tanulók aztán a végén teljesen kiesnek az oktatási rendszerből, hiszen a köznevelés különböző intézményeibe átmehetnek, illetve – ahogy majd azt később is látjuk –, akár felnőttképzés során is szerezhetnek további ismereteket.
Persze itt is lehet különböző más elemzési síkokat megkülönböztetni, vizsgálhatjuk az iskoláknak a tanulói lemorzsolódását, akár az egész középfokú oktatásnak, vagy akár képzési programok lemorzsolódását is vizsgálhatjuk. A fenti dián látható a két vizsgálati megközelítés összehasonlítása. Ebből talán azt érdemes kiemelni, hogy az éves lemorzsolódási vizsgálat szinte már hagyományokkal bír, legalábbis két mérési adatunk van már erre. A tanulófókuszú lemorzsolódás-vizsgálat jelenlegi állapotában inkább egy pilot megközelítés. Van még rajta mit csiszolni, meg majd ahogy látjuk, időben is tovább kellene lépni. Nézzük először az éves lemorzsolódásra vonatkozó dolgokat. A következő két térkép mutatja a 2022/23-as tanév, illetve a rákövetkező tanév, valamint egy tanévvel később az éves lemorzsolódási mutatót, amely valamelyest javuló tendenciát mutat. Az első mérési pontban 8,7, egy tanévvel később 7,7% volt a lemorzsolódó tanulók aránya. Azt is látjuk, hogy a szakképző iskolákban, illetve a technikumokban eltérő ez a két arány. Nem meglepő módon a szakképző iskolákban magasabb, illetve érdemes talán a figyelmünket a tanulói jogviszonyok, tanulói jogviszonnyal rendelkező tanulók lemorzsolódását is nézni, amely kedvezőbb is valamivel. Mindenesetre a térképekből azt is látjuk, hogy az országnak a nagyon sok szempontból ismétlődő differenciáltsága az, hogy az északkeleti, illetve a délnyugati térségek megyéiben kedvezőtlenebb mutatókat tapasztalunk, az sajnos a tanulói lemorzsolódás esetében is így van.
A következő dián összeszedtünk, hogy különböző társadalmi, illetve tanulási hátrányokat leíró mutatóknak lehetséges hatásai mennyire befolyásolhatják a lemorzsolódás tényét.
Azt néztük meg, hogy például a hátrányos helyzetű vagy a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók az alappopulációban milyen arányban detektálhatók, illetve a kilépő, a kieső, a lemorzsolódó tanulók körében ezeknek a vizsgált jellemzőknek milyen előfordulása van. Sajnos azt látjuk, hogy a legtöbb esetben a kieső, kilépő tanulók körében mindig jóval magasabb ez az arány, és itt is van jelentős különbség a technikumok, illetve a szakképző iskolák tanulói köre között. Amire felhívnám a figyelmet, az a dia jobboldalán olvasható hányados, ahol igazából a bázis és a kilépő, kieső tanulók adott szempont szerinti arányát vetettük össze. Ha a hányados értéke egy lenne mindenhol, az azt jelentené, hogy ugyanolyan arányban van a kieső, a kilépő tanulói körben az adott szempont – például a hátrányos helyzet –, mint a bázisként vizsgált alappopulációban. Ahol egynél kisebb, ott a kiesők körében kisebb ez az arány, ahol viszont egynél nagyobb, ott meg magasabb ez az arány. Magyarán, a jobb oldali számsor, és főleg a technikumok esetében arra hívja fel a figyelmünket, hogy a lemorzsolódás jelenségénél a társadalmi hátrányt a technikumok kevésbé tudják kezelni. Ott sokkal jobban kijönnek ezek a problémák. Ez a korábbi tudásunkat talán egy kicsit árnyalja. Mindenesetre szintén érdekes, de most ezt ne vizsgáljuk nagyon részletesen, hogy a tanulási hátrány, ha valaki SNI-s vagy BTMN-es, az nem okoz ilyen különbséget. Sőt, ott, ahogy látjuk, a kieső/kilépő tanulók, illetve a bázis között arányaiban nagyon kicsi különbség van.
