Péterfi Rita

Az olvasási szokások átalakulása és
a könyvtárak oktatástámogató lehetőségei

 

Az előadás prezentációja pdf formátumban 

Miért is fontos az olvasás?

Az olvasás kérdése iránt érdeklődőkkel beszélgetve gyakran találkozunk a kérdéssel, mely szerint: miért is tartjuk fontosnak, hogy az olvasás mint tevékenység jelen legyen az emberek mindennapjaiban.[1]

Az olvasási szokásokat feltérképező kutatásokban több alkalommal helyet kapott a Rokeach-teszt, illetve annak egy változata. Azért került be ez az értékpreferenciát mérő kérdés a kérdőívekbe, mert az Országos Széchényi Könyvtár olvasáskutatási osztályának munkatársai kíváncsiak voltak arra, hogy van-e összefüggés az olvasási aktivitás és a preferált értékek között. Hipotézisük szerint: igen. S az eredmények őket igazolták. Ugyanis azok a kérdezettek, akik a rendszeres könyvolvasók csoportjába tartoznak, bizonyos értékeket egyértelműen fontosabbnak tartottak. S hogy melyek ezek? A tolerancia, a kreativitás és az úgynevezett harmonikus személyiségjegyek. Miért fontos mindez? Azért, mert kérdés, hogy milyen társadalomban szeretnénk élni? Milyen jövőt képzelünk el magunk és gyermekeink számára?

Az az ember, aki számára sok egyéb értékkel szemben elsőbbséget élvez a tolerancia, az feltehetően inkább képes elviselni maga körül a másképp viselkedő, gondolkodó, más értékeket preferáló másik embert. Aki számára érték a kreativitás, az nagy valószínűséggel értékelni fogja, ha valaki az élet dolgaira nem problémaként, hanem megoldandó feladatként tekint. Feltehetően keresni fogja a megoldást – és talán könnyebben meg is találja –, ha nehézségekkel találja magát szemben. És valószínűleg inkább tekint majd rájuk kihívásként, mint problémaként. A harmonikus személyiségjegyek egy olyan tulajdonságcsoport, amelybe azok a tulajdonságok tartoznak, amelyek birtokában inkább képes a környezetével és önmagával békességben élni az ember. Mind a körülötte élőkkel, mind saját magával képes szót érteni, a másikat elviselni. A fentebb említett mindhárom érték – tehát a tolerancia, a kreativitás és a harmonikus személyiségjegyek – esetében lényeges elem, hogy nem csupán az egyént környező világra, hanem az egyén belső világára is vonatkozik.

Greg Brooks[2] 2010-ben a nemzeti könyvtár szervezésében megtartott online előadásában a fentiekhez igazodó, azt újabb szempontokkal kiegészítő gondolatokat osztott meg hallgatóságával. Mint arról beszámolt, a következő területeken kimutathatóak az eredmények, ha a szülők bekapcsolódnak a gyermekeiket érintő olvasásfejlesztő tevékenységekbe. Nem minden esetben, de voltak programok, amelyeknél a szülők készségei is fejlődtek az írással és olvasással kapcsolatos tevékenységek során.

Azok az anyák, akik gyermekeik mellett részt vettek a programokban, jobban, nagyobb odafigyeléssel nevelték gyermekeiket, nőttek a szülők elhelyezkedési esélyei és önbizalma. A szülők intenzívebben részt tudtak venni gyermekeik iskolai életében. Csupán elég arra gondolnunk, hogy tud-e, akar-e a szülő az iskolával együttműködni, a pedagógussal szót érteni. A pedagógus munkája, az iskolai tevékenység hatékonysága sokszorozódik meg vagy nullázódik le attól függően, hogy a szülő a pedagógust támogatva, vagy az iskola által képviselt értékek ellenében, a nevelésről alapjaiban másképp gondolkodva, a tanulást értéknek vagy fölösleges, elfecsérelt időnek tekintve viszonyul a kérdéshez.

