Nagy Zoltán

Kapcsolódások – Rugalmasság a szakképzésben és átlépés a szakképzésből

Az előadásom címe „Kapcsolódások”. Alapvetően az átlépési pontokra és a rugalmasságra helyezem most a hangsúlyt. Erről fogok egy pár szót ejteni. Néhány szempontot szeretnék hozzáadni az előző előadáshoz is, mert a rugalmasság és az átlépés kapcsolódnak egymáshoz.

Az egyik nagyon fontos kérdés, hogy amire nem látunk rá, az a köznevelési átlépés jelenleg. Ez pedig mindig egy érdekes kérdés, mert például a lemorzsolódás problémáját mi az előbb látható módon definiáltuk. Alapvetően azt lehet mondani, hogy a szakképzési rendszer rugalmassága nagyon kiterjedt. A szakképzésbe alapfokú végzettséggel be lehet lépni – ez nyilvánvaló –, de középfokú végzettséggel is nagyon sokan jönnek be, hiszen vannak olyan képzéseink, ahol az előzetes feltétel valamilyen középfokú végzettség megléte. Akár egy szakképző iskolás, aki érettségit szeretne szerezni, akár egy gimnazista, aki valamilyen szakmát szeretne szerezni. Hogy említsek egy érdekes példát: van olyan intézményesített megoldás az egyik egyetemi fenntartónál, hogy a BSc-s egyetemistáit sokszor a saját technikumába is beiskolázza, mert úgy látja informatika ágazat esetében, hogy a felsőoktatási képzés kimenete és a szakképzés kimenete olyan jól kiegészítik egymást, hogy praktikus, ha a technikumi szakmát is megszerzik a tanulók. Feltételezhető, hogy munkaerőpiaci szempontból jóval előnyösebb helyzetbe kerülnek ezek a tanulók, mert egyszerre szereznek felsőfokú oklevelet, és egy technikumi szakmát.

Emellett van többféle belépési pontunk is a szakképzésben. Ez azért nagyon lényeges, mert pont az idei évben szembesültünk azzal, hogy bár a tavalyi évben a legnagyobb évfolyamunk a tizenegyedik évfolyam volt (nagyon sokan jönnek be a tizenegyedik évfolyamra szakmát szerezni), de idén azért érkeztek kevesebben, mert a potenciális jelentkezők számára a felsőoktatási belépés is ott volt, mint lehetőség. Mivel nem volt a szakképzésben érettségiző technikumi évfolyam az idei évben, ezért kevesebb volt a potenciális felvételiző a felsőoktatásba. Emiatt a korábban érettségizetteknek nagyobb volt az esélye bejutni, akár alacsonyabb ponthatárral. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy valójában a szakképzési rendszer rugalmassága részben azt jelenti, hogy a szakképzés, mint oktatási alrendszer szinte mindenkit képes befogadni és be is fogad. Ha az oktatás egyes alrendszereit konkurens rendszerként tekintjük – a felvételizők oldaláról nézve –, akkor a szakképzés nem csak a köznevelés, hanem részben a felsőoktatás konkurense is.

Ez a tanulói létszámokban is látható, mondjuk az 1/13-as vagy a KSZ/11-es évfolyamoknál: akik egyébként szakmát szerettek volna szerezni, van érettségijük, azok mehetnek a felsőoktatásba is a szakképzés helyett. Értelemszerűen a rugalmasság, az átjárás a képzésen belüli átjárást is jelenti. Eddig lemorzsolódásról beszéltünk, de valójában azt is látni kell, hogy nagyon sok olyan tanulónk van, aki a kilencedikbe megérkezik, de kiderül, hogy a rendszeren belül kell képzést váltani, nemcsak horizontálisan, tehát ágazatok között, vagy akár szakmák között később, ágazaton belül, hanem egy technikumi képzésről átkerül a szakképző iskolába, vagy a szakképző iskolából a dobbantóba. Tehát valójában a szakképzési reformnak is célja volt, hogy mindenkit képes legyen megtartani, és a rendszer rugalmassága és a sokrétű belépési pontjai éppen azt célozzák, hogy azokat a jelenségeket, amiket Balázs megmutatott az első szakmajegyzékes évfolyamnál, képes legyen kezelni.

Más adatokból látjuk, hogy ebben elég sok előrelépés történt, akár a rugalmas tanulási utak esetében, de akár a bukások aránya is pozitív irányba változott az évek során. A bukás ténye látható módon erősíti a lemorzsolódást. Mindemellett persze van egy kilépési rugalmasság is. Talán néha nem is gondoljuk végig, hogy a magyar oktatási rendszer alapvetően képzési ciklusokban gondolkodik, ahol az átlépés az mindig valamilyen teljesítménykritérium függvénye volt, de mindenképpen szigorú átlépési határ van, akár alapfokról középfokra, ezt nevezzük középiskolai felvételinek, akár középfokról felsőfokra – felsőoktatási felvételi néven. Az okleveles technikus megjelenése ezt az éles határt törölte el. Ez bizonyos értelemben jóval inkább hasonlít egy inkább angolszász típusú gondolkodásra, ahol a képzési ciklusok nem válnak el ilyen élesen. Hiszen nálunk egy okleveles technikus bizonyos értelemben egyszerre van jelen a szakképzésben és a felsőoktatásban is, hiszen már utóbbihoz gyűjti a kreditjeit, és nemcsak a szakképzésbe vagy középfokú oktatásba. Ez utóbbi például az Oktatási Hivatallal való egyeztetésünk során is egy fontos pont, hiszen a tanulók valójában nem felvételiznek, de szeptemberben mégis beiratkoznak az egyetemre.

