13. Lovasoktatás, lovassport, hagyományőrzés
2025 - Dallos Gyula – A lovassport azért is fontos, mert a fiatalokat megtanítja a kitartásra, a fegyelemre
Köszönöm szekcióvezető úr felkérését!
Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm a professzor urat, a tanár urat, az előadókat és minden jelentlévőt! Szekcióvezető urat megerősítem abban, aki itt van, az hittel és hitelesen akarja azt szolgálni, amiért ide eljött, szíve szerint szolgálni ezt a gyönyörű dolgot, amit úgy hívnak, magyar lovaskultúra.
Azért tettem az elejére ezt a képet, hogy érzékeltessem mit is jelent az, ha szent akarattal és elhivatottsággal élő emberek között van megértés és egy nyelvet beszélő kommunikáció. Itt Balogh Gábor elnök úr és a köztem lévő kiváló viszonyra is gondolok, amely lehetővé tette – annak ellenére, hogy nem egyszerű egy sportágat a diákolimpia sportágai közé felvenni –, hogy majd ezer lovas, akikről ennekelőtte igazán nem is tudtunk, megjelent abban a sportcsaládban, amelyben több mint 2600 tanintézet, 63 sportágban, több mint 170 ezer versenyzővel van jelen.
Igen, ez a lovassportunk a jövője, szintet léptünk! Ha nem nyitunk utat intézményesen az iskolák által, akkor egy beszűkült, önmagával egyet nem értő és állandó konfliktushelyzetbe kerülő rendszernek vagyunk a tagjai.
A mottóm az, hogy jelenünket minden pillanatban befolyásolja a múltunk, és amit a mában teszünk, az irányt mutat, és megjelöli a jövőnket. Tehát semmi olyan újat nem kell kitalálnunk, amely ne szolgálná értékeiben ezt a csodálatos lovas sportot. Annyiban szeretném korrigálni szekcióvezető úr gondolatát, amennyiben megbocsátja nekem a korrigálást: Én aggályosnak tartom az álmodom megfogalmazást! Mivel én nem vagyok mélyalvó, tehát álmodni sem tudok, én reális célokat jelölök meg, és ezekért a megszállottak szent dühével teszem azt, amit nekem meg kell tenni a lovassportunk ügyében.
Természetes, hogy meg kell lenni azoknak a forrásoknak, meg kell lenni azoknak a garanciáknak, amellyel működik egy rendszer, és ezek a feltételek hál' Isten megvannak. Konfucius óriási bölcseletét ajánlom mindenki figyelmébe: „olyan foglalkozást kell választani, amit nagyon szeretsz, és akkor nem kell dolgoznod”.
A magyar ember számára a ló, az a teremtett élőlény, aki legtöbb hasznú szolgálatával tünteti ki az emberiséget, akivel őseink szomatikus kapcsolatban éltek, és nekünk társunk, tényleg társunk, nem pedig egy eszköz az egoizmus mutogatására. Ezért a lovaglást csakis a ló szeretetére és tiszteletére szabad választani!
Mi kell ahhoz, hogy lovassá válhass? Az a kardinális kérdés, amin áll vagy bukik a magyar lovaskultúra művelésének minősége a 21. században. Legyél nagybetűs EMBER! Sajnos ezt nagyon kevesen mondhatják el magukról a lovaskultúránkban. Nagyon kevesek őszinték, nagyon kevesek önazonosak, pedig törvényszerű az, hogy csakis az önazonos ember tud kifelé, a környezetére érdemben hatást gyakorolni. Erre kell fókuszálni! Legyünk olyan emberek, akik hittel, hitelesen, a legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat! Nem mást figyelnek, nem mások akarnak lenni, hanem önmaguk számára felfedezni a lovaglás művészetét, azt, amit ők szívük szerint, mint sportágat választottak.
A hit a legnagyobb erő, amely rávezet az útra és elsegít a célig, aktivizálja a cselekvő akaratot. Nincs lehetetlen, higgyék el, ha valamit eltervez az ember és ha azt akarja, akkor megteszi, mert a mondás szerint: Lehetetlen nincs, csak tehetetlen! Sajnos lovas társadalmunk egy része abszolút tehetetlen és passzív, és ez a viselkedés a fejlődés útját gátolja.
Szeretet. Ezt a gondolatot jól rágjuk meg, mert a szeretet, az őszinteség, a fegyelem, az alázat, a bizalom, az erkölcs, az intelligencia mind azok az emberi tulajdonságok, amelyek belülről jönnek a hazaszeretettel együtt. Amennyiben nem rendelkezünk ezekkel a hihetetlen erős emberi értékekkel, lehetünk a legjobb gazdasági helyzetben, birtokoljuk a legjobban képzett lovat, a legjobb felszerelést, akkor sem fogunk eredményt elérni! Ezeknek a belső erőknek világot megváltoztató hatása, ereje van.
