13. Lovasoktatás, lovassport, hagyományőrzés

2025 - Gencsi Zoltán – Hortobágy a nemzet parkja, a világ öröksége

Debrecen 1218-ban II. Andrástól városi jogokat nyert. A Váradi Regestrumként ismert ítéletgyűjteményben megemlítik a várost, „Debrezun” formában, valamint az egykori Salamon falva és erdeinek (benne a Nagyerdő is) eladásáról szóló 1214-ben keletkezett szerződést is. A több településből (Boldogasszonyfalva, Szentlászlófalva, Szentmihályfalva és Debrezun) kialakult, összenőtt Debrecen 1361-ben, Nagy Lajos királytól szabad bíróválasztási jogot és mezővárosi kiváltságokat kap.

Zsigmond király Buda városához hasonlatos jogokkal és kiváltságokkal ruházta fel a várost. 1425-ben a Hortobágy folyó menti legelőket és a közeli erdőket Debrecennek ajándékozta.

A várossá válással és a közösségi földhasználattal kialakult egy egyedi, Debrecenre jellemző szokásjog. Minden debreceni polgár a városi házas telke, ló- és marhaállománya, valamint fizetett adója arányában használhatott szántóföldet, külső és belső legelőt, kaszálót. Ez később kiegészült az erdőségekből származó fajárandósággal, a fajzással. A szokásjog olyan mélyen beleivódott a cívisek életébe, hogy azt 1774-ben Forgács Miklós királyi biztos is elismerte és követendő irányelvként megerősítette.

Híresek

Czinege János kondásszámadónak az 1889-ben született fia pentezugi gulyásszámadóként vált híressé. Ő nem volt más, mint a „gróf” ragadványnevet büszkén viselő Czinege János. Szóljon róla egy emlékezetes történet.

Egyszer, amikor Czinege a csárdában járt és „kedve vót”, a mulatozását valaki megzavarta. Az öregnek se kellett több, lependerítette a válláról a pányváskötelet és jól megforgatta az ivóban. Lett is ijedtség. Pedig azon kívül, nem lett ott senkinek sem baja. Tán még annak sem, akit a kötél megsuhintott. Mégis ez okozta a bajt, Czinegének menni kellett tárgyalásra a nagyvárosba. Elvitte magával a debreceni bíróságra a legerősebb, öregtölgyfából edzett bikaterelő botját. Ott se kérésre, sem parancsra nem volt hajlandó a nehéz fütyköst a kezéből kiadni. Csak a bíró nyugodt hangú kérdésére adott magyarázatot. – Én csak azt teszem, amit tőlem az idézésben kértek. Utasítottak, hegy itt és most jelenjek meg, valamint gondoskodjam a kellő védelmemről. Hát én gondoskodtam!

Czinege számadó lányával, Juliska nénivel még volt szerencsém találkozni és hosszan beszélgetni. A számadókönyvre terelődött a szó. Juliska néni úgy emlékezett, a debreceni házuk padlásán a sok betelt számadókönyv csomókba volt rakva. Később sajnos valahová elkeveredtek. Legnagyobb megdöbbenésemre a bennük őrzött ismeretek azonban megmaradtak. Juliska néni emlékezetből vég nélkül sorolta melyik évben, melyik gazda, milyen jószágot és abból hány darabot bízott édesapjára. Még azt is tudta, a gazda melyik debreceni utcában és hány szám alatt lakott! Látta kikerekedett pillantásomat: – Édesapám nem bíbelődött papírokkal, ezért én voltam az írnoka. A számadókönyv rovataiba mindent én jegyeztem fel. Kint a pásztorszálláson sokszor kellett felolvasnom. Így alakult ki a kép a számadó fejében, hogy a rábízott 600–800 jószág ki fia, borja. Egy idő után már, mint egy verset én is magamtól fújtam – mondta nevetve.

Hajdúböszörmény máig emlegetett pásztora, Kardos János számadó, a csikóskirály. Életét lediktálta és könyv formájában kiadta. Az öreg pásztor a vagyonukkal jótálló jószágvigyázók hitvallását szívbemarkoló tömörséggel fogalmazta meg: „Egész életemben vigyáztam a becsületemre. Megvan ma is!”

