Elter András

A tehetségvesztés csökkentése a kutatás
és a fejlesztés eszközrendszerével

Jelen írásban kísérletet teszünk a tehetségvesztés korunkban betöltött jelentőségének vázlatos bemutatására és néhány társadalmi-gazdasági összefüggésének leírására. Egy nemzetközi elemzés és egy hazai kutatás segítségével a kiválósághiány/kiválóságszakadék, valamint az iskolai alulteljesítés jelenségén keresztül a problémakör néhány lehetséges értelmezési keretére hívjuk fel a figyelmet. Az írás végén bemutatjuk, hogy az Új Nemzedék Központban jelenleg zajló kutatási és fejlesztési tevékenységek hogyan kapcsolódnak a tehetségvesztés kérdésköréhez és annak részjelenségeihez.

Innovációs szakadék

Korunk egyik jellemzője, hogy a tehetség, az innováció és a technológia minden korábbinál szorosabb kapcsolatba került egymással. A technikatörténészek szerint az egyszerű gőzgépet például már a hellenizmus korában feltalálták, ennek és számos más eszköz elterjedésének azonban nem voltak meg a társadalmi feltételei. (Wille, H. H. 1985. 98., 179.) Bizonyos társadalmi képződmények – mint a nem szerves fejlődés révén jelentkező újításoknak ellenálló céhes szervezet – szigorúan kontrollálták, esetenként büntették az innováció bizonyos típusait. (Hajnal I. 1936, 1988. 124.) Mára a világ legfejlettebb térségeiben a körülmények gyökeresen megváltoztak; a kialakulóban lévő kreatív gazdaság korában épp az egyre erősebb innovációs szükséglet vált diktáló kényszerré, a társadalmi nyomás egyik megjelenési formájává. (Hámori B., Szabó K. 2012.) Ennek következtében a gazdaság kreatív, újító tehetségek iránti éhsége minden korábbi korszakhoz képest erősebb, sőt fokozódó, öngerjesztő folyamat (Michaels, E., Handfield-Jones, H., Axelrod, B. 2001; Szabó K. 2012).

A gyorsuló versenyben az innovációs potenciál és a hátterében álló kreatív munkaerő koncentrációja régiók és nemzetek sorsát, felemelkedését és végzetes lemaradását döntheti el. A fejlődés élvonalában haladó és az egyre inkább lemaradó országok, társadalmi csoportok között elmélyülő innovációs szakadék hosszú távon egyre súlyosabb aszimmetriákat hozhat létre, amely következményeiben az ötszáz évvel ezelőtti Európa és Amerika két szuperhatalma – a spanyol és az azték birodalom összecsapásához hasonlítható. Az aztékok a XVI. század elejére rendkívül fejlett civilizációt és jól szervezett birodalmat építettek ki, fejlett etikával, művészettel, naptárral, várostervezési ismeretekkel, mérnöki teljesítményekkel, Európa városait megszégyenítő köztisztasággal és fürdőkultúrával rendelkeztek. A spanyolokkal szemben azonban éppen az erőviszonyokat meghatározó innovációkkal nem rendelkeztek; sem a vasművességet, sem az igásállatokat, sem a kereket, sem a tűzfegyvereket, sem a himlővel szembeni immunitást nem ismerték. (Aguilar-Moreno, M. 2008.) Évezredes elszigeteltségük elzárta őket a meghatározó technológiai trendektől, így a két civilizáció találkozása az egyik totális pusztulásához vezetett.

Korunkban – már a világháló jóvoltából is – hasonló fokú elszigeteltség, évezredes léptékű innovációs deficit kialakulása nehezen elképzelhető, azonban bizonyos elképzelések szerint a technológia fejlődésének exponenciális jellege miatt hasonló innovációs szakadék akár emberöltőnyi időtávon belül is kialakulhat. A tehetségvesztés jelenségét ezen trendek figyelembevételével érdemes szemlélni; megakadályozásának, csökkentésének társadalmi szintű tétje az innovációs versenyben való helytállás.

