Ceglédi Tímea – Dr. Cziráki Szabina
Dr. Harsányi Szabolcs Gergő – Tóbi István

A tehetségek útja kutatás eredményeinek bemutatása

Koncepció, előzmények

A felsőoktatási tehetséggondozás két legrégebbi pillére a tudományos diákkör és a szakkollégium, amelyek szerepét a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény,[1] valamint a 24/2013 (II. 5.) Korm. rendelet is rögzíti.[2] Mindkét tehetséggondozó forma alapja az önképzés, a kötelező tanulmányokon felüli ismeretek elsajátítása.

A tudományos diákkörökben a tehetséges fiatalok arra kapnak lehetőséget, hogy bekapcsolódjanak kutatásokba, önálló kutatásokat folytassanak, ezáltal növeljék tudományos ismereteiket. A kutatások eredményeit pályamunkákban foglalják össze, amelyeket az intézményi/kari TDK-konferen­ciákon mutathatnak be. Ezeken a konferenciákon szerezhetnek jogosultságot a hallgatók a kétévente 16 tudományterületi szekcióban megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferenciákra (OTDK) (Szendrő & Koósné Török 2002, Szendrő & Cziráki 2009, Anderle 2001). 2015-ben a XXXII. OTDK-t rendezték meg, amelyen 4602[3] pályamunkát mutattak be. A szekciókon belül tagozatokban folyik a munka, amelyekben 5–15 dolgozat szerzői szerepelhetnek.[4] Az OTDK-n a pályamunkákat előzetesen írásban legalább két bíráló értékeli, majd a szóbeli előadáson a szakterület legkiválóbb kutató, oktatói adnak visszajelzést. Az írásbeli és a szóbeli teljesítmény alapján helyezéseket adnak ki, amelyeknek a száma nem haladhatja meg a szekcióban bemutatott dolgozatok harmadát. A tagozati első helyezettek pályázhatnak az Országos Tudományos Diákköri Tanács legrangosabb hallgatói elismerésére, a Pro Scientia Aranyéremre, amelyet minden OTDK évében a teljes hallgatói életút figyelembe vételével összesen legfeljebb 45-en kaphatnak meg, illetve a kiemelkedő művészeti teljesítményért két Pro Arte Aranyérem ítélhető meg.

A szakkollégiumok jelentik a másik alappillérét a felsőoktatási tehetséggondozásnak. A szakkollégiumok a felsőoktatási tanulmányokon felüli szakmai képzéseket és az önképzés lehetőségét biztosítják tagjaiknak, illetve kiemelt céljuk, hogy a társadalmi problémákra érzékeny értelmiséget képezzenek. A szakkollégiumokban a legfontosabb a tagok szakmai és emberi fejlődése.[5] A szakkollégiumok is jelentős múltra tekintenek vissza, közös működésüket először 1991-ben a Szakkollégiumi Charta-val szabályozták, amelyet azóta többször is frissítettek. A szakkollégiumok képviseleti testülete a Szakkollégiumok Egyeztető Fóruma, amelynek 2014-ben 43 tagja volt.[6] A tagok számára elsősorban képzéseket, kurzusokat, illetve több esetben tutorálást biztosítanak. Fontosnak tartják a kutatást, több helyen kötelező a TDK-dolgozat vagy publikáció írása (Szakkollégiumi Charta, Demeter et al. 2011, Ceglédi 2011, Bordás–Ceglédi 2012, Ceglédi et al. 2012, Erős 2010, Kardos 2014, Forray R. & Boros 2009, Gerő et al. 2011, 2012).

A kutatás

A kétciklusú képzés a felsőoktatási tehetséggondozás szempontjából azt eredményezte, hogy a hallgatók minél korábbi bekapcsolódása sokkal nagyobb szerepet kapott és kap, hiszen a megfelelő színvonalú kutatások, amelyekből TDK-pályamunka vagy publikáció születhet, időigényesek. Épp ezért született meg az az elhatározás, hogy a köznevelésben már beazonosított tehetségek minél korábbi bekapcsolódásának érdekében meg kell teremteni a kapcsolatot a köznevelési és a felsőoktatási tehetséggondozás között. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács vezetésével erre több kísérlet is történt, azonban ezek eredményei még nem érték el a kívánt hatást. A Tehetségútlevél Program működik, azonban mindenképpen szükséges a fejlesztése ahhoz, hogy érdemi segítséget jelentsen a tehetséges fiataloknak. Épp ezért született az a döntés, hogy vizsgálni szükséges a felsőoktatási tehetséggondozásban résztvevők tehetséggondozási előzményeit, a felsőoktatási tehetséggondozásba való belépésük motivációját. Ezen vizsgálatok ugyanis megmutathatják, hogy mennyire van átjárás a két oktatási szint tehetséggondozása között, illetve mivel lehetne elősegíteni a szükséges hidak felépítését.

