11. Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
2025 - Dr. Szőke-Milinte Enikő, Dr. habil. Révész László – Oktatói és mentori szerepek az átalakuló pedagógusképzésben: az első év tanulságai
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szakértői is részt vettek a 2024-ben bevezetett új, értékközpontú- és gyakorlatorientált pedagógusképzés kidolgozásában, valamint megvalósításában. Az új képzési program szerint tanítanak továbbá a Debreceni Egyetemen, a Nyíregyházi Egyetemen, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is.
A szekció második felében a program eredményeit mutatjuk be három előadás keretében.
Az első előadásban az oktatói és mentori szerepek vizsgálatáról szeretnénk beszámolni. A program célja az volt, hogy szorosabban összekapcsoljuk az elméletet és a gyakorlatot. Növeljük az iskolai gyakorlatok számát, a pedagógiai és pszichológiai tartalmakat átalakítottuk, melynek kapcsán a pedagógus kompetenciák fejlesztésére is fókuszáltunk. Eközben egyre több, a köznevelésben tanító kollégát is bevonunk a képzésbe. Ennek fényében vizsgáltuk meg az eredményeket, az új képzési program sikerességét.
A célcsoport és alkalmazott módszertan
Elsőként bemutatjuk a célcsoportokat és az alkalmazott módszertant. Fontosnak tartottuk, hogy a program eredményességét ne csupán hallgatói vagy oktatói benyomások alapján ítéljük meg, hanem tudományos módszerekkel is monitorozzuk és értékeljük. A legfontosabb célcsoportot természetesen a hallgatók jelentették, akik az új képzésben vesznek részt. Vizsgáltuk az oktatók véleményét is – mind azokét, akik a fejlesztésben is részt vettek, mind azokét, akik nem kapcsolódtak be a fejlesztésbe, de az új képzésben tanítanak –, valamint a gyakorló pedagógusokét.
A mérés-értékelési csoport úgy dolgozta ki a kutatás felépítését, hogy legyen bemeneti mérésünk: megnéztük, honnan indulunk a hallgatók és az oktatók tekintetében. A programot 2024 szeptemberében vezettük be és mind az osztatlan, mind a rövidciklusú képzésben e szerint tanítunk. Bemeneti méréseket végeztünk, majd az első tanév végén újra mértünk, és további méréseket tervezünk a 9. félév végén, illetve a 10. félév lezárásakor. A bontás oka, hogy a 9. félévig a hallgatók egyetemi képzésben is részt vesznek a gyakorlatok mellett, a 10. félévben pedig teljes egészében összefüggő tanítási gyakorlatot folytatnak.
Kevert módszertant alkalmaztunk: kvalitatív és kvantitatív eljárásokat, kérdőíveket, interjúkat, reflektív naplókat. A populáció két fő csoportból állt: a pedagógusképzésben résztvevő oktatókból és a gyakorló pedagógusokból az oktatók esetében. Jelenleg 35 gyakorló pedagógust vontunk be, az oktatói populáció pedig 14 intézet 192 kollégájából áll. Ide tartoznak a fejlesztési folyamatban részt vevő intézetigazgatók, tanszékvezetők, szakfelelősök, a szaktudományos területen oktatók, illetve a szakmódszertant oktató kollégák, továbbá a tanítóképzésben dolgozó egyetemi oktatók, hiszen a pilotprogram nemcsak a tanár-, hanem a tanítóképzésre is kiterjedt.
A bemeneti mérések során az oktatói célcsoportra fókuszáltunk: 9 fókuszcsoportos beszélgetést és interjút készítettünk, átlagosan 50 perces időtartammal. Az adatfelvétel a 2024-es őszi félévben zajlott, amikor elindult az új pilotprogram.
A fejlesztésben résztvevő oktatók
Elsőként arra fókuszáltunk, hogy a fejlesztésben részt vevő oktatóknak milyen tapasztalataik és elvárásaik vannak az új képzési struktúrával kapcsolatban. Kvalitatív fókuszcsoportos interjúkat alkalmaztunk, és törekedtünk a teljes körű mintavételre. Három fókuszcsoportot alakítottunk ki, csoportonként 8 fővel, 40–50 perces interjút készítve.
