10. szekció:

Dr. Tóth László Tamásné

Hazai intézményi jó gyakorlatok
a szakképzésben

Igyekszem nagyon rövid lenni, és közgazdasági iskola lévén helyettem beszéljenek a képek, a számok és a gyerekek. A hajó a központi mottója ennek a rövid előadásnak …

Bennem ez a vágy munkál.

Kezdetként lejátszanék egy videót[1] a törökországi, antalyai Atlantis Hotelről.

A videó szövegéből idézünk részleteket.

„A Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikumával vagyunk itt, az Atlantis Hotelben, ahol közel 70 diákunk vesz részt – az Erasmus+ program keretében – szakmai gyakorlaton. Úgy gondolom, hogy dicséretes és előremutató lépéseket tettünk abban, hogy a diákok ne csak belföldön, hanem külföldön is végezhessék a szakmai gyakorlatot. Gyakorlott kolléganők írták meg az Erasmus pályázati programot, amiben nemcsak köznevelési területen, hanem szakmai területen is pályázhattunk. Ez adott lehetőséget számunkra arra, hogy közel 70 diák vesz részt ebben a programban.

Kéthetes turnusokban jöttek dolgozni a gyerekek, és valóban dolgoznak, munkaidejük van, óriási élményt jelent számukra, hogy egy ötcsillagos szállodában szállásolták el őket, de az is, hogy ilyen munkaterületen is kipróbálhatják magukat. Turizmus-vendéglátás, közgazdasági ágazat területén vesznek részt a szakmai programban. Megtapasztalhatják azt, hogy milyen a való világban történtő munkavégzés.

Nagy gyakorlatuk van a nyelv területén, nagyon jól beszélik az angol nyelvet, hiszen, akik most itt vannak Törökországban, zömében két tanítási nyelvű osztályban tanulnak az iskolában. Igyekszünk a második idegen nyelv területén is felfejleszteni a tudásukat, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy a turizmusban sem elegendő csak az angol nyelvtudás. Hasznosíthatják azt, amit otthon megtanultak és hazahozhatják mindazt, amit itt, a gyakorlatban elsajátítottak.”

„Sziasztok, Niki vagyok és itt dolgozom az ötcsillagos Atlantisz Hotelben és nagyon élvezem. Eddig a beach bárban voltam három napot, ahol végig a tengerre néző kilátással tudtam kiszolgálni az embereket, azt is élveztem, most pedig a lobby bárban láttok, amint dolgozom. Az Erasmus program által jutottam ki Törökországba, aminek nagyon örülök, mert úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó lehetőség, hogy megismerjem más ország kultúráját.”

„Én a guest relation-ön vagyok, ami annyit takar, hogy a vendégek problémáival foglalkozunk, ha például elhagynak valamit, mi is segítünk nekik megtalálni, esetleg a szülinapjukon küldünk nekik üzeneteket, hogy nem felejtettük el, és hogy igénybe vehetnek-e csomagokat, az esetben, hogyha itt szeretnék megünnepelni.”

„Sziasztok! Bogi vagyok, én is a guest relation-ön dolgozom, és arról szeretnék beszélni, hogy mi mindenben segített nekem ez a program. Először is sokkal nyitottabb lettem az emberekkel, most már gond nélkül oda tudok menni akárkihez idegen nyelven is beszélni. Sokat fejlődött az idegen nyelvű tudásom, és mindenféleképpen meg tudom magam értetni, még olyan nyelveken is, amit nem beszélek.”

Jelenleg futó pályázatainkról mutatok számadatokat, a szakképzési 135 000 és a köznevelési 110 000 EUR-ról, éppen az elszámolási időszakban vagyunk. Nem akarom elvenni senkinek a kedvét, de a zsákokban gyűlnek már a dokumentumok, hogy alátámasszuk, valóban szabályosan költöttük el. Egyébként mindig túlteljesítjük a vállalásainkat, tehát 70 diákra és 14 oktatóra pályáztunk, de 105 diák jutott el Törökországba, Németországba és Olaszországba. Most a szakképzésben 35 főre pályáztunk a kevesebb elnyert összegből, de már bőven 40 fölött vagyunk, tehát ha az ember ügyesen gazdálkodik, akkor ebből a pénzből nagyon messzire is nagyon sok gyereket eljuttathat.