Első alkalommal 2014-ben a Sapientia Hungariae Alapítvány vizsgálta a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián részt vett fiatalok motivációját, azt, hogy kik és hogyan hatottak rájuk a TDK-munkába való bekapcsolódást megelőzően és annak során.[7] Ezt követően 2015-ben a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének bonyolításában, az OTDT és a Szakkollégiumok Egyeztető Fórumának közreműködésével készült kutatás, amelynek eredményeit tanulmányban fogjuk összefoglalni. A XVII. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián a kutatás legfontosabb gondolatai kerültek bemutatásra.

A kutatás egy online (CAWI) kérdőívből állt, melyet a XXXII. OTDK résztvevői és szakkollégiumi hallgatók töltöttek ki 2015. március 25. és április 2. között. A kérdőív összesen 89 (és további 4 nyereményjátékhoz kapcsolódó) kérdésből állt, melyet a következő fejezetek alkottak:

• Középiskolai tanulmányai során tapasztalt tehetséggondozás
• Középiskolai tanulmányi versenyek
• Felsőoktatási tanulmányai során tapasztalt tehetséggondozás
• Szakkollégiumi tehetséggondozás
• Tehetséggondozás megjelenése a képzési szinteken
• Beilleszkedés a munka világába
• Motivációs tényezők
• Tanulmányi/demográfiai kérdések

Fontos kiemelnünk, hogy azok véleményét ismerhettük meg, akik a felsőoktatásban már azonosított tehetségként vannak jelen. Sem a középfok után lemorzsolódókról, sem pedig a felsőoktatásban elkallódókról nincsenek adataink. A kép tehát, amit megrajzolunk, részben hiányos. Ugyanakkor eddig feltáratlan területeket ismerhettünk meg kutatásunk által, amely nagyon fontos tanulságokkal szolgálhat.

A hidak sokfélesége

Kutatásunk elején fontosnak tartottuk tisztázni, hogyan teszünk kísérletet a hidak operacionalizálására. Abból indultunk ki, hogy a közoktatás és a felsőoktatás között általában tátongó szakadék önmagában is óriási, s az ugyanezen oktatási szintek tehetséggondozása közötti szakadékok átlépését is hidakkal kell segíteni – ahogy arra számos kezdeményezést láthatunk napjaink tehetségprogramjaiban és a tehetséggondozás hétköznapi gyakorlatában. Három hipotetikus hídtípust tartottunk fontosnak azonosítani arra vonatkozóan, hogy a közoktatás és annak tehetséggondozása milyen hidakkal engedi vagy engedheti el tanulóit, amelyek által bejutnak a felsőoktatásba és annak tehetséggondozásába (6. ábra).

Az instrumentális vagy formális hidak jelentik az első típust, amely konkrét tehetséggondozó programok közötti formális együttműködéseket jelent, amely során a köz- és felsőoktatás között „programról programra megy” a tehetség, vagy valamilyen közvetett formális kapcsolat szolgálja a tehetség útját (pl. pontokat számolnak el a korábbi tehetséggondozásban való részvételért).

6. ábra: A közoktatás és felsőoktatás tehetséggondozását összekötő hidak elméleti fajtái

Az interperszonális vagy informális hidak kevésbé hivatalos úton működnek: például egy-egy gondoskodó tanár kíséri a tehetség útját a különböző oktatási szintek között, vagy a köz- és felsőoktatás szereplői egy-egy személyes kapcsolatának védőhálójában történik meg a tehetségek „kézről kézre adása”.

