Nagy Regina Mária

Az eTwinning program.
Hogyan vegyünk részt nemzetközi projektekben?[1]

261 sz3 Nagy Regina

A már több mint 10 éve működő eTwinning Európa különböző országaiban található köznevelési intézmények kapcsolatfelvételét, közös projektjektek indítását, együttműködését támogatja. A program technikai, pedagógiai, módszertani segítséget, online eszközöket és szolgáltatásokat biztosít, valamint ingyenes, a szakmai fejlődést támogató esz­közöket, lehetőségeket is nyújt, főként a digitális kompetencia fejlesztésének területén.nr1

Az Európai Bizottság 2005-ben indította az eTwinning programot, 2007 és 2013 közt az Egész életen át tartó tanulás program részeként működött, 2014 óta az Erasmus+, az EU oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramjának részeként működik. Az eTwinning Központi Szolgáltatópontját (Central Support Service – CSS) a European Schoolnet (Európai Iskolahálózat) működteti. Magyarországon a nemzeti szintű koordinációt a Nemzeti Szolgáltató Pont (National Support Service – NSS) végzi, melynek feladatait kezdetben a Sulinet Programiroda (később Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.), 2016. január 1-jétől az Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya látja el, így ettől az évtől a magyar Szolgáltató Pont munkáját a Pedagógiai Oktatási Központok (POK) is támogatják.

 

nr22013 márciusában elindult az eTwinning Plus, aminek keretében néhány kiválasztott ukrajnai, tunéziai, moldvai, grúziai, örményországi és azerbajdzsáni iskola és tanár csatlakozhat azon több ezer pedagógushoz, akik az interneten keresztül együttműködést folytatnak az eTwinning program keretében. Ez a kezdeményezés az Európai Bizottság szomszédságpolitikájának részeként jött létre.

A program célja, hogy a résztvevő országok köznevelési intézményei nemzetközi, interkulturális környezetben, IKT eszközök segítségével közösen dolgozzanak ki projekteket szabadon választott témakörökben. Európa szerte több mint 416 ezer pedagógus és mintegy 170 ezer intézmény regisztrált az eTwinningbe. Ebből Magyarországon 1600 intézmény és kb. 3500 pedagógus regisztrált.

Nemzetközi rendezvények

Az eTwinning program résztvevőinek lehetőségük van több nemzetközi eseményhez is csatlakozni. Nemzetközi szakmai továbbképző és partnerkereső találkozók keretében a sikeresen pályázó pedagógusok a szervező külföldi célországokban építhetnek kapcsolatokat, szerezhetnek szakmai tapasztalatot. A speciális téma köré rendezett találkozók nagy része általában 5–7 ország részvételével zajlik, de 15–20 országot érintő nagyobb szabású eseményeket is rendeznek Európában.

Az eTwinning éves konferencia a program legnagyobb nemzetközi eseménye, amelyen az összes partnerországból jelen vannak delegációk. Magyarország 2011-ben adott otthont ennek az eseménynek, de kisebb találkozókat mi is minden évben szervezünk.

Továbbképzések

Az eTwinning keretében kétféle, a résztvevők számára ingyenes, akkreditált pedagógus-továbbképzésre biztosítunk lehetőséget. Az elmúlt időszak bebizonyította számunkra, hogy Magyarországon a pedagógusokat leghatékonyabban akkor tudjuk bevonni az eTwinning programba, ha a projekt megismertetését, valamint a résztvevő pedagógusok munkáját egy ún. akkreditált pedagógus-továbbképzési rendszerbe ágyazzuk, és ezt a lehetőséget is felkínáljuk az intézmények számára. Az elmúlt időszakban (2009–2016) több mint 1000 pedagógus vett részt képzéseinken, és kapott erről hivatalos tanúsítványt.

Nemzetközi szakmai fejlődésre online szemináriumok, események keretében is lehetőséget biztosít a program, továbbá hazai szervezésű, személyes jelenlétet nem igénylő webináriumokat is tartunk.

Minősítések, díjak36

Minden évben lehetőségük van a projektet megvalósító partnereknek arra, hogy kérjék projektjük hazai, majd nemzetközi minősítését. A minősítések elnyerése további lehetőségeket, programokat, díjazásokat jelenthet számukra. 2016-ban az eTwinning díjra nevezett, kiemelkedő projektek közé magyar induló is bekerült. A minősítéshez kapcsolódóan minden év októberében az eTwinning Hét programsorozat részeként rendezzük meg a hazai eTwinning versenyt, ahol a hazai Minősített Projekt címet elnyert csoportok bemutathatják projektjeiket, és értékes nyereményekkel térhetnek haza, valamint másnap részt vehetnek a gyermeknapi rendezvény programján is. Évek óta mintegy 10–12 projektet mutatnak be ilyenkor, 80–100 diák és pedagógus kísérőik részvételével.

Nagykövetek

Minden Nemzeti Szolgáltatópont feladata, hogy nagyköveti hálózatot működtessen. Jelenleg hét nagykövettel dolgozunk együtt, de számukat jövőre szeretnénk kilencre emelni. A nagykövetek feladata, hogy előadásokkal népszerűsítsék az eTwinninget, és segítsék azok munkáját, akik a projektek megvalósítása során ezt igénylik. Támogatják az NSS munkáját, workshopok, előadások megtartásával különböző rendezvények keretében. Nagyköveteink gyakorló pedagógusok, akik rendszeresen maguk is indítottak, indítanak projekteket. Többségük már 5–8 éve látja el ezt a tevékenységet.

Csatlakozási lehetőségek

Ha készen áll arra, hogy projektötletét megvalósítsa egy külföldi és/vagy magyar kollégával, első lépésként regisztrálnia kell a www.etwinning.net magyar nyelven is elérhető felületén. Ezt követően feltöltheti profilját és használhatja az eTwinning egyedülálló partnerkereső felületét. A projektmunkához egy biztonságos, diákok számára is elérhető közös online felületet biztosít a program, amely mindenki számára ingyenesen használható.

Az eTwinning program nemzetközi honlapja: www.etwinning.net

Az eTwinning program nemzeti honlapja: www.etwinning.hu

Feliratkozás hírlevélre és kérdések: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

[1] A képek forrása: Horváth Anikó (Fényfotó)