Tudható, hogy mi egy szakképző iskola vagyunk, nálunk vannak jó anyagi helyzetű diákok, mégis alapvetően azt mondhatom, hogy az alsó középosztály gyermekei, de akadnak kifejezetten hátrányos helyzetűek is, elég azt tudni, hogy ezeknek a gyerekeknek a nagy része soha nem ült repülőgépen annak előtte. Én azt gondolom, hogy míg élnek, fogják emlegetni ezt a pillanatot, amikor a télből a nyárba, a februári Debrecenből eljutottak a napfényes Törökországba.

Két pályakezdő kolléga látható a fenti képen – egy magyar–történelem szakos és egy matematika–angol szakos tanárnő – akik most kerültek az iskolánkba és rögtön belevetették magukat az Erasmusba, azt gondolom, hogy egy életre sikerült őket megfertőzni ezzel.

Ősidők óta fennálló – 165 éves – iskola a miénk. Leonardóval kezdtük, Comenius-szal folytattuk, Szókratésszel, Erasmus-szal értünk el a legtöbbet. Most már akkreditált intézmény vagyunk.

Az induló mag az érdeklődő nyelvtanárok voltak – ugyanezt hallhattuk az előző kolléganőtől is – aztán sikerült majdnem mindenkit bevonzani. Ehhez persze kell az iskolavezetésnek az elhatározása, elszántsága vagy elhivatottsága.

Van egy nagy ugrás a 2020-as évek környékén, amikor az addigi – a köznevelési – pályázataink mellé bejöttek a szakképzési pályázatok, illetve sikerült az akkreditációt megszereznünk, onnantól kezdve több forrásból, több tapasztalattal, több kollégával tudtunk utazni.

Az iskolában egy oktatótestületi fotón különböző színnel bekarikáztam azokat a kollégákat, akik köznevelési vagy szakképzési projektben vettek részt, aztán rájöttem, hogy ez egy nem jó módszer, azt kellett volna bekarikázni, aki kimaradt eddig bármiből is. Úgyhogy azt mondhatom, hogy a nevelőtestület jelentős része érdekelt.

A mobilitásnak miért van jelentősége? Mert motivál, mert erőt ad a tanárnak is, mert a tanárt inspirálja, aki visszajön, innovatív tanárként az innovatív iskolát fog működtetni. A pandémia miatt most két év egy picit összecsúszott. Márciusban kiválasztottam egy általam kedvelt napot – 10-e Ildikó nap, saját névnapom –, amikor megpróbáltam egy a táblázatból kitalálni, hogy melyik gyerekünk hol van éppen (ki van Törökországban, ki van Olaszországban és ki van Németországban). Természetesen velük kollégák is mentek, úgyhogy nem kis kihívás volt megszervezni a helyettesítésüket, de megcsináltuk.

Mobilis diákjaink – most csak erről az évről beszélek – 162 plusz 14 fő. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik tanulónk volt külföldön valamiféle mobilitásban.

Minden jelentkező diákunknak motivációs levelet kellett írnia, mert nálunk pályázati úton történik a részvétel is. Milyen elképzeléseik voltak, hogyan valósult meg a komfortzónából kilépés, új ismeretségek, barátságok stb. Aztán megnéztük, visszamértük a végén, hogy mi az, amit leginkább tapasztaltak magukon és mi az, amit értékeltek. Azt gondolom, hogy az a kisfilm, amit az elején levetítettem, nagyjából jelezte ennek az értelmét, a hangulatát és hogyan élték meg mindezt.

Az, hogy mi Törökországba mentünk, egy picit eleinte nekem is aggasztó volt, de társult tagként ők is fogadó ország lehettek. Semmi nem erősítette annyira a gyerekek európai identitásérzését, mint az, hogy egy eltérő kultúrájú országban voltak. Amellett, hogy mindenki nagyon kedves volt és semmilyen probléma nem adódott, mégiscsak akkor érezték azt, hogy mi európaiak vagyunk.

A XII. D osztály német csoportja – közgazdászok – szakmai látogatáson voltak, ami több gyárról is szólt, illetve ezek összes pénzügyi, gazdasági, számviteli és egyéb vonatkozásairól. Ők is leírták, hogy mi az, amiben a legtöbbet fejlődtek.