Mindezek azonban hatástalanok lehetnek, ha a tehetség maga nem motivált abban, hogy folyamatosan részt vegyen a tehetséggondozásban. Az instrumentális és interperszonális hidak mellett vagy ezeket kiegészítve tehát fontos híd lehet még az is, ami a tehetségekben magukban ültetődik el magként: az intraperszo­nális hidak. Ez olyan belső motivációk kialakítását, olyan iránytűk elhelyezését jelenti, amelyek segítségével tűzön-vízen keresztül megtalálják a boldogulásukat a tehetségek. Ha az egyéni továbbtanulási utak sokszínűségére, a többciklusú képzés szintjei közötti sokszoros váltásra, a többszakosságra, a felsőoktatásba való késleltetett belépés elterjedtségére, a tanulás és munka színes összeegyeztetési gyakorlataira gondolunk (pl. Sági 2013), a formális és informális hidak szerepe mellett meghatározó fontosságúak lehetnek ezek a „személyre szabott” hidak.

Mindhárom hídtípust megjelenítettük kérdőívünkben. Jelen elemzés az utolsóra, az intraperszonális hidakra koncentrál.[8]

A felsőoktatási tehetséggondozásban való részvétel motivációs tényezői

A felsőoktatási intézmények számára stratégiai kérdés lehet, hogy mely hallgatóknak nyújtják a tehetséggondozás szűkös erőforrásait, ezért komoly tétje van annak, hogy valóban a legtehetségesebbek vagy a legnagyobb potenciállal rendelkezők részesülnek-e ezekben az előnyökben. A kiválasztási eljárások gyakorlata azonban árnyaltabb képet mutat az egyszerű érdem szerinti válogatásnál (bár már maga az érdem is többdimenziós fogalom). Egy interjús vizsgálat rámutatott, hogy egyes szakkollégiumok felvételi gyakorlatában például az is mérvadó lehet, hogy egy-egy diák mennyire tudja felhívni magára a figyelmet, mennyire lojális a szakkollégium értékeivel szemben, vagy éppen mennyire látszik a közösségbe beilleszthetőnek (Ceglédi, 2015a). Ez utóbbi szempont jelentőségére, a felvételi szempontok és gyakorlatok sokrétűségére egy országos kérdőíves vizsgálat is felhívta a figyelmet (Szakkollégiumi helyzetkép, 2011). Ugyancsak fontos tényezőnek bizonyult a hallgatók már meglévő teljesítménye, amelyre a felsőoktatási tehetséggondozási lehetőségekbe való belépés előtt, nagymértékben a családi privilégiumok által tesznek szert a (ilyen például a nyelvvizsga, a kapcsolati tőke stb.). A társadalmi törésvonalak pedig nem esnek egybe az érdem szerinti törésvonalakkal, noha sztohasztikus összefüggést mutatnak vele – ahogy azt kutatások sora igazolta (pl. Ladányi, 1994; Róbert, 2000; Székelyi et al., 1998; Gazsó, 2006; Gazsó & Laki, 1999; Kozma, 2004; Nagy, 2003; Ceglédi, 2012; Forray R., 2015; Ceglédi, 2008, Gáti 2010, Neuwirth & Szemerszki 2009, Nyüsti 2012, 2013). A felsőoktatás egyéb tehetséggondozó formáiban is találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy esetlegesek a beválogatási eljárások, illetve a bejáratott eljárások is folyamatos újragondolás alatt állnak.

A hallgatók oldaláról nézve a felsőoktatási tehetséggondozásba való bekapcsolódás motivációját, szintén komoly tétje lehet annak, hogy a felsőoktatáson belül milyen lehetőségeket képesek kiaknázni, amelyek a végzés utáni boldogulásban segítik őket, s amelyekért egyébként magas árat kell fizetniük például a magánórák piacán. Korábbi vizsgálataink rámutattak arra a jelenségre, hogy a legjobb teljesítménnyel rendelkező hallgatók közül azok, akik társadalmi hátrányokkal rendelkeznek (a reziliensek) alulreprezentáltak a kötelező kurrikulumon felüli tevékenységekben. Felsőoktatási létüket az határozza meg, hogy maximálisan eleget tegyenek a felsőoktatás manifeszt célrendszerének (pl. vizsgák sikeres teljesítése, óralátogatás stb.), azonban a felsőoktatási évek értelmiségi kiaknázásának lehetőségét kevésbé ismerik fel. Ez abban nyilvánul meg például, hogy kevésbé motiváltak a tehetséggondozásba való bekapcsolódásra, kapcsolataik pedig a karrierépítés szempontjából szűkebb tartalmúak az oktatókkal és a diáktársakkal is (Ceglédi, 2015b; 2015c; Pusztai, 2011).