Technológiai szingularitás

Richard Watson ismert trendkutató Future Files című könyvében (Watson, R. 2009) a következő ötven év technológiai, társadalmi trendjeit mutatja be. Szemléltetésképp egy metróhálózat térképén ábrázolja a 2010–2050 között várható folyamatokat, jelenségeket.[1] Az egyes területeket – mint a technológia, kultúra, egészség, környezet stb. – különböző metróvonalakként jeleníti meg, a metrózónák sávjai a térkép szélei felé az időben egyre távolabbi időszakokat, míg az állomások konkrét jelenségeket, eseményeket, találmányokat jelölnek, ahol a körökkel jelzett állomások a mából már jól érzékelhető trendeket, küszöbön álló jelenségeket, míg a csillaggal jelzettek a még bizonytalanabb, már részben a fantázia termékének tekinthető jóslatokat jelölik. A jóslatok között viszonylag távoli időpontokban jelenik meg az első holdhotel, az energiatermelő ablaküveg, a robotok idősgondozásban általánossá váló elterjedése, az önjavító út vagy az agyedzőterem és az álomkölcsönző.

A térképet tanulmányozva a legizgalmasabb talán az, hogy a szerző több olyan jelenséget is a jóslat vagy fantázia területére utal a könyv 2009-es megjelenésnek idején, amit ma már a hírekből is tudhatunk, hogy valósággá vált, a jóslatnál lényegesen közelebbi időpontokban. Ilyenek a vezető nélküli autó, a pénztárgépek nélküli üzlet vagy a kvantum-számítástechnika. Mindez jelzi, hogy hihetetlen mértékben felgyorsult a technológiai fejlődés, amely esetenként a gazdag fantáziával rendelkező trendkutatón is túltesz.

Ez a rövid elemzés is erősíteni látszik a technológiai szingularitás elméletét, amely szerint a technológiák fejlődésének exponenciális gyorsulása egyre inkább olyan mértéket ölt, hogy az ember elveszti az áttekintést és az uralmat a folyamatok felett, amit a science fiction műfaja metaforikusan a robotok hatalomátvételével fejez ki. A technológiai szingularitás elméletének szószólója, Ray Kurzweil például a XXI. század technológiai fejlődésének ütemét a XX. századi ezerszeresére becsüli (Kurzweil, R. 2013. 35.), a technológiai fejlődés sebességének kontrolálhatatlan fölgyorsulását pedig néhány évtizeden belül bekövetkező eseményként jósolja meg. A trendkutatók elképzeléseitől és jóslataitól függetlenül leszögezhetjük, hogy a tehetség és kreativitás jelentősége minden korábbinál nagyobb korunkban, és jelentőségének további gyors növekedése maga is világtrend. Az innovációs versenyben való helytállás, beleértve az innovációk káros mellékhatásaival szembeni védekezést is, egyaránt a kreatív tehetség fölértékelődését eredményezi.

Kreatív gazdaság és kreatív osztály

Kik a legfőbb aktorai jelenleg ennek a gyors fejlődésnek? Richard Florida amerikai urbanista híres meghatározása szerint a kreatív osztály, amelynek térbeli koncentrációját a három T, a Tolerancia, Technológia és Tehetség számszerűsíthető mutatói határozzák meg.

A kreatív osztály (többek között a programozók, mérnökök, kutatók, tanárok, jogászok, művészek foglalkozási csoportjai) létszáma és jelentősége egyaránt rohamosan nő, jelenléte térben is meghatározható. Jellegzetes jelensége a startup vállalkozás, emblematikus földrajzi pontja a Szilícium-völgy, ahol az innovatív vállalkozások, a felsőoktatási kutatási háttér és a kockázati tőke találkozása az egész világra kiható innovatív folyamatokat indított el. (Florida, R. 2002, 2012) Florida először az Egyesült Államokon belül vizsgálta a kreatív osztályt. Térképre vetítve annak koncentrációját, a legnagyobb egybefüggő sűrűsödési pontokként a San Francisco-öblöt a Szilícium-völggyel, Boston, Washington vagy Seattle környékét láthatjuk.[2]