A köznevelési rendszer, amivel sokszor összemérjük magunkat, egy lineáris pályát mutat. Valaki megérkezik nyolcadik után, majd kilép az érettségivel. A gimnáziumnak nyilvánvaló célja a felsőoktatásba terelni a tanulót. A szakképzés viszont egyszerre nagyon sokféle tanulót, egyszerre nagyon sokféle kimeneti célt kell, hogy tudjon kezelni. A strukturáltsága azt jelenti, hogy egyszerre hátránykompenzációs és tehetséggondozó célokat követ, de nyilván van egy nagyon masszív középréteg, akik az ajánlott képzési úton haladnak végig. Ez miért fontos? Szakpolitikai értelemben mindig előkerül az a kérdés, hogy meg tudjuk-e mondani, hogy kik azok a tanulók, akikkel kiemelten kell foglalkozni. Tudjuk, hogy a legkiválóbbakkal a tehetséggondozás keretén belül szükséges, a lemorzsolódókkal is szükséges. Fontos kérdés, hogy egy-egy intézményvezetőnek vagy egy szakképzési centrum vezetőjének mennyi humánerőforrást kell egy-egy intézményhez rendelnie? Hiszen a kiemelt foglalkozás több erőforrást is kíván.

Általában úgy gondolkodunk, hogy minden bizonnyal a kilencedikesek vannak a legtöbben, és akkor ebből valamennyi lemorzsolódik. Ez nem így van, mert rengetegen jöttek be a tavalyi évben tizenegyedikre. Ők azok, akik mehettek volna máshová is (akár felsőoktatásba), hiszen logikusan középfokú végzettséggel rendelkeznek. Amennyiben a felnőtteket külön néznénk, akkor itt is jelentős ugrások vannak, mert a szakképzési rendszer adja a felnőttképzés egy igen masszív részét. A felnőttképzésünk valójában többféle célt követ. Sok általános képzés is van, de a szakképzésben, felnőttképzési jogviszonyban, tehát felnőttoktatás keretén belül képződők mind új munkaerőpiaci lehetőségeket keresnek. Tehát ha nem iskolarendszerként tekintünk csak önmagunkra, hanem a munkaerőpiaci kimeneti cél oldaláról közelítünk, nem tekintve, hogy pontosan hogyan jut oda az egyén, legyen ez kétéves, hároméves, ötéves vagy hatéves képzés, akkor a szakképzés az egy borzasztó bonyolult struktúra.

A ágazat a rugalmas tanulási utakat kiemelten kezeli, és a rugalmasságnak egyik legfontosabb eleme, a műhelyiskola egy nagyon innovatív struktúra, amit Európai Unió is érdeklődve szemlél, hogy hogyan válik be, mert ilyen nincs sok helyen. Volt szerencsém egyes támogatási projektekben megnézni, hogy a műhelyiskolások vajon beválnak-e a munkaerőpiacon, és az látszódik, hogy igen. Vannak ágazati különbségek, meg lehetnek nyilván regionális különbségek, de az látható, hogy jó pár olyan ágazat van, ahol a műhelyiskolából kikerülők – ne felejtsük el, alapfokú végzettséggel rendelkeznek – szakmunkásnak számítanak. Ez értelemszerűen a bérpozíciójukat máshova helyezi, mint egy segéd- vagy egy betanított munkást.

A szakképzésben úgy gondolkodunk, és az egész Dobbantó és Műhelyiskola párosnak a felfutása mutatja, hogy ebben előre léptünk, akinek nem való a szakképző iskola vagy a technikum, azok ne morzsolódjanak le, hanem ebbe a két képzésbe irányítsuk őket. Nyilván tudjuk, hogy ez egy nagyon erőforrásigényes intenzív képzés, és nagyon nehéz is az, hogy egyéni képzést biztosítunk, hiszen az oktatói és az egyéb kapacitásunk ezt korlátozza. De a képzési forma felfutása azt mutatja, hogy van értelme ennek a munkának. További nehezítő tényező, hogy nem is egyszerű megmondani, hányan vannak ebben a képzésben, hiszen bármelyik nap beléphetnek a Dobbantóba, és bármelyik nap kiléphetnek. Ilyen módon a műhelyiskolába való átlépés is egyedi, de mégiscsak az látható, hogy ha a tanév minden napját megvizsgáljuk ‒ itt azt tettük, hogy szeptembertől augusztusig minden nap megnéztük –, hogy hányan vannak a SZIR-ben. Most már 5000 körüli létszámnál jártak majdnem a tavalyi tanévben, akik bekerültek a Dobbantóba és a műhelyiskolába. Nyilvánvalóan azért fontos ezek folyamatos erősítése, mert azt látjuk, hogy a köznevelési rendszer nem képes a tanulókat benntartani az intézményesített oktatásban. A szakképzés meg láthatólag képes, illetve a szakképzésben megszerzett tudás lehetővé teszi azt, hogy a munkaerőpiacon boldoguljanak a tanulók.