A tehetséggondozó kezdeményezések és a legnagyobb potenciállal rendelkezők egymásra találása tehát kulcskérdés a felsőoktatási tehetséggondozás sikerében. Ebben az egymásra találásban a motivációk jelentik az egyik legfőbb mozgatórugót. A motivációkkal kapcsolatban mindazonáltal arról sem feledkezhetünk meg, hogy a motiváció maga is tehetségkomponens (Bóta, 2002; Czeizel, 1997; Dávid, 2002; Mező, 2004), tehát elemzése önmagában is érdekes.

Motivációk általában

Kérdőívünkben egy 5 fokozatú skálán (1 – egyáltalán nem fontos, 5 – rendkívül fontos) értékelték a válaszadók az általunk felsorolt tényezők hatását arra, hogy miért vettek/vesznek részt felsőoktatási tehetséggondozásban (2. táblázat).

2. táblázat[9]: Milyen súllyal játszottak szerepet a következő motivációs tényezők abban, hogy felsőoktatási tehetséggondozásban vett részt? (ötfokú skála[10] átlagértékei)

Ha sorrendbe állítjuk ezeket a tényezőket, az látszik, hogy leginkább az önálló érdeklődés vezeti a hallgatókat a tehetséggondozásba, hiszen ez az item 4,47-es átlagot ért el. Hasonlóan magas az átlaga a „konkrét karriercél, ambíció” itemnek is. Ebben a két tényezőben a belső motiváció, az intraperszonális híd ismerhető fel, amely elsődleges és elsöprő hajtóerőnek bizonyul a tehetséggondozásba való jelentkezésnél. Hozzájuk képest alulmarad a jelenlegi és az eddigi pályafutásban szerepet játszó tanárok, oktatók hatása. Közülük is azok jelentik a legnagyobb húzóerőt, akikkel a felsőoktatásban mindennapi kapcsolatot teremthetnek, azaz az egyetemi/főiskolai oktatók (3,96-os átlaggal). Hozzájuk képest a középiskolai tanárok hatását sokkal alacsonyabbra (2,53), az általános iskolaiaké pedig szinte elenyészőre értékelték a hallgatók (1,95). A középiskolai tanárok hatásának percepciója elmarad a családi háttérnek (3,12) és a baráti társaságnak (2,63) tulajdonított ösztönzésétől is. A szórást nézve ugyanakkor inkább sporadikusnak látszik egy-egy ilyen lelkiismeretes tanár hatása, tehát relatíve kevés hallgatónál jelentkezik (11,7%-uk, 248 fő jelölte az 5-ös értéket), náluk viszont feltételezhetően meghatározó tényezőnek bizonyulhat egy-egy ösztönző beszélgetés. Az általános- és középiskolai versenyek is hátul kullognak, 1,91-es és 2,24-es átlaggal.

Összességében az látszik, hogy a hallgatók elsődlegesen saját belső indíttatásukhoz, másodsorban pedig inkább konkrét személyekhez kötik a felsőoktatási tehetséggondozásban való részvételük hajtóerejét, s a korábbi versenyekhez a legkevésbé. A korábbi oktatási szintek hatását összességében alulértékelik saját belső motivációjukhoz és a felsőoktatás szereplőihez képest, sőt, még a családi és baráti hatásokhoz képest is. Ezek az adatok azonban nem jelentik egyenesen azt, hogy nem töltöttek be közvetett szerepet az általános- és középiskolai évek a belső motivációk kialakításában, életben tartásában, megfelelő mederbe terelésében. A következő fejezetben a közvetett hatásoknak járunk utána.

Motivációk a középiskolai hozomány függvényében

Középiskolai tehetséggondozásban való részvétel

A kérdőívre válaszolók szűk kétharmada (66,1%) részesült valamilyen középiskolai tehetséggondozó formában (3. táblázat). A legnagyobb arányban szakkörökön (18,6%) és versenyfelkészítésen (9,3), illetve e kettő együttesében (14,1%) vettek részt. Az egyéni mentorálás és a tehetséggondozó programba való bekapcsolódás inkább a szakkörrel és a versenyfelkészítéssel együtt jelennek meg, tehát egy komplex tevékenységrendszer részeként, s önmagukban csak elszórtan. Az egyéb válaszlehetőséget is csaknem minden tízedik válaszadó megjelölte. A kérdéshez kapcsolódó szöveges válaszok szerint ez leginkább művészeti foglalkozásokat (ének, tánc, zene, színjátszás stb.), sporttevékenységeket, felsőoktatási intézmények foglalkozásait, érettségire felkészítő foglalkozásokat, nyelvórákat, kutatómunkát vagy fakultációkat takart.

