2025 - Dr. habil. Révész László - Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szekció összefoglalója

Közel egy évtizede már, hogy az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és jogelőd intézményeinek oktatói részt vesznek az Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián. Az idei évben az egyetemi szekció előadásai közös horizonton helyezkedtek el: azt vizsgálták, hogyan alakult át a nevelés, a pedagógusszerep és a pedagógusképzés a digitális technológia, a médiakörnyezet és az új képzési struktúrák hatására. Az elhangzott kutatások és reflexiók az óvodáskorú gyermekek problémás képernyőhasználatától a gyakorlatorientált tanárképzés első évének mérési eredményein át a mesterséges intelligencia műveltség tanárképzésbe ágyazott kérdéséig rajzolják meg a hazai neveléstudomány és pedagógusképzés aktuális kihívásait.

Mesterséges intelligencia-műveltség a tanárképzésben

Beták Norbert és Szűts Zoltán előadása a mesterséges intelligencia műveltség (AI literacy) tanárképzésbe ágyazott kérdéseit tárgyalta, az „AI in a globalised world: The educational context of cultural and linguistic biases” című tanulmányra építve. A szerzők amellett érvelnek, hogy az AI-műveltség messze nem merül ki technikai készségekben: a kulturális és nyelvi torzítások, a modell-összeomlás jelensége, valamint az angolszász, nyugati adatkészletekre épülő generatív modellek egyoldalúsága alapvető kritikai kompetenciákat igényel a jövő pedagógusaitól.

Az előadás konkrét példákkal mutatta be, hogy egy magyar diák kérdéseire (például a novemberi szokásokkal kapcsolatban) a nyelvi modellek gyakran nem a hazai kulturális kontextushoz illeszkedő válaszokat generálnak, ami ráirányítja a figyelmet az előítélet, a méltánytalanság és a diszkrimináció rejtett formáira a gépi kimenetekben. A szerzők hangsúlyozzák: az AI „nem akar” félrevezetni, ugyanakkor a torz adatkészletek miatt olyan eredményeket produkálhat, amelyeket a tanulók tévesen hiteles információként fogadnak el – ezért az eredmények pedagógiai „helyretevése” elengedhetetlen feladat.

Kiemelt helyet kapott a promptolás, mint új, explicit módon tanítható és mérhető készség: a nyelvi modelleknek adott utasítások minősége meghatározza a kimenetek relevanciáját, stílusát és hasznosságát. A szerzők szerint a jövő pedagógusainak nemcsak az AI-eszközök használatát, hanem a jó promptok írásának, az iteratív kérdezésnek és a kritikai értelmezésnek a gyakorlatát is el kell sajátítaniuk – tekintettel arra, hogy a munkaerőpiacon is megjelennek a promptolási kompetenciákat elváró pozíciók.

Generációs narratívák kritikája és a testmozgás mint védőfaktor

Mogyorósi Zsolt előadása az alfa generációval kapcsolatos, gyakran leegyszerűsítő és empirikus bázis nélküli diskurzus kritikai elemzését kínálta. Rámutatott, hogy az „alfák, a digitális nindzsák” típusú narratívák sokszor „tudományos bulvár” jellegű felületeken terjednek, ám kevés tényleges kutatási bizonyítékkal rendelkeznek a generációs kategóriák éles határaira és homogén tulajdonságaira vonatkozóan.

Ifjúságkutatási eredmények alapján ugyanakkor megragadhatók médiagenerációs sajátosságok, így különösen a Z-generáció esetében a digitális függőség, a túlzott képernyőidő és a szociális izoláció kockázatai. A szerző ezeket a kockázatokat a testi neveléshez, a testmozgáshoz kapcsolódó „ellensúly tényezők” (kompenzatórikus faktorok) felől értelmezte elemezték, kiemelve, hogy a rendszeres fizikai aktivitás a digitális addikciók megelőzésében és enyhítésében is szerepet játszhat. Előzetes vizsgálatukban technikumi tanulókat kérdeztek a digitális függőség és a testmozgás viszonyáról. A hallgatói percepciók alapján a jövő óvodapedagógusainak szemében az óvodáskori testmozgás a mozgásfejlődés, a mentális egészség és a szociális tanulás kiemelt terepe, miközben az óvodások digitális függőségét erőteljesen a szülői eszközhasználati mintákhoz kapcsolják.