A tanulói célcsoportot tekintve a szakképzés másik területe a felsőoktatásba való átlépés támogatása. Látható, hogy az olyan intézményi vagy jogszabályi beavatkozások, mint a kötelező nyelvvizsga, emelt szintű érettségi, befolyásolják az adatainkat. De azt látjuk, hogy még a technikum első évfolyama előtt, tehát tavalyi évben is gyakorlatilag megduplázódott a szakképzésből a felsőoktatásba felvételt nyertek száma két év alatt. Az idei évet azért nem néztük szándékosan, mert nem volt érettségizőnk. A jövő évi, 2025. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás adatait várjuk, de az látható, hogy a felsőoktatási felvétel egyik forrása egyértelműen a szakképzés.

Ejtek pár szót a fő státuszokról, amelyeket követünk. Ami fontos és látható, hogy regisztrált álláskereső gyakorlatilag nincs a szakképzésből kilépők között. Nyilván olyan lehet, hogy a végzést követően egy hónappal, kettő hónappal néznénk, hogy ez egy jóval magasabb adat, de van egy átlépési dinamika, és ebben külön kéne vizsgálni a duális képzésben résztvevőket, meg az összes többit is. Összességében az látható, hogy a szakképzésből kikerülők közül alapvetően a tanul, a dolgozik, meg a kettő vegyítése jelenik meg. Itt a tanuló lehet felsőoktatási, felnőttképzési, illetve szakképzési is. A jelenlegi adatokban egyelőre nincs benne a köznevelési adat, de azt is szeretnénk belerakni, hiszen elég logikus, hogy valaki átkerülhet valamilyen közoktatási intézménybe.

Az egyéb kategóriában alapvetően a családpolitikai ellátások vannak, ezek képviselik a legnagyobb arányt. Lehetnek benne különféle egészségüggyel kapcsolatos jogviszonyok vagy juttatások, lehet benne olyan, aki mondjuk külföldre megy, vagy eltűnik a regiszterekből, és persze van nagyon sok kis számú státusz, tehát ad absurdum az is lehet, hogy valaki elhalálozott. Ez a korosztályból adódóan teljesen elhanyagolható faktor.

Megint csak egy alapvető átlépési pont a munkaerőpiac. Lényeges kapcsolódó információ, hogy miként változik a szakképzésből kikerülők bére. Amit mi évek óta vizsgálunk, a szakképzésből kikerülő érettségizetteknek a gimnáziumi végzettekhez viszonyított bérelőnye. Fontos azt kiemelni, hogy a KSH nem méri azt, hogy az egyes munkavállalók mikor végeztek az iskolában. Önmagában a bérelőny a technikum javára érvényesül. Ha az alapfokon képzettek és az érettségivel NEM rendelkező szakképzetteket is összehasonlítjuk, akkor jelentős különbség fedezhető fel a szakképzés javára.

Nagyon fontos információ, hogy hányan vannak duális képzésben; de egyébként ennek pontos meghatározása nem is olyan egyszerű kérdés. Valójában a képzést elvégzőknél tudnánk pontosan megmondani retrospektív jelleggel, hogy hányan vettek részt duális képzésben. A példa kedvéért a 2024 júniusában a szakképzésben végzetteknél visszamenőleg meg kell megnéznünk, hogy részt vettek-e duális képzésben a képzésük időszaka során. Mert egyébként inkább egy pillanatfelvétel vagy időszakos felvétel készíthető. Ágazati és térségbeli különbségek is lehetnek. Megvizsgáltuk a 2023 júniusában végzett szakképző iskolai évfolyamnak az adatait, amiből az derült ki, hogy a végzettek 81 százaléka volt a szakképző iskolásoknál duális képzésben a képzési folyamat során. Ez egy nagyon jó adat. Nyilván bízunk benne, hogy ez hasonló vagy még jobb lesz a jövőben is. Értelemszerűen azt várjuk, hogy a technikum és a szakképző iskola között, illetve egyes ágazatok között mindig lesz különbség.

A duális képzés egyik funkciója, hogy nagyon fontos mobilitási csatornaként tekintünk a cégekre, mivel számos olyan kompetencia- és attitűdváltozást indukálnak a tanulóknál, ami alkalmassá teszi őket, hogy a munkaerőpiacon megállják a helyüket. Megnéztük azt, hogy milyen az átlagos bér, amit kifizetnek a cégek a felnőtteknek meg a tanulóknak a duális képzés során. Persze a tavalyi évi adatokban sok olyan torzító tényező lehet, ami később majd megszűnik. Például, hogy a 13. technikumi évfolyam még nem jelent meg tavaly. Ez sokféle képzési, ágazati különbséget okozott.

Köszönöm szépen a figyelmet!