3. táblázat: Részt vett-e valamilyen, a kötelező órákon felüli
tehetséggondozó foglalkozáson?9

A középiskolai tehetséggondozásban résztvevők és a nem résztvevők összehasonlítása

Kíváncsiak voltunk a középiskolai tehetséggondozásban való részvételnek a belső motivációk kialakulására gyakorolt hatására. Azok, akik középiskolában nem részesültek semmilyen tehetséggondozásban, kisebb belső motivációról adtak tanúbizonyságot a felsőoktatási tehetséggondozásba való jelentkezés kapcsán (4. táblázat). Az összefüggés magyarázatára két olvasat kínálkozik. Mindez értelmezhető egyrészt úgy, hogy azok a motiváltabbak a felsőoktatásban, akik már a középiskolában is azok voltak, ezért több lehetőséggel tudtak élni. A másik, valószínűbb olvasat szerint pedig a középiskolai tapasztalatok, az ott elültetett magok felhajtóerővel bírhatnak a konkrét karriercélok, ambíciók és az önálló érdeklődés kialakulására, és ezek kihatnak a felsőoktatási tehetséggondozásban való részvételre is.

4. táblázat9: A felsőoktatási tehetséggondozásban való részvétel belső motivációi
a középiskolai tehetséggondozásban való részvétel szerinti csoportokban
(ötfokú skála átlagértékei)

Ennek alapján adódott a további kérdés, hogy vajon mely középiskolai tehetséggondozó formák hatása gyűrűzik tovább leginkább a hallgatóként eltöltött évek motivációira (5. táblázat). Világosan látszik: azok profitálnak a legtöbbet motivációs szempontból a középiskolai tehetséggondozásból, akik nem csak egyféle ilyen kezdeményezésben vettek részt, hanem például a tehetséggondozó program mellett (vagy annak részeként) megjelent az egyéni mentorálás, a versenyfelkészítés vagy a szakkör is. Sokatmondó az az adat is, amely szerint egyedül az egyéni mentorálás képes önmagában is, a többi kombinációja nélkül erőteljesen kihatni a felsőoktatási tehetséggondozásban való részvétel belső motivációjára.

5. táblázat9: A felsőoktatási tehetséggondozásban való részvétel belső motivációi
a középiskolai tehetséggondozás típusai szerinti csoportokban (ötfokú skála átlagértékei)

Egy ellentmondást látunk tehát: amikor egyenesen tesszük fel a kérdést, hogy hatott-e a középiskolai tehetséggondozás a felsőoktatási tehetséggondozásban való részvételre, akkor a hallgatók alulértékelik ezt a hatást. Azonban amikor az ilyenben ténylegesen résztvevők és nem résztvevők válaszait hasonlítjuk össze a belső motivációra vonatkozó itemekben, akkor már az látszik, hogy van különbség a két csoport között. Az ellentmondás feltételezhetően abban rejlik, hogy a hallgatókban nem tudatosul ez az összefüggés.

Összegzés

Elemzésünk összefoglalásaként elmondható, hogy a megkérdezettek alulértékelik a középfokú tehetséggondozás hatását a jelenlegi tehetséggondozási részvételük motivációjára, tehát az intraperszonális hidak kialakulására. Ugyanakkor a résztvevők és nem résztvevők összehasonlításánál egyértelműen látszik a középiskolai tehetséggondozás jótékony hatása: egyfajta „belső útlevéllel” engedik útnak a tehetségeket a közoktatási tehetséggondozásból, ami – akár tudatosul, akár nem – a további tehetséggondozási lehetőségek keresése irányába tereli őket. Legnagyobb hajtóereje a belső motiváció kialakulására az egyéni mentorálásnak van, egyébként a többféle tehetséggondozó foglalkozáson, programon résztvevők élvezik a legnagyobb előnyt.

További elgondolkodtató eredmény, hogy a válaszadók egyharmada középiskolai tehetséggondozási előélet nélkül csatlakozott be a felsőoktatási tehetséggondozásba. Ez üzenetet hordoz magában a közoktatás számára: a szunnyadó tehetségek felkutatása továbbra is fontos feladat. Ugyanakkor a felsőoktatás oldaláról azt jelenti, hogy jelentős számú szunnyadó tehetséget sikerült megtalálnia. Továbbá arra is felhívja a figyelmet, hogy még a felsőoktatásban sem késő megtalálni a tehetségek útját.