Dr. Gloviczki Zoltán

Természet=tudomány? A szemléletváltás szükségszerűsége a természettudományok oktatásában. Hogyan készítsük fel a leendő pedagógusokat?

Kedves kollégák, kedves vendégeink! Nem nevezhetem önöket kedves kollégáknak, mert ez leleplező erejű lenne, hiszen itt a tudományok, az oktatás szélesebb spektrumáról érkeztek nyilvánvalóan azok, akik kíváncsiak erre a szekcióra, amelynek a címe Természet = tudomány? A természet megismerésének és a tudományok alkalmazásának helye a közoktatásban a kisiskolásoktól a nyolcadik osztályig. A cím második fele kézenfekvően illik egy közoktatási, köznevelési szakértői konferenciára. A kérdés a cím első fele, a természet egyenlő-e a tudománnyal, egyfelől egy banális kérdésnek tűnik, nyilvánvalóan nem, másfelől mégiscsak kérdés, és ha ma csak addig eljutunk, hogy valóban kérdőjelet teszünk az egyenlet végére, akkor nem jöttünk hiába. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam.

Engem Gloviczki Zoltánnak hívnak. Ókortudományból doktoráltam, vérbeli bölcsész vagyok. A természettudományok rajongója: általános és középiskolában is természetesen a matematika volt a kedvenc tantárgyam. Aki tudja, mi az, hogy ógörög és latin, az ezen nem csodálkozik, de ráadásul idült katolikus is vagyok, és nekem az a meggyőződésem, hogy a Jóistennek a zene és a matematika a nyelve, amelyen közlekedik velünk. De nem ezért vagyok itt, mert az önvallomásom sodort volna idáig, hanem azért, mert ezek a kedves kollégák, akik értenek a természettudományokhoz, megkértek engem, mint semleges szemlélőt, hogy moderáljam beszélgetésüket.

Miért is kérdés ez a kérdés? Magyarországon (és a következő néhány percben a hazánk és a Magyarország szó mellé mindig értsék oda Európát is) az elemi oktatás – mióta a plébániai iskolák a középkortól léteznek – azt a célt tűzte ki maga elé, hogy életképes, becsületes hívő kisembereket neveljen, és a középfokú oktatás a középkortól kezdve azt a célt tűzte ki maga elé, hogy írni, olvasni, szöveget érteni és alkotni magas szinten képes embereket neveljen. Ez a rendszer valamikor a racionalizmus és az empirikus természettudományok kibontakozásának az idején, de nagy lökést kapva a felvilágosodástól, a XVIII. század végén hatalmas átalakuláson ment keresztül. Egyfelől az iskola szerkezetét tekintve annyiban, hogy mindazok a tudományos információk, amelyek mindaddig az ókortól kezdve azt a célt szolgálták, hogy ezek a magas szinten kommunikáló értelmiségiek legyen miről beszéljenek, hogy tudjanak miről szöveget alkotni, hogy megértsék azokat a szövegeket, szépen lassan önálló tananyaggá avanzsáltak, és szépen lassan, vagy nem is olyan lassan, néhány évtized alatt háttérbe szorították azokat az alapvető iskolai funkciókat, amelyek addig az iskola lényegét jelentették. Jelentősége van az időpontnak, az időszaknak, hiszen a felvilágosodás, illetve a XIX. századnak a pozitivizmusig tartó időszaka egyúttal annak a hurráoptimizmusnak a korszaka, amikor a nagy francia enciklopédiától a Brehm: Állatok világáig az ember abban az örömben élte az életét, hogy mindjárt mindent fog tudni a természetről, és ezt a mindjárt mindent egyúttal könyvekbe tudja illeszteni, és nem utolsó sorban csekély szelekcióval bevinni az iskolába és a gyerekeknek is átadni.