A globalizáció az Egyesült Államokon kívül is, az amerikai, ázsiai és európai kontinensen egyaránt „Szilícium-völgyek” és startup városok sokaságát hozta létre. A teljesség igénye nélkül néhány e fontos városok közül:

• az amerikai kontinensen Vancouver, Mexikóváros, Santiago de Chile;
• a Távol-Keleten Szingapúr, Hongkong, az indiai Szilícium-völgynek is nevezett Bengaluru (Bangalor);
• Európában Berlin, Koppenhága, Moszkva, Stockholm, Barcelona, Tallinn;
• a Közel-Keleten: Tel-Aviv és Ammán (Csizmadia N. 2016).

E városok és államok közül vannak, amelyek elsősorban szerencsés földrajzi elhelyezkedésüknek és az így létrejövő gazdasági fellendülésnek köszönhetik sikerüket, az erős gazdaság lehetőségein keresztül távoli országokból odavonzva számos tehetséget az ott létesített munkahelyekre. Mások részben a magas szintű köz- és/vagy felsőoktatásnak köszönhetik sikerüket. De vajon a hosszú távú versenyben az előbbi csoportba sorolható, nagy tehetségvonzó képességű területek megelégedhetnek-e a szakembereiket biztosító donor országok oktatási hozzájárulásával?

Kiválóságszakadék

Válaszként a gazdaságilag erős és egyben kiemelkedő tehetséggondozó hagyományokkal is büszkélkedő Egyesült Államokból idézzünk egy fontos vizsgálatot, amely a tehetségvesztés (talent loss) fogalmával rokon kiválósághiány/kiválóságszakadék (excellence gap) jelenségével foglalkozik. (Plucker, J. A. és mtsai. 2010, 2013, 2017). A kutatók megállapítják, hogy az Egyesült Államokban dolgozó, külföldi születésű kutató és mérnök doktori fokozattal rendelkezők aránya hagyományosan magas (36–40%) ugyan, de a fokozatszerzés utáni hazatérők aránya az innováció és tehetség iránt kiéleződő nemzetközi versenyben várhatóan növekedni fog, így levonható a következtetés, hogy az ország hosszú távon saját tehetségtartalékainak kiszélesítésére szorul. (Plucker, J. A., Burroughs, N., Song, R., 2010. 29.) A rendszeres időközönként szövetségi szinten lebonyolított reprezentatív tantárgyi felmérések eredményei alapján Jonathan Plucker és munkatársai arra a meglepő eredményre jutottak, hogy amíg a hátránykompenzálás eszközeivel, a minimális kompetenciák megszerzése terén jelentős eredményeket ért el az ország – csökkentve a teljesítményszakadékot (achievement gap) a hátrányos helyzetű csoportok (afroamerikaiak, spanyol ajkúak, alacsony jövedelműek stb.) és a többség között – addig a szakadék a legjobban teljesítők vonatkozásában még nőtt is. Arra a megállapításra jutottak, hogy – az Egyesült Államokban a széles körben elterjedt vélemény ellenére – a felzárkóztató programok nem hatnak egyaránt pozitívan a tanulók minden csoportjára, valamint, hogy a 4. és 8. évfolyam között a legjobban teljesítők aránya csökken. (Plucker, J. A., Hardesty, J., Burroughs, N. 2013.)

Az eredményeket jövedelem és etnikai háttér szerinti bontásban szintén elemzik. Markáns eltérés mutatkozik például a különböző etnikai csoportok közt, ha a legjobban teljesítők közé esők aránya szempontjából vetjük őket össze, egyrészt a toronymagasan vezető távol-keleti hátterű, másrészt a hagyományosan jól teljesítő fehér lakosság, végül a leszakadó afroamerikai és spanyol ajkú gyerekek közt. Ezek a 4. évfolyamon is érzékelhető különbségek a 8. évfolyamra tovább erősödnek. (Plucker, J. A., Hardesty, J., Burroughs, N. 2013. 14–21.) A 2010-es és 2013-as elemzés szerves folytatásának tekinthető a Plucker–Scott szerzőpáros a kiválóságszakadék csökkentésére irányuló, bizonyítékokra alapozottan hatásos oktatási módszereket bemutató kötete is (Plucker, J. A., Peters, S. J. 2017).[3]