Váltsunk a másik módszerre, és nézzük a teljes tanulói képzési ciklus lemorzsolódását. Most nem vesződnék a részletes módszertan ismertetésével, elég sok lépésből áll, de talán kifizetődő, főleg, hogyha jó sok évig tudjuk ezt csinálni. Mi is a produktum ebből? Egyrészt ilyen szalagábrák, amiknek a megemésztése talán elsőre nehézkes. Mindenesetre itt meg tudunk különböztetni tanulói csoportokat, illetve tanulói utakat.
Tanulói utak, tanulási utak a szalagon sárga, barna, rózsaszín stb. színnel vannak jelölve. A tanulói csoportok meg az oszlopok, a kék, a zöld, a sárga, meg a piros. Magát ezt az elemzést a 2020/21-ben induló, kilencedik évfolyamos tanulói populációra kezdtük el, az ő sorsukat követtük végig. Sajnos idő előtt le kellett zárni a vizsgálatot, úgyhogy igazából nem tudtunk naprakész adatokkal előállni, de a 2022/23 tanév végéig azért eljutottunk.
Ha a sárga szalagot nézzük, azok a rendben tovább haladó tanulók arányát mutatja. Magyarán, hogyha ott fönt nézzük, akkor a kék sávban az induló populációt látjuk, a zöld sávban, akik a következő tanévben 10. évfolyamra léptek, a kékben az évismétlőket látjuk, a 2022/23 október sárga oszlopában azokat, akik 11. évfolyamba léptek, majd a rózsaszínben, illetve a későbbiekben azt, akik ebben a tanévnek a végén is még aktív képzéssel rendelkeztek. Számunkra most a piros vagy rózsaszín szalagok, illetve csoportok az érdekesek, mert ezek takarják a lemorzsolódó tanulókat. Ezek azért elég számosan vagy nagyobb arányban vannak a mintában. Az összes tanulónak végeredményben az időszak végére mintegy 19 százaléka számít lemorzsolódónak. A technikumok esetében 10 százalék, a szakképző iskoláknál meg 34 százalékos ez az arány. Ha megnézzük ezt a két iskolatípust egy kicsit közelebbről, akkor két dolgot a lemorzsolódás szempontjából azért észrevehetünk. Az egyik az, hogy a szakképző iskolák esetében a kvázi primer lemorzsolódás, tehát az, aki korábbi évismétlés nélkül morzsolódik le, az jóval nagyobb, mint a technikumok esetében. Viszont ami nagyobb probléma, hogy a szakképző iskoláknál, akik már évfolyamot ismételtek egyszer, ebben a tanulói körben kiugróan megnő a lemorzsolódás aránya.
Egy picit próbáltuk számszerűsíteni az egyes szalagokhoz tartozó tanulói populáció mértékét. Ha megnézzük a kilépő, kieső tanulóknak a hátterét, akkor szintén ugyanaz a térkép köszön vissza, mint amit már korábban az éves lemorzsolódás vizsgálat esetén láttunk. Az északkeleti és a délnyugati térségekben jóval kedvezőtlenebb a helyzet, mint az ország egyéb régióiban, térségeiben. E tanulói körben is elkészült ez a korábban már bemutatott dia. Ugyanazok a tendenciák láthatók, csak a technikumok esetében még kedvezőtlenebb ez a hányados.
Még egy dolgot megnéztünk ezzel kapcsolatban, hogy a társadalmi hátrány, amit most a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókkal mértünk, ez vajon mikor okoz igazából problémát? És azt láttuk, hogy a szakképző iskolák, illetve a technikumok ebből a szempontból különböznek. Míg a szakképző iskolákban a kieső/kilépő tanulók körében akkor lesz kiugróan, pontosabban a korábbi tanulói csoportokhoz, kilépőkhöz képest kiugróan magas az arány, amikor ők már legalább egy-két tanévet a szakképzésben eltöltöttek. A technikumok esetében pedig a 9. és a 10. évfolyamra váltásnál ütközik ki ez a probléma. Ez egyrészt jelentheti azt is, hogy a technikumok kevésbé tudnak megfelelő eszközöket találni/kidolgozni a hátrányos helyzetű tanulói kör megfelelő kezelésére. A másik az, hogy a szakképző iskolákban tudjuk, hogy már alapból sok esetben tanulási kudarcokkal érkező tanulói kör jelenik meg. Sok esetben már van egy évismétlés, általános iskolai évismétlés a hátuk mögött, és igazából ez kumulálódik a végén ezekben a számokban.