Follignóban egy köznevelési Erasmus kapcsán volt egy nagyobb csoportunk, ott pedig hat ország iskolái dolgoztak együtt egy közös projekten, aminek a fődíját a mi iskolánk nyerte meg. Úgy gondolom, mindegyik gyerekben tudatosult, hogy ő most nemcsak a Bethlent képviseli, hanem Magyarországot is.

Milyen sikerkritériumokat fogalmaztunk meg? Beszéljenek ismét a gyerekek!

Nagyon sok külső segítséget is kaptunk, meg nagyon sok belső erőforrást is mozgósítottunk. Alapvetően két intézménynek vagyunk nagyon hálásak. Az egyik maga a Tempus, a segítségük, az az inspirációjuk pótolhatatlan segítség volt. A másik a fenntartónk, a Debreceni Szakképzési Centrum is nagyon elkötelezett ebben az irányban, mi már nem csak a disszeminációt végezzük, hanem bevezettük a szervezeti struktúrába.

Két dolgot tudok mondani, ami május óta történt. Az egyik, hogy a Debreceni Egyetem felkért néhány iskolai vezetőt, köztük engem, hogy a pedagógusképzési tantervben megjelenő nemzetköziesítés tantárgyat vezessük. Szerződésünk értelmében fogok másodéves hallgatókat tanítani. A másik a köznevelési vezetői képzés. Otthon 11 közoktatásvezetői hallgató vár, akik az intézményi gyakorlatokat a Bethlenben folytatják. Szerencsés helyzetben érzem magam a KIM létrejöttével, hogy a szakképzés, a felsőoktatás és a pedagógusképzés egy kézben van, nagyon jól tud működni, és azt gondolom, hogy mi ebben Debrecenben nagyon össze tudunk dolgozni.

Mindannyiunknak az a célja, hogy az iskolánk jobb legyen. Nekünk mindig a jövőre kell gondolni, és nem ülhetünk a babérjainkon, hanem menni kell előre, ma épp beiskolázási szülői tájékoztatónk is lesz. Önmagában nem érték ma már a 165 éves lét. Legfeljebb bizonyítja azt, hogy ez az iskola mindig tudott alkalmazkodni, mindig tudott egy lépéssel előrébb gondolkodni, ez a jövő útja az, hogy hogyan legyünk egyre jobb iskolák.

Utalnék a már említett tanári csoportképre, hiszen ebben a tanévben a 70 fő körüli tantestületből 59 tanári mobilitást valósítottuk meg. Azt gondolom, hogy már tényleg azt kell keresni, aki még nem volt ilyennek részese. Akiknek nincs nyelvtudásuk, eddig bátortalanok voltak, de számukra is tudtunk már felvidéki, délvidéki, illetve erdélyi lehetőségeket biztosítani. Tehát ez nálunk egy teljesen egységes mozgalommá vált a tanáriban. Biztos vagyok benne, hogy ha már a fiatalokat is ebben a szellemben kapcsoljuk az oktatói testülethez, akkor tovább fogják vinni, sőt nekik már jóval könnyebb dolguk is lesz azáltal, hogy portfóliót védtek, hogy kooperatív módszereket tudnak bemutatni.

Ezzel a képpel köszönöm meg a figyelmeteket. Hajóval kezdtük, hajóval zárjuk. Ez három különböző szakasza a nemzetközi programunknak. Az első hajón ülők egy szedett-vedett népség. Látszik, hogy akarnának, de nem biztos, hogy az evező egyszerre mozog. Legyenek ők a nyelvtanárok, akik 33 évvel ezelőtt tudták, hogy bele kell vágjunk, meg tudjuk oldani. A következőn már talán elhagytuk ezt, legalább egyforma evezőnk van, meg talán egy vezér, aki ott esetleg egy buzdító szózatot mond. Bízom benne, hogy ebben a tanévben vagy a következő tanévben eljutunk a harmadik stációig, ahol a dobos már csak az az ütemet diktálja, és egy nagyon izmos, nagyon szuper csapat repíti ezt a hajót előre.

Nagyon köszönöm, hogy meghallgattatok és állok elébe a kérdéseiteknek.

[1] A videó elérhető: https://youtu.be/KcREq_iueSc?feature=shared