Az idézett elemzés kapcsán láthattuk, hogy megfelelő adatok és megfelelő kérdésfeltevés esetén milyen sokrétű valóság tárható fel, amelyre a megoldások keresése is épülhet. Ne felejtsük el, az Egyesült Államok a világ legnagyobb tehetségvonzó képességű államai közé tartozik, ebben a repedések csak az utóbbi évtizedekben látszanak megjelenni (Zweig, D. 2006). Mennyivel inkább kell egy, az agyelszívás kelet-közép-európai főútvonalán elhelyezkedő ország (Atoyan, R. és mtsai., 2016.) számára megfontolni ezeket a tanulságokat.

Alulteljesítés és szocio-emocionáis kockázatok

Nemzetközi összehasonlításban a PISA, TIMSS, PIRLS eredmények szintén alkalmasak hasonló jelenségek bemutatására. Magyarország vonatkozásában is olvashatunk elemzéseket a magasan teljesítők kifejezetten rossz részarányáról a PISA felméréseken. (Derényi A. és mtsai. 2015. 17–19.; Lannert J. 2017) Ezekről a mérésekről megállapíthatjuk, hogy a plafonhatás jelensége miatt nem a (bizonyos területen) tehetséges tanulók számának/arányának kimutatására alkalmasak, hanem azon alapkészségek hatékony elsajátításának jelzői, amelyek a kapcsolódó területeken a tehetség kibontakozásának is feltételei, így a mozgósítható tehetségtartalékok mértékét jelzik. (Derényi A. és mtsai., 2015. 17.). Tehát az ilyen típusú adatok az oktatási rendszerbe bekerült tehetségek esélyeiről, a tehetségtartalékok volumenéről szólnak.

Hazai vonatkozásban a kifejezetten kiemelkedő képességek mérésére az iskolai eredményekkel összefüggésben kevés adat áll rendelkezésre. A vonatkozó publikációk többsége elsősorban az iskolai osztályzatok és az intelligencia közti összefüggés erősségét vizsgálják, az alulteljesítők arányát nem részletezik (Klein B. és mtsai. 2006; Bass L. és mtsai. 2008. 114–116.). Akár az iskolai érdemjegyek vagy az írásbeli érettségi, akár a PISA és az Országos kompetenciamérés eredményei egyaránt a plafonhatás jelenségével jellemezhetők. Ezek a skálák a felső tartományon belül nem képesek elkülöníteni egymástól a jó és a rendkívüli képességet, részben mivel elsősorban szerzett kompetenciákat, illetve tudást mérnek, részben mivel az egyes feladatok nem kellőképp differenciálnak. A magas intelligencia mérésére inkább alkalmasak a felfelé nyitott pszichológiai képességtesztek. Ezzel összefüggésben tekintsünk be egy hazai kutatási eredménybe, amely pszichológiai képességtesztek segítségével kifejezetten a tehetségesség (konkrétabban a fluid intelligencia, a kreativitás és a motiváció) mérésén keresztül tesz megállapításokat az alulteljesítés mértékéről, a tesztek eredményeit összevetve az iskolai osztályzatok átlagával. A 286 fős, 7–11. évfolyamos gimnáziumi tanulókból álló mintán végzett felmérésből az derül ki, hogy a magas fluid intelligenciával és/vagy magas kreativitással rendelkező, de egyúttal iskolai átlag alatt teljesítő tanulók aránya 12,9% (Szitó I. 2015). Az eredmény, ha eltekintünk a Renzulli-modell merev kritériumrendszerétől, jelzésértékű arra nézve, milyen magas arányban lehetnek jelen az iskolákban a képességeik alatt teljesítő, magas intelligenciájú tanulók.