Fontos háttérinformáció, hogy 2019-ben kidolgoztunk egy úgynevezett Eszterházy-pedagógusképzési modellt, amely nagyon hasonlít a mostanihoz: célja szintén a gyakorlatok számának növelése volt. Most azonban már jogszabályi lehetőségünk is van a megvalósítására.
A tematikai egységek között vizsgáltuk, hogyan látják az oktatók a gyakorlatorientált- és értékközpontú képzés kulcsterületeit, kihívásait és megvalósításának lehetőségeit; milyen tényezők befolyásolják a hallgatók szakmai szocializációját és a pedagógussá válás folyamatát; valamint azt, hogyan hat a gyakorlatközpontú átalakítás az oktatók szerepeire és feladataira.
Az adatfeldolgozás során a MAXQDA szoftvert alkalmaztuk hibrid módszerrel, tehát deduktív és induktív logikát is használva.
A hallgatók és oktatók nézőpontjainak összevetéséből sok pozitív eredmény rajzolódott ki már az első év után. A hallgatók körülbelül 80%-a tudatosan választotta a szakját és a pedagóguspályát, ami erős pályaidentitásra utal. Kiemelkedően magas volt az idegen nyelvi tanárszakos hallgatók motivációja is – ennek okait a későbbiekben érdemes részletesebben megvizsgálni. A korai iskolai tapasztalatok egyértelműen erősítik a tanári identitást és növelik a pályán maradás esélyét.
A korábbi képzési struktúra túlságosan az utolsó két félévre összpontosította a gyakorlatot, ami egyfajta „valóságsokkot” okozott a hallgatóknál: csak ekkor szembesültek az osztálytermi helyzetek valós dinamikájával. Az új struktúrában már az első félévtől kezdődően pályaorientációs és pályaszocializációs gyakorlatokon vesznek részt, ami kedvező változásokat eredményezett.
Kihívást jelent, hogy sok hallgatónk dolgozik – nappali és levelező tagozaton egyaránt –, ami befolyásolja az egyetemre fordítható időt és lehetőségeket. A rövid ciklusú képzések bevezetésével nőtt a levelezős hallgatók aránya: jelenleg majdnem háromszor annyi levelezős hallgatónk van, mint nappalis. Bár továbbra is úgy gondoljuk, hogy az osztatlan tanárképzés tíz féléve ideális a felkészítésre, alkalmazkodnunk kell a hallgatók élethelyzetéhez.
A pályaelhagyás a képzés során is megjelenhet. Mi azt valljuk, hogy ha ez bekövetkezik, az minél korábban derüljön ki. Ezért vannak pályaalkalmassági, pályaszocializációs kurzusaink, és szükség esetén alternatív szakokat ajánlunk. Fontos a bemeneti mérések rendszeres alkalmazása is, így képet kapunk a hallgatók kompetenciáiról, és a hiányosságokat kompenzáló kurzusokkal tudjuk támogatni őket. Összességében elmondható, hogy a hallgatói profil rendkívül sokszínű. Ahogyan a köznevelésben is alkalmazunk egyéni, differenciált fejlesztést, ugyanúgy érdemes hallgatóközpontúan és egyéni tanulási utak támogatásával segíteni őket az egyetemen is.
Az oktatói tapasztalatok és szakmai önreflexiók alapján látszik, hogy az egyetemi oktatók szerepe is változik. A gyakorlatorientáció erősödése, valamint a szaktudományos képzésbe beépülő módszertani és pedagógiai elemek miatt egyre inkább előtérbe kerül a segítő szerep, és háttérbe szorul a kizárólagos frontális tudásközvetítés. Már az egyetemi képzés során is fontos, hogy a hallgatók ne csak tartalmi tudást szerezzenek, hanem módszertani ismereteket is.
Kihívás ugyanakkor, hogy egyes oktatók kevés vagy egyáltalán semmilyen köznevelési-tanítási tapasztalattal nem rendelkeznek. Ezért belső továbbképzéseket és kurzusokat alakítottunk ki számukra, amelyek workshop jellegűek, nagy aktivitással zajlanak, és új szemléletet, illetve módszereket közvetítenek. Az eredmények alapján az oktatóink nyitottá váltak a köznevelési gyakorlatok megismerésére és beépítésére. Fontos hozadék, hogy a nem pedagógus végzettségű egyetemi oktatók is befogadóbbá váltak az új módszertanok iránt.
Javaslat született egy belső „jó gyakorlat” adatbázis létrehozására is. Az egyetem több területén már működik tudásmegosztás, például a szakmódszertani alkotóműhelyben, de igény mutatkozott rá a diszciplináris területeken is.
Összességében elmondható, hogy alapvetően pozitív tapasztalatokkal rendelkezünk. Az új képzés megítélése kedvező mind a hallgatók, mind az oktatók körében. Hosszú távon növelheti a pályán maradók arányát, valamint annak esélyét, hogy a végzett hallgatók valóban iskolai környezetben helyezkedjenek el tanárként. Ehhez természetesen szükség van a hallgatói szolgáltatásokra, mentori támogatásra, az oktatók folyamatos fejlesztésére, a módszertani megújulásra, a doktori fokozatok megszerzésére, valamint az infrastrukturális fejlesztésekre. Az egyetem digitális eszköztára, modern bútorzata, illetve a kibővült partneriskolai hálózata biztosítja, hogy a megnövekedett számú gyakorlat minőségi körülmények között valósulhasson meg. A szakvezető tanárokkal és mentorokkal szoros kapcsolatban dolgozunk, folyamatos képzésekkel támogatva őket.
A szakmódszertani felkészítésben résztvevő oktatók
A második nagy kutatási egység a szakmódszertani felkészítésben részt vevő oktatók vizsgálata volt. Itt is a hatásokat, a szerepértelmezést és a fejlesztési igényeket tártuk fel, rétegzett mintavétellel. Fókuszcsoportos interjúkat készítettünk, a MAXQDA-val feldolgozva az adatokat.
A legfontosabb eredmények között szerepel, hogy a tanárszakos hallgatók motivációját erősen befolyásolja a családi háttér. Azok, akik pedagógus családból érkeznek, nemcsak nagyobb arányban választják a tanári pályát, de pozitívabban is viszonyulnak hozzá. A korai iskolai gyakorlatok szintén erősítik a pályaidentitást. A képzés 75–25%-os elmélet–gyakorlat aránya megfelelő egyensúlyt törekszik kialakítani: a 75% a diszciplináris tudás, amely két szakhoz kapcsolódik, a fennmaradó 25% pedig a gyakorlat.
Megjelenik ugyanakkor egy kisebb csoport, amely motiválatlanabb, illetve minimális mértékben az is, aki „csak diplomát szeretne”. Ezek okait érdemes részletesebben vizsgálni, hiszen a tanárképzés nem a legegyszerűbb út a diploma megszerzésére.
A kutatás kockázati tényezőként említette, hogy néhányan úgy érzékelték az elméleti tudás háttérbe szorul. Valójában azonban nem szorul háttérbe, hanem átalakul, a gyakorlati képzésbe épül be. Hiszen például egy történelemóra megtartásához a hallgatónak ismernie kell az adott történelmi tartalmat – ezt vagy az egyetemi kurzuson, vagy az órára való felkészülés során szerzi meg. Az elmélet tehát nem tűnik el, csak máshol kap helyet.
A szakmai szocializáció szempontjából kulcsfontosságú, hogy a hallgatók valós iskolai környezetben is tapasztalatot szerezzenek, hiszen egyetemi keretek között ez nehezen modellezhető. A gyakorlatok során különböző típusú iskolai környezetekbe jutnak el, nem csak a gyakorlóiskolába, hanem legalább 3–4 különböző típusú intézménybe, köztük hátrányos helyzetű iskolába is. A 9 félév során tudatosan rotáljuk az intézményeket.
A szemléletváltás elsősorban az oktatóknál szükséges, hiszen a hallgatók már ebben az új rendszerben tanulnak, korábbi tapasztalataik nincsenek.
Összegzésként elmondható, hogy a gyakorlatközpontú képzés erősíti a felkészültséget és a tanári identitást, csökkenti a képzés alatti pályaelhagyást, valamint a szakváltást. A felmérések pozitív eredményeket mutatnak.