Ráadásul ugyanez az időszak ezeknek a tudományos diszciplínáknak az a történeti korszaka, amikor ezek akadémiai tudományágakká váltak. Amikor jegecesedett ezeknek a terminológiája, a felépítése, a tudomány szakjai. És mindez összefügg, mert ahogy a tudományok tantárgyakká váltak, ahogy az iskola tantárgyakká vált, ahogy felértékelődtek ezek a tudományok és az emberi optimizmus céltábláivá váltak, az iskolai tantárgyak és tananyag egyúttal ezeknek az akadémiai diszciplínáknak a leképezései lettek. Innentől kezdve követjük ezeknek a tudományágaknak a fejlődését, legalábbis elhitetjük magunkkal, hogy követjük azt. Megjelenik az atomfizika, megjelenik a génsebészet, de nem csak természettudományokban gondolkodhatunk, megjelenik a szemiotika, megjelenik a társadalomtörténet is az iskolában. Megjelenik az iskolában is, ez is, mint ahogy minden más, amit addig a tudomány felhalmozott. Gondoljunk bele, hogy ma egy fizika-, egy kémia-, egy történelem- vagy egy magyaróra a felső tagozaton vagy a gimnáziumban, vajon miért olyan struktúrában épül fel, ahogy. Van-e más oka annak, hogy szerves és szervetlen kémiára, vagy a biológia különböző tudományterületeire, hogy a nyelvészet különböző aspektusaira oszlik egy tankönyv, egy tanterv, mintsem az, hogy maga az akadémiai tudomány így épül föl. Egy gyerek semmilyen más összefüggésben nem találkozik, nemhogy egymástól elszigetelten, a fizikától, a kémiától, a biológiától és a művészettől, hanem a kémián belül a szerves és szervetlen vegyületekkel, a fizikán belül az optikával és mondjuk az elektronikával, mert ezek csak az akadémia osztályain különülnek el egymástól.

Az iskola így maradt. Sok szempontból. Így maradt abból a szempontból, hogy míg 1820-ban, 200 évvel ezelőtt az ember népességének, a Föld emberi népességének körülbelül a 17%-a volt az, aki 15 éves kora alatt iskolával találkozott. Ez 2020-ra 87 százalékra emelkedett. A maradék 13 százalék jól detektálhatóan kizárólag fekete Afrikára összpontosul nagy statisztikai számokat nézve. Európában néhány évtizede élünk abban, hogy mindenki iskolába jár. Az iskolába járás akkor, amikor a tudománytörténetnek ezt a periódusát kimetszettem, egy szociokulturális elit játszótere volt. Egyforma gyerekek, ugyanabból a szociokulturális elitből, amelyből a tanítójuk és a tanáruk ugyanazt a nyelvet beszélték, ugyanazokat a könyveket olvasták, ugyanarra a koncertre jártak, ugyanazon a nyelven beszéltek a szüleikkel és egymással. Ugyanolyan ízlésük volt, mutatis mutandis.

Mi történt azóta? Sok furcsa gyerek lett? Z generáció? Persze is. Természetesen vannak generációs jellemzők, de az iskola világában az igazi trauma az az, amit leginkább talán az egyetemek első évfolyamain tudunk megmagyarázni egymásnak. Hiszen a legtöbb panasz a tudományegyetemek első évfolyamos hallgatóira hangzik el ma Magyarországon. Képzeljék el, akik nem érintettek ebben a világban, hogy az egy tragédia, egy armageddon, ami az elsőévesekkel történt az elmúlt néhány évtizedben. Ott voltak Neumannék. És most meg itt vannak „ezek”. Hát ez borzalom, hát ezek az elsőévesek nemhogy integrálni nem tudnak, összeadni sem, a Műszaki Egyetemen. Valójában mi történt? Ha már Neumannt emlegettem, két történeti aspektust kiemelnék vele kapcsolatban. Neumann János 1921-ben érettségizett a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. El tudják-e képzelni, hogy 1921-ben mi lehetett vajon magyarból az érettségi anyag? Gondolkozhatunk, oszthatunk, szorozhatunk, eszünkbe jut. Az a hivatalos anyag Jókai fiatal korával és Arany János költészetének a kezdetével zárult. Merész és forradalmi magyartanárok egészen Madáchig vagy Mikszáthig haladhattak az anyagban, és a nagyon durvák esetleg Adyt is megemlítették, amíg ki nem rúgták őket. Történelemből szabadságharc. Neumann János fizika, biológia és kémia tananyagához most inkább nem szólnék hozzá, mert megalázó lenne rá nézve. Ezek a fiúk akkor Wigner Jenővel együtt ebben a gimnáziumban ugyanezekben az években Tellerrel, a Trefortban és a többiekkel ezekből a dolgokból érettségiztek nyolc év gimnázium után.

Alapos tudásuk volt? Igen, alapos tudásuk volt. Mert a lényeget jól megbeszélve, értően, gyerekeknek szánva tanulták meg. A zenei műveltségüket, a művészettörténeti műveltségüket, az irodalmi műveltségüket ők sem az iskolában szerezték, hanem otthon.