Nem elhanyagolható szempont, hogy az ezekbe a programokba bekapcsolódó családoknál kimutatható módon növekedett a szülők továbbtanulási hajlandósága. Érdekes összefüggést találtak a kutatók az anyák programokban való részvételével kapcsolatosan. Azokban az esetekben, amikor nemcsak a gyerek, de az anya is eljárt az olvasásfejlesztő foglalkozásokra, csaknem húsz év múltán kimutatható módon a gyerekek nagyobb arányban szereztek felsőfokú végzettséget, mint akinek a szülei nem vonódtak be, azaz nem vettek részt a foglalkozásokon.

És nem utolsósorban: azokban a családokban, ahol a gyerek és a szülő is részt vett olvasásfejlesztő programon, együttes résztvevői voltak ezeknek a foglalkozásoknak, csökkent a családon belül a gyermekbántalmazások száma. S ha az olvasásnak a fentieken kívül más nem, csak ez utóbbi hatása betudható, már akkor érdemes az olvasásnak mint megőrzendő, átadásra érdemes tevékenységnek megmaradnia.

A társadalmi egyenlőtlenségekről

2002-ben az Európai Unió és a szociális ügyekért felelős minisztérium közös szemináriumán hangzott el Ferge Zsuzsa előadása a kétsebességű társadalomról. A fogalmat először a nyolcvanas évek eleji francia társadalomra használták, melyet aztán Ferge Zsuzsa az ezredforduló magyar társadalmára is igaznak talált. E felfogás szerint a társadalmi áradat kettéválik az árral haladókra és a leszakadókra.

A kétsebességű társadalom elmélete szerint bár egymás mellett állunk a rajtvonalon, egyszerre indulunk, de a terhek, mellyel haladnunk kell, nem egyformák. Kinek-kinek más került a zsákjába. Van, akit akadályoz a súly, melyet cipelnie kell magával, míg mások további tartalékokat visznek: ezek energiához juttatják a szervezetet, pihenést biztosítanak, mikor arra van szükség, és tartalmazzák azokat az eszközöket, mellyel aztán az út egy meghatározott szakaszán könnyebbé válhat a haladás. Ahogy telik az idő, mindenki a lehetőségeihez mérten igyekszik előrébb jutni. Azonban mivel különbözőek a feltételek, az adottságok, a távolság egyre nő a résztvevők között.

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy egyenlőtlenségek mindig is voltak[3]. A kérdés: annak mértéke. A problémák akkor válnak igazán súlyossá, mikor a szakadásból szakadék lesz. Mikor a „felül” lévők gazdagsága még nagyobb lesz, és az „alul” lévők szegénysége még mélyebbé válik. S gyakorta kíséri ezt a jelenséget a középréteg helyzetének negatív irányú változása, amely a munkaerőpiaci helyzet változását jelenti, és a lecsúszás veszélyével fenyeget. A kialakuló egyenlőtlenségek elsősorban jövedelmi, vagyoni egyenlőtlenségeket jelentenek. De nem szabad elfeledkeznünk az ezzel párhuzamosan megjelenő, az életesélyeket illető egyenlőtlenségekről sem. Olyanokról, mint az élettartam, az iskolázottság, a továbbtanulási esélyek és a lakáshelyzetre vonatkozó egyenlőtlenségek. A kialakuló szélsőséges egyenlőtlenségek velejárója az a gondolat, érzés, világlátás, mely szerint reménytelen szegénynek lenni. Mint ahogy azt Ferge Zsuzsa leírta, a javak különböző formáitól megfosztottan élőknek a megfosztott állapottal kell megküzdeniük. A hiányokkal, melyek regisztrálhatók a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális javak terén is. Amikor szegénységről beszélünk, hajlamosak vagyunk alacsony jövedelmekre, az anyagi javak hiányára gondolni. Pedig a hiányok akár egyszerre jelen lehetnek az egyén életében. És ezek a hiányok sem gyereket, sem felnőttet nem kímélnek, a szegénység nem válogat.