Az idős csikóskirály meglátogatta Horthy kormányzót a gödöllői birtokán. Kíváncsi volt a főméltóságú úr lovaira és szeretett volna felülni azokra. Előbb azonban a tisztek előtt bizonyítania kellett a lovas tudását. Nem volt abban semmi hiba. Meglepődtek a tiszt urak:

„– Hány éves, öregem. Hatvan? – kérdi a százados.

– Hű, ha hatvan vónék, ötöt választanék ezekbül a menyecskékbül, így kettő is elég ... Hetvenöt vagyok, uram.”

Balmazújvároson született a helyi kovács fia, Deli Mátyás, Debrecen első állatorvosa. 1865 tavaszán lépett szolgálatba. Az akkori magyar állategészségügyi közállapotokat jellemzi, hogy szabadon pusztított a lépfene, a takonykór, a tenyészbénaság, a ragadós tüdőlob, keleti marhavész, ragadós száj- és körömfájás. A betegségek heves lefolyását az állatjárványtanban járatlan emberorvosok tehetetlenül szemlélték a népi állatgyógyászokkal, a gyógykovácsokkal egyetemben. Ehhez járult még az állattartó gazdák, a pásztorok bizalmatlansága, tudatlansága, babonássága, akik jobban bíztak a vándor kuruzslókban, táltosokban, vajákosokban, csodaszerekben, mint a baromorvosokban. Deli ázsiai viszonyok között küzdött a hatalmas állatállomány (húszezer szarvasmarha, öt és félezer ló, tizenkétezer sertés, harmincötezer juh) egészségéért a „Nagyhortobágyon”. Ott évtizedeken át dolgozni, megmaradni, eredményt elérni csupán szakismerettel, nem lehetett. A szakismeret érvényesítését csak az emberi helytállás és a személyiség kivételes képességei (különleges testi erő, türelem, megértés, diplomáciai érzék, igazmondás, sajátos humor, mulatós kedv stb.) teremthették meg. Gyakorlati és elméleti sertéstenyésztés című könyve előszavában önérzetes mondatokkal ismerteti ezt az időszakot:

„Iparkodjatok gazda barátaim könyveimből tanulgatni, huszonöt évi tanulmányozás és kísérlet eredményei ezek, nem fordítása idegen nemzet munkájának, nem utánzása más magyar íróknak, köztetek gyűjtöttem tapasztalataimat és sok van abban, amit tőletek tanultam, tehát illő, hogy ti is tanuljatok tőlem. Ne babonával, ne kerekítéssel vagy ráolvasással orvosoljátok ezután a beteg barmokat, … minden tudománytalan nép elvész, … megértitek minden soromat, mert saját szavaitokkal, társalgási modorotokkal van írva.”

Jókait és családját is Deli kísérte hortobágyi kirándulásukon. Őneki köszönhetjük a „Sárga rózsa” kisregény valós magvát és Feszty Árpád jó néhány művén a hortobágyi pásztorarcokat.

Boromisza Tibor festőművész és „lelki testvérei”, Maghy Zoltán és a pásztorból lett festő, Káplár Miklós alkották a háromfős hortobágyi festőkolóniát. A pusztában találták és örökítették meg a tőlünk nyugatabbra ismeretlen tájat, a keleti őshaza emlékeit, a magyarság ősfoglalkozásait, életformáját és a hozzájuk kötődő jószágállományokat.

Cs. Kovács Imre csegei pásztor volt. Debrecen város törzsménesének számadó csikósaként vált közismertté és híressé. Visszafogottsága, veleszületett intelligenciája, választékos beszéde sokakra olyan hatással volt, mintha diplomatával találkoztak volna. Ezzel a véleménnyel nemcsak a hölgyek, hanem még az urak is egyetértettek. Napjainkra sem dőlt el, hogy a Cs. rövidítés Csegére, csikósságra vagy csinosságra utal. Tán mind igaz.