De még egy dolog történt. Nem arról van szó, hogy ma már nem Neumann Jánosok járnak a Műszaki Egyetem első évébe, hanem az, hogy amikor Neumann János beiratkozott az egyetemre, Magyarországon összesen tízezer egyetemi hallgató volt, most pedig 375 ezer, ami azt jelenti, hogy most is ott van Neumann János, csak négyszáz másik is ott van mellette. És ez a négyszáz másik ott van az óvodában, az iskolában, a gimnáziumban is.

Természetesen, hogyha úgy folytatom a gondolatmenetet, hogy tehát akkor engedjük el az elitet? Nagyon csúnya, nem szeretem ezeket a mondatokat, de „ereszkedjünk le odáig”, hogy a másik 400-at is neveljük? Kérdés, hogy mi a cél? Ez ma reggel Weiszburg Tamás előadásában már elhangzott, ez a cél-kérdés, hogy vajon az a feladat, hogy eleget tegyünk a kémia, a fizika, a biológia, a történelem és a nyelvészet akadémiai igényeinek, vagy az a feladat számunkra – pedagógusok számára –, hogy gyerekeket közelebb vigyünk a felnőttkorhoz, a boldogulni tudáshoz és ezen belül a természethez. Mert ha az utóbbi a célunk, ami valószínű, akkor azokat a gyerekeket kell közelebb vinnünk, akiket közelebb kell vinnünk. És ezek között is lesz, aki közelebb kerül hozzá, mint egykor a Nobel-díjasaink, és lesz, aki nem kerül olyan közel hozzájuk, mint Nobel-díjasaink kortársai, hiszen 1921-ben sem mindenkit hívtak Neumann Jancsinak Budapesten.

Ragaszkodunk tehát valamihez, és ma egy olyan iskolarendszerben élünk, amelyben, ha föltesszük azt a kérdést, hogy miért tesszük ezt, alapvetően okokra gondolunk. Annak, hogy én mit tanítok, oka az, hogy mi van a tankönyvben, oka az, hogy mi van a tantervben, oka az, hogy mire képeztek, oka az, hogy mit tanultam én. Vajon mi a célja? A tudomány vagy a gyermek, mint a ma reggeli előadásban hallottuk.

Van, ahol elgondolkoznak ezeken a célokon, és ez nagyon tanulságos paradigma sorozat mindannyiunk számára. Ma délután, ebben a szekcióban néhány ilyen kalandról kapunk beszámolót, fogadják szeretettel, egymás számára is izgalmas dolgokat fogunk mondani, kivéve engem.

Nagyon nagy szeretettel várom az előadóinkat, elsőként Közoktatási reform Szlovákiában címmel tantárgycsoportos oktatás a felső tagozaton a természettudományokban is egy hozzám hasonlóan bölcsész végzettségű kolleginát, Bárczi Zsófia habilitált egyetemi docenst kérem a pulpitushoz, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának korábbi dékánját.

Kedves kollégák! Pedagógusokról, szülőknek, gyerekeknek, szakembereknek, kollégáknak nagyon sok pszichiátriai kórkép szokott az eszükbe jutni. A második előadásban az imposztor-szindrómáról fogunk hallani egy előadást, alcím: tanárok vélekedése az integrált természettudomány tanításáról. Előadóink Dr. Chrappán Magdolna főiskolai docens, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés és Művelődéstudományi Intézetéből és Janecskó Liliána biológia-kémia szakos hallgató, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karáról.

A szünet előtt hallgathatjuk meg Dr. Homoki Erika egyetemi docens előadását az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pedagógiai Kar Tanító és Óvóképző Intézetének intézetigazgatójáét, az új NAT alsó-felső tagozatos átmenetének kihívásai a természettudományokban az új mérések tükrében címmel. Ezek szerint vannak kihívások.

Az előadásokban bemutattak nekünk depressziót, pszichiátriai kórképet, megoldatlanságot. A szünet után következő fejezetben megoldásokat, tapasztalatokat és örömöket osztunk meg önökkel.

[1] https://vaciegyhazmegye.hu/hirek/6562/A-HOLNAPUTAN-ISKOLAJA-%E2%80%93-MEGJELENT-DR-GLOVICZKI-ZOLTAN-AZ-APOR-VILMOS-KATOLIKUS-FOISKOLA-REKTORANAK-KONYVE.html