Az alulteljesítés problémakörének felvillantása arra is alkalmul szolgál, hogy jelezzük, a tehetségvesztés kapcsán a szocioökonómiai tényezők és az alkalmas oktatási módszerek kérdésköre mellett a pszichológiai kutatások is rávilágíthatnak egy sor olyan problématerületre, amely az előbbiektől függetlenül vagy velük kölcsönhatásban befolyásolhatják a tehetségek fejlődési útját, illetve a tehetségvesztés mértékét. Egy neves szerzők által szerkesztett kézikönyv például a következőképp csoportosítja a tehetséges gyerekeket érintő, kutatásokkal is vizsgált szocio-emocionális kockázatokat:

• depresszió, öngyilkossági hajlam, alulteljesítés,
• kettős különlegességgel összefüggő problémák,
• magas kreativitással összefüggő érzelmi sérülékenység,
• zaklatással összefüggő problémák. (Neihart, M., Pfeiffer, S. I., Cross, T. L. 2016. 79–141.)

A tehetségvesztés jelenségének megközelítése a kutatás eszközeivel

A fentiekben láthattuk, hogy a nemzetközi társadalmi, gazdasági trendek a tehetségtartalékok fokozott és egyre tudatosabb kihasználására ösztönzik az államokat. Mind a hivatkozott nemzetközi és hazai kutatási eredmények arra utalnak, hogy a tanulói populációban jelentős a kiaknázatlan tehetségpotenciál, az úgynevezett tehetségtartalék. Erre utalnak a különböző etnikai háttérrel vagy szociökonómiai státusszal rendelkező csoportok közötti különbségek, teljesítmény és kiválóságszakadékok, illetve a pszichológiai képességtesztekkel kimutatható kiemelkedő képesség alacsony iskolai teljesítménnyel párosuló jelensége, az iskolai alulteljesítés, szélsőséges esetben az iskolai lemorzsolódás jelensége. Rendszerszinten a tehetségtartalékok hatékonyabb kiaknázása, a teljesítmény- és kiválóságszakadék csökkentése; az egyéni beavatkozás szintjén az alulteljesítés kezelése, a reziliens és más magas képességű tanulók szocio-emocionális és környezeti erőforrások mozgósításával történő támogatása alkotják a tehetségvesztés, illetve a tehetségvesztés csökkentésének fogalomkörét.

A címben ígértekhez kapcsolódva tekintsük át röviden, hogy mivel tud hozzájárulni egy fejlesztési program, nevezetesen az EFOP-3.2.1. „Tehetségek Magyarországa” kiemelt projekt (a projekt tevékenységeiről részletesen lásd: Elter A. 2016) a tehetségvesztés vizsgálatához. Az Új Nemzedék Központ a projekt keretében tizenhat kutatási területet átfogó kutatási programot indított a tehetség jelenségének sokszempontú vizsgálata, a tehetségek hazai helyzetének részletes feltérképezése, illetve az erre épülő beavatkozási pontok meghatározása érdekében. A kutatási program kiterjed a munkaerőpiac, a köznevelési intézményrendszer, a jogi szabályozás, a tehetséges egyének és szüleik, illetve a pedagógusképzés területére. A kutatások nagyobbik hányada a 2017-es évben megkezdődött, ezek eredményei 2018-tól várhatók.[4]

Az alábbiakban a tehetségvesztés fogalomkörének és kilenc, köznevelési intézményeinkben zajló kutatás kapcsolódását mutatjuk be. A kilenc kutatás önálló kvalitatív vizsgálatokkal és egy közös kvantitatív intézményi adatfelvétel révén, országos reprezentatív intézményi mintán, 479 köznevelési intézményben zajlik közös – intézményvezetői, tanári és szülői – kérdőívek személyes lekérdezése, illetve online kérdőívek segítségével. Az egyes kutatási témáknak a tehetségvesztés részjelenségeivel való kapcsolódását az alábbi táblázat mutatja be. A táblázat bal oldali oszlopában a kilenc kutatási téma szerepel, a jobb oldali oszlopban pedig a tehetségvesztés körébe sorolható, az egyes kutatásokhoz kapcsolódó fogalmak, jelenségek.