A Hortobágyi Intézőbizottság a Mátamegetti gulyajáráshoz Pecze János gulyást fogadta fel számadónak. Bojtárjaival hét-nyolcszáz jószágot legeltettek. Nem is volt gondja a „szólítással”, a debreceni gazdák elégedettek voltak munkájával. Évről-évre ő került a Máta­megetti járás pásztorszállására. Nevéről keresztelődött a pusztai állás, Pecze-kútként kezdték emlegetni. Garai Lajos bátyánk sokszor emlegeti a Pecze melletti elfeledett tocsogók sápogó rucáit. Mások meg az erdőt, a Pecze erdejét. Rucákból bizonyosan több is volt, azonban a híres Pecze-erdő mindössze egyetlen fából állt. Ilyen a fátlan vidék pásztorhumora …

A cívis gazdák első magyar tarka háromszázas gulyájukat Sárkány József debreceni számadóra bízták. Járandósága 20 kg búza, 20 kg szemes tengeri, 25 dkg szalonna és 5 Ft volt jószágonként. Neki sem volt gondja a gazdákkal. Pásztorszállása néhány évtizede Sárkánykunyhóként a műemlékek sorába került. Neve többszörösen örökséggé vált …

Kiss Jani bátyánk a magyar szürke szűkszavú pásztora volt. Tapasztalásait szívesen megosztotta, ha kitapintotta az őszinte érdeklődést. Faggathatták tudósok is. Rövid, elgondolkodtató válaszain sokáig elmorfondírozhattak. A körülötte lévő pásztorokkal szívesen megosztotta ismereteit. Lett is abból néhány jó gulyásember, kezesített tinókból ökörfogat. Nem szónokolt, csak magot vetett, a maga módján hagyományt éltetett.

A nagyiváni Görbe-csárda egyik, mégis alighanem leghíresebb vendége Fekete Jóska gulyásszámadó volt. Az a Fekete Jóska, aki lóhátról karikás ostorral verte a laktanyájukig a Kunmadarason bálozó ruszki tiszteket. Néhány év börtön járt is érte. Jóska azokról az esztendőkről soha, senkinek sem beszélt.

Dr. Béres András – a Déri Múzeum egykori néprajzosa – nemcsak a múltat kutatta, hanem kezdeményezte a Hídi vásár újraélesztését is. Oda szervezte a pásztortalálkozókat, ahol nemcsak a pásztornóták és történetek halmaza terebélyesedett, hanem a pásztorság összetartozásának köteléke is évről évre erősödött. Újra „nagy tisztessíg vót a vásárba megjelenni” …

Európai tudósok kezdeményezésére a táj 80 000 hektáros darabján 1973-ban alakult hazánk első nemzeti parkja. 1999-ben a természet és az ember harmonikus együttélésének kiemelkedő példájaként felvették a világörökségek sorába.

Örökösök

A Magyarországot valaha jellemző milliós jószágállomány az ezredfordulóra a töredékére apadt. Sokfelé leürültek a mezők, csöndesek a legelők. Hortobágy ezzel szemben a remény szigete. A legeltető állattartás ősi fészke, a pásztorok tündérországa, a magyar puszták eget tartó embereinek utolsó mentsvára. A hazai pásztorélet mindmáig legnagyobb és talán nem utolsó szigete.

A könnyebb megélhetéssel csábító környezet dacára, itt még jó néhány pásztor foglalkozik legeltetéses állattartással. Nem kevesen a második világégést követő nehéz évtizedekben is vállalták pásztorságukat, ami megalapozta ennek az életformának a fennmaradását.

2007 nyarán Rózsa Péter kezdeményezésére, a Hortobágyi Nemzeti Park volt igazgatója – Sándor István –, Balmazújváros korábbi polgármestere – dr. Tiba István – és – a Hortobágyi Génmegőrző Kht. akkori igazgatójaként – jómagam közösen alapítottuk a „Hortobágy Örökös Pásztora” megtisztelő címet.

Hortobágy Örökös Pásztora címet tizenkét olyan pásztorember viselheti holtáig, aki erre rászolgált azzal, hogy méltón őrizte, ápolta, megtartotta, továbbadta ezt az ősi foglalkozást. Aki dalainkat, pásztorművészetünket, ősi állatfajtáinkat, pusztánkat megőrizte.