Friss adatok olvasási szokásainkról. A 2017-es kutatási eredmények

A nemzetközi szakirodalom family literacy-ként említi a családi írásbeliséget, családi műveltséget. Azt a komplex tevékenységmezőt, amelyben benne van mindaz a család által folytatott olvasási tevékenység, amelynek együttesen részese a család, és amely hatását tekintve a család minden tagjára kiterjed. Ezekhez a tevékenységekhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a gyerekek környezetében, mondhatni keze ügyében legyenek és ott legyenek a könyvek. Azok a könyvek, amelyek jó minőségűek mind tartalmukat mind megjelenésüket illetőn. És ezek az igényes könyvek a gyerekek életkorához igazodjanak.

Nehezen elképzelhető, hogy egy olyan családban, ahol a szülő maga nem olvas, ott a gyerek megkapja a fenti szempontoknak megfelelő könyveket. Lehetséges, de lássuk be, nem nagy a valószínűsége. És az sem életszerű, hogy a könyvszerető, könyvvel rendelkező szülő ne vásárolna gyermeke számára könyveket. Hogy ne törekednék arra, hogy gyermekének is meglegyen a saját könyvtára a számára fontos könyvekből.

Gyakorta hallani, hogy nem mindenki számára megengedhető, megfizethető, mondhatni már-már luxus a könyvvásárlás. Éppen az ő számukra (is) élő intézmény a könyvtár. Mert kell, hogy – a gyerekek körül különösen – ott legyenek a könyvek. Rendszeres könyvtárlátogató családok számára bevált módszer a könyvtári „előszűrés”. Vagyis nagy mennyiségű – mind a szerzők, mind a témák tekintetében sokféle – könyvet visznek haza a családok a könyvtárból annak érdekében, hogy megtalálják azokat, amelyekből aztán a gyerekek nagy kedvencei lehetnek. Mert egy háztartás sem tud akkora változatosságot teremteni a könyvek terén, mint egy könyvtár. Tehát a kikölcsönzött, hazavitt és elolvasott, majd megszeretett, kedvenccé vált könyveket, azokat, amelyek hozzánőnek a gyerekek szívéhez, azokat vásárolja meg a család. És kezd épülni, gyarapodni a gyerekek saját könyvtára. A PIRLS vizsgálatból tehát ez az, ami következhet a család és a kisgyerek olvasási teljesítményét illetően. Hogy áldozni kell a könyvre.

3. 3. táblázat: A könyvolvasók arányának alakulása 1964–2017

	1964	1985	2000	2005	2017
Egyet sem olvasott az utóbbi 12 hónapban	41	38	52	60	50
1-3 könyvet elolvasott az utóbbi 12 hónapban	36	22	23	8	29
Legalább egy könyvet negyedévenként		23	13	16	13
Havonként legalább egy könyvet elolvasott	23	17	12	16	7
Nincs adat	-	-	-	-	1
Összesen:	100	100	100	100	100

Gereben Ferenc[4] 2002-ben megjelent tanulmányában többek között bemutatta az ezredfordulóig lezajlott országos reprezentatív vizsgálatok olvasási gyakoriságra vonatkozó adatait. A Nagy Attilával[5] 2005-ben végzett kutatás eredményeivel kiegészített táblázat utolsó oszlopában most már a legfrissebb, 2017-es adatok is megtalálhatók.