Most még rátérek, hogy mi is lesz a lemorzsolódó vagy kieső kilépő tanulókkal, miután már elhagyták a szakképzést. Erre a pályakövetési rendszernek az adatintegrációs modulja kiváló lehetőséget nyújt. Itt, ahogy Marcsi is mondta, az adóhatóságtól, a társadalombiztosítástól, az Oktatási Hivataltól, mindenféle nagy szervezettől kapunk anonimizált adatokat, és ezeket össze tudjuk fésülni. Meg tudjuk nézni, hogy egy tanulóval mi van, vagy mi lesz majd nyolc év múlva. És így meg tudjuk nézni a lemorzsolódó vagy kieső tanulóknak a későbbi sorsát is. Ebben a kutatásban a 2023 májusa, illetve szeptembere közötti időszakban néztük meg, hogy milyen fő gazdasági aktivitás jellemzi a tanulói csoportot. Összességében nyolc százalékuk valamilyen tanulmányt végez dominánsan ebben az időszakban. 39 százalékuk dolgozik, 16 százalékuk tanul is, meg dolgozik is, ott nem tudtuk szétválasztani ezt a két aktivitási formát egymástól. 37 százalékukról meg nincs információnk, nem jelennek meg ezekben a rendszerekben. Találgatni tudunk, meg ötleteink nyilván vannak, hogy mi lehet velük. Ami talán jó vagy kedvező ebben az ábrában az a dia baloldalán látható: hogyha megnézzük azokat a tanulókat, akik korábban estek ki, ott azért viszonylag kedvezőbbek ezek a mutatók. Ebből arra következtethetünk, hogy a szakképzésből való kiesést követő egy-másfél-két év múlva tud ez a társaság egy kicsit megkapaszkodni.
Ha nézzük a zöld országtérképet, akkor azt látjuk, hogy az északkeleti megyékben kisebb a munkaerőpiacra sikeresen belépők, szakképzésből kieső tanulók aránya; míg ebben, valamint a délnyugati térségben az egyéb, az ismeretlen státusz felülreprezentált.
Az előző diából csak a nemi eloszlásra hívnám fel a figyelmet: az, hogy ilyen különbség van a nők és a férfiak egyéb státusza között az sok esetben a családvállalással, a gyerekvállalással függ össze. Megnéztük, hogy akik kiesésüket követően további tanulmányokat folytattak, mit is tanulnak. A felnőttképzéseket négy csoportba soroltuk. Ez már a FAR adatainak a felhasználásával készült. Ami számunkra érdekes, az a szakképesítés, illetve az arra való felkészítő képzések, ahol azt látjuk, hogy többségében bolti eladó, biztonsági őr, gyerekfelügyelő, dajka képzésekre tudnak orientálódni azok, akik tanulnak.
Most nézzük meg azokat, akik dolgoznak! Tudjuk azt, hogy mennyit keresnek, mennyi időre voltak bejelentve, meg milyen típusú, milyen munkavállalási formában vannak a munkaerőpiacon. Azt látjuk, hogy a társaság fele alkalmazottként dolgozik, 38 százalékuk, ami elég magas talán, az pedig egyszerűsített foglalkoztatás keretein belül.
Ez ugye a napszámot jelenti, meg az nem egy biztos munkaerőpiaci státuszt vagy megkapaszkodást jelent. Közel tíz százaléknyian részesülnek különböző kincstári ellátásban (GYES, GYED, ápolási díj stb.). Itt talán azt érdemes kiemelni, hogy a vizsgálati időszak, amikor néztük a státuszukat, az öt hónap volt. Hogy ebben az öt hónapban átlagosan valamivel több, mint három hónap az, ami egy bejelentett státuszt érint. Kicsit ez árnyalja a korábbi kördiagramot, azaz az egyes státuszok sok esetben önmagukban is nagyon ingatagok lehetnek, nagyon bizonytalan kategóriák. Azzal kapcsolatban, hogy mennyit is keresnek, azt látjuk, hogy átlagosan 136 ezer forint körül visznek haza. Viszont ez az átlag nagyon sokféle munkavállalási vagy foglalkoztatási jogviszonyból származik. Van, aki 20 órában van bejelentve, van, aki 40-ben stb. Hogyha ezeket bruttósítjuk, és egy picit összehasonlíthatóvá próbáljuk tenni, akkor azt látjuk, hogy ez a havi korrigált jövedelmük olyan 300 ezer forint körül alakul. Ha megnézzük, megnéznénk a KSH-nak a hasonló számításait, akkor azt látjuk, hogy sajnos ez a cella, a legfiatalabb és legiskolázatlanabb populáció cellája nincs meg. A KSH-ban kétfajta kimutatás van, vagy alapfokú végzettségűeknek a keresetét tudjuk megtalálni, vagy pedig a 20 év alattiakét. A kettő egyszerre sajnos nem nyilvános, de azt látjuk, hogy mind a két kategóriától azért elmarad ez az általunk detektált kereset, de hát lehet, hogyha ezt a két cellát összeraknánk, akkor a KSH szerint is valami hasonló összeg jönne ki, mint nálunk.