Az örökös pásztorok közül, ha valaki az életét visszaadva teremtőjének az égi legelőkre távozik, megüresedett helyére a jelöltek közül az örökös pásztorok választanak utódot. (Néhány évvel később a jelöltek kiválasztására kuratórium verbuválódott.)

Napjaink Örökös Pásztorai:

• Bana János gulyás (Egyek-Ohat),
• Béres Mihályné Márki Piroska (Karcag),
• Bordás János csikós (Balmazújváros),
• Dobi István juhász (Balmazújváros),
• Erdei Zoltán juhász (Kaba),
• id. Garai Lajos csikós (Hortobágy),
• Molnár Imre gulyás (Hortobágy),
• Németi János juhász (Balmazújváros),
• Szalai Imre juhász (Kunmadaras),
• Szőnyi Imre juhász (Nádudvar),
• Tóth Gyula juhász (Hajdúszoboszló),
• Tóth József juhász (Hortobágy).

Tiszteletbeli örökös pásztorok:

• Galánfi András Kossuth-díjas fafaragó mester (Hajdúszoboszló);
• dr. Vajda Mária ny. főmuzeológus (Debrecen).

A fiatalságnak másfél évtized látszólag pilleszárnyú idő, idősebbeknél máshogy fordul az óra … Az örökös pásztorok asztalát már többen elhagyták. Lelkük daruvá vált, az égi mezőkről az elhunyt pásztorok népes családjával együtt féltve tekintenek le. Merre fiúk, mi lesz a sorsa a hortobágyi pásztorságnak?

Már nincsenek köztünk, elhunyt Örökös Pásztoraink:

• Árvai Sándor juhász (Lénárddaróc),
• Dankó Imre juhász (Sáránd),
• id. Garai János csikós (Hortobágy),
• Kordás János csikós (Balmazújváros),
• Kordás József csikós (Balmazújváros),
• Makoldi Sándor tanár, festőművész (Debrecen) tiszteletbeli örökös pásztor,
• Máró Gábor gulyás (Hajdúnánás),
• Molnár Sándor gulyás (Balmazújváros),
• Nagy István gulyás ( Püspökladány),
• Oláh István juhász (Hajdúböszörmény),
• Pál István juhász, dudás (Tereske) tiszteletbeli örökös pásztor,
• Sáfián Tibor juhász (Kóróssziget),
• Szabó Gábor csikós (Hortobágy),
• Szilágyi János csikós (Balmazújváros).
• Szilvási János csikós (Balmazújváros),
• Szopkó János (Karcag),
• Szopkó Jánosné, Márki Mária (Karcag),

Cséke Zsolt barátunk filmkockái Árvai Sándor, id. Garai Lajos, Kordás János, Molnár Imre, Németi János, Oláh István, majd később Kordás József életútját hordozzák. A filmek „Hortobágy Örökös Pásztora”, „Nincs asztalom, sem székem”, „Még mondunk valamit az életről”, „Olyan nem volt senkinek a világon” címmel kereshetők a világháló szövetében. Lélekszorító tanulság mindannyiunknak, nincs halogatható idő, aki távozik közülünk, az ő szereplésével már nem készülhet portréfilm …

Velünk élők

Még nincs egy évtizede, hogy a helyi pásztordinasztiákról szóló könyv Balmazújváros Város Önkormányzatának kiadásában megjelent. Pozsonyi József nyugalmazott múzeumigazgató a Blága, a Bordás, a Kordás, a Kosina, a Kovács, a Nádasdi, a Németi, az R. Tóth pásztorcsaládokra vonatkozó ismereteket, történeteket, családi- és rendezvényfotókat rendezte kötetbe. Örvendetes, hogy a könyvben szereplő gyermekek közül napjainkra jó néhányat a felnőtt pásztorok, sőt a családos férfiak között köszönthetünk. Csak így maradhat fenn a hazai pásztorélet mindmáig legnagyobb és talán nem utolsó szigete!