Neumann Viktor – Törőcsik Katalin

A Nemzeti Köznevelési Portál

410 1 sz9 Neumann Viktor 1 410 2 sz9 Törőcsik Katalin 1

 

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) és a Microsoft Magyarország Kft. együttműködése nyomán 2015 őszén elindult a Nemzeti Köznevelési Portál (Okosportál), amely a rajta keresztül elérhető több ezer interaktív feladatnak, animációnak és kisfilmnek köszönhetően újszerű lehetőségeket teremt az iskolai, illetve az otthoni tanulás támogatására.

A portál a köznevelési rendszerben zajló tartalomfejlesztési tevékenységek eredményeit integrált módon, egységes felületen jeleníti meg, amelynek használata ingyenes és nem igényel semmilyen speciális IKT-eszközt, kiegészítő szoftverek telepítését. Az NKP felületén található tartalmak asztali és hordozható számítógépeken, digitális táblán, valamint mobileszközökön is megjeleníthetők, így hathatós segítséget nyújthatnak a mobiltechnológiával támogatott tanulás-tanítás (m-learning) módszertanának elterjedéséhez is.

 

nv1 nv2

 

A Nemzeti Köznevelési Portál ötvözi a tartalommenedzsment-rendszerek (Content Management System – CMS) és a tanulásmenedzsment-rendszerek (Learning Management System – LMS) sajátosságait: nemcsak digitális tananyagelemek és tananyagegységek tárolására, keresésére és lejátszására alkalmas (regisztráció nélkül is elérhető funkciók), hanem e tartalmak felhasználók által történő módosítását, szerkesztését és egymás közötti megosztását (regisztrációt követően elérhető többletfunkciók) is lehetővé teszi. A portál felületén megoldott feladatok, tesztsorok eredményeit a rendszer tárolja, ezért a diákok fejlődése, tanulmányi előrehaladásának menete nyomon követhetővé válik mind a pedagógusok, mind pedig a szülők számára.

Az NKP-n található digitális tananyagelemekből (videók, hanganyagok, képek, interaktív feladatok, letölthető dokumentumok, külső hivatkozások stb.) a portál tananyagszerkesztő modulja segítségével digitális tananyagegységek (például: tanulási útvonalak, adaptív tesztsorok) hozhatók létre, amelyek hozzájárulhatnak a tanulók mindenkori ismeret- és képességszintjéhez igazodó, személyre szabott fejlesztéséhez. A Nemzeti Köznevelési Portál tartalmai és funkciói összhangban állnak a Nemzeti alaptantervben és a kerettantervekben megfogalmazott elvárásokkal, fejlesztési követelményekkel is. Az OFI által lebonyolított tankönyvfejlesztési folyamat eredményeként megjelent kísérleti tankönyvek, illetve az ezen kiadványok gyakorlati kipróbálást követő átdolgozása során előállt újgenerációs taneszközök teljes terjedelmükben, térítésmentesen érhetők el az NKP-n. Utóbbiakat az OFI a letölthető PDF-, valamint az online lapozgatható formátum mellett a tervek szerint hamarosan egy harmadik megjelenítési módon, ún. Okostankönyvként (SCORM-csomagként publikált, beágyazott digitális tananyagelemeket tartalmazó, a megjelenítő eszköz képernyőméretéhez igazodó, HTML struktúrán alapuló kiadvány) is közzé fogja tenni.

nv3