Az előadás fontos módszertani üzenete, hogy a generációs címkék kritikátlan átvételének kerülése, a szociológiai és neveléstudományi evidenciákra építő megközelítés, valamint a testi nevelés, a mozgáskultúra és a digitális nevelés integrált szemlélete szükséges a pedagógusképzésben.

Digitális gyermekkori tapasztalatok és az óvodapedagógusok megerősített
szerepe

Szőke-Milinte Enikő előadása az óvodáskorú gyermekek digitális eszközhasználatát és a szülői médiatudatosság dilemmáit járta körül, egy, az NMHH-val közösen megvalósított, óvodapedagógusokra épülő vizsgálat eredményeire támaszkodva. A problémafelvetés rámutat: miközben a magyar lakosság alapvető digitális készségei az uniós átlagnál kedvezőbbek, a szülői digitális szerepvállalás, a mediáció és a tudatos tartalomszelekció minősége elmarad attól a szinttől, amely a gyermekek egészséges fejlődése szempontjából kívánatos volna.

A 2022-es DigiMini kutatás adatai szerint az óvodáskorú gyermekek 80–90%-a napi rendszerességgel használ okoseszközt, és harmaduk már saját eszközzel rendelkezik. Az előadás nem pusztán a mennyiségi mutatókat hangsúlyozta, hanem a problémás eszközhasználat fogalmi tisztázását is: a szerző a „függőség”-terminus kritikája mellett amellett érvelt, hogy óvodáskorban a túlzott képernyőhasználat elsődlegesen a szülői felelősség, a kapcsolati hiány és a gondatlan nevelési attitűd következménye, nem pedig autonóm gyermekfüggőség.

A szakirodalmi áttekintés megerősíti, hogy az anyai nevelési stílus, a családi működés minősége és a pszichés rizikófaktorok (például a végrehajtó funkciók sérülése) prediktív módon kapcsolódnak a problémás eszközhasználathoz. Ezzel párhuzamosan a magyar Digitális gyermekvédelmi stratégia is kiemeli a szülői és pedagógusi médiatudatosság fejlesztésének kulcsszerepét.

A bemutatott projekt ennek szellemében nyolc tematikus workshop keretében dolgozott óvodapedagógusokkal, négy tartalmi pillérre (etikus médiahasználat, kreatív médiafeladatok az óvodában, a média hatása a testi-lelki fejlődésre, illetve a média működésének és reprezentációinak megértése) építve. A fókuszcsoportos interjúk azt mutatták, hogy az óvodapedagógusok több mint 60%-a saját szerepét is úgy látja, mint a szülők médiapedagógiai edukációjának potenciális motorját – vagyis a pedagógusképzésben és -továbbképzésben kiemelt helyet érdemelnek a médiaműveltségre irányuló komponensek.

Gyakorlatorientált, értékközpontú pedagógusképzés – oktatói és hallgatói
nézőpontok

A pilot jelleggel bevezetett új, értékközpontú és gyakorlatorientált pedagógusképzés első évének mérés-értékelési tapasztalatait két előadás összegezte. Szőke-Milinte Enikő és Révész László a program rendszerszintű kereteit és az oktatói-mentori szerepek változását elemezte: az új képzési modell célja az elmélet és gyakorlat szorosabb integrációja, az iskolai gyakorlatok számának növelése, valamint a pedagógiai és a pszichológiai tartalmak olyan átalakítása, amely a pedagóguskompetenciák célzott fejlesztését teszi lehetővé.

A mérés-értékelés kevert módszertanon (kérdőívek, fókuszcsoportok, interjúk, reflektív naplók) alapul, longitudinalitást tervezve a 10 féléves képzési időszakra. Az első év eredményei szerint a hallgatók mintegy 80%-a tudatosan választja a pedagóguspályát, belső motivációjuk erős, ugyanakkor a dolgozó, levelező tagozatos hallgatók aránya és terhelése komoly szervezési kihívásokat támaszt az egyetemmel szemben. Az oktatói szerep átalakulása – a frontális tudásközvetítő szerepről a mentori, facilitátori pozíció felé – szintén a gyakorlatorientáció erősödésének egyik kulcstényezője.