A fegyelem sajnos az az emberi tulajdonságunk, amelyből a legkevesebbel rendelkezünk. Kimondom azt is, hogy az emberiség – és nálunk ugye miért lenne másképp – a magyar emberek között is nagyon kevesen vannak azok, akik igazán fegyelmezettek.
A fegyelem mindennek alapköve, gyújtógyertyája. Ha fegyelmezett vagy, akkor mindenben, már az arra rárakódó építményeket el tudod vinni egészen a csúcsig, a piramis csúcsáig. De ez az alap, mert a piramisnak nem a csúcsa adja a csodálatosságát, hanem az a nagyon széles, biztos talapzata, és ez a talapzat az ismeret, a tudás, amivel az adott képzésben rendelkeznie kell a lovastársadalomnak. Ezt kell olyan szintre emelni, amelyből automatikusan jön aztán – egymásra rakva a téglákat – az igazi siker, a célok elérése.
A gyermekeknek a lovagoltatása. Szemünk fénye a gyermek, tudja mindenki, aki már tudatára ébredt, hogy ami gyerekkorában igazán megérintette, amiben örömét lelte, arra nagymama vagy nagypapa korában is szeretettel gondol vissza és azt szeretné csinálni. Tehát a legfontosabb, hogy a gyerekeket vonjuk be a rendszerbe, és azért nagy dolog a diákolimpia, mert itt a négyéves gyerektől kezdve versenyzőként odaállhat a különböző versenykategóriákba. Az a négyéves gyerek már életében nem felejti el, hogy ő serleget kapott, hogy ő érmet, szalagot kapott! Őt egy nagyszámú közönség előtt kitüntették! Ennek a pillanatnak az átélése az igazi motiváció, egy igazi csoda! Ezekkel a gyerekekkel a díjkiosztás során öröm és megtiszteltetés volt kezet fogni.
A szakma tudja, hogy 14 éves korig lehet a velünk született ügyességet fejleszteni, ami a lovaglásnak, korcsolyának, kerékpározásnak, úszásnak stb. alapfeltétele. A lovasok, például akármilyen speciális versenyágban is versenyeztek, azért egy négyéves gyermek számára óriási kihívásnak tartottam a diákolimpián való részvételt. A versenyhelyzetet – abban a felfokozott új környezetben, a lovat kontroll alatt tartani – nagyon nagy kihívás, mert a megszokott otthoni viselkedése a lovaknak megváltozik. Dicséretes, ahogy balesetmentesen ez a sok száz gyerek és ló ott megmutatkozott.
Mi a leggyengébb láncszeme az oktatásunknak? Az alapképzés. Minden szakembernek, szervezőnek, szülőknek megvan a saját felelőssége. Nagyon kevés az az edző, aki tudja a súlyát annak, hogy az ő felkészítése által indul el a gyermek a versenyzés világába. Mindig az első lépés a legmeghatározóbb, és egyben a legnehezebb. A lovaglás tanításának első fázisában, az éveken át tartó – kengyel és szár nélküli – lovaglásért nem adnak serleget, ott nem mutogathatjuk magunkat a közönség előtt, de egy biztos, hogy olyan alapokat ad, amely által az eredményesség akár a csillagos ég.
A biztos alapképzés nélkül a világ legjobb lovát is adhatják a lovasnak, ha ő nem tudja az egyszeregyet, nem tudja az ábécét, nem tud írni, olvasni, akkor soha nem lesz Goethe, soha nem lesz Pataki, a fejszámoló vagy Neumann János. Tehát ezt a legfontosabb időszak, a bevezetés a versenysportba kivételes fontossággal bír. Miért? Mert nagyon sok a megélhetési edző! A megélhetési edző nagyon hamar beadja a derekát a szülőnek, a szponzornak, a lótulajdonosnak és idő előtt olyan feladatok elő állítják a fiatal lovast, amit még a szakmai tudásával, tapasztalatával nem tud biztosan és eredményesen megoldani.
Mi a tehetség jellemzője? A tehetséges ember az, és most általánoságban fogalmazom meg, aki a világ történéseit érzékeli, felfogja és a leggyorsabban tud rá reagálni. Mindenre születni kell! A lovaglásban ezt kell megtalálni, minden lovasnak saját maga számára kell felfedezni a lovaglás művészetét, és ezt megerősíteni a szorgalommal, az alázattal és a lehetőségek megteremtésével. Tisztelettel kérem a lovaglás oktatásával foglalkozókat, a drága jó szülőket, mindazokat, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermek versenyzővé válhasson, hogy tartsák be a szükséges versenyzővé válás idejét, folyamatát, egyszóval várjuk meg a vásárral a napját. A frusztrált, a verseny után síró kis lovasokban olyan mély nyomokat hagy a negatív élmény, hogy azt nagyon nehéz már kijavítani.