Összességében elmondható, hogy a következő években egyedülállóan részletes kép áll majd rendelkezésünkre a hazai tehetséggondozásról és a tehetséges tanulók helyzetéről, beleértve a tehetségvesztés részjelenségeit is. Mindez a beavatkozási pontok, fejlesztési irányok tekintetében számos értékes információval szolgál.

A tehetségvesztés csökkentése komplex tehetségszűrési, -azonosítási rendszer
kialakításával

Vannak olyan fejlesztések, amelyek haszna – részletes helyzetkép hiányában – a szakirodalom, valamint a hazai és külföldi jó gyakorlatok ismerete alapján is kétségtelen. Ilyen fejlesztést indítottunk, amikor egy adott életkori sávra, a teljes ötödik évfolyamos populációra kiterjeszthető szűrési, azonosítási rendszer, illetve az ennek keretében alkalmazott mérőeszközök és a kapcsolódó eljárásrend kidolgozását megkezdtük. Az alulteljesítő, lemorzsolódó tehetségek felismerésének egyik leghatékonyabb eszköze, ha – legalább a szűrés szintjén – egy populáció valamennyi tanulója részt vesz a mérésben. Fontos, hogy minél sokoldalúbb információt összegyűjtő, lehetőleg kultúrafüggetlen eszközöket is tartalmazó eszközrendszerrel történjen a felmérés[5], valamint, hogy egyaránt vonatkozzon az általános és specifikus képességekre is, részét képezze a képességtesztekkel való felmérés, tanári jelölőskálák révén a pedagógusok megfigyeléseinek rögzítése[6], valamint a tanulók kvalitatív módon értékelhető produktumainak figyelembevétele (Burányiné Rákóczi E. 2017) is. Az eszközkészlet része kell, hogy legyen a hatékony csoportos szűrést támogató adaptív[7] és az elmélyültebb vizsgálatra alkalmas, egyéni helyzetben alkalmazható, azonosítást szolgáló papír-ceruza eszközöknek (Bas L. és mtsai. 2008; Katona N. 2014; Szitó I. 2016). A tehetségvesztés, alulteljesítés mértékének észlelésére a felméréssel párhuzamosan szükséges az iskolai eredmények rögzítése is. Lényeges a szűrés és azonosítás folyamatba ágyazottságának biztosítása, beleértve a visszajelzés, a megismételhetőség, a nyomon követés és a konkrét fejlesztőprogramokhoz való kapcsolódás lehetőségét is[8].

A „Tehetségek Magyarországa” projekt keretében egy, a fenti kritériumok magvalósítását célként kitűző tehetségszűrési, -azonosítási modell kidolgozása zajlik. A modell elemeinek adaptálása, kifejlesztése, kipróbálása ugyancsak a projekt feladata. Az egyes elemek fejlesztése és kipróbálása váltakozva, egyre bővülő eszközkészlet bevonásával történik. Jelenleg három mérőeszköz kipróbálása, ötödik osztályos sztenderdjének kialakítása, valamint az alkalmazást támogató eljárásrend tesztelése zajlik. A két online, adaptív intelligenciateszt, a fluid (Scrambleld Adaptive Matrices (SAM)), illetve a kristályos intelligencia (New Online Vocabulary Test (NoVo)) mérésére, valamint a Renzulli-féle értékelő skálák (Scales for Rating the Behavioral Characteristics of Superior Students) magyar változata a különböző tehetségterületek pásztázására szolgál.

2017. november-december során harminc iskolában és mintegy ötszáz ötödikes tanuló körében zajlik le az első pilotmérés, illetve az egyéni szintű visszajelzések a résztvevők számára. Az iskolák az Országos kompetenciamérés eredményei alapján lettek kiválasztva úgy, hogy a jó, közepes és gyenge eredmények egyaránt reprezentálva legyenek a mintában, illetve a különböző településtípusok is megfelelő arányban legyenek képviselve. A továbbiakban a modellben szereplő más eszközök, eljárások is elkészülnek, és egy egyre bővülő eljárásrend keretében minél szélesebb körben lesznek kipróbálva.