A hallgatói tapasztalatokra fókuszáló előadásban Racskó Réka és Lengyelné Molnár Tünde részletesen elemezte a pilotba belépő hallgatók bemeneti jellemzőit és az első év kimeneti tapasztalatait. A validált skálák (APPS, AMS-HUN) és saját fejlesztésű kérdőívek alapján a hallgatók autonómiaélménye és belső tanulási motivációja kiemelkedően magas; transzverzális kompetenciáik közül az önszabályozás, a digitális és problémamegoldó készségek fejlettek, míg az idegen nyelvi és a vállalkozói kompetenciák fejlesztésre szorulnak.

A kimeneti adatok szerint a valós iskolai szituációk (hospitálás, mikrotanítás, reflektív gyakorlatok) döntő szerepet játszanak a módszertani kompetenciák, a tanári identitás és az önreflexió fejlődésében. Ugyanakkor a levelezős hallgatók időterhelése és kötött munkaidőbeosztása a gyakorlatok szervezésének finomhangolását, nagyobb rugalmasságot és a tanulási utak differenciált támogatását teszi szükségessé.

A megújult pedagógus-továbbképzés: az EKKE szerepe

Révész László, Hollóné Bódi Katalin és Kaknics-Kiss Barbara előadása az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szerepét vázolta fel a megújult pedagógus-továbbképzési rendszerben. Történeti és rendszerszintű áttekintésük rámutatott: a korábbi, 277/1997-es kormányrendelet által szabályozott rendszer erősen kínálatközpontú volt, több mint 1200 akkreditált képzéssel, amelyek közül ugyanakkor csupán mintegy 400 működött ténylegesen, és mindössze kilenc egyetem szerepelt képzésszervezőként.

A statisztikák szerint az elmúlt időszakban 4300 fő végezte el az EKKE Komplex Alapprogramjának képzéseit – ez az adat jól jelzi az egyetem súlyát a hazai továbbképzési palettán. A szerzők összegzése szerint az EKKE a pedagógusképzés és -továbbképzés szoros összekapcsolásával olyan komplex modellt valósít meg, amely egyszerre épít az intézmény több mint 250 éves tradíciójára és a gyorsan változó köznevelési környezet innovációs igényeire.

Összegzés: közös tanulságok és további kutatási irányok

A szekció előadásai több szinten is összekapcsolódnak.

Egyrészt világosan kirajzolódik a pedagógusképzés és -továbbképzés fokozódó gyakorlatorientációja: az óvodapedagógusokat célzó médiapedagógiai workshopok, a pilot tanárképzési program és a Komplex Alapprogramra épülő továbbképzési portfólió egyaránt azt jelzik, hogy a nevelési-oktatási feladatok sikeres ellátásához valós kontextusokban szerzett tapasztalatokra, mentori támogatásra és reflektív tanulásra van szükség.

Másrészt a digitális technológia kettős arcát látjuk: a túlzott és problémás eszközhasználat kockázatát az óvodáskortól a fiatal felnőttekig, valamint az AI-generált tartalmak torzításait, de ezzel párhuzamosan a digitális és AI-műveltség, a kritikai gondolkodás és a testmozgáshoz, a testi neveléshez kötődő védőfaktorok tudatos fejlesztésének lehetőségét is.

Harmadrészt a szekció közös üzenete, hogy a pedagógusképzés szereplői – egyetemek, partnerintézmények, óvodák, iskolák, hallgatók és gyakorló pedagógusok – csak szoros együttműködésben képesek válaszolni a gyorsan változó társadalmi, technológiai és jogszabályi környezet kihívásaira. A jövőre nézve a longitudinális mérések folytatása, a generációs és médiagenerációs kutatások elmélyítése, valamint az AI-műveltség tantervi integrációjának vizsgálata kínál ígéretes kutatási és fejlesztési irányokat.