Az 1964-es adatfelvétel időszakáról[6] mint az olvasás virágkoráról szoktunk beszélni, hiszen akkor a kérdezettek csaknem negyede (23%-a) a rendszeres könyvolvasók csoportjába tartozott. Egy negyedszázad alatt, azaz az 1964 és 2000 közötti évek alatt ez a szám a felére csökkent (12%). Ezt a tendenciát ismerve 2005-ben a rendszeres olvasók számának további csökkenésére számítottunk. Ehhez képest az évtizedes folyamat megtorpanni, sőt, megtörni látszott: négyszázalékos növekedés mutatkozott. Tehát a havi rendszerességgel olvasók 2000-ben regisztrált 12%-os csoportja 2005-re 16 százalékra emelkedett. Azonban ez a folyamat a 2005 és 2017 között eltelt több mint egy évtizedben ismét megváltoztatta irányát, ismét csökkenni kezdett. Olyannyira, hogy 2005-höz képest mostanra a számuk megfeleződött. Ezidáig a legintenzívebb olvasókról beszéltünk, de mi tapasztalható a „legalul” lévőknél? A jószerivel 1964 óta folyamatosan emelkedő nem olvasói tábor is változást mutat: számuk csökkent. Míg 2005-ben a felnőtt népesség 60 százalékáról volt elmondható, hogy könyvet nem olvas, az életükben nincs jelen a könyves kultúra, addig mára ez a szám 50 százalékra esett vissza. Vagyis a felnőttek tíz százaléka alkalmanként mégis könyvolvasóvá vált. Az olvasással, a könyvekkel és a könyvtárakkal foglalkozó szakemberek számára ez örvendetes hír. Azok az erőfeszítések, amelyeket az elmúlt egy évtizedben tettek, érzékelhető módon hoztak változást? Bizakodóak vagyunk, s reméljük, hogy ez a befektetett munkánk eredménye is. Azonban az örömünk akkor lenne teljes, ha a 2005-ös aktív olvasói táborról elmondhatnánk, hogy százalékos arányuk nem változott.

Azonban az a társadalmi kettészakítottság, amiről Ferge Zsuzsa a kétsebességű társadalom leírásakor beszél, az olvasással kapcsolatos eredmények számbavételekor is kitapintható, leírható. A feladat nem egyszerű: a pedagógia és az iskolák számára mindig is nagy kihívást jelentett felzárkóztatással és tehetséggondozással egyidejűleg foglalkozni. De a könyvtárak számára is ugyanez a feladat. Azonban a könyvtáraknak nemcsak a gyerekekkel és fiatalokkal, de a felnőtt korosztályokkal is foglalkozniuk kell.

Könyves lakások, könyves családok: a családi könyvtárak nagyságáról

A házikönyvtár vagy ahogy még említeni szoktuk, a családi könyvtár nagysága árulkodó adat egy korról, a kulturális szokásokról, a kultúrafogyasztásról. Lássuk tehát az adatokat.

4. 4. táblázat: A családi könyvtárak nagyságrendjének időbeli alakulása[7]

	1964	1978	1985/86	2000	2017
0 db	32	14	9	11	7
1-50 db	41	30	21	28	37
51-100 db	11	16	15	15	20
101-300 db	11	25	29	24	24
300 kötet felett	5	15	25	20	10
Nincs adat	-	-	1	2	2
Összesen	100	100	100	100	100

Több mint ötven éve annak, hogy a háztartások könyvvel való ellátottságára vonatkozó első adatgyűjtések megtörténtek. Míg az 1960-as években a háztartások egyharmada volt úgynevezett könyvnélküli háztartás, az évek, évtizedek során ez a szám hét százaléknyira zsugorodott.

Elmondható, hogy a háztartások döntő többsége több-kevesebb könyvvel rendelkezik. A gyűjtemények nagyságára vonatkozó első kategóriánkba azok kerültek, akik 1–50 db könyvet birtokolnak. Ide kerültek besorolásra azok, akiknek a gyűjteménye a néhány darab és a maximum egy polcnyi könyv között található. Jó lenne egyszer belelátni, hogy milyen összetételűek is ezek a gyűjtemények. Szakkönyvek, kalendáriumok, szerelmes regények, bestsellerek vagy a gyerekeknek szánt olvasnivaló?

A kötetszámok tekintetében a legfelső kategóriát azok a háztartások jelentik, ahol legalább 300 darabból áll a házikönyvtár. Érdekes módon az 1980-as évek közepe jelentette a csúcsot, ugyanis akkor a háztartások negyede ide tartozott. De az évek során ez a szám lassan csökkenni kezdett. Manapság már csak a háztartások tizedéről mondható el, hogy legalább hat polcnyi (minimum 300 darab) könyvvel rendelkezik.

Visszakanyarodva eredeti kérdésfeltevésünkhöz: kell-e, szükséges-e, hogy gyerekeink közvetlen környezetében legyenek könyvek. A válasz: egyértelmű igen. A kicsi gyerekeknél a hozzászoktatás miatt különösen fontos, a nagyobbaknál pedig – a jó esetben kialakított – érdeklődés fenntartása végett. A napi szintű olvasás, a technika elsajátítása, a rutin megszerzése miatt elengedhetetlenül szükséges.

Minden módon, az érintett területek minden szereplőjének támogatniuk kell a szülőket, hogy ez megtörténhessen.

Hazai kezdeményezés: előadás az olvasásról

Joggal merül fel a kérdés, hogy a könyvtárak és könyvtárosok az eddig ismert és bevált gyakorlatok mellett milyen további eszközökkel segíthetik a szülőket. A bemutatásra kerülő példát egykori saját intézményemből hozom, hiszen itt a gondolat születésének pillanatától a megvalósult gyakorlatig jelen voltam és részese voltam a folyamatnak.

A Pest Megyei Könyvtárban 2013-ban elindított, „Szülői értekezlet az olvasásról”[8], majd később az „Amit az olvasásról tudni érdemes” címet viselő hasonló kezdeményezésnek többek között éppen ez volt a célja. Az, hogy a szülőkben tudatosítsa saját felelősségüket. Mert senki nem fogja tudni helyettük elvégezni azokat a feladatokat, amelyek egy kisgyerek körül az olvasás kapcsán is vannak. A kezdeményezés, amellyel eljutottunk iskolákba, óvodákba, könyvtárakba, nyugdíjas klubokba, mindenhol pozitív visszhangra talált. Tapasztalataink szerint igénylik a szülők a segítséget ezen a területen is. Gyakorlatias megközelítésű előadásokon szó esett arról, hogy mely életkorban milyen tevékenységgel, milyen szövegekkel, mely szerzők műveivel érdemes megismertetni a kicsiket. Hogy kik azok a személyek – szülők, nagyszülők, nagyobb testvérek – , akik hatékony résztvevői lehetnek ezeknek a közös tevékenységeknek. Egy-egy helyszínre, mindig a hallgatóság összetételéhez és érdeklődéséhez igazítva vittünk magunkkal ajánló listákat. Azt láttuk, hogy ez valódi segítséget jelentett az érdeklődők számára. Emellett eleinte vittünk magunkkal a megyei könyvtár gyerekkönyvtári állományából leválogatott könyveket. Ennek segítségével könnyebb és szemléletesebb volt az általunk ajánlott könyvekről és szerzőkről beszélni. Azonban megtapasztaltuk, hogy sokkal inkább célt érünk, ha nem a megyei könyvtár anyagát mutatjuk be, hanem mindig a helyi, a saját település könyvtárának állományából válogatunk. Ugyanis így nem azt az érzetet keltjük, hogy tőlük távol léteznek ezek a lehetőségek, amelyekhez ők nem férnek hozzá, hanem a saját környezetükben meglévő szolgáltatásra hívjuk fel a figyelmet. És mint ezt későbbi levelekből, visszajelzésekből megtudtuk, a dolog bevált. Több helyütt szülők és pedagógusok is a látogatásunk, előadásunk hatására iratkoztak be a könyvtárba, és vitték magukkal a gyerekeket is. De voltunk olyan óvodában, amely aztán a megyei könyvtárba is elhozta könyvtári foglalkozásra az óvodásait.

És essék még egy szó a már említett ajánló listákról. Bizony az évente megjelenő kb. 1500 gyermek- és ifjúsági könyv nehéz feladat elé állítja a tenni akaró szülőt. A kiigazodás, a választás, a könyvpiac áttekintése nem egyszerű feladat. Mivel a könyvtárak helyzetükből adódóan rendelkeznek azokkal az információkkal, ismeretekkel, tudással, amelyre éppen a használóknak is szükségük lenne, igénybe kell venni és ki kell használni a kollégák ilyen típusú tudását. Mivel gyakran felmerülő érv, miszerint nem olcsó dolog a könyv, fájó, ha az erre szánt összeg olyasmire megy el, amire kár költeni. A könyvtárak és könyvtárosok egyik fontos feladata, hogy segítsék a hozzájuk fordulókat ebben a választásban. Hogy valóban minőségi olvasnivalót vásároljanak a szülők, hogy pozitív élmény lehessen a kisgyermek számára a könyvvel való találkozás.