Ebből a diából talán ismét csak ezt a jobb oldali, az átlagos jövedelemre vonatkozó térképet érdemes megnézni, de sok újdonságot sajnos ez sem mutat: nemhogy kedvezőtlenebb lehetőségeik vannak az egyébként nagyobb arányban kieső kilépő tanulóknak az északkeleti, délnyugati térségeinkben, hanem ha el is tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, akkor sajnos az átlagkeresetük, az átlagjövedelmük is alacsonyabb.
Megnéztük, hogy azok, akik alkalmazottként vannak bejelentve, tehát dolgoznak, ők vajon milyen státuszban teszik ezt, milyen munkakört látnak el. Azt láttuk, hogy főként alacsony presztízsű, valóban alacsony keresettel párosuló gyári szalagmunkás, építőipari segédmunkás, rakodómunkás, bolti eladó, gyorséttermi eladó, takarító munkakörök a jellemzők. Ezek a munkakörök érhetők el azok számára, akik nem végezték el a szakképzésben azt a képzést, amiben elindultak.
Még egy-két mondatot arról beszélnék, hogy ezek az adatok azért első ránézésre nem túl kedvezők, de valószínű, hogy azért ennél jobb a helyzet. Egyrészt még nyilván lehetne tökéletesíteni magát a feldolgozást meg az adatelemzést, másrészt ismét hangsúlyoznám, hogy azok, akiket mi lemorzsolódónak vagy kieső kilépő tanulónak detektáltunk, nem feltétlenül esnek ki – pontosabban csak a mi látókörünkből estek ki. Valószínűleg a többsé-gében más oktatási szakrendszerből is kiestek, de talán nem ilyen arányban. Nem tudtuk végig vinni a vizsgálati időszakot a teljes képzési ciklusra, ami szintén egy picit pontosítaná a képünket. A 2020/21-es évfolyam sok szempontból kísérletinek számíthat az új szakmai képzés bevezetése miatt. Nem elhanyagolható az sem, hogy a Covid ekkor tombolt, és hát tudjuk, hogy ennek azért volt jelentős hatása mind a szakképzésre, mind pedig a köznevelés különböző területeire. Az is egyelőre azért óvatosságra int bennünket a számok értékelésével kapcsolatban, hogy mindazok a beavatkozások, amelyek az elmúlt években részben vagy javarészt a lemorzsolódást próbálták mérsékelni, még egyszerűen nem értek be. Még idő kell nekik, amíg felfutnak ezek a programok, amelyek azt a tanulói kört iskolánként megtalálják, akiknek kitalálták, és akiknek valóban hasznára válnának ezek a programok.
Mit is lehet zárszóként mondani ezzel kapcsolatban, hogy mi a szakképzésnek a feladata az egész lemorzsolódással, a tanulói kieséssel, kilépéssel kapcsolatban? Igazából az, hogy a rugalmasítást, azt kell minél jobban, minél szofisztikáltabban, minél nagyobb odafigyeléssel, és minél inkább talán egyénre szabva megteremteni, annak érdekében, hogy azokat a tanulókat is a szakképzésben lehessen tartani, akiknek sok olyan rizikófaktor van a puttonyukban, ami egyébként nagyon nehézzé teszi már az életük első szakaszában is a boldogulást.
Köszönöm szépen a figyelmet.