Óriási az a lehetőség, amivel a lovassportunk szintet tudott lépni a diákolimpia égisze alatt, és látható a szilvásváradi képen, ahol Európa egyik legnagyobb épített értéke, a szilvásváradi aréna látható – mint minősülési helyszín, ahol elindult a diákolimpiára a minősülés a siker útján. Az előző képpel szeretném illusztrálni, hogy milyen picik ezek a gyerekek. A bal alsó képen látható kislány négy éves. Én még lovat se láttam négyéves koromban, tehát ezt a csoda kategóriába sorolom. Természetesen olyan feladatok elé állították őket a versenyszervezők, amelyek nekik valók voltak, de természetesen ez számukra olyan kihívást jelentett, mintha egy felnőtt versenyző a nagydíj kategóriában indult volna. Az egész verseny felemelő, szívet melengető volt. Ez jelentheti a jövő versenysportunk alapjait. Erre a biztos, mennyiségében megerősített alapra kell és lehet építeni, és csak a képzésen múlik, hogy ez hogy jelenik meg a versenysportunkban, amiben segítségünkre van az iskolákból a testnevelőktől kapott támogatás is.
Lovastársadalmunk irányításának, irányítóinak felelőssége, hogy ezzel a nagy lehetőséggel hogyan tudnak bánni, hogy a döntést hozó vezetők képesek lesznek-e arra, hogy „én” személyes névmást fel tudják cserélni a „mi” személyes névmásra.
Mi a végeredmény? A végeredmény az, hogy felnőttkorra a nyolc hivatalos lovas szakág valamelyikébe megjelenik, mint versenyző, hogy melyikben? A gyerek érezze meg, hogy egy vagy több szakágat is választ.
Saját példámat, ha szabad megemlíteni: nem gondoltam azt, hogy én díjlovas leszek, hogy ebben a szakágban jutok el világ élvonalába, mert előbb indultam nagydíjban, díjugratásban (Csehszlovák nagydíj – II. hely), először voltam válogatott militaryban, és csak utána lettem díjlovas, egy futballozásban elszenvedett sérülés miatt. Az kell, hogy önmagunkat ismerjük, ne hagyjuk más által befolyásolni saját döntésünket, elhatározásunkat, az döntsön, aki belülről érzi, hogy mit akar! Az, hogy hova akar eljutni a versenyző az ne álmodozás kategória legyen, hanem tűzze ki a reális célt és valósítsa meg! Gyermekkoromban azt mondtam társaimnak, hogy a világ élvonalába fogok kerülni, azt nem tudtam, hogy melyik szakágban, mert ugyanazzal a lóval versenyeztünk és csak kengyelhossz kérdése volt, hogy díjugratásban, díjlovaglásban vagy militaryban indulunk. Egyértelmű, hogy a sokoldalú képzés adja meg azt a lehetőséget, hogy a lovas melyik szakágban tud, ha van olyan lova, eljutni odáig, ami célt megjelölt!
Sokkal nagyobb potenciál, eredmény van a magyar lovas társadalomban, mint amennyit megmutat, sokkal több jó ló van és jó képességű lovas. Egyértelműen kijelenthető az a tény is, hogy világviszonylatban a lótenyésztés sokkal előbbre jár, mint a szakma! Nemcsak nálunk van gyenge, közepes vagy jó lovas, világ minden részén úgy van, ne legyünk álságosak! Hogy meddig tudunk eljutni, azt csakis a tudatos, rendszeres, tervszerű és következetes munkának az eredménye lehet. Mindenkit tisztelettel arra szeretnék megkérni, hogy nagy önkontrollal tegyék a dolgukat és ne legyenek kishitűek! Mert győztes lenni dicső: s lehet-e más czélja magyarnak? Kisfaludy Károly csodálatos gondolata legyen útravaló minden lovas számára, mert ez a gondolat a lovasok által nyert serlegekre volt felvésve.
Ne felejtsük és tekintsünk tisztelettel ezekre a bölcseletekre és felhívásokra, mert garantált, hogy annál, amit most csinálunk, sokkal többre vagyunk képesek! A hitelességem megismertetése érdekében, most nézzenek meg egy bejátszást[1], amit szeretettel ajánlok, mert inspirálni akarok, hogy meddig lehet eljutni, ha van célod!
Végezetül, fontos, hogy a lovas tudja, hogy honnan indult, milyen úton jár és hova tart, mi a célja, mert, ha ezek birtokában van, akkor a családja, az edzője, a körülötte lévők szeretete és a Jó Isten segítsége mindig sikerre fogja vinni áldozatos tevékenységét.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