Külföldi példák az olvasásfejlesztésre

Nézzünk néhány példát, amelyeket a világ különböző részein próbáltak ki és sikeresnek bizonyultak.

Az első ezek sorában az „Adj mindennap 15 percet gyermekednek!” címet viseli[9]. A Finnországban bevált módszer tulajdonképpen egy hétköznapi, jó esetben a családokban napi szinten folytatott gyakorlatra hívja fel a figyelmet. A mozgalommá terebélyesedett kezdeményezés lényege, hogy ne múljon el úgy nap egy kisgyerek életében, hogy ne kapjon mesét a szüleitől. Ebben a negyedórában kizárólag meséléssel töltik az időt. Ez lehet a lefekvés, az elalvás előtti időszak, mikor a gyerek életkorához igazodva fejből vagy könyvből mesél a szülő. Jó esetben ebben – egyik nap egyikük, másik nap másikuk –-, tehát felváltva mindkét szülő részt vesz. Gyakran az apáknak ez egy biztos pont a nap során, amikor biztosan gyermekeik mellett lehetnek, amikor teljes figyelmüket adhatják nekik. Jó esetben nem csak 15 percre szorítkozik a mesélés, és nem csupán egy nap egyszer, hanem akár több alkalommal is mesélnek egy nap folyamán a gyerekeknek.

Finnországban e kezdeményezés mellé felsorakoztak a rádióadók, a televíziós csatornák, a különböző sajtóorgánumok, a könyvkiadók és könyvterjesztők, valamint a szakmai szervezetek, ezzel az összefogással is nyomatékosítva e tevékenység fontosságát. Azzal, hogy mi mindent ad a gyerekeknek, mi mindenben segíti őket ez a rendszeres, meséléssel töltött idő, széles terjedelemben foglalkozik a vonatkozó szakirodalom.

Következő példánk szintén egy észak-európai országból, Svédországból való. „Az olvasás heté”-n[10] a kezdeményezéshez csatlakozó iskolákban minden osztályban 20 perc olvasással kezdődik a nap. Az olvasás hetét megelőző héten minden diák meglátogatja az iskolai vagy a települési könyvtárat, ahonnan kedvére való olvasnivalót hoz magával. A kiválasztott könyvet fogja aztán a hét folyamán olvasni a kijelölt időben. Ezen a héten ráadásul a nagyobb gyerekek, akik már jól olvasnak – a negyedik osztályosok – az olvasással még csak most ismerkedő kicsiket felolvasással szórakoztatják. Ilyenkor alkalom nyílik arra, hogy a gyerekek könyvekről beszélgessenek egymással, a nagyobbak megoszthassák élményeiket, tapasztalataikat kisebb társaikkal, tanáraikkal, a könyvtárossal. Ez a hét jó alkalom arra, hogy aki még ez idáig nem tette volna, ellátogasson a könyvtárba, és megtapasztalja, hogy miben tud segíteni neki a könyvtár, és megismerkedhessen magával a fizikai környezettel.

Hazánkban is számos helyen, a település méretétől függetlenül – Kaposvártól Budapesten át Tinnyéig – zajlanak hasonló események. Van, amely nagyobb ismertségnek örvend, s van olyan is, amelyet csak a szűkebb környezet tart számon, de mindegyikről elmondható, hogy a programban részt vevők számára kedvelt események ezek. Mindenhol máshol vannak a hangsúlyok, van, ahol egész rendezvénysorozattá nőtte ki magát a kezdeményezés, de egy közös biztosan van bennük: az, hogy mindenhol van egy olyan elhivatott szervező, aki az események mozgatórugója, szervezője.[11]

Szintén Svédországból származik a generációkon és etnikai csoportokon átívelő „Mindenki unokája” program[12]. Ennek során nyugdíjasok önkéntesként vesznek részt az óvodák életében. Egy speciális tanfolyamon sajátítják el azokat az ismereteket, amelyeket aztán a gyerekekkel való találkozás során tudnak hasznosítani. A képzés során előadásokat hallgatnak a gyerekek nyelvi fejlődéséről, a gyermekirodalomról és az óvodák működési rendjéről. A felolvasások során a nyugdíjasoknak alkalmuk nyílik arra, hogy saját gyermekkoruk kedvenc olvasmányélményeit és a kortárs gyermekirodalmi alkotásokat megosszák, megismertessék az óvodásokkal.

Zárjuk a példák sorát egy, az Egyesült Államokból indult kezdeményezéssel, melynek címe: „Havonta egy könyv a gyermekek lelki egészségéért!”. A programban részt vevő családok sajátossága, hogy az újszülött környezetében valaki felnőtt vállalja, hogy a gyermek hatéves koráig minden hónapban egy könyvvel ajándékozza meg a kicsit. Igen fontos kezdeményezésről van szó, hiszen így garantált a korábban már említett, és igen nagy jelentőséggel bíró saját házikönyvtár, kis gyerekkönyves gyűjtemény megalapozása. Így valóban hozzászokhatnak a gyerekek a könyves környezethez, ahhoz, hogy a szabadidő eltöltésének egyik igen kellemes módja a könyvek általi szórakozás. Tudjuk, hogy a gyerek olvastat. Azok a felnőttek, akik saját maguk felüdülésére korábban nem vettek a kezükbe könyvet, maguk ezeknek a gyerekkönyveknek olvasói lesznek. És innen már nagyobb az esélye annak, hogy aztán a szülő saját maga számára is könyvet vesz a kezébe.

A fenti példák csak egy szeletét mutatták be annak, hogy hányféle módon próbálják a világ különböző pontjain bevonni a szülőt, nagyszülőt, rokont, vagyis a gyermek közelében lévő felnőttet az olvasásba. A bemutatott tevékenységekben közös, hogy gyermek és felnőtt együtt részesedik az olvasás örömében.

Egy létező modell a közkönyvtári szférából

2013 óta az ötezer fő alatti kistelepülések önkormányzatainak lehetőségük van, hogy a megyei könyvtárakkal szerződést kötve tegyenek eleget könyvtári szolgáltatási kötelezettségüknek. Az eltelt hat év egyértelmű bizonyítékát adja, hogy a rendszer nemcsak működik, de igen jól működik. Mára már több mint 2200 olyan kistelepülést tartanak számon, amelyek ennek az úgynevezett Könyvtár-ellátási Szolgáltató Rendszernek (röviden: a KSZR-nek) a tagja. A szerződés értelmében az önkormányzatnak a könyvtári szolgáltatás nyújtására alkalmas helyiséget és a jogszabályban megfogalmazottak szerint – a település méretéhez igazodó – iskolai végzettséggel rendelkező alkalmazottat kell alkalmaznia. Cserébe a megyei könyvtár évente négy alkalommal szállít új könyvet a könyvtárba, gondoskodik a folyóirat-előfizetésről, szerződik előadókkal, biztosít informatikai eszközöket, képzést az alkalmazottak számára, szakmai továbbképzést, tanácsadást, a könyvtárközi kölcsönzés lehetőségét, de vásárol társasjátékot, apróbb bútorokat, eszközöket. A szolgáltatáshoz az anyagi feltételeket a központi költségvetés biztosítja.

Ennek mintájára igen nagy segítség lenne az iskolai könyvtárak számára egy hasonlóképp kidolgozott és működtetett rendszer. Tapasztalataink szerint míg a KSZR indulásának első évében a településen élő alkalmazottak és könyvtárhasználók kérdése arról szólt, hogy mikor érkezik a következő negyedéves könyvszállítmány, 3-4 év múltán a kérdés már úgy hangzott, hogy hol tudják elhelyezni az újonnan kapott könyveket. Ugyanis a szisztematikus gyarapítás eredményeként néhány év alatt állományuk tekintetében korábban nem tapasztalt megújuláson mentek keresztül ezek a könyvtárak. Mert nélkülözhetetlen, hogy naprakész, friss állomány legyen a polcokon. Ráadásul nemcsak az állomány és a szolgáltatások újultak meg, de a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által minden évben kiírt könyvtárfejlesztési pályázat eredményeként a könyvtári terek is megújulhattak. Álljon itt ennek illusztrálására néhány fotó:

Az áporkai könyvtár az átalakítás előtt és után.

           

           

Ugyanis már sok éves tapasztalat bizonyítja, hogy a terek megújítása forgalomnövekedéssel jár együtt. A jelen kor igényeihez igazodó, vonzó terek vonzzák az olvasót: gyereket, felnőttet egyaránt. Létkérdés, hogy legyen e mögött állami támogatás, hogy kiszámítható, tervezhető módon álljon rendelkezésre az iskolák számára forrás, hogy megtörténhessen az iskolai könyvtárak megújulása.

A pócsmegyeri könyvtár az átalakítás előtt és után

      

        

Minden diáknak és minden tanárnak jár egy jó könyvtár. Ahhoz, hogy a felnövekvő gyerek ne úgy élje meg az életét, hogy a világ egy labirintus, amiből nincs kiút, hanem tudja, hogy a könyvek által és a könyvtár által a kérdésekre válaszok találhatók, és az útvesztőből megtalálható a kifelé vezető út.

[1] A tanulmány a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című, EFOP-3.3.3- VEKOP/16-2016-00001 kódszámú pályázati konstrukció keretében megvalósuló „Az én könyvtáram” című kiemelt projekt keretében készült. A teljes szöveg a projekt keretében napvilágot látó olvasásfejlesztéssel foglalkozó műhely tanulmány­kötetében lesz elérhető.

[2] Brooks, Greg: A családi írás- és olvasásfejlesztés szerepe Európában és Európán kívül A témával kapcsolatos kutatások áttekintése. Könyvtári Figyelő. 2010. 3. 467–473. p.

[3] Ferge Zsuzsa: Miért szokatlanul nagyok a magyarországi egyenlőtlenségek? Esély. 2008. 2. 3–14. p.

[4] Gereben Ferenc: Olvasás- és könyvtárszociológiai vizsgálatok Magyarországon. In: Könyvtárosok kézikönyve4. (szerk.: Horváth Tibor – Papp István). Osiris. Budapest. 2002. 17–51.p.

[5] Nagy Attila – Péterfi Rita: Olvasás, könyvtár- és számítógép-használat. Gyorsjelentés a TÁRKI és az OSZK 2005-ös vizsgálatáról, Könyvtári Figyelő. 2006. 1. 31–45.p. http://www.ki.oszk.hu/kf/kfarchiv/2006/1/nagy.html

[6] Mándi Péter: A könyv és közönsége. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1968. 294 p.

[7] Az országos reprezentatív felnőttminták %-os megoszlása.

[8] Péterfi Rita: Szülői értekezlet az olvasásról. Könyv, Könyvtár, Könyvtáros. 2015/4.

[9] Az olvasó Finnország. Könyvtári Figyelő 2007.

[10] További információ: https://melissaofficinalis.blogspot.com/2008/01/ktelez-olvasmny-magyar-iskolkban.html

[11] Kaposváron Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság egykori elnöke kezdeményezése által honosodott meg a „Dobj el mindent és olvass!” program. Budapesten, az újpesti Bajza József Általános Iskolában évek óta sikeresen megrendezésre kerülő olvasás hetét Tímári Júlia könyvtárostanár szervezi. Tinnyén Gyarmati Sándorné az, aki az adott héten páratlan programfüzérrel várja kettős funkciójú könyvtárába nemcsak a diákokat, de a település lakóit is.

[12] A Mindenki unokája nevű szervezet honlapja: http://www.allasbarnbarn.nu/ Híradás a mozgalomról a svéd lapokban: http://www.gp.se/gp/jsp/Crosslink.jsp?d=113&a=411463&ref=puff

Magyar hivatkozás: http://melissaofficinalis.blogspot.com/2008/04/mindenkiunokja-avagy-